Keleti Ujság, 1939. április (22. évfolyam, 74-98. szám)
1939-04-10 / 82. szám
22 Reisti Ujsky 1930. ÁPRILIS — HUSVÉT Arilly Lajos Bardécsi Árpád Bárd Oszkár E. Berde Mária Dsida Jenő • • 959 húsvét # l)nnep lesz ái Csubi Ei isiunkatársai e teleinll regionálista irodalma Írta : Ligeti Ernő Erdélyi magyar Irodalomról, abban az értelemben, ahogyan ez most használatos, csak a főhatalmi változás óta beszélünk. Azelőtt az erdélyi magyar iroda, Inni az, egész magyar Irodalomnak összefüggő része volt és bizonyos vonatkozásban az ma is. Jóval amindelőtte az erdélyi fejedelemségek korában megint olyan irodalmi élet volt, amelytől „önállóságát" nem lehet elvitatni. Ha regionalista Irodalmunknak igazi őseit akarnék megkeresni, úgy egészen a XVI. és XVII századig kellene visszamenni, azokba a korszakokba, amikor Apácai Cser János, Felvinczy György, Szenes Molnár Albert,, Misztótfalusi Kiss Miklós valóban erdélyi gondolatot, transilvanizmust, fejeztek ki Nem véletlen, hogy egy újonnan létesült Irodalmi csoport könyvkiadó vállalat éppen Apácai Cser Jánosról nevezte el Mégis «r. a., érzéseink, hogy a ma erdélyi irodalom közvetlen őseit azok között az írók között kell keresnünk, akik még a múlt század idejéből hatoltak át a mi nemző, dékiünk félmúltjába és akik közül idősebb kortársa, luk még személyesen is ismerték egyiküket,másikukm. E szemlélődés annál tanulságosabb, mert hogy bennük kimutatható bizonyos erdélyi íz és földrajz, lelkiségből eredő jellemvonás, független a politikai természetű elszakadástól, tehát nem következménye változásoknak, hanem ami értékes benne,örök vonás. A regionális irodalmi érdeklődés fenntartására és a magyar szó ápolására már a múlt század első felében alakultak Irodalmi társaságok. Ezek elnevezése világosan kimutatja, hogy a mi Irodalmi közszellemünk kit tekintett közvetlen őseinek és szellemisége zászlótartóinak. Szatmár és Arad irodalmi társasága Kölcsey nevét tűzte ki zászlónak. Marosvásárhely Irodalmi társaságát Kemény Zsigmondról nevezték el. A felekezeti Irodalmat szolgáló társaságok ugyan, csak az erdélyi Dávid Ferenc, Károli Gáspár, Bethlen Gábor, stb. nevek szedik elő és célzatosság van abban is, hogy Fázmány Péternek, a magyarországi katolicizmus úttörőjének nevével indultak az erdélyi katolikus írók, hiszen Fázmány Péter bihari ember volt és Nagyváradon született. Azon gondolkoztunk, hogyha egyszer a mutt Iránti őszinte áhítattal elkezdenék az erdélyi irodalom előfutárainak kultuszát és fontosnak tartanák, hogy a talán nem döntő, de mindenesetre jellemző és szükébb értelmezésben serkentő regionális különbséget tudatosítsuk, kiknek neveit és munkásságát kellene elsősorban olvasóinknak figyelmébe ajánlani? Nyilvánvaló, hogy Kemény Zsigmond és Jósika Miklós vezetnék be a sort. De ők már rutin essze vannak. Elképzelhetetlennek tartjuk azonban, ha a századvégi nemzedékből nem mindjárt Bartha Miklóst, emeljük ki. Bartha Miklós Erdélynek igen nagy közírója volt, remek stilista, fulmináns erdélyi véralkat, mondataiban az erdélyi földnek ereje és mozgalmassága. Irt szépirodalmi munkákat is, színdarabot, de hatóképessége legfőképen remekbe vésett publicisztikai cikkeiben villant meg. Nyomban utána Erdély nagy mesemondóinak, Benedek Eleknek és Gaál Mózesnek neve jut az eszünkbe. Mind a ketten elkerültek Erdélyből. Benedek Elek vissza is jött, hogy mindenkinél jobban teljesítse az írónak és a szellemi vezérnek kötelességét. Ne,m tudjuk, ismert e még feltörekvő ifjúságunk Gaál Mózest, aki Fésa Lajos halála után Az Ima Újságom szerkesztője lett. Nagy kár volna, ha így volna Ha egy kicsit megrázzuk ifjúsági olvasmányaink tarisznyáját, keresve sem találunk szebb és ösztönzőbb könyvet, mint amilyen „A kegyelem kenyér" megrikató története. Külön erdélyi szín voltak a magyar irodalomban a Szászok is. Az egyik Szász Károly, a tudós püspök, a magyar irodalom legnagyobb műfordítója. Az erdélyi szellemiség ismertetője volt az állandó érintkezés a nyugati eszmeáramlatokkal és ennek visszatükröződését látjuk volt felelős szerkesztőnk, Szász Endre édesapjának, Szász Béla egyetemi tanárnak munkásságában is, aki Longfellowot ismertette meg a magyar közönséggel. A múlt század homályából süt elő Gyulai Pálnak annyira jellemző erdélyiessége is. Ez utóbbiak kolozsváriak voltak, de Nagyvárad is szolgáltatott nekünk néhány „őst" Legelső sorban Szigligeti Edét, akinek nevéről Váradon az ottaniak irodalomtársaságát nevezték el; Irányi Ödönt, „A püspök atyafisága" szerzőjét és azokat az írókat, akik a ,,H o 1nap" tömörülésével még a béke időben kihangoztatták a vidék szabadságharcát a fővárossal szemben. Arad adta nekünk Csáky Gergelyt, a darabírót, a tragikus sorsú Justh Zsigmondot, akiről mostanában fedezik fel, hogy a modern magyar irodalomnak egyik legnagyobb ígérete volt. Justh Zsigmond sokáig élt konnt Fázisban és a nemrégiben napfényre került és még ki nem adott emlékirata azt árulja el, hogy ama kevesek közé tartozott, akit a francia irodalom nagyjai barátként szerethettek, Justh Zsigmond irodalmi tevékenységét azonban inkább abból a meggondolásból látjuk kiemelendőnek, hogy ez a nyugati szellem otthagyta Fárist, hazajött és szülőföldjén elsőnek állított föl népszínházakat. Justh Zsigmond az az író, akit érdemes volna tanulmányozni a mai írónemzedéknek, mert sokat tanulhat tőle társadalmi problémák felvetésében, koncepciók elgondolásában, a jellemek megrajzolásában. Két regénye, a „Fulmus" és a „Pénz legendája" a legismertebbek, ezek is csak azért, mert Mikszáth Kálmán annak idején felvette a Magyar regényírók gyűjteménybe. E regényekben még a magyar főúri világot rajzolja, de merész elhatározással a nép felé fordul és azokkal a finom lélektani eszközökkel, amelyeket a francia irodalom hatása alatt sajátított el, a népeiét szociális térben elképzelt és megfigyelt figurátt örökítette meg. A legjelentősebb talán azok között az erdélyi írók között, akikben tudatosítottam élt a regionalizmus, Petelei István. 1852.ben született Marosvásárhelyen és 1910.ben halt meg Kolozsváron Tevékeny éltének egyik része Kolozsváron zajlott le közből és szépírói munkában, később betegeskedni kezdett és visszavonult Marosvásárhelyre. Elbeszélései jóformán mind erdélyi nyersanyagot formáltak remekbe és tán egy sereg olyan novellája, drámává sűrüsített története, amelyek hosszú ideig maradandók lesznek. Petelei István stílusán minden más erdélyi írónál jobban érződik a külön erdélyi Íz, észjárás, kifejezésbe!! fordulatosság. Fetelei István volt egyik alapítója az, Erdélyi Magyar Irodalmi Társaságnak is, amely most érte meg fennállásának félszázados fordulóját. Bármennyire is a maga soraiba vonta e jeles társaság az akkori erdélyi élet minden hivatott teaforgatóját, Peteléinél jelentékenyebb és mélyebb hatású nevet nem tidunk közöttük találni. Voltak e társaság tagjai között országos nevű lírikusok is: Jakab Ödön, Szabolcska Mihály és Jékey .Madár, de ezek működése után vízválasztó vonalat húzott a háború, az új nemzedékhez már nem igen szólhattak. Petelei István Irodalmi ocuvreje azonban még ma is olyan eleven erőforrás, amely megtermékenyíthetőleg hat. A mai nemzedékünkre, arra az irói nemzedékre, amely még ma is itt van és a múlttal össze nem hasonlítható nehéz körülmények között alkot, a legnagyobb befolyást azonban Ady Endre gyakorolta. Ady Endre hozzánk, erdélyiekhez közelebb áll, mint az összes magyarságnak a lelkéhez. A szilágysági kisbirtokos-családból kirobbant lángelme az erdélyi, a partiumbeli kifejezések formáit vitte be a magyar irodalomba, az erdélyi protestantizmus szellemét, szabadelvűségét, a hegylakó erdélyi lélek rapszódikusságát Ha élne, most hatvanéves volna. Húsz évvel ezelőtt halt meg, de ma is úgy hat, mint a legközvetlenebb kortárs. Végezetül nem tudnám megemlítés nélkül hagyni hevenyészett seregszemlénk során, amely, mint mondották volt, távolról sem teljességre törekszik — ha valaki megírná erdélyi irodalmunk közvetlen őseit, kiírnék neveit kellene felsorolni? nos, Szabó Dezső hatása nélkül egyik-másik mai írónk igazán nem az lett volna, ami. Szabó Dezső hatvan évvel ezelőtt született Kolozsváron. Itt tanárkodott Erdélyben, Székelyudvarhelyen; itt szerzett benyomásai alapján írta meg 1919-ben az Elsodort falut, amely forradalmasította a lelkeket. Ha Szabó Dezső munkásságát csak töredékesen nézzük, bizonyára sok ellentmondást, fel nem oldott paradoxont találnánk műveiben. Nem összhangzatos lélek, tele van nyugtalansággal, keserűséggel. De ez a ki nem egyensúlyozottság éppen annyira erdélyi vonás, mint protestáló szelleme, amelynek földrajz-lélektani állandóságára már annak idején Kőváry László és Kemény Zsigmond 1s reámutattak és jellegzetesen erdélyi vonás Szabó Dezsőben az európaiasságnak és a népiességnek kereszteződése. Kevesen voltak Irodalmunkban, akik annyira be tudtak volna hatolni a francia irodalom lelki hátterébe, mint Szabó Dezső és akik a nyugati műveltség zománcával is oly érintetlenül, önmagától értetődéssel hullottak vissza az ősi rögre, mint ő. Apáczai Cseri János és Misztótfalusi Kiss Miklós hagyományai hozzá és Ady Endréig húzódnak el és nyilvánvalóan ezeknek a százados hagyományoknak kell alakítaniok továbbra is az erdélyi szópiró géniuszt. Fetelei István