Keleti Ujság, 1943. december (26. évfolyam, 272-295. szám)

1943-12-21 / 288. szám

KlllTlUjSXG1943. DECEMBER 21. Karácsonyra! Fatalmák bork­­lönlegességek saját bor­ fűszer- és cse­­i pincészetből MQj JLQIYcIbI megeüzletében . Wesselényi H.­utca 31. Telefon: 11-35. I 1 Karácsonyfa-ünnepségek Kolozsváron ERDÉLYI FALUSI KARÁCSONYEST Kolozsvár, december 20. Vasárnap dél­­után négy óra felé a Farkas­ utcában a szo­kottnál mozgalmasabb kép tárult a járó­kelő szeme elé. Díszes kalotaszegi és szé­kely népviseletbe öltözött leányok igyekez­tek a piarista fiugimnázium kapuja felé. Izgatott beszélgetésük elárulta, hogy közü­lök sokan szerepelnek az Erdélyi Falusi Karácsonyesten. A gimnázium díszterme lassan megtelt vidáman kacagó, gyönyörű öltözetű, piros­pozsgás arcú cselédlányokkal és legények­kel. Orbán Magda tanárnő, az ünnepség ren­dezője „Karácsonyi ajándék“ címmel mon­dott nagyhatású megnyitó beszédet, majd egy fi­ata­l magyarfenesi fiú szavalt kará­csonyi köszöntőt. Dobos László egyetemi hallgató, a K. M. D. Sz. néprajzi munkakö­zösségének vezetője ismertette ezután a ka­rácsonyi és újévi népszokásokat. A l­idiá­ kör kalotaszegi öltözetben pom­pázó lányai a legényekkel együtt a­ más­­malomi eredetű, hangulatos karácsonyi kantátá­t adtak elő. Közben leszaladt egy pillanatra a füg­göny s amikor újra szétnyílott, a nézők egy megtérített karácsonyi asztal mellett üldögélő családot láthattak. A család fron­ton levő férfitagjaitól távol­i evangéliu­mot olvasgattak. Kántáló leányok toppan­tak be és Tor­da Sz­én­tl­ászló karácsonyi han­gulatát varázsolták a nézőtérre. Párosával jöttek ezután a színpadra a leányok, legények és székely népviseletben Kénes község regöseit elevenítették meg. Nagy tetszést váltott ki a karácsony nyá­­sodnapján szokásos „Istvánozás“ bemu­tatása is. Kedves volt a bethlehemes játék is, amit a Székely Alkalmazottak Egyesületének tagjai mutattak be. A magyarfenesiek és tordaszentlászlói legények szilveszteri ének­kel emelték az Ünnepély hangulatát. Végül a Márta-kör székely népviseletbe öltözött leányai adtak elő karácsonyi népi énekeket ösztönös rit­musérzékkel. Az otthont idéző, meghitt hangulatú ka­rácsonyestet a faluközösségek és egyházi cselédkörök munkabizottsága és a Kolozs­vári Népművelési Bizottság rendezte. Or­bán Magda gimnáziumi tanárnő, Kalter Mária, Szabó Irén, Vincz­efalvy Lajos, Do­bos László tanították be fáradtságos mun­kával az ünnepségen szereplő leányokat és legényeket. Az ünnep befejezéseként karácsonyi nép­énekeket daloltak a nézőtéren. A falutól elszakadt leányok és legények felfrissülve, vidáman hagyták el a dísztermet, mert itt valóban az otthonuk levegője és hangulata vette őket körül -— két és fél órára. AZ IPARTESTÜLET SZÉKHÁZÁBAN Kolozsvár, december 20. A kolozsvári ipartestület elöljárósága vasárnap délelőtt 11 órakor az Ipartestület székházában han­gulatos karácsonyfa-ünnepséget rendezett. Az ipartestület vezetősége, elsősorban el­nöke és jegyzője, valamint a tiszt­viselőkor a női bajtársi szolgálat lelkes asszonyaival 1000 pengőt gyűjtött össze, hogy az elaggott iparosoknak és a harctéren küzdő iparosok hozzátartozóinak karácsonyi ajándékokkal kedveskedjék. Az ünnepségre összegyűlt kö­zönség zsúfolásig megtöltötte a dísztermet. A ,,Hiszekegy“ elmondása után Demeter Ferenc elnök a díszteremben felállított ha­talmas karácsonyfa előtt nyitotta meg az ünnepséget. Bejelentené, hogy az elöljáró­ság ezúttal nemcsak az elaggott iparosokat, hanem a harctéren küzdő iparosok hozzá­tartozóit is megajándékozza s ezzel is igyek­szik juttatni számukra a szerelés melegéből. Ezután Bereczky Ernő dr., az iparkamara miniszteri biztosa emelkedett szólásra. Be­jelentene, hogy az iparosok öregségi biztosí­tása rövidesen valósággá válik. Az elaggott, munkaképtelen iparosok megélhetését intéz­ményesen biztosítják s ebben a biztosítás­,­ban a jelenleg nyugállományba került ipa­rosok is részesülnek. Vitéz Molnár Károly iparos leánytanonc­­iskolai igazgató beszélt ezután a tanonckér­­désről, majd a fiú- és leánytanoni-iskola növendékei mutattak be karácsonyi népi játékokat. Sikeres közreműködésük az­ igaz­gatón kívül György Irén tanárnő lelkes munkájának eredménye. Nagy tetszést kel­tett az állami tanoncotthon dalkara is. Karnagya két év alatt olyan énekegyüttest nevelt, amely más iskolák dalárdáival is felveheti a versenyt. Török Róza, Rozsnyai Éva és Simon István szavalataikkal arattak sikert. A műsor végeztével kiosztották az ajándé­kokat. Nyolcvan öreg iparos, fejenkint 10 pengős segélyt és egy-egy szeretetcsoma­­got kapott. Ezután a hadbavonult iparosok gyermekeinek szeretetcsomagjait osztották ki, összesen 10 gyermeket ajándékoztak meg. A hadbavonult iparosok feleségei megkapták a rendszeresen folyósított se­gélyt, azonkívül szeretetcsomagot is. Az ajándékok kiosztása után az ünnepség a Himnusz eléneklésével fejeződött be. A hangulatos karácsonyfa-ünnepségen az Iparhatóságot Grycza Linót tanácsnok kép­viselte, az Iparkamarától Tatay Ferenc dr. titkár jelent meg, az Infrosepultet női bi­zottsága pedig Rátz Mihályné elnöknővel az élén, nagyobb magát­ küldöttséggel képviseltette A KATOLIKUS TANONCOK ÜNNEPSÉGE Hangulatos karácsonyfa-ünnepséget ren­deztek vasárnap délután 6 órakor a római katolikus iparostanoncotthon növendékei a Kőkert­ utca 27. szám alatt lévő otthonuk­ban. A Magyar Hiszekegy elhangzása után lelkes szavalatok és énekszámok hangzottak el, majd vitéz Boga Alajos dr. prelátus­­kanonok beszélt az ünnepség vendégeihez az iparostanoncokhoz. Ünnepi beszédében mindenekelőtt a karácsony jelentőségére mutatott rá a keresztény emberiség életé­ben, majd arra tért ki, hogy a hosszan tartó véres háború miatt, ha látszólag meg is szürkült külsőleg a karácsony, az ember bennsejében örökké a régi fényével és me­legségével él, mert az ember mindeneken túl békére vágyik s a béke örök ünnepe éppen a karácsony... A nagyszerűen sikerült karácsonyfa-ün­nepség gazdag műsora a Himnusz eléneklé­sével, fejeződött be s ezután a hatvan főnyi tanonc sereg között kiosztották a könyv- és egyéb értékes ajándékokat. * ■" Nagyszabású karácsonyfa-ünnepség szín­helye volt vasárnap a Dermata Rt. sportte­lepe, abból az alkalomból, hogy az üzem harminc régi munkáját hosszú szolgálati idejük elismeréséül pénzjutalmakkal tün­tették ki. A felemelő ünnepségről anyagel­tolódás miatt legközelebbi­­ számunkban közlünk részletes tudósítást. Válasz az Elso­dort Falu Nemsokára megjelenik Szabó Jenő volt háromszéki református lelkésznek, Szabó Dezső testvérbátyjának az­ Eliodort Falu-ra írt válasza. Az irodalomtörté­netben páratlan dolog, hogy egy híres regényre, amelynek megjelenése a leg­nagyobb irodalmi eseményt jelentette, a regény főhőse adjon Választ. Szabó Jenő, aki Farcády Jenő néven szerepel az El­odort Faluban, tíz irodalmi levéb­en írta meg a regény és a családi vonatkozások igaz­i hátterét, leleplezve az Elsodort Falu alakjainak élő mását. Az amatőr kiadásban megjelenő mű­ címe: „Farendy Jenő levelei Szabó De­zsőhöz“. A könyvet csak annyi példányban készítik el, a bányat előre riportor­lel­nek 10 pengőért utánvéttel Dávid Ivánnál Marosvásárhely, Jókai­ u. 47. sz. alatt. A megrendeléseket még rövid ideig be lehet küldeni. Kolozsvár város adóhivatala december 20-án megkezdte a lefoglalt adótárgyak elszállítását Kolozsvár, dec. 20. A városi adóhivatal hirdetmény útján és hírlapokban is közzé­tette, hogy a hátralékos adófizetők d­ecem­ber­ 9-ig rendezhetik tartozásaikat. Tekintettel arra, hogy még mindig van­nak, akik adóhátralékaikat nem rendezték, a városi adóhivatal most minden részletfi­zetési kedvezmény elvesztésével — felsőbb pénzügyi hatóság rendeletére — megkezdi a lefoglalt adótárgyak elszállítását. A zálogtárgyak elszállítása az alábbi sor­rendben történik. I. kerület December 20-án: Szentlélek, Teleki Pál, Bocskay, K­last­rom, Petelei, Rajka Péter­­köz, Holdvilág, Szentgyörgy-tér, Pasteur, Deák F., Wesselényi; december 21-én: Sza­bó K., Szád­eczky, Könyök, Markaus, Póczi, Házsongárdi, Bolyai, Egyetem, Unió, Wes­selényi, Mussolini, Bem; december 23-én: Deák F., Széchenyi-tér, Tordai, Tinódi, Unió, Majális, Árnyas, Mátyás király­ utca. Ferry O., Mussolni, Fadrusz J.; december 28-án: Széchenyi-tér, Csörögtemplom.­­Haller K., Hegyvölgy, Kökért, Szentegyház, Ferenc­­rendiek, Ilonvay, Tompa, Schütz János; de­cember 27-én: Mátyás király-tér, Szentegy­ház, Kossuth L., Kádár; december 28-­én: Jókai, Karolina, Kozm­a, Kosztolányi, Ke­mény János, Kert, Kinizsi, Kismester, Sta­lom, Múzeum, Mikes, Szamos; december 29- én: Mikó, Tr­efort, Linczeg, Fürdő, Dávid F., Berde M., Buza, Vár,­­Fogoly, Kötő, Ró­zsa, Hegedűs, Hitler-tér, Hunyadi-tér, Beth­len, Farkas; december 30-án: Tímár, Poétá­kért, Szappan, Izabella, Bástya, Báthory, Arany J., Bartha Miklós, Pataki, Király, Minorita, Petőfi, Balassa, Eötvös, Apácai Cs., Hosszú, Forduló, Csáky­ utca. II. kerület Decembe­r 20-án: Csipke, Nyúl, Munkás, Arató, Szántó, Alkony, Bajza, Madách. Ke­mény Zsigmond, Kisfaludy, Györgyfalvi, Méhes, Endre király; december 21-én: Ka­zinczy, Taksony vezér Czakó Zsigmond. Gi­­dófalvi, Fazekas Mihály, Szent-,Takab, Bor­háncs, Tordai, Jósika, Barcsay, Kölcsey, '"Cseret, Ady, Vörösmarty; december 22-én: Hősök­ tere, Szabolcska, Katona, Kuncz Ala­dár, Gárdonyi, Mikszáth Kálmán, Goethe, Kézai, Kármán, Csokonai, Pázmány, Káldi Gy., Mór* F., Benedek Elek, Békás-ut, Maj­­láth; december 23-án: Három püspök tere, Apponyi, Szenczi M., Zsolt vezér, Nagy Ká­roly, Jakab Elek, Végvári, Barátok, Fráter Gy.; december 27-én: Heltai, Szász D., Ko­vács, Hangász, Ács, Cimbalom, Agyagdomb, Síp, Rigó, Anonymus, Zrínyi, Attila, Szondy; december 28-án: Honvéd, Tótfalusi, Hadak, Várostó, Észt, Karjala. Kalevala-utcákban; december 29-én: Zápolya, Csákány, Kapás, Ásó, Pata; december 30-án: Orbán B., Szva­­csina, Gyarmathy, Bod P., Sibelius, Helsinki, Reguly-utca. III. kerület December 20-án: Lehel, Lorántffy, Já­nos Zsigmond, Szabolcs vezér, Kikelet, Gyöngyvirág, Csongor, Tünde-utcákban; december 21-én: Szent László, Hosszú, Fecske, Csáky Dezső, Kályhás, Bakamál­­utcákban; december 22-én: Rozsnyai D., Kendeffy Ádám, Uzon­, Fosztó, Porcel­án, Bánk bán, Peturbán, Nádastorok, Csupor, Komjáthy, K­ővölgyi, Szentháromság-tér; december 28-án: Gábor Áron, Csertörő, Csermalom, Szentpéteri, Szamosközi, Ugrál, Apród, Kenyérmezei; december 27-én:­ Vág Szemüvegét Weber M­o Optika tökéletesen készíti Hesér utca 8. sz. Telefon: 36-63. rara tiiii ifin »tu I n un iih—iiii—■ góhid-tér, Mészáros, Kriza, Krizbai, Barom­­vásár-tér, Dézsma; december 28-án: Fáy, Téglás, Sas, Meder, Bolgár, Luther, Honté­­rusz; december 29-én: Apácai Cseri J., Béla király, Géza fejedelem, Tagányi, Cukor­gyári, Gyulai Pál, Ipar; december 30-án: Lázár, Eszterházy, Hársfa, Szegfű, Hóvirág, Hitler-tér, Holló, Háry B., János vitéz, Toldi Miklós-tér. IV. kerület December 20-án: Horthy M., Teleki M., Bánffy, Szent István, Árpád, Átjáró, Ra­­dák, Szeszgyár, Veréb, Kurta; december 21-én: Csóka, Hajdú, Hidelyn, Kiss, Mun­kácsi, Varga, Székely Mózes, Zug, Kandó Kálmán, Kórház;’ december 22-én: Vasút, Állomás, ősz, Csillag, Vasgyár, Ráskai Lea, Kájoni János, Lévai, Zsigmond király, Északi; december 22-én: Fellegvár­, Lép­cső, Kőmálalja, Ilona, Gizella, Erzsébet, Kun Géza; december 27-én: Kálvin, Boldog, Kemény Gábor Baross-tér, Vass, Kalan­dos, Kalauz, Kárpát; december 28-án: Ba­rabás Miklós, Lakatos, Pekri Gábor, Beze­­rédj, Batthyány, Andrássy, Thököly, Ber­csényi, S­örössi Csor­a, Gyufagyár; decem­ber 29-én: Mozdony, Szigligeti, Derű, Tö­rökvágás, Nagyboldogasszony, Pálffy Já­nos, Buzogány, Irinyi, Donáth; december 30-án: Szeptember 11. Királyhágó, Nagy Lajos király, Révai, Imre király, Kőváry László, Budapesti, Szolnoki­ utca. V. kerület December 20-án: Rákóczi, Vasvári Pál, Táltos, Türr, Tamás A., Sándor László; de­cember 21-én: Levente, Töhötöm, Kund v., Huba, Előd v., Liszt Ferenc, Etelközi, Ká­roly, Gáspár, Tass, Ond, Hétvezér-tér, Ti­sza István, Álmos vezér; december 22-én: Cserkész, Erkel, Zichy, Verbőczy, Thorma János, Szinyei M., Donáth, Kolozsvári­­testv.; december 23-án: Mussolini, Bem, Damjanich, Villamos, Görgey, Elő, Akácfa, Dalos, Görbe, Fűzfa, Sütő, Nagygereblye, Kisgereblye; december 27-én: Ecetgyár, Zugó, Tó környéke, Nyárfasor, Sörgyár, Diófa, Dé­lbáb, Monostori, Templom, Király­domb, Oldal; december 28-án: Mező, Bazsa­rózsa, Déli, Bánság, Fenesi, Kálvária, Avar, Fövény; december 29-én: Kökért, Széllő, Hegyvölgy, Zöldkert, Holdvilág, Hőgyes, Pásztor, Pázsit, Szivárvány, Gyepű, Gödrös, Szöllő, Koch Antal, Schneller; december 30-án: Segesvári, Hajnal, Tátra, Toroczkai, Tordai, Csillagvizsgáló, Házsongárdtető. H'rd­­ések, apr­ó'Tdft'ések feladhatók Deák Ferenc­ utca 42 szára alatti irodahelyiségben — Dobra ütik Désen a­ lefoglalt bűnjele­ket. Tudósítónk je ént!: December 20-án reg­gel 9 órakor a dési ügyészségen lefoglalt bűnjeleket elárverezték. Karácsonyi nagy alma vásár: V­árra és minőségre’almát legelőnyösebben a GRANIFER Kft. cégnél vásárolhat, Kemény Gábor­­utca 10. szám. — Telefonszám: 20-53. Jonathán, Balul, Londonpepi, Arany­hinnen, Gyöngyrenett, Spitezrenett, Csikoszenei, Ca­­nndn­g ronett, Törökbálint, Húsvéti rozmarin, Sikolai. Prima vegyes fatalmák nagy raktára!

Next