Képes 7, 1986. augusztus-december (1. évfolyam, 19-36. szám)

1986-10-11 / 27. szám

kelt a Duna fölött feszülő, alig 25 hónap alatt elkészült acél­­szerkezet fakockaburkolatán, Buda felé, mögötte az ünneplő közönség. Marsall uniformis­ban lépkedett elöl az egy gombnyomással hídmunkássá avanzsált F. J., de hol volt az ünneplést ténylegesen kiér­demlő, az igazi F. J.? Hol volt Feketeházy János, a ragyogó mérnök, aki - akár a szegedi Tisza-híd esetében - több tu­catnyi pályázó társat megelőz­ve nyerte el a tervezési megbí­zást? Svájcban, túlhajszoltan, félreállítva, 52 évesen már nyugdíjasként. Az ezüstszegecs alig élte túl kovácsát, eltűnt az első világ­háború végén. (Utánzatai - már korántsem ezüstből - idő­ről időre el-eltünedeznek azóta is az óvásukra fölcsavarozott üveglap alól.) Az újabb nagy háború végén a vízbe rogyasz­­tott híd előbb ponton­ derekat kapott, majd új nevet - Sza­badság s az állandó hidak közül elsőként ezt avathatta fel Tildy Zoltán köztársasági el­nök 1946. augusztus 20-án. Az építőket díszebéd várta a Gel­­lért Szállóban, díszelőadás a Nemzeti Színházban. CIPELJE MÁR MÁS A TERHET! Idei, kilencvenedik születés­napjára erősítő kúrával és szépségápolással készült a híd. Ugye milyen csinos lett is­mét? Vele csupán villamosból, autóból szemező hódolói is észreveszik, hogy felöltötte ékszereit: a hajdani címerpaj­zsokat, a koronát. Azt azonban nem látják, hogy függőleges tartóoszlopai vaslemez-erősí­tést kívántak, s most sem ju­tott pénz arra, hogy a háború utáni sürgős helyreállításkor csak szögvasból formált kor­látrészeket újraöntsék. Lesz-e még erre mód? Nyolcvan-száz év egy acélhíd élettartama - okított tavaly egy szakértő, amikor a járdák felbontásakor kiderült, hogy a rozsda veszélyesen keskenyre emésztette a Szabadság híd egyes oszlopainak gallérját. Ez a híd már benne van ebben a végső korban. Az az ellenveté­sem sem ingatta meg, misze­rint a hidat részben csak 40 évesnek számíthatjuk. Adato­kat sorolt: az eredeti szerkezet 6100 tonna vasanyagának - ezt rögzítették további egymillió szegeccsel­ - csak harmadát kellett pótolni az újjáépítés­rengeni a Petőfi híd sorsán, amely jövőre lesz ötvenéves. Annyi biztos, hogy vala­mennyien nélkülözhetetlenek, nincs helyettük másik. Ez tisz­tán funkcionális tartalmú meg­állapítás, de csak ezt követheti az: vajon melyikőjük mondha­tó oly csúfnak, hogy nem léte­­zet­t kicserélték, mikor is? Amikor az volt a jellemző, hogy a vasból másféle eszkö­zöket gyártottak: 1914-15-ben. Ilyen művelet várna a Sza­badság hídra is? Meglehet. Ma gyönyörűnek látjuk, a háború után viszont petícióval tiltakozott az erede­ti acélalkotmány légies hatá­sában igencsak szerepet ját­szanak. (Először zászlót tartó vitézeket tervezett Nagy Virgil a csúcsokra, de nem volt elé­gedett teremtményeivel: he­lyettük választotta végül a leb­­benő madarakat.) Majdan ki lehet cserélni ezt kor, s azt ugyan honnan kerít- hanem bontása hozna kedvező tihez hű újjáépítés ellen a­mez­­hették volna elő, mint a többi változást a fővárosi látképbe? télen szerkezet szépségét felrobbantott híd maradéka- Ilyen nincs, hangsúlyozó építészek cső­ből ... Szoktassuk hát magun- E hidak nemcsak hasznos, portya. Kacaghattak néhai kol­kat ahhoz a gondolathoz, hogy hanem szép alkotások is. Tér- légájuk, a híd kapuzatainak néhány éven belül az olyan fü­­vezőiket dicséri ez - bár utóda- építész-tervezője, Nagy Virgil lyos járműveket, mint a villa­­ik érdeme is. Hiszen egyik sem szavamn: „Ez építmény tervezé­­mes, már nem szabad ráen- ugyanolyan, mint amilyen ava- sekor a szépség, egyszerűség gedni. táskor volt! Túl hasznosak eh- és takarékosság volt az irány­ié hát mi lesz így a híddal?­hez az ország életében. A két adó." Rózsás korlát? Csipkés És mi lesz a többiekkel? Hi- part között állandóan növekvő piramis tornyok? Arany labdán szén mind között az első, a forgalomhoz igazították egyik­ álló turul? Ez volna az egysze- Lánchíd szemre ugyancsak bű- nek a teherbírását, másiknak a rűség, a takarékosság, a szép­­natosan kopott, s a Szabad- szélességét, s az ismételt vizs­­ség megtestesítője?! Ságnál szintén idősebb Margit gálatok során fölfedezett Az egykor oly sok kilátásta­­hídnak is akadnak ódon szer- gyengeségeiket mindig a leg- lan szegényembert - újabban kezetei. Szigeti szárnyhídja újabb, legcélszerűbb módszer- legfeljebb egy-egy félnótást, például egyidős a századdal­­rel szüntették meg. A Lánchíd- vagy krakétert­­ vonzó turulok Hovatovább kezdhetünk top-­nak például a teljes vasszerke- is cicomának ítéltettek, pedig

Next