Képes 7, 1987. január-március (2. évfolyam, 1-13. szám)
1987-03-14 / 11. szám
mi felfogásban ismerhessem meg. Csak ekkor döbbentem rá, hogy a 19. század nagy forradalmi gondolkodóit, Marxot és Engelst az akkori világ kapitalizmusának vizsgálata és a szocializmus eszmerendszerének kidolgozása közben miként érintették a kor szabadságharcai, köztük a magyar szabadságharc eszméi. Tehát ifjúkori tanulmányélményeim segítettek hozzá, hogy az egész Európát érintő forradalmi folyamatot megismerjem. Az akkor kialakult kép állandósult bennem, s ma már megváltoztathatatlan: kiállta az idő próbáját. „Magyarország nagyszerű!... A magyar háború nagyon hamar elvesztette kezdeti nemzeti jellegét, és éppen a látszólag legnemzetibb lépéssel, a függetlenségi nyilatkozattal öltött végérvényesen európai jelleget” — írta Marx Engelsnek, aki így jellemezte 1848-at: „Az 1848-as forradalmi mozgalomban először, 1793 óta először meri megtenni egy nép, amelyet körülzárt az ellenforradalmi túlerő, hogy a gyáva ellenforradalmi dühvel a forradalmi szenvedélyt... állítsa szembe.” — 1848 óta korszakonként másképpen fogalmazódott meg 1848 eszméje. Ön szerint a mai magyar társadalom miként éli át a 48-as gondolatokat? — 1848. március 15-ét — az azóta eltelt 139 év során — többféleképpen ünnepelték és élték át hazánkban. Az első évforduló ünnepének tervéről ötven évvel később, 1898. március 14-én Jókai Mór így nyilatkozott: „Mikor 1849- ben Debrecenben volt a magyar kormány és országgyűlés, a politikai körökben felmerült az ötlet, hogy meg kellene ülni március 15-e egyéves jubileumát. Mi módon? Erre egy tréfás honatya azt mondta: — Csukjuk be újra Táncsics Miskát a börtönbe —, mert kezdett már alkalmatlanná válni szocialista cikkeivel.” A Népszava — ahol a beszéd e részlete megjelent — a következő kommentárt fűzte hozzá: „Táncsics Mihályt már éppen úgy szerették volna visszavinni a börtönbe, mint amilyen gyönyörűséggel most a szocialistákat becsukják.” 1849. március 15-ét nemcsak a Jókai által megfogalmazott hangulat jellemezte, de kétségtelen, hogy ötven évvel a forradalom és szabadságharc után nem alaptalanul idézték föl ezt az anekdotát. Az uralkodó osztályok a következő évtizedekben hazafiaskodó szólamokkal ünnepelték 1848-at, megfosztva igazi tartalmától, saját nacionalista céljaik szolgálatába állították a megemlékezést. Március 15-e befejezetlen művének f a megvalósítása a munkásosztályra, a magyar nép legjobbjaira várt. A munkásság például az 1870—1880-as években együtt ünnepelte március 15-ét és március 18-át, a párizsi kommün évfordulóját. Amikor a 19. század végi és a 20. század eleji munkásmozgalom vezetői, nagy íróink és költőink megemlékeztek március 15-éről, mindig saját koruk nagy kérdéseire keresték a választ, így tették ezt a kommunisták is. Az 1930-as évek második felétől a népfront magyarországi életre hívását sürgető Kommunisták Magyarországi Pártja (KMP), amely illegálisan működött, a munkásosztály szocializmusért folytatott harcát összekapcsolta 1848 megoldatlan feladatainak végleges valóra váltásával. A második világháború előtt és alatt az adott helyzetnek megfelelően új tartalmat kaptak a nemzeti függetlenségnek, a földkérdés megoldásának és a demokratikus szabadságjogok kivívásának mozgósító jelszavai. Az 1848-as célok végül is 1945 után váltak valóra: a felszabadult magyar nép 1949-ben törvényben örökítette meg a forradalom és szabadságharc emlékét. A mai magyar társadalom az 1848—1849. évi forradalmi demokratikus eszmék méltó örökösének és megvalósítójának vallja magát. Népünk megőrizte és továbbfejlesztette 1848 hagyományait és szellemét. Kossuth Lajos azt hagyta ránk, hogy a nemzeti függetlenség védelmében fel kell tudnunk áldozni minden csepp vérünket, s a haza védelmében nemzeti egységre van szükség. Kossuth programjának helyességét száz év keserves tapasztalatai, megpróbáltatásai árán tanultuk meg. Ha elfordultunk tőle a múltban, vesztünkre tettük. 1867 1914-be, 1919 pedig 1941-be torkollott. Két nagy nemzeti katasztrófán okulva tért vissza a magyarság ehhez az örökséghez. Petőfi Sándor azt hagyta ránk, hogy a nemzeti egységet nem a letűnő társadalmi és politikai rendszer kiváltságos osztályaival, nem ingadozókkal és megalkuvókkal kell megteremteni, hanem nélkülük és ellenük. Ő volt a szószólója annak, hogy a népnek kell uralkodnia nemcsak a költészetben, hanem az országban is. Táncsics Mihály meg azt hagyta ránk, hogy új osztály kell a parasztság igazi felszabadításához. De arra is intett, hogya parasztság és a munkásság baráti szövetsége nélkül nincs felemelkedés se a paraszt, se a munkás, se a nemzet számára. Kossuth, Petőfi, Táncsics örökségét a magyar népi demokrácia valósította meg. Nem mondhatjuk, hogy — mivel megvalósítottuk nagy elődeink álmait — már nincs mit tanulnunk tőlük, elég, ha időről időre tisztelettel meghajlunk emlékük előtt. A valóságban minden új nemzedéknek kötelessége, hogy okuljon is a történelemből. Elsősorban azt kell felmérnünk, mit tanulhatunk ma a márciusi ifjúság példájából. Két, egymástól elválaszthatatlan tanulságot érdemes hangsúlyoznunk. Az egyik: a márciusi ifjúság egy döntő történelmi pillanatban azért szólhatott bele a történelembe, mert éveken át megfeszített munkával készült feladatára. A Petőfi körül csoportosuló márciusi fiatalok koruk haladó forradalmi világnézetét sajátították el, s nem felszínes ismeretek, hanem tanulmányok, a tudomány alapján és segítségével igyekeztek megérteni a kor parancsát. A másik tanulság: mindazt, amit tanultak és elsajátítottak, tettekre tudták váltani akkor, amikor ez áldozatkészséget, lemondást, merészséget és hősiességet követelt. A mai magyar ifjúság akkor méltó követője a márciusi fiatalok példájának, ha elsajátítja a jelenkor haladó forradalmi világnézetét, ha ennek megfelelően tanul, dolgozik és él, ha tettekkel bizonyítja hazaszeretetét. Magam is szívesen emlékezem vissza ifjú éveimre, amikor lelkesen készülődtünk március 15-ére. Részt vettem én is társaimmal az ünnepségen, szavaltam Petőfi verseit. Életem legdöbbenetesebb élményei közétartozik az 1944. év márciusa, amikor 15-ét 19-e követte, s szülővárosomon, Budapesten német katonacsizmák és tankok dübörögtek végig. Ruhánkra ismét kitűztük a nemzetiszínű kokárdát, amelyet egész márciusban büszkén viseltünk, tudatos tiltakozásul a megszállás ellen. — Vannak-e ön szerint olyan agitációs tartalékaink, amelyek hozzásegítenek március 15-e minden eddiginél igazabb és tisztább megítéléséhez? — A kommunista mozgalom története során mindenkor számot vetett 1848 forradalmi örökségével. A párt ideológiájában azonban először a felszabadulás után, a centenárium (1948) idején kapott .