Képes 7, 1987. április-július (2. évfolyam, 14-29. szám)
1987-05-02 / 18. szám
PROFIK FÉLPROFIK AMAIÍŐRÖK Az utóbbi időben mind gyakrabban, mind szélesebb körből és egyre erőteljesebben hallatszik, hogy a magyar futball megújulásának alapvető feltétele a profizmus bevezetése és egyértelmű érvényesítése. Mivel a téma a mindennapi beszélgetésekben is gyakorta megjelenik, úgy gondoltuk, hasznos lehet, ha vitasorozatot indítunk a kérdéskörről. Nem azért, hogy eljussunk a végső és megdönthetetlen igazsághoz, hanem, hogy mi is kissé elgondolkozzunk társadalmunk e szeletkéjének jellegzetes tünetegyütteséről. Vitasorozatunk következő részvevője, Österreicher Emil, nem látszott túlságosan boldognak, amikor megtudta, hogy újságíró szeretne beszélni vele. Torkig van, mondta ezzel a gusztustalan perrel, mit jó hírnevéért indított Végh Antal ellen, ideges is, elégedetlen is pillanatnyilag a dolgok állásával, így nem szívesen beszélne erről az egészről. Ám, amikor megtudta, hogy nem azért keresem, hanem a futball és a profizmus kapcsolatáról, a profizmus lényegéről, ennek magyarországi lehetőségéről szeretném meghallgatni a véleményét, azonnal megváltozott. Mosolygós és készséges lett, azonmód kötélnek állt. Nem csoda. Ez az a téma, amelyben kevesen mozognak otthonosabban nála. Jelentős funkciót töltött be 1956-ig a Bp. Honvéd labdarúgó-szakosztályában, szinte együtt élt Bozsikkal, Kocsissal, Puskással, azt követően pedig menedzserként tevékenykedett, hét évig a Real Madridnál, egy évig a Torinónál, négy évig a Valenciánál, illetve az Espanolnál, egy esztendeig a Schalke 04-nél, majd az Elchénél. S hogy nem ismeretlen előtte Magyarország labdarúgásának jelenlegi helyzete, azt mindenképp igazolja, hogy Mészöly, később Mezey válogatottja közül is jelentős szerepet töltött be. — Szóval, hogy a profizmus, meg a magyar futball...? Hogy el lehet-e itt terjeszteni, hogy be lehet-e szerintem Magyarországon vezetni, erre kíváncsi? — kérdezett vissza. — Nézze, hogy lehet-e, azt nem tudom . . . Abban azonban bizonyos vagyok, hogy kell. Ez ugyanis az egyetlen járható út, másik nem létezik manapság egy olyan ország labdarúgása számára, amely eredményesen akar szerepelni a nemzetközi porondon. Amelyik nemzet nem a profisport törvényszerűségei szellemében szervezi futballját, eleve vereségre van ítélve. Ez szilárd meggyőződésem. — Az ötvenes évek első felének Honvédja sokak szerint a világ akkori legjobb klubcsapata volt. . . — Így igaz! — Anélkül, hogy játékosai profik lettek volna. Mi erről a véleménye? — Az, hogy a kérdés rosszul van feltéve. Két különböző dologról beszélünk ugyanis. Én a jelenlegi futballról, ön a harminc évvel ezelőttiről. Abban az időben még elegendő volt csak a tehetség, ma már nem. Akkor tényleg Budapesten jöttek össze a világ legjobb futballistái, illetve a legtehetségesebbek. Szerettek edzeni, legalábbis az első időkben mindenképpen, s ennyi elég is volt. Az ötvenes években a futball mindenekelőtt sport volt a maga vegytiszta valóságában. Sport, egy a sok közül, melyet csak az emelt a többi fölé valamelyest, hogy népszerűbb volt. De pontosan akkor, az ötvenes évek derekán ismerték fel nyugati üzletemberek, hogy ebből a népszerűségből profitálni lehet, mégpedig nem is keveset. Ezek az 2 . 0 Fotó: HORVÁTH PÉTER