Képes 7, 1987. április-július (2. évfolyam, 14-29. szám)
1987-05-30 / 22. szám
A Pippit, folyton vidáman táncoló vörös varkocsaival és a bokája körül harmonikázó felemás harisnyáival a németórákon szerettem meg. Vagy a németórákat szerettem meg Pippi által? A pimasz szeplőhalmozó a svéd írónő, Astrid Lindgren szülötte, éppoly szeleburdi és szeretetre méltó, mint 40 éve, amikor világra jött. — Asszonyom, mi lehet Pippi titka ennyi év után is, hiszen a gyerekek, a szülők és a világ is más, mint negyven éve? — Igaza van, megváltozott, de a gyerekek lelke és igényei — természetesen az érzelmi igényeikre gondolok — csöppet sem különböznek attól, ami az én saját gyerekkoromra volt jellemző. Azért mondom az én gyerekkoromat Pippié helyett, mert az még régebbre nyúlik vissza. Már elmúltam negyvenéves, amikor Pippi megszületett. — Úgy tudom, az első könyvei egyikéből lépett elő. Ez azt jelenti, hogy negyvenéves kora körül kezdett írni? — Pontosan. Már két gyerek mamájaként adtam a fejem a könyvírásra, meglehetősen sorsszerűen. Elcsúsztam a jeges utcán és kificamítottam a bokámat. Hirtelen sok időm lett. — Azért ez nem lehet ennyire egyszerű ... • — Igen is, meg nem is. Pippi Langstrumpf (Hosszúharisnyás Pippi) már korábban létezett, Karin lányom betegágya mellett pattant ki a fejemből. Könyvhőssé azonban csak a kis baleset után vált. A bennem rejlő gyerek még mindig éhezett a könyvekre és ez a gyerek egyszerre felfedezte, hogy írni éppolyan élvezet, mint olvasni. — Gyerekkorában sem írt? Naplót, verset szinte mindannyian írogattunk... — Wimmerbyben, ahol a szüleimmel éltünk, ott az osztálytársaim gyakran mondogatták, hogy én leszek a városka Selma Lagerlöfje, mert elég jól sikeredtek az iskolai fogalmazványaim. Én azonban makacsul hajtogattam, hogy nem pályázom a később egyébként Nobel-díjat kapott írónő babérjaira, soha egyetlen könyvet sem fogok írni. — Szerencsére makacssága nem bizonyult tartósnak . .. — Hát, közel harminc évig azért csak kitartott. — Azz első kötet megjelenését páratlan siker követte . . . — Én magam is döbbenten állok a tények előtt. Mind a harminchat kötetemet lefordították, ötvenhat nyelven olvashatóak szerte a világon. Aztán filmek, kazetták, lemezek és képregények. Szóval mindez azt eredményezte, én lettem a legtöbbet fényképezett öregasszony egész Svédországban. Egyébként nemrég tudtam meg, több iskola is felvette a nevemet. — Miben különböztek ezek a könyvek a többi gyerekregénytől? Mitől annyira más Pippi, mint a többi mesehős? — Pippi szabad és öntudatos, nem tűri a hatalmaskodást. Egyedül él, azt csinál, amit akar és ezzel a lehetőségével mégsem él vissza. Egyszerűen vidám és független, szeret gyereknek lenni. Az önmagáért való tekintélytiszteletet mindig is elítéltem. Sajnáltam a gyerekeket, akiknek rengeteg mindent csak azért kell megcsinálniuk, mert szüleik úgy akarják. Ezért halljuk sokszor a gyerekek szájából, de szeretnék már felnőtt lenni! Pippi gyerek akar maradni, mert gyereknek lenni jó. Barátaival kikísérleteznek egy csodapirulát, melynek segítségével örökre gyerekek maradhatnak. — A megtépázott tekintélyű felnőttek mit szóltak ezekhez a „forradalmi” gondolatokhoz? — A tekintélyelven alapuló nevelési elmélet hívei berzenkedtek, a tanárok és egyes szülők, akik a feltétlen engedelmességet hirdették, meglehetősen heves kirohanásokat intéztek könyveim ellen. — A modern gyereknevelési elvek már igyekeznek megfelelni a Pippi-féle elképzeléseknek . .. — Ezt én nem egészen így látom. A gyerekek mostanság valóban önállóbbak, szabadabbak, mint az én időmben de — nem is jól mondom — nem szabadok, hanem szabadjára engedik őket. Ez pedig nem egy és ugyanaz. Nem jó, ha egy gyerek semmiféle normához sem tudja tartani magát. Egyszerre van szüksége szabadságra és normákra. — Saját gyerekeivel meg tudta ezeket valósítani? — Legalábbis igyekeztem. Mindkettő nagy önállóságot élvezett, de rengeteg időt töltöttünk együtt is. Mindig mindent megbeszéltünk, sosem vertem őket, és mindig bocsánatot kértem tőlük, ha igazságtalanságot követtem el. — Így tartalma lett a bocsánatkérésnek ... — Pontosan így van. Nem is gondolná az ember, hogy ez mennyire fontos. A gyerekekre sokszor ráparancsolnak: azonnal kérj bocsánatot! A gyerek automatikusan elrebegi, csakhogy minél előbb szabaduljon és közben esetleg azt sem tudja, mit vétett. — Visszatérve a könyvekre. Milyen olvasmányokat ajánl a gyerekeknek? Milyen a jó gyerekkönyv? — Ezt a kérdést nem szeretem. Miért nem kérdezik soha, hogy milyen egy jó vers vagy egy jó regény? A jó gyerekkönyv egyszerűen jó. És még valami, ami nagyon fontos: igaz. — Két gyermeke van és unokái... Bocsánat, nem is kérdeztem, vannak unokái? — Hét! — Szóval az ön körül felnőtt és növekvő gyerekek segítettek az írásnál? Inspirálták? — Imádom a gyerekeket, de az íráshoz nincs rájuk szükségem. Nem hiszem, hogy csak az tud gyerekeknek írni, akinek gyereke van. A fontos az, hogy ő maga volt-e igazán gyerek, vagy sem. És persze tudni kell emlékezni történetekre, érzésekre, hangulatokra. — És milyen volt az ön gyerekkora? — Boldogabb már nem is lehetett volna. Falun éltünk, pontosabban egy nagy tanyán, ahol nem gyerekszobák és különórák falai között, hanem óriási szabadságban nőttünk fel. Rengeteg szeretetet kaptunk és úgy neveltek bennünket, hogy észre sem vettük. — Ha jól tudom, gyerekkora színhelyén forgattak néhány, az ön könyve alapján írt filmet is ... — Igen, azt a kis falut választották háttérül, ahol felnőttem. Rettentően élveztem a forgatást és a kész filmet is szerettem. Érdekes, de végül is tökéletesen érthető, hogy néhány gyerek csalódott levelet írt nekem, mert ők egészen másképp képzelték el, amit olvastak, örültem az ilyen leveleknek, mert tudtam, ezek a gyerekek megtanultak olvasni és fantáziájukkal megalkotni saját kis filmjeiket. — Sok levelet kap? — Közel negyvenet naponta. Lassacskán válaszolgatok rájuk, de hát az írásra is kell az idő. Sajnos, lassabban megy már a munka, mint annak idején. Szörnyű rosszul látok, a megszokott rövidke grafitceruzákat vastag filctollakra kellett cserélnem, de egyébként minden maradt a régiben. Reggel hatkor az ágyban körülbástyázom magam párnákkal és három-négy órát írok. Csak aztán kezdődhet, el a nap . .. GÖMÖRI JUDIT -- ----------------------------------A VONAL VÉGÉN ASTRID LINDGREN------------------------A nyolcvan éves mesélő