Képes 7, 1987. április-július (2. évfolyam, 14-29. szám)

1987-05-30 / 22. szám

A Pippit, folyton vidáman táncoló vörös varkocsaival és a bokája körül harmonikázó felemás harisnyáival a németórákon szeret­tem meg. Vagy a németórákat szerettem meg Pippi által? A pi­masz szeplőhalmozó a svéd írónő, Astrid Lindgren szülötte, épp­oly szeleburdi és szeretetre méltó, mint 40 éve, amikor világra jött. — Asszonyom, mi lehet Pippi titka ennyi év után is, hiszen a gyerekek, a szülők és a világ is más, mint negyven éve? — Igaza van, megváltozott, de a gyerekek lelke és igényei — természetesen az érzelmi igényeikre gondolok — csöppet sem kü­lönböznek attól, ami az én saját gyerekkoromra volt jellemző. Azért mondom az én gye­rekkoromat Pippié helyett, mert az még régebbre nyú­lik vissza. Már elmúltam negyvenéves, amikor Pippi megszületett. — Úgy tudom, az első könyvei egyikéből lépett elő. Ez azt jelenti, hogy negy­venéves kora körül kezdett írni? — Pontosan. Már két gye­rek mamájaként adtam a fejem a könyvírásra, megle­hetősen sorsszerűen. El­csúsztam a jeges utcán és kificamítottam a bokámat. Hirtelen sok időm lett. — Azért ez nem lehet ennyire egyszerű ... • — Igen is, meg nem is. Pippi Langstrumpf (Hosszú­­harisnyás Pippi) már koráb­ban létezett, Karin lányom betegágya mellett pattant ki a fejemből. Könyvhőssé azonban csak a kis baleset után vált. A bennem rejlő gyerek még mindig éhezett a könyvekre és ez a gyerek egyszerre felfedezte, hogy írni éppolyan élvezet, mint ol­vasni. — Gyerekkorában sem írt? Naplót, verset szinte mindannyian írogattunk... — Wimmerbyben, ahol a szüleimmel éltünk, ott az osztálytár­saim gyakran mondogatták, hogy én leszek a városka Selma La­­gerlöfje, mert elég jól sikeredtek az iskolai fogalmazványaim. Én azonban makacsul hajtogattam, hogy nem pályázom a később egyébként Nobel-díjat kapott írónő babérjaira, soha egyetlen könyvet sem fogok írni. — Szerencsére makacssága nem bizonyult tartósnak . .. — Hát, közel harminc évig azért csak kitartott. — Azz első kötet megjelenését páratlan siker követte . . . — Én magam is döbbenten állok a tények előtt. Mind a har­minchat kötetemet lefordították, ötvenhat nyelven olvashatóak szerte a világon. Aztán filmek, kazetták, lemezek és képregények. Szóval mindez azt eredményezte, én lettem a legtöbbet fény­képezett öregasszony egész Svédországban. Egyébként nemrég tudtam meg, több iskola is felvette a nevemet. — Miben különböztek ezek a könyvek a többi gyerekregény­től? Mitől annyira más Pippi, mint a többi mesehős? — Pippi szabad és öntudatos, nem tűri a hatalmaskodást. Egye­dül él, azt csinál, amit akar és ezzel a lehetőségével mégsem él vissza. Egyszerűen vidám és független, szeret gyereknek lenni. Az önmagáért való tekintélytiszteletet mindig is elítéltem. Saj­náltam a gyerekeket, akiknek rengeteg mindent csak azért kell megcsinálniuk, mert szüleik úgy akarják. Ezért halljuk sokszor a gyerekek szájából, de szeretnék már felnőtt lenni! Pippi gyerek akar maradni, mert gyereknek lenni jó. Barátaival kikísérletez­nek egy csodapirulát, melynek segítségével örökre gyerekek ma­radhatnak. — A megtépázott tekintélyű felnőttek mit szóltak ezekhez a „forradalmi” gondolatokhoz? — A tekintélyelven alapuló nevelési elmélet hívei berzenked­tek, a tanárok és egyes szülők, akik a feltétlen engedelmességet hirdették, meglehetősen heves kirohanásokat intéztek könyveim ellen. — A modern gyereknevelési elvek már igyekeznek megfelelni a Pippi-féle elképzeléseknek . .. — Ezt én nem egészen így látom. A gyerekek mostanság való­ban önállóbbak, szabadabbak, mint az én időmben de — nem is jól mondom — nem szabadok, hanem szabadjára engedik őket. Ez pedig nem egy és ugyanaz. Nem jó, ha egy gyerek semmiféle normához sem tudja tartani magát. Egyszerre van szüksége sza­badságra és normákra. — Saját gyerekeivel meg tudta ezeket valósítani? — Legalábbis igyekeztem. Mindkettő nagy önálló­ságot élvezett, de rengeteg időt töltöttünk együtt is. Mindig mindent megbeszél­tünk, sosem vertem őket, és mindig bocsánatot kértem tőlük, ha igazságtalanságot követtem el. — Így tartalma lett a bo­csánatkérésnek ... — Pontosan így van. Nem is gondolná az ember, hogy ez mennyire fontos. A gye­rekekre sokszor ráparan­csolnak: azonnal kérj bocsá­natot! A gyerek automati­kusan elrebegi, csakhogy minél előbb szabaduljon és közben esetleg azt sem tud­ja, mit vétett. — Visszatérve a könyvek­re. Milyen olvasmányokat ajánl a gyerekeknek? Mi­lyen a jó gyerekkönyv? — Ezt a kérdést nem szeretem. Miért nem kérdezik soha, hogy milyen egy jó vers vagy egy jó regény? A jó gyerekkönyv egy­szerűen jó. És még valami, ami nagyon fontos: igaz. — Két gyermeke van és unokái... Bocsánat, nem is kérdeztem, vannak unokái? — Hét! — Szóval az ön körül felnőtt és növekvő gyerekek segítettek az írásnál? Inspirálták? — Imádom a gyerekeket, de az íráshoz nincs rájuk szükségem. Nem hiszem, hogy csak az tud gyerekeknek írni, akinek gyereke van. A fontos az, hogy ő maga volt-e igazán gyerek, vagy sem. És persze tudni kell emlékezni történetekre, érzésekre, hangula­tokra. — És milyen volt az ön gyerekkora? — Boldogabb már nem is lehetett volna. Falun éltünk, ponto­sabban egy nagy tanyán, ahol nem gyerekszobák és különórák falai között, hanem óriási szabadságban nőttünk fel. Rengeteg szeretetet kaptunk és úgy neveltek bennünket, hogy észre sem vettük. — Ha jól tudom, gyerekkora színhelyén forgattak néhány, az ön könyve alapján írt filmet is ... — Igen, azt a kis falut választották háttérül, ahol felnőttem. Rettentően élveztem a forgatást és a kész filmet is szerettem. Ér­dekes, de végül is tökéletesen érthető, hogy néhány gyerek csa­lódott levelet írt nekem, mert ők egészen másképp képzelték el, amit olvastak, örültem az ilyen leveleknek, mert tudtam, ezek a gyerekek megtanultak olvasni és fantáziájukkal megalkotni sa­ját kis filmjeiket. — Sok levelet kap? — Közel negyvenet naponta. Lassacskán válaszolgatok rájuk, de hát az írásra is kell az idő. Sajnos, lassabban megy már a munka, mint annak idején. Szörnyű rosszul látok, a megszokott rövidke grafitceruzákat vastag filctollakra kellett cserélnem, de egyébként minden maradt a régiben. Reggel hatkor az ágyban körülbástyázom magam párnákkal és három-négy órát írok. Csak aztán kezdődhet, el a nap . .. GÖMÖRI JUDIT -- ----------------------------------A VONAL VÉGÉN ASTRID LINDGREN------------------------­A nyolcvan éves mesélő

Next