Képes 7, 1987. április-július (2. évfolyam, 14-29. szám)
1987-05-02 / 18. szám
s zelik a rendőrségtől. Ez a büntetés. Na végre — sóhajtanánk így utólag. A hatalomhoz, vagy inkább a hatalom sajátos értelmezéséhez szokott férfi Kisvárdán, a Villamosszigetelő és Műanyaggyár 3. számú gyárában lesz gépjárműelőadó. A fegyvertől nem kell végérvényesen elbúcsúznia. Tagja a Kenézlői Dózsa Vadásztársaságnak, van egy golyós és egy sörétes puskája. A társaság elnökének véleménye: Csak elvétve járt társulatunkhoz közös vadászatokra . .. Gyenge lövő volt__ Szerette viszont az éjszakai vadászatot és szeretett kocsiból vadászni. Ezért fel is jelentették. De hát, ahány vadász megszegi a szabályokat! És ahányan szeretnek egyedül barangolni az erdőn! Éppen ez lett volna az a bizonyos félreismerhetetlen jel? A gyárban — mint eleinte mindenütt — jól kezdődtek a dolgok. Ám nemsokára jöttek a bajok. Megengedhetetlen hangnemben beszél a kollégákkal, nem tanúsít segítőkészséget, túllépi a hatáskörét. Írásban figyelmeztetik. „Felhívom a figyelmét, hogy amennyiben a munka- és magatartási stílusában jelentős javulást az elkövetkezőkben nem tapasztalok, fegyelmi eljárást fogok ön ellen kezdeményezni.” A jelentős javulás nem következett be, mert 1985 augusztusában Kovács fegyelmi határozatot kap főnöknőjétől: „Megrendült önnel szemben a bizalmam, ami... az önre bízott tíz fő beosztott önálló irányítására való alkalmasságot illeti.” Munkatársai szerint ekkoriban hangulatváltozások jellemzik, túlfűtött, saját elképzeléseit mindenképpen véghez akarja vinni, rendkívül nehéz meggyőzni elképzelésének esetleges helytelenségéről, munkatársaival és vezetőivel szembeni hangneme erősen támadó jellegű. Máskor segítőkész, de rugalmatlan, nem alkalmazkodik, indulatos. De hát, lehet ebből egy későbbi gyilkosságra következtetni? „Patakra szégyellek visszamenni" Kisvárdán 1984. januárjában ismerkedik meg az akkor 29 éves Hamza Mária ápolónővel, akinek van egy házasságon kívül született négyéves kislánya. Tavasszal gyűrűt váltanak, nyáron megesküsznek. Az após házánál töltött egy év után Kovács Sándor és második felesége lakást vásárol. Augusztus végén költöznek a lakótelepi OTP-lakásba. A „beugrót” fele-fele arányban fizették. Kovács az édesanyjától kért és kapott 50 ezret, 20 ezer forinttal rendelkezett és 20 ezer forint értékű bort adott el. A bor! Kovács nem iszik, nem dohányzik. Az olaszliszkai egy hektárnyi szőlő számára státusszimbólum. Édesanyja szerint: mindig arra vágyott, hogy legyen valamije, vigye valamire. Tokaj táján nem komoly ember, akinek nincs szőlője. És most ez a szőlő van veszélyben. Felesége ugyanis azt kéri, hogy Kovács írassa rá a birtok felét. Ez a bérkülés ára. Mert ekkor már rosszul élnek. Szeptemberben telekkönyvileg bejegyzik felerészű tulajdonosnak Hamza Máriát. De a lényeg nem változik. Október 16-án a feleség látleletet vétet magáról, mert férje megverte, október 22-én pedig a kisvárdai bíróságon benyújtja a válókeresetet. Ugyanezen a napon délután Kovács hazamegy alig kéthónapos otthonukba és nem találja az aszszonyt. Leül és édesanyjának címezve megírja ezt a levelet: „Drága édesanyám ... tetszik tudni, hogy jártam. Ezt, amit a feleségem csinál velem, nem tudom lenyelni. Szinte biztos vagyok benne, hogy erre ment az egész, hogy a lakást megkapjuk és én mehetek a fenébe. Szüretelni egyáltalán nem jöttek, idegileg tesznek tönkre. Patakra szégyellek visszamenni, így inkább ezt a megoldást választottam. A szőlőt és minden vagyonomat István öcsémre hagyom... A feleségemre semmit nem hagyok, nem érdemel meg semmit... Tartozásom senkinek nincs ... Kérésem, hogy apám mellé temessenek ... Csókolok mindenkit Sanyi.” Beveszi az otthon talált gyógyszereket, alkoholt iszik rá, majd a szomszédasszonnyal üzen apósához a feleségének, hogy öngyilkos lett. Nem valami férfias tett, de hát napjainkban sajnos sok teátrális, fenyegető suicid kísérletet látnak a kórházak és klinikák. Mégis, ez már komoly jel. Azt mutatja, hogy a differenciálatlan személyiségű Kovács Sándornak pillanatnyi élethelyzetére nincs megoldási képlete, feszültségeit nem tudja feldolgozni, de velük élni, tolerálni is képtelen. Az öngyilkosság jellemző kitörési akció. A nyolcvanas évtized közepén hazánkban évente 4900—5000 befejezett öngyilkosságot regisztrálnak és négyszerötször több kísérletet. A szám növekszik és a növekedést szakértők összefüggésbe hozzák a házassági, családi konfliktusok sűrűsödésével. Nem különben a gyilkosságok növekvő számát, amelyről a magyar belügyminiszter így nyilatkozott az Országgyűlés előtt (1982 ): „Az élet elleni támadások nagy része családon belül történik és főként a megromlott házastársi, rokoni kapcsolatok következménye.” Mintha csak Kovács Sándorról szólna, akinek haragja előbb önmaga ellen, majd a felesége és rokonai ellen fordult. Gondolkodjunk vele! Első felesége, akin erőszakosságát rendre kiélhette, elvált tőle. A fegyveres testületnél, ahol hatalmát túlhangsúlyozhatta, dicstelenül leszerepelt. Elbocsátották. Ez utóbbit egyébként, lehetőség szerint, édesanyja és új felesége előtt is titkolja. Új munkahelyén lényegesen kisebb intézkedési (hatalmi) jogkörrel bír, de izgága magatartása miatt már ez a kevés is veszélyben van. A maga által túlértékelt kvalitásait sehol sem igazolják vissza. Második feleségét jól működő nagy család védi, amely a férj vélt jogait erősen korlátozza, önbecsülése meginog, szégyenérzettel küszködik. Anyagilag is kifosztottnak tudja magát, hiszen egy gyenge pillanatában elajándékozta a szőlőbirtok felét. És hiába. Köszönés nélkül távozik A belgyógyászati kezelés után — ahol is erőszakosan, durván akadályozza a terápiát — áthelyezik a kórház idegosztályára. A főorvos természetesen behívatja feleségét, aki közli, hogy elhatározása megmásíthatatlan: el akar válni. Az okot férje erőszakosságában, brutalitásában jelöli meg, amit Kovács igyekszik elbagatellizálni. Sajnos, ekkor — legalábbis a fellelhető jegyzőkönyvek szerint — nem esik szó a férfi szexuális kapacitásáról, kultúrájáról, úgyszintén nincs szó a gyermekkoráról, ami talán kiegészíthetné Kovács személyiségképét, talán rámutatna az erő túlhangsúlyozásának kompenzációs jellegére. A tervbe vett pszichológiai vizsgálatra sem kerül sor, mert Kovács Sándor hazabocsátását kéri és ennek akkor nincs objektív akadálya. Ezért öt nap múltán, 1985. október 30-án reggel hazaengedik. Mindenkivel ezt teszik, aki aláírja, hogy lemond öngyilkossági szándékáról. Köszönés nélkül távozik. És jön a végzetes november tizenkettedike. Kilépőt kér a gyárból 14 óra 30 percre, hogy Szabolcsbáka községben ismerősének segítsen autót javítani. Nem tűnik idegesnek, zaklatottnak. A javítás fejében azt kéri, hogy az autó tulajdonosa őt és feleségét majd vigye el kirándulni. 16 óra 45 perckor hazaindul. Az asszonyt nem találja otthon. 18 óra 30 perckor dörren el az első lövés. Kórképek A már idézett kérdésre választ keresve elkészül Kovács Sándor első tudományos személyiségrajza, az első pszichiátriai és pszichológiai kórkép. A Debreceni Orvostudományi Egyetem Igazságügyi Orvostani Intézetében a többi között a következőket találják: „Kovács Sándor érzelmi élete éretlen, nagymértékben kiegyensúlyozatlan. Egocentrikus, saját szempontjait érvényesíti, mások érdekére belátástalan. Energetikai feszültsége az átlagot meghaladó, ennek következtében tevékeny, aktív és ezzel környezetének hasznára van. Éngyengesége miatt sértődékeny, konfliktusait racionálisan feldolgozni képtelen. Regresszív viselkedésre, primitív hisztériás megnyilvánulásokra, indulatainak öngerjesztésére hajlamos, indulatvezérelt. HÁROM SÍRHANT A KISVÁRDAI 1. Felszabadulás lakótelep 6/b. Kovács Sándor lakása, innen indult a hármas gyilkosság elkövetésére 7. Lenin út 71. Apósának háza, ahol feleségével végez. 3. Felszabadulás lakótelep 10. Sógornőjének, Szabó Gyuláné Hamza Zsuzsanna lakása, ahol az aszszonyt férje szeme láttára lövi agyon. 4. Csalogány utca 55. Másik sógornője, Belinszki Istvánné Hamza Ilona lakása, ahol megtörténik a harmadik gyilkosság. Innen Kovács ismét kocsijába ül és hazamegy a Felszabadulás lakótelepre, ahol öngyilkosságot kísérel meg