Képes 7, 1987. július-szeptember (2. évfolyam, 30-39. szám)

1987-09-12 / 37. szám

ni, hogy a bizalmatlanság légkörében válhatnak a hibák — a játékvezetés természetes velejárói — sorsdöntővé. Ha a bizalom él, akkor a hiba soha nem lesz sorsdöntő. Nem akartam újabb példát felhozni, de vegyük Maczkó esetét. Aki nem emlékezne: Maczkót Siófokon az ellenfél vezetői meg akarták szondáztatni. Hogy lehet ilyen légkörben — kérdezem én — tévedni? Hogy lehet ebben a légkörben korrektül, sportemberhez méltóan működnie abírónak, akit — feltehetően — meg akarnak szondáztatni a meccs végén? Meg ahol leírhatják róla: „Úgy fütyült, mint egy részeg kanárimadár”. Én azt hiszem, hogy ilyen példa nincs még egy a világon. Nem is igen hitték ,a külföldi kollégák ... — Ebben teljesen egyetértünk, már csak azért is, mert szondáztatni csak a rendőrségnek, illetve a munkavállaló munkaadójának van joga a hazai törvények értelmében. Én ugyan nem láttam az ugyancsak bíróüggyé dagadt mérkőzést, s nem látom azonban be, hogy miért ne lehetne a játékvezetőt bírálni, ha tévedett? — Bírálni lehet, szondáztatni nem! Nem érti, hogy milyen bizalmatlanságnak kell ott lenni, ahol ez valakinek is eszébe jut? — Nem szeretnék önnel kötözködni, annál is inkább nem, mert igen nagyra értékelem a hazai bírók teljesítményét. És nemcsak én vagyok ezzel így, hanem a játékvezetőket gyakran kifütyülő közönség is, hiszen a külföldi bírók alkalmi foglalkoztatása nem nyerte meg a hazai publikum tetszését. Változatlanul nem értem viszont, miért nem volt jogos annak idején például az én bírálatom Győri játékvezetővel szemben, aki a Győr—Honvéd mérkőzésen — szerintem — a bajnokság végeredményét befolyásolta ... — Na látja, így válnak az úgynevezett sorsdöntő tévedések legendává. Ezt a találkozót három éve játszották. A Honvéd 2:1-re vezetett, amikor,ha jól emlékszem, a kaputól kb. 35 méterre, Szentes ellökte Nagy Antalt, a bíró sípolt, Szabó Ottó azonban a lepattanó labdával továbbfutott s a hálóba lőtt. Enynyi történt. Három év múltán azonban a sérelmek úgy dagadtak legendává, hogy Győri játékvezető két (!) gólt nem adott meg . . . Rögtön kettőt. — Ha jól tudom, Győrit sok kellemetlenség, támadás érte emiatt. Meg tudja ön védeni bírótársait? — Ha nem tudnám, már rég lemondtam volna. Ha azt érzékelnék, hogy én ezt a védelmet nem tudom megadni bizonyos — olykor koncepciózus — rágalmakkal szemben, akkor ezzel egyszersmind tudatosulna a tévedések iránya. Ha így lenne, a bajnokság sportértéke nagymértékben csökkenne. De ha így lenne — ismétlem —, én sem vállalnám tovább ezt a munkát. — Ön nagyon diplomatikusan fogalmazott: „tudatosulna a tévedések iránya”, amit persze meg tudok érteni. Lehet, hogy naiv a kérdésem: nem volt mindig így? — Hadd vágjak vissza én is: az olvasók a kérdést tényleg naivnak fogják tartani. Ahatvanas évek elején ugyanis azért kellett „lefejezni” a bírói kar nagyrészét, mert azt bizonyos magas rangú vezetők sugallták. Ma ilyen nincs. Hazudnék, ha azt állítanám, hogy engem soha nem hívnak fel, s nem mondják: ez BESZÉLGETÉS SZLÁVIK ANDRÁSSAL, A JÁTÉKVEZETŐI vagy az a gól lesből esett, és az a 11-es nem volt 11-es. Megvitatjuk. Ennyi! Tíz éve is előfordult még, hogy addig nyüstölték a játékvezetők főnökét, amíg az illető bíró „visszavonult”, csak azért, mert valaki rosszul vezetett egy mécseset. Ismétlem azonban, ma ilyen nem létezik. Egyetlen „uralkodó” véleményét fogadnám el, egy afrikai államfőét, igaz, ő a hazájában futballbíró. — ön nyugodt lelkiismerettel meri azt kijelenteni, hogy most nincsenek csaló, pontosabban ellenszolgáltatásért csaló, vagyis korrupt játékvezetők? — ön ki merné jelenteni azt, hogy nincs egyetlen olyan lakásosztály-vezető, aki pénzt fogad el? Persze, ez nem válasz. Most úgy tűnik, hogy az országos keretben, tehát az első és másodosztályban, nincs ilyen ember, értük tűzbe merném tenni a kezem. És hadd tegyem hozzá: a történtek után nem is igen merik megkörnyékezni a bírókat. — Mik a kiválasztás elvei? — Hogy a fonákjáról válaszoljak a kérdésre, igyekszünk azokat mellőzni, akiket gyakran be lehet csapni. Mert akit gyakran be lehet csapni, az rossz bíró. — Kit lehet gyakran becsapni? — A jó bíró tudja, hogy a mérkőzésre fel kell készülni. A Real Madrid— Videoton UEFA-kupadöntő játékvezetője például elkérte a Videoton mérkőzéseinek videokazettáit, aztán feltűnt neki, hogy az a 8-as mindig reklamál. A meccsen a második percben felemelt mutatóujjal mutatta, hogy „oszt”! A 8-as meg sem ment utána nyikkanni. Mindig azzal az egy-két „dumással” van konfliktus. A bírónak tudnia kell azt is, hogy a csapatok is „készülnek belőle”. Tudják, mit enged meg, mit nem, s ennek ismeretében bizony össze lehet zavarni a bírót. Nálunk ez a készülés — mármint a bírónak a csapatokból — még nem általános. Van olyan bíró, aki megijed a közönségtől, a hazai pályától, a válogatott játékosoktól, őket lehet a leginkább becsapni. Azt, aki hagyja magát befolyásolni. Mondok egy példát. Tízezer ember kiált föl, hogy „henc”, vagyis kéz, a bíró meg látja, nem volt az. Aki ilyenkor a sípjába fúj, az alkalmatlan erre a pályára. A bírónak saját magában végsőkig bízó embernek kell lennie. — Érdekes kulisszatitkokat osztott meg az olvasókkal, de honnan lehet azt tudni, hogy ki az, aki ilyenkor nem fúj bele a sípba? — Nem tudom, észrevette-e, hogy mindig a legkarakánabb bírók kerülnek a közönséggel konfliktushelyzetbe. Pontosan azért, mert ha őik nem látták szabálytalanságnak azt, amit tízezer ember annak látott, akkor nem fújnak. Minden ember bizonyos mértékig befolyásolható. Az ideális a nulla emóció lenne, ilyen ember azonban nincs. Több országban is felmerült a profi bírók foglalkoztatása. Gondolom, olyan megfontolásból is, hogy a hivatásszerűen működő, jó pénzzel megfizetett játékvezető kevésbé megvesztegethető, befolyásolható ... — Én teljes mértékben ellenzem. Ezt a szakmát csak hobbiból szabad csinálni. Gondolhatja, menynyire kell imádni a futballt, hogy a diplomás bíró, aki történetesen igazgató valahol, eltűrje esetleg egy félanalfabéta pocskondiázását. A bíró olyan, mint a pilóta. A pilóták fizetése és a légi katasztrófák között sincs semmilyen összefüggés. A pályán sem tudna senki pusztán azért jobb döntéseiket hozni, mert több pénzt kap érte. Sőt, ha több lenne a pénze, tehát, ha hivatásszerűen ebből a tevékenységből élne, több lenne a veszttetvi valója is. Vagyis az emóciógörbe csak távolodna a nullától, ami nem használna a játékvezetés színvonalának. Szerintem a játékvezetés intézményének nem a profizmus irányábakellene haladnia, hanem arra kellene törekedni, hogy az amatőr státusúbírók képzettségi-iskolázottsági szintje növekedjék. Tapasztalati tény ugyanis, hogy minél intelligensebb, műveltebb valaki, annál jobban bízik magában, következésképp kisebb mértékben befolyásolja a környezete, tehát a játékosok és a közönség, a pályán kívüli „széljárásról” nem isbeszélve. — Mennyi jelenleg a diplomás az országos keretben? — A bírók egyötödének van felsőfokú,kétharmadának középfokú végzettsége. — Lehetne ez az arány jobb is, ha az ön által említett szempontot nézem ... — Magyarországon, ha kétszer annyi működő bíró lenne, mint amennyi ma van, az is kevés volna. A kiképzett játékvezetőiknek csak az egyötöde — mintegy 3500 ember — praktizál, összehasonlításként az NSZK-ban 55 ezer az aktív bírók száma. De hogy a közbevetésére is válaszoljak: általában nem a társadalom krémje jön erre a pályára . . . Bár ezen kár csodálkozni, hiszen ma a játékvezetőt a pályán büntetlenül lehet sértegetni. Képzeljünk el egy falusi meccset, húsz nézővel. A bíró — tegyük föl — agrármérnök, s bárki sértegetheti. Egy mikroközösségben ez sokkal disszonánsabb, mint egy hatalmas stadionban , ahol a szurkoló személytelenné válik. Tanult ember ilyen áron nem fog elmenni bírónak, hiszen lent, a legalacsonyabb osztályban kell elkezdeni. Mit tehet ez az agrármérnök, ha leköpik?! Hova vezet ez a folyamat? Az MLSZ-ben olyan álláspont született, hogy a bíró ilyen esetben ne vezesse le a meccset. Ez szakadékpolitika, de idáig is el kell menni. Én senkit nem kötelezhetek arra, hogy hagyja magát leköpni. — Képtelen dolog jutott eszembe, ahogy ezt a csöppet sem képzeletbeli történetet hallgattam. Két csapatot láttam magam előtt, meg tízezer embert, s sehol egy bíró, nincs, aki a meccset levezesse . . . — Ne gondolja, hogy ez túlságosan utópisztikus. Hasonlót már én is álmodtam. Rémes volt. Futballmeccs, bíró nélkül!?... Egyébként, vannak megyék, ahol a serdülők mérkőzését rendszeresen valamelyik csapat edzője vezeti le, mert a gyerekeknek már nem jut bíró ... BÁN KÁROLY BIZOTTSÁG ELNÖKÉVEL A FUTBALLPÁLYA PILÓTÁI .