Képes 7, 1987. október-december (2. évfolyam, 40-50. szám)

1987-10-03 / 40. szám

o/o€i4€yim/ Vajon vannak-e még házasodási szokásaink — a megszokáson kí­vül? Ülök az esküvőn, körülöttem többnyire idegen emberek. Én a menyasszony barátnője vagyok, de ez is csak abból derült ki, hogy meghívott. Persze lehet, hogy csak nem akarta félház előtt meg­tartani a premiert. A díszletek a szokásosak, a falon a szocreál jö­vőbe tekintő freskói, általános is­kolai olvasókönyvekből ismert hús-vér emberek egy jobb ízlésű szobafestő megváltó ecsetjére vár­va. „Ásó-kapa" Közben megtudom, hogy a sze­relmet majd felváltja a szeretet, meg hogy a házasság egy csónak, amelyben mindkét félnek evezni kell, és a kölcsönös megértés és a ... Úgy tudom, egy anyakönyvve­zetőnek van két-három jóváha­gyott beszéde és azokat variálja. Egy ismerősöm mesélte (a meg­szokás rabja, mindig ugyanott nő­sül), hogy már két esküvőjén ugyanazt a beszédet hallgatta vé­gig­ Aztán mindenkinek egy pohár pezsgő és sorban állás a gratulá­cióhoz, így pohárral a kézben le­het kicsit beszélgetni, és az em­ber legalább megtudja, ki kicso­da. Igaz, a főváros egyik kerüle­tében már kitiltották az egy pohár pezsgőket; talán féltek, hogy az „eszement” heje-huja megzavarja a hivatalos házasságkötési szer­tartás hivatalosságához oly méltó unalmat. De hát miért is baj ez? Jó, hogy nem tartozik manapság a világ legizgalmasabb látványos­ságai közé az esküvő, legalábbis nálunk, de hát végül is nem a szertartásoktól függ, hogy milyen lesz a házasság. Csak az egész életünk. Ki jobban, ki rosszabbul éli a hétköznapokat és várja az ünne­pet, mert az ünnep más, az ünnep izgalmas, az ünnep kicsit mese, ünnepkor bárki lehet világszép királylány, legkisebb fiú, akivel még megtörténhet bármi. A pszicho-szocio-politológusok identitászavarról értekeznek, mi­közben a gyerekeket leszoktatták arról, hogy mikuláskor (télapó­kor?) kitegyék cipőjüket az ab­lakba, az iskolaigazgató tíz éve ugyanazt a beszédet olvassa fel március 15-én, egy másik ugyan­azt április 4-én, és vásárlási utal­ványokat ajándékozunk, ha hall­gatunk a hirdetésekre és nevetsé­gesnek tartjuk, ha a menyasszony fürdővizébe tojást ütnek, párnája alá búzaszemet rejtenek, hogy termékeny legyen. A pszicho-szocio-politológusok pedig tovább értekeznek az iden­titászavarról. Persze a józan ész tiszta vilá­gánál, gondolhatnánk, fölösleges­sé válnak a mesék, a meglepeté­sek, a másodpercekig hitt csodák. Nincs mikulás, és március 15-én és április 4-én is ugyanazt ünne­peljük évekig, miért­­baj, ha ugyanúgy, hisz a frázisok is le­hetnek igazak, ha unalmasak is, és a vásárlási utalvány is retten­tően praktikus, a tojásos fürdő­víz, meg a búzára vetett ágy pe­dig sötét babonaság. Csak hát, mint az — érthetetle­nül bár, de a történelem­ folya­mán többször is —, kiderült, va­lahová tartozni (lásd: identitás), pusztán észérvek alapján, érzel­mek nélkül igen nehéz. Ezért kel­lenek az igazi szertartások, az iga­zi ünnepek és néha pár szem búza a párna alá. Joggal kérdezheti bárki, hogy már akaróik a XX. század végén a szokásokkal, a hagyománnyal. Pe­dig kellene valami helyettük. Kel­lene valami a panelszövegek és a vigyorgó profi fényképész helyett (aki egyébként névadót és teme­tést is vállal), kellene valami öröm, amire emlékezni lehet. Pél­dául Klári a harmadikról, aki most államvizsgázott filozófiából, szilveszterkor ugyanúgy ott szo­rong a kis konyhában, mint a töb­biek, amikor Erzsi néni a másodi­kon ólmot önt. OS •• • □ 1906 Budapest Pf 223 Még mindig: a megdrágult Képes: 7 Több pénzért, akár a tar­talom, akár a fotózott ké­pek vonatkozásában, az ol­vasó többet vár. De véle­ményem szerint önöknek az éri meg, hogy több pénzért ugyanazt adják. Nem gon­dolják, hogy ezek után ke­vesebben fogják olvasni lapjukat? Én lemondom, pedig nem tartozom az ala­csony fizetésűek kategóriá­jába. De annyi lap van még ezen kívül, amit megren­delhetek, és most már job­ban járok. Azt úgysem­­hi­szik el az emberek, hogy ennyi pénzből nem tudták előállítani. Köszönöm, hogy eddig olvashattam a lap­jukat. Kara Tiborné, Budapest Mivel oly sok élményt és hasznos tapasztalatot, in­formációt kaptam önöktől, az önök lapjától, úgy ér­zem, illően meg kell ezt kö­szönnöm ... Mostanában — ha kellően éber az olvasó — felleli azon helyeket, ahol kiegyensúlyozottan megvásárolhatja e népsze­rű lapot. 45 forintért! Bár nagyon megkedveltem a Képes 7-et (mint jeleztem is levelem elején), és örül­nöm kéne a „győzelemnek”, én — és bocsássa meg ne­kem a világ! — ennyi pén­zért inkább könyvet veszek. Tudniillik bérből és fize­tésből élek. Ígéretük elle­nére „réteglap” lettek, ami nem a tartalom okán, csu­pán anyagi oldalról érten­dő. A kispénzűek hadd áhí­tozzanak továbbra is a kü­lönb után, vegyék meg a ponyvát, amire futja sze­rény költségvetésükből. A leírtak ellenére megköszö­nöm mindazt, amit röpke időn keresztül ugyan, de nyújtottak nekem, mivel az valóban élmény volt. Ifj. Jancsóné Zsók Eszter, Budapest Különösen szomorú szívvel nyugtázzuk azokat az ed­digi munkánkat elismerő sorokat, amelyek egyben a szerkesztőségünk által is jól ismert anyagi okokból búcsúsorok több olvasónk részéről. Tudjuk, hogy több pénzért többet kell nyújta­nunk a tartalomban, mert terjedelmünk (legalábbis pillanatnyilag) nem növe­kedhet. Erre törekszünk. Erőfeszítéseink eredmé­nyességének azonban — hogyan tájékoztatunk, ho­gyan szórakoztatunk, meny­nyire tükrözzük azt, ami fontos, érdekes, közérdek­lődésre számot tartó itthon és a világban — természe­tesen nincsenek abszolút mércéi. Eláruljuk: a terje­delem növelésére is vannak terveink, éppen a megtisz­telő olvasói vélemények és a nagyon is jogos olvasói igények ismeretében. Hisz­­szük, hogy 1988 elején a ki­adóval közös elgondolá­saink megvalósulhatnak, de ezek sem függetlenek az or­szág gazdasági helyzetének alakulásától... Ami pedig az árat illeti, nincs titkunk a közönség előtt. A Képes 7-et — ép­pen az olvasótábor által kedvelt terjedelme, tartal­ma és kivitelének színvona­la miatt — 28 forintért (bár megpróbáltuk), főként a papír ára miatt, nem lehe­tett előállítani, sőt 45 forin­tért sem nyereséges. A lap ugyanis — sok társától el­térően — semmilyen szerv­től, intézménytől sem kap egyetlen fillér támogatást sem. Vagyis (bár vannak, akik ezt nem hiszik) ben­nünket az olvasók tartanak el, a piacról élünk, s ol­csóbban egyszerűen nem tudunk megjelenni. Kikérő A Képes 7 1987. augusztus 15-i számában jelent meg Az ember csak az asszony­nak panaszkodhat című ri­port. Ebben szerepelt a kö­vetkező mondat: „ ... az akkori főnökünk úgy ke­rült hozzánk, hogy előtte kirúgták a VÁÉV-től...". Most jelentkezett egy olva­só, aki felismerni véli ön­magát. Tremmel Zoltán veszprémi lakos kéri a szö­veget úgy helyesbíteni, hogy a VÁÉV-től kikérővel került át a 22-es ÁÉV-hez. „Leírták" 1987. augusztus 24-én pont került arra a több éves ügyre, amellyel a Képes 7 26. számában „A tisztes­séges, a csaló és az ártat­lan” címmel mi is foglal­koztunk. Ezen írásunkban bemutattuk Torzsok Kata­lin esetét, akinek ellopott személyi igazolványát fel­használva Markuláné Ambrózi Éva néger fiú­gyermeket szült, majd — hátrahagyva a csecsemőt és az igazolványt — a kór­házból ismeretlen helyre távozott. A gyereket a lopott iga­zolványba vezették be, ezért továbbiakban Tor­zsok Katalint keresték mint „anyát”. Amikor mindenki előtt világossá vált, hogy ő nem lehet a gyerek anyja, a kiskorú gyámja anyasági vélelem megdöntésének perét indít­ványozta Torzsák Katalin ellen. E perben a felperes (Folytatás a 63. oldalon)

Next