Képes 7, 1988. január-április (3. évfolyam, 1-18. szám)

1988-01-02 / 1. szám

Ritkán adódó lehetőség a főszerkesztő számára, hogy újévi jókívánságait, a nemzetközi politika kimagasló személyi­ségeinek az esztendő feladatait, céljait és persze gondjait is megfogalmazó nyi­latkozataival alátámasztva továbbíthat­ja az olvasónak. Teszi ezt azzal a szán­dékkal, hogy — a nagyvilág által elfoga­dott tekintélyek érvelésével is ékesked­ve — segítsen: ne csak bizonytalan ér­zésekkel várjuk 1988-at. Mert ettől az évtől — okkal, joggal — inkább tartunk, mintsem jókat remélünk, de gondok ide, adok oda, ezt zömmel abban az óvatos hitben tesszük, hogy legalább „borban, búzában” és főként békességben talán Boldogulásra törekvő esztendő mégsem lesz szűk esztendő ez a szökőév. Bátorítani szeretnék. Mert „bárhogy lesz, úgy lesz” sohasem volt. Több nem­zedék él még e hazában, amelyik ponto­san eszében tartja, hogy az elmúlt évti­zedekben még a mainál is súlyosabb kö­rülmények között sem hallgatott a nem­zet azokra, akik rideg kilátástalanságot és reményvesztést hirdettek. Magyaror­szág kilábalt a II. világháború okozta anyagi, szellemi erkölcsi pusztítás pokoli bugyrából éppúgy, mint az 1956-os krí­zis mélypontjából. S teremtettünk azóta annyit, ami arra ugyan nem elég, hogy „bokrétának” kiáltsuk ki az országot is­ten kalapján, de mindenképpen legalább annyi, hogy most ne elölről kezdjük a családi és országos építést, hanem — hadd maradjak a mostanság megszokott kifejezések mellett — stabilizálódjunk erőinkben egy igazi emberi és társadal­mi gazdagodást hozó kibontakozás érde­kében. Ami pedig a világot illeti: mikor for­dult elő emberemlékezet óta az, amire a Képes 7-nek ez a száma kortörténeti tanúságtétel? A Gorbacsov—Reagan csúcs után vagyunk. Miközben a nyilat­kozatok fontos kérdésekben természete­sen éles véleménykülönbségeket is tük­röznek, a világpolitika legfontosabb fel­adatait nem általánosságban, hanem tel­jesen konkrétan — a leszerelés tovább­viteléről van szó — hasonló módon kö­zelíti meg a Német Demokratikus Köz­társaság államfője, az angol miniszter­­elnök asszony és az amerikai külügy­miniszter első helyettese. A nemzetközi együttműködés legsürgetőbb tennivalóit sok tekintetben a magyar állásponthoz közeli módon ítéli meg az osztrák kan­cellár és az ENSZ-nek a dolgokat sajá­tos „világközösség szemüvegén” keresz­tül vizsgáló főtitkára. A magyar külügy­miniszter a tények ismeretében, az irány­zatok mérlegelése alapján számít ar­ra, hogy „a nemzetközi viszonyok ked­vező tendenciái 1988-ban is tovább erő­södnek", s hogy reformprogramunk „nem ütközik elháríthatatlan akadályok­ba, számíthat szövetségeseink támogatá­sára, partnereink együttműködésére”. Ezt a támogatást és együttműködési készséget jelzik az ebben a lapszámban megjelenő nyilatkozatok is. Egy olyan időszakban, amikor nem a szép szavak, hanem a működő gyakorlat a mérce, a vezető politikusok olyan meghatározó fontosságú ügyeket emlegetnek, mint a kapcsolatrendszerek fejlesztése az ezred­fordulóig, a kulcstechnológiák együttes, alkalmazása, vagy a Budapest—Bécs kö­zös szak-világkiállítás. Másoktól pedig azt a szándékot olvashatjuk, hogy a ma­gyar politika, benne a nálunk folyó re­form jobb megértését kívánják, azzal a kimondott céllal, hogy kézzelfogható módon bővüljenek a politikai, gazdasá­gi-kereskedelmi műszaki-tudományos, oktatási és kulturális együttműködési szálak. Amit számításba lehet és kell venni egy olyan év kapujában, amelyikről azt mindenképpen tudjuk, hogy bonyolult­ságát és a benne megbúvó ismeretlene­ket nézve tényleg olyan lesz, ami­lyen még nem volt. Aligha van bárki, aki csodákban hisz. Mivel pedig csodák nincsenek, nem le­hetnek — csakis cselekedetek le­hetnek. Tettek, amelyeket ma különös­képpen ösztönöznie kell a közérdekű gondolkodásnak, de amiknek nem lehet halála a minden kákán csomót kereső, halogató okoskodás, a bizalom-, és ön­bizalom­vesztés. Okkal hangzott el a parlament mostani ülésszakán a mi­niszterelnök szájából: „A nyíltság nem keveredhet össze a felelőtlen vádasko­dással, becsületsértő jelzők dobálgatásá­­val. Ez utóbbiak ugyanis a szembenál­lást növelik, az országnak pedig bizako­dásra és cselekvési egységre van szük­sége.” Boldogulásra törekvő új esztendőt kí­vánok tehát 1988-ra mindenkinek külön külön és mindnyájunknak együtt. S eh­hez Goethe bölcsességének elfogadását is ajánlom: a cselekvés minden. Mert most már az önmagunkba vetett hit is csak ebből táplálkozhat. Stációk „Köszönöm, hogy a Képes 7 1987. évi 49., december 5-i számában a LEVÉL­VÁLTÁS rovatban vissza­tértek a Borsod megyei szo­­molyai ügyre. Ez év november 24-én a szóban forgó hiteleket Bódi Emil és Lakatos Adolf ré­szére engedélyeztük. DOJCSÁK JÁNOS Országos Takarékpéntár, Miskolc” Gillette-telenül Manapság annyi fontos do­log borzolja fel a kedélye­ket, hogy kissé meghökken­tünk: hányan érdeklődnek telefonon és levélben, hogy hol kapható az 50. szá­munkban ismertetett teszt főszereplője, a félpengés borotva, illetve a hozzá illő betét. A tanácsadásnál nincs egyszerűbb, gondoltuk, s elkezdtünk telefonon ér­deklődni. Az ALFÁ-nál na­gyot sóhajtottak, örülnek, ha a hazai, eldobható fajtá­ból, a ROBINSON-ból lesz valamennyi. A Délker biz­tatóbb választ adott. Az év utolsó napjaiban WILKIN­SON és ASTRA betétek kerültek a Délker-boltokba, valamint a Higiéniába, ám az ez évi ellátás bizonyta­lan. Elmondták, hogy a teszt­ben a „legjobb vételnek” tartott Gillette biztos, hogy nem lesz a boltokban. Cse­kély vigasz azok számára, akiknek már van ilyen márkájú alapborotvájuk, hogy a Wilkinson betétek hozzájuk is csereszabato­sak, azaz passzolnak. Ezt nemcsak a megszokás té­nye miatt tesszük szóvá, hanem azért is, mert a két típus között minőségbeli különbségek is vannak, a Gillette javára. A Wilkin­son pengék élminősége, él­tartóssága gyengébb. Az sem utolsó szempont, hogy drágább is az a típus, ame­lyik az üzletekben van. Nem kívánjuk a bizo­nyítványunkat magyarázni, amiért olyan termékekről írtunk, amelyek csak elv­ben kaphatók, a valóság­ban nem. Arról van szó, hogy a mintavásárlás, a vizsgálatok mind időt vet­tek igénybe, és ehhez jött még a nyomdai átfutás. Ennyi idő alatt sok minden megváltozott a kínálat te­rén. Ez persze a mi magán­ügyünk, más kérdés, hogy az élet is hozott némi vál­tozást a vásárlási szokások­ban: sok más árucikk mel­lett biztos ebből is bespáj­zoltak az „előrelátók”. Bagota Edit Méltányosság Ez évi 41. számunkban je­lent meg a Jog vagy mél­tányosság (Egy gyerek ér­dekében) című cikkünk. Örömmel vettük a hírt, hogy a riportban érintett XI. kerületi tanács az egyetlen lehetséges (és em­berséges) módon válaszolt az abban foglaltakra: pót­listára vette a Schmidt csa­ládot. Sőt, egy váratlanul megürülő, kétszobás, taná­csi lakásra őket jelölték ki bérlőként, és a hivatalos ügyintézés is rendkívül gyors volt. Egyetlen nap alatt megoldották a papír­munkát, a kétgyerekes csa­lád be is költözhetett a ke­lenföldi otthonba. A súlyo­san beteg, epilepsziás Schmidt Editkét nem kell már félteni, hogy baleset éri a számára életveszélyt jelentő, belsőlépcsős lakás­ban. A család boldog, mindkét gyerek iskolája közel van, és mi magunk is örülünk. Örömünkbe csu­pán annyi üröm vegyül, hogy halkan, csendesen megkérdezzük: ha a végső­kig elkeseredett fiatalasz­­szony nem fordul a nyilvá­nossághoz, vajon meddig kellett volna várniuk a megoldásra? És mi történik azokkal, akik nem tudják kinek elmondani, nyomta­tásban viszontlátni a ma­guk baját? Drágakvíz A novemberi Drágakvíz já­tékunkra 195 megfejtés ér­kezett. Ebből tizenheten ér­tek el tizenhárom találatot. Közülük sorsoltuk ki az Oravecz mester által fel­ajánlott talizmánkövekből készült ékszert. Nyertesünk Tamási Mátyásné budapes­ti játékosunk. A Drágakvíz novemberi megfejtése: 1, x, 1, x, 2, 2­­, 2, x, x, 1, x, mindegy. LEVÉLVÁLTÁS 1906 Budapest Ft 223 Minden kedves olvasónknak sikerekben gazdag, nyugodt, boldog új évet kívánunk! A Képes 7 szerkesztősége

Next