Képes 7, 1988. november-december (3. évfolyam, 45-53. szám)
1988-11-05 / 45. szám
a korszakos események, s hatásukra óriási változások tanúi vagyunk a nagy október földjén. Újraértékelik és értelmezik a történelmet, évtizedes dogmák és előítéletek omlanak össze, imponáló az a szókimondás és újító bátorság, amellyel ma megközelítik a világ közös dolgait. Felbecsülhetetlen az átalakulás jelentősége, mert a szovjetek országa világhatalom, amely történelmet formált és alkot; lehet félni s tisztelni, szidalmazni és dicsérni, de egyet nem lehet kirekeszteni az emberiség sorsának alakításából. Aligha akad még állam, amelynek több mint hét évtizedes múltjában annyi rendhagyó siker s kudarc ötvöződött volna, amelyik országban a legzsarnokibb despotizmus romjain teremtettek igazi, népi rendszert, majd ezt tekintélyuralmi jegyek- Változásokra szólító üzenet tel torzították el, ahol az iparosítás és a nagyüzemi mezőgazdaság több verejtékbe és áldozatba került, mint az eredeti tőkefelhalmozás bármely más sarkán a viágnak. Nincs még nép, amely annyi vért ontott volna az idegen barbarizmus és egyes saját vezetőinek féktelensége miatt; nincs olyan állam, amely történelmi vívmányaival igen fényesen bizonyította a népi hatalom alkotóképességét, s egyidejűleg azt is, hogy a legigazibb forradalom is védtelen lehet a könyörtelen hatalomvággyal szemben. Minden bizonnyal más lenne a világunk, az emberiség mai arculata, a többi ország és nép sorsa, ha a Szovjetunió következetesen végigjárta volna a lenini utat. A nagy október mai üzenetében benne foglaltatik, hogy a marxizmus legnagyobb ellensége nem a burzsoá revizionizmus és reakció, hanem a dogmává merevedő saját felfogások bűvölete. Oly hatalmas erőt, mint az októberi forradalom szülöttét lehet kívülről gyengíteni, azonban történelmi tény, hogy az önhittség és az útvesztés okozza az igazán nagy veszteségeket. A helyes politika azonban nem az elmulasztott lehetőségek és térvesztések tudománya, hanem az adottságok, a realitások felismerésének és érvényesítésének művészete. A legutóbbi évek bizonyították, hogy történelmi léptékkel mérve pillanatoknak tűnő rövid időszak alatt is lehet fordulatot véghez vinni a mégoly nagy hatalom életében. A gorbacsovi vezetés már eddig is tanúsította, hogy a józan ész, a politikai tisztesség és erkölcs mlyen nagy tettekre képes a mozdíthatatlannak tűnő, megcsontosodott rendszer átalakítása terén. Felismerte azt, hogy nem a deklarált célok, hanem a gyakorlati tettek minősítik egy társadalom élet- és versenyképességét. Mert a néphatalom lényege és vonzereje mindenekelőtt abban van, hogy példát mutasson az emberi értékek, érdekek gyarapítása és érvényesítése terén. Okulni kell a múlt, az elkövetett hibák tapasztalataiból, s kötelesek vagyunk tudomásul venni azt, hogy vannak általános emberi törvények, amelyek a társadalmi formációk felett állnak. Meg kell becsülnünk az emberiség évezredes tapasztalatait, a demokrácia évszázadokon át súlyos véráldozatokkal kivívott egyetemes értékeit. Szem előtt kell tartanunk, hogy a munkásmozgalom nem 1917-ben született, s eredményei nem szoríthatók október alkotásainak keretei közé. A demokrácia, miként a munkásosztály is, nem csupán nemzeti, hanem nemzetközi jellegű, ilyen értékeket hordoz és teremt újra meg újra. A szocializmus sorsa múlik azon, hogy a munkásmozgalom két nagy irányzata ismét egymásra találjon. Miként az emberiség fennmaradása is függ attól, hogy a szocialista és tőkés országok az egymásrautaltság kölcsönös felismerésétől vezettetve kiépítsék és megszilárdítsák együttműködésük intézményes rendszerét. A nagy október idei évfordulója arra figyelmeztet, hogy a Szovjetunió viszszatérése a lenini útra az emberiség sorskérdése. Nekünk, magyaroknak különösen az, hiszen egyetlen más ország sem jutott el a múlttal való szembesülés olyan mélységéig, a társadalmi, politikai és gazdasági megújulás tettrekészségéig, a demokrácia megteremtésének oly eltökélt szándékáig, mint hazánk. Alapvető nemzeti érdekünk, hogy a Szovjetunióban elhatározott és megvalósításra szánt reformok sikerre vezessenek. Meggyőződésünk, hogy a lenini gondolkodásmódnak és cselekvésnek nincs és nem is lehet észszerű alternatívája a Szovjetunióban és nálunk sem. Telefonkönyvrejtély 1988. szeptember 17-i számukban, Szegő András újságíró tollából, Telefonkönyvrejtély címmel gloszsza jelent meg, amelynek tartalmával - ami az ár hiányát kifogásoló jogos kritikát illet - egyetértek. A továbbiakra vonatkozóan, gondolom, hogy Szegő András ennél sokkal jobban ismeri a valóságot és tudja, hogy hitelre igazolás nélkül a világon sehol, semmit nem lehet vásárolni, még akkor sem, ha csak 245 forintról van szó. A cikkben pontatlanságok is vannak. Ha a 245 forintot kifizeti a vásárló, semmiféle igazolást nem kérünk. Ehhez jogunk sem lenne, de nem is szükséges. A telefonkönyvet az előfizetőkön kívül bárki megvásárolhatja. A Magyar Posta csak magánelőfizetők részére tette lehetővé a részletfizetést. 1987. októberben K. Horváth József, ugyancsak az önök lapjában megírta, hogy az Egyéni Telefonkönyv 245 forintba fog kerülni és egy későbbi időpontban (kellő igazolásssal) az előfizetők részére részletfizetési kedvezmény lesz. Névsorszerkesztő Hivatal TÖRÖK MIHÁLY felelős szerkesztő hivatalvezető AIDS „Örömmel üdvözöltük az 1988/37. lapjuk összeállítását, amely sokoldalú, alapos és tárgylagos AIDS- helyzetképet rajzol. Az AIDS-alapítvány történetét szeretnénk kiegészíteni néhány ténnyel. Az Állami Biztosító az alapító okirat aláírását bejelentő sajtótájékoztatón azonnal megduplázta a 100 ezer forintos alaptőkét, így az alapítvány már 1987 novemberében 200 000 forinttal »indult«. Az ÁB ezután értékes díjakat ajánlott fel a jótékonysági bálra, majd januárban valóban elkészítette az 50 ezer példányos felvitágosító anyagot újabb 100 ezer forint értékben, és azóta is támogatja az alapítvány munkáját. Az Állami Biztosító tehát már akkor felvállalta az alapítvány céljait, amikor az alapítók terveikkel egyedül álltak és nem volt olyan hosszú a szponzorok névsora, mint most. DR. AUBRECHT ILONA Állami Biztosító” A professzor Az utóbbi időben alkalmam van a Képes 7 olvasására, itt, Ottawában. Elsősorban gratulálok, mert a magazin színvonala, a cikkek változatossága és őszintesége, valamint nemzetközi tájékozottsága csak örömmel és némi büszkeséggel töltheti el a távolban élő olvasót is. Egy másik ok, ami kezembe adta a „pennát” az, hogy szeretném néhány sorral kiteljesíteni egyik cikkírójuknak, dr. Weninger Antal főorvosnak a portréját. Cikkeinek bölcsessége, újító korszerűsége, és nem utolsósorban szépirodalomnak is beillő jó magyar stílusa, nem igényel kiegészítő megjegyzéseket. Olvasgatva cikkeiket, s közelmúltban megjelent könyveit, s mindezt egy kiterjedt orvosi prakszis tetejében, aligha hihető, hogy egy ilyen bő termés egy 86 éves „ifjú” munkája. Jó néhány évtizeddel fiatalabbaknak is dicsőségére válna ekkora és iyen minőségi szellemi termelékenység. A reneszánsz ember reneszánsza! Sok esztendő kényszerű hallgatása után alkotókészsége úgy tört fel, mint egy felbuzogó forrás, amit csak átmenetileg tudtak a föld alatt tartani. Dr. Weninger alkotóereje nem hogy csökken, hanem nő az évek számával. Reményt keltő példa lehető a fiatalok számára, mert ha útmutatásai szerint élünk és munkálkodunk, érzésviágunk, s agytekervényeink erőforrásain, akkor nem kell félnünk az élet alkonyától. Dr. RAJHATHY TIBOR Kanada Csere Lapunk 43. számában a sportrovat Partvonal „Csaljunk?” című írásának szerzőjeként Jakabházy József szerepel, holott a publicisztikát állandó szerzőtársunk, Lépesfalvi Zoltán írta. Az történt, hogy aláírás-gyűjteményünkben (a kézzel aláírt cikkek szerzőinek az aláírásait külön tároljuk - A szerk.) felcserélődött a két név. Mindkét szerzőtől elnézést kérünk.