Képes 7, 1989. január-április (4. évfolyam, 1-17. szám)
1989-01-07 / 1. szám
□ Boldizsár Iván utolsó cikkét közöljük: december 22- én, életének 77. évében halt meg. Megtiszteltetés volt számunkra, hogy lapunk állandó szerzőjeként (és csupaszív, csupa szakértelem állandó bírálójaként) szerkesztőségünkhöz tartozónak is tekintette magát. Már iskola... Jó fél évvel ezelőtt, a parlament egyik ülésszakán, a szünetben, a folyosón arról az ügyrendi zökkenőről beszélgettünk, amely egy kis vihart váltott ki az ülés alatt. Néhány külföldi tudósító lépett oda hozzánk és megkérdezte, mi a véleményünk az éppen változó parlamentről. Egy képviselőtársam azt felelte, hogy ez a demokrácia iskolája. Közbeszóltam: „Ez még csak a demokrácia óvodája.” A tudósítók jót nevettek, de nem gondoltam akkor, hogy tréfámat komolyan veszik. A Reuter tudósítója leadta szerkesztőségének, és másnapra Angliában és Franciaországban jó néhány lap megírta ezt az óvodadolgot. Nem bántam, egyrészt azért, mert egész életemben mindig szerettem a komoly dolgokat tréfásan kifejezni, másrészt azért sem, mert nem jártam távol az igazságtól. A magyar országgyűlés, sajnos, hosszú évtizedeken át leszokott arról, mert leszoktatták, hogy az eredeti értelemben parlament legyen, tehát törvényhozó testület, amely vitákban dönti el a kérdéseket, többség kialakítására törekszik, nem a fejbólintók egyhangúságára. Eltelt néhány hónap. Remélem, hogy a Reuter tudósítója elolvassa azt, amit mondok, ezúttal tréfa nélkül. A magyar országgyűlés komoly előrehaladást tett a demokrácia útján, sőt azt merem mondani, hogy ma a parlamentet a képviselők is, a közvélemény is komolyabban veszi, mint az olyan országok képviselőházait, amelyek a demokráciából már érettségit is tettek. Erre vall nemcsak az, hogy a rádió és a televízió egyik műsora reggeltől késő délutánig az egész ülést közvetíti, a másik program pedig sűrű hangképeket ad naponta többször, hanem az is, hogy megélénkült és egyre nagyobb fontosságot nyer az állandó bizottságok munkája. A terv- és költségvetési, a kereskedelmi, az ipari, a külügyi, a honvédelmi, a kulturális, az építésügyi és környezetvédelmi bizottságok - lehet, hogy egyiket-másikat kifelejtettem - üléséről részletesen tudósítanak a lapok és az audiovizuális médiák is. A decemberi ülésszak előtt, amikor olyan fontos törvényjavaslatok kerültek a parlament elé, mint a költségvetés, az egyesülési és társulási törvény, a közvélemény rendkívüli figyelemmel kísérte a bizottságok vitáját és legtöbbször igen kritikusan konstruktív állásfoglalásait. Elgondolkoztam ezen a jelenségen és érdekes összehasonlításra jutottam. A parlamenti demokráciát tanuló Magyarországon az állandó bizottságok munkája nagyobb fontosságú, mint a nyugat-európai országokban. Részint a lapokból tudom, részint gyakori külföldi utazásaimon tapasztaltam, hogy sehol nem vált ki ekkora érdeklődést a sajtóban és a közvéleményben a parlamenti bizottságok vitája, javaslatai, döntései. Ezen kevés a csodálni való: Angliában, Franciaországban, a skandináv országokban, az NSZK-ban, vagy Ausztriában hagyományos szerepe van a parlamenti demokráciának, nálunk viszont a parlament egy nagy és szinte beláthatatlan demokratikus átalakulásnak nemcsak egyik legfontosabb tényezője, de leglátványosabb színtere is. Ez az érdeklődés érvényes a plénum üléseire, s az állandó bizottságokra is. Ezért nyugodtan és tréfa nélkül mondhatom, hogy a magyar országgyűlés ma már a demokráciának nem az óvodája, hanem immár iskolája. /r/u m Vé/' / 5^^ /L'Ux Langyos víz A Képes 7 1988/49. számában megjelent Langyos víz című (szerző: Jakab József) cikkhez az alábbi hozzáfűznivalóm volna: ha Jakab úr hivatkozott cikkét a magyar tenisz érdekében írta meg, elvárható lenne tőle, hogy a magyar tenisz nemzetközi rangsorolását illetően tájékozottabb legyen. Ugyanis a Davis Kupában a férfiak kikaptak ugyan Nigériától, de győztek Belgium ellen, így nem estek ki abból az osztályból, ahová évtizedek óta tartoztak a magyar teniszezők. Ennél magasabb osztályba a Taróczy-Szőke összeállítású DK-csapat sem jutott. A szerző szerint: „Már ott tartanak, hogy nem is jegyzik őket, nincs is olyan kategória, ahová tartozhatnának”. Szerző: „Magyar teniszező nincs a világ első 500 játékosa között sem a férfiaknál, sem a nőknél!” A férfiaknál Noszály Sándor és Lányi András az egyéniben az első 400 között szerepel, párosban Lányi Andrást és Markovits Lászlót is az első 300-400 között jegyzik. A nőknél a világranglistán az első 500 között a következő magyar teniszezők szerepelnek: Szikszay Réka, Noszály Andrea, Kovacsics Rita, Schmitt Petra, Schmitt Gréta, Csurgó Virág. Az Önök újságjában megjelent cikk „új hullámként” említett hármasa közül egyetlen teniszező élvezett amerikai ösztöndíjat, nem kis pénzért, nem kis összeköttetés révén. A szerző észrevételeit szeretném megcáfolni: Lányi Andrásra, akire a szerző megállapításai vonatkozhatnak Pintér András, a jelenlegi Levi’s Strauss Budapesti Kft. igazgatója, a Blois-i páros 14 éven aluliak Eb-győzelme után figyelt fel 1983-ban és akkor vállalta a menedzselését, amikor Magyarországon semmilyen területen ez nem volt divatos. Az ő segítségével és az általa „összekoldult” összeg révén jutott ki Lányi András egy hónapra Amerikába, a Bollettieri Tenisz Akadémiára. (Ennyit a sok pénzről és az összeköttetésekről.) Ezen egy hónapos munkája alapján nyert el egy ösztöndíjat. A hat hónapos ösztöndíj ideje alatt igen kemény tenisz-, futó- és erőnléti edzéseket folytatott, emellett ingyenes résztvevőként takarítói és kisegítői munkákat is végzett. Hazatérte után, ismerve a hazai edzésviszonyokat (pályahiány, edzéstervhiány, edzőpartnerhiány) valóban ötödannyi lehetősége volt, mint Amerikában, de ez nem a magyar teniszezők számlájára róható fel. Mindenkinek saját magának kell megoldania a nemzetközi versenyeken való részvételt, annak ellenére, hogy az ÁISH a nyeremények 40 százalékát elvonja. Lányi András helyzetét a nemzetközi versenyeken való részvételben csak Pintér And, menedzselése segíti elő, illetve könnyíti meg. (Megjegyzem, hogy mindezek között Lányi András ebben az évben sikeres érettségi vizsgát tett, ami nem gátolta meg őt abban, hogy 320 hellyel előbbre lépett az ATP-ranglistán. Feltételezem, hogy Jakab úrnak még nem volt módja külföldi körversenyen részt venni és így nem láthatta, hogy a magyar teniszezők nagyon szerény ellátmánnyal, edző nélkül egyedül kóborolnak, sokszor gyalog az egyik teniszpályáról a másikra, ellentétben a cseh, szovjet teniszezőkkel, akikkel természetesen az edzőjük is utazik. (Ismét csak megjegyzem, hogy kondíciójuk fenntartása az olcsó milánói makaróni függvénye.) Mindannyian drukkolunk Noszály Sándornak, akit a szerző az új hullámból egyedül félt, a langyos vízben való dagonyázástól. Az új hullám másik két tagja - akiket húszévesen megállapodottnak és elégedettnek titulál a szerző, bár az idősebbik is csak a napokban töltötte be a 19. életévét - nem elégedett az elért eredményeivel, főleg nem a langyos vízzel,melyben egyikük sem szeret lubickolni. Nem hiszem, hogy az ilyen „segítőkész” cikk elősegítené a magyar teniszsport fejlődését. A lelkes fiatalok elmarasztalása helyett azt kellene megvizsgálni, kik azok, a Tenisz Szövetségben tevékenykedő funkcionáriusok, akiknek minden újat megakadályozó tevékenysége ide juttatta a magyar teniszt. Dr. Lányi Péterné, Budapest LEVÉLVÁLTÁS 1906 Budapest Pf 223 Helyreigazítás A 48. számban a 19. oldalon tévesen jelent meg a Caola hirdetése. A Velmetina illat nélküli hajlakk nem a Schwarzkopf Kft., hanem a Caola terméke. A hirdetőtől és olvasóinktól szíves elnézést kérünk.