Képes 7, 1989. január-április (4. évfolyam, 1-17. szám)

1989-01-07 / 1. szám

□ Boldizsár Iván utolsó cik­két közöljük: december 22- én, életének 77. évében halt meg. Megtiszteltetés volt számunkra, hogy la­punk állandó szerzőjeként (és csupaszív, csupa szak­értelem állandó bírálója­ként) szerkesztőségünkhöz tartozónak is tekintette magát. Már iskola... Jó fél évvel ezelőtt, a parla­ment egyik ülésszakán, a szü­netben, a folyosón arról az ügyrendi zökkenőről beszél­gettünk, amely egy kis vihart váltott ki az ülés alatt. Né­hány külföldi tudósító lépett oda hozzánk és megkérdezte, mi a véleményünk az éppen változó parlamentről. Egy képviselőtársam azt felelte, hogy ez a demokrácia iskolá­ja. Közbeszóltam: „Ez még csak a demokrácia óvodája.” A tudósítók jót nevettek, de nem gondoltam akkor, hogy tréfámat komolyan veszik. A Reuter tudósítója leadta szer­kesztőségének, és másnapra Angliában és Franciaország­ban jó néhány lap megírta ezt az óvodadolgot. Nem bántam, egyrészt azért, mert egész életemben mindig szerettem a komoly dolgokat tréfásan kifejezni, másrészt azért sem, mert nem jártam távol az igazságtól. A magyar országgyűlés, sajnos, hosszú évtizedeken át leszo­kott arról, mert leszoktatták, hogy az eredeti értelemben parlament legyen, tehát tör­vényhozó testület, amely vi­tákban dönti el a kérdéseket, többség kialakítására törek­szik, nem a fejbólintók egy­hangúságára. Eltelt néhány hónap. Remélem, hogy a Reu­ter tudósítója elolvassa azt, amit mondok, ezúttal tréfa nélkül. A magyar országgyű­lés komoly előrehaladást tett a demokrácia útján, sőt azt merem mondani, hogy ma a parlamentet a képviselők is, a közvélemény is komolyabban veszi, mint az olyan országok képviselőházait, amelyek a demokráciából már érettségit is tettek. Erre vall nemcsak az, hogy a rádió és a televízió egyik műsora reggeltől késő délutánig az egész ülést köz­vetíti, a másik program pedig sűrű hangképeket ad naponta többször, hanem az is, hogy megélénkült és egyre na­gyobb fontosságot nyer az ál­landó bizottságok munkája. A terv- és költségvetési, a kereskedelmi, az ipari, a kül­ügyi, a honvédelmi, a kulturá­lis, az építésügyi és környe­zetvédelmi bizottságok - le­het, hogy egyiket-másikat ki­felejtettem - üléséről részlete­sen tudósítanak a lapok és az audiovizuális médiák is. A de­cemberi ülésszak előtt, ami­kor olyan fontos törvényja­vaslatok kerültek a parlament elé, mint a költségvetés, az egyesülési és társulási tör­vény, a közvélemény rendkí­vüli figyelemmel kísérte a bi­zottságok vitáját és legtöbb­ször igen kritikusan konstruk­tív állásfoglalásait. Elgondolkoztam ezen a je­lenségen és érdekes összeha­sonlításra jutottam. A parla­menti demokráciát tanuló Ma­gyarországon az állandó bi­zottságok munkája nagyobb fontosságú, mint a nyugat-eu­rópai országokban. Részint a lapokból tudom, részint gya­kori külföldi utazásaimon ta­pasztaltam, hogy sehol nem vált ki ekkora érdeklődést a sajtóban és a közvélemény­ben a parlamenti bizottságok vitája, javaslatai, döntései. Ezen kevés a csodálni való: Angliában, Franciaország­ban, a skandináv országok­ban, az NSZK-ban, vagy Ausztriában hagyományos szerepe van a parlamenti de­mokráciának, nálunk viszont a parlament egy nagy és szin­te beláthatatlan demokratikus átalakulásnak nemcsak egyik legfontosabb tényezője, de leglátványosabb színtere is. Ez az érdeklődés érvényes a plénum üléseire, s az állandó bizottságokra is. Ezért nyugodtan és tréfa nélkül mondhatom, hogy a magyar országgyűlés ma már a demokráciának nem az óvo­dája, hanem­­ immár iskolája. /r/u m Vé/' / 5^^ /L'Ux Langyos víz A Képes 7 1988/49. számában megjelent Langyos víz című (szerző: Jakab József) cikkhez az alábbi hozzáfűznivalóm volna: ha Jakab úr hivatkozott cikkét a magyar tenisz érdeké­ben írta meg, elvárható lenne tőle, hogy a magyar tenisz nemzetközi rangsorolását ille­tően tájékozottabb legyen. Ugyanis­ a Davis Kupában a férfiak kikaptak ugyan Nigé­riától, de győztek Belgium el­len, így nem estek ki abból az osztályból, ahová évtizedek óta tartoztak a magyar teni­szezők. Ennél magasabb osz­tályba a Taróczy-Szőke össze­állítású DK-csapat sem jutott. A szerző szerint: „Már ott tar­tanak, hogy nem is jegyzik őket, nincs is olyan kategória, ahová tartozhatnának”. Szerző: „Magyar teniszező nincs a világ első 500 játéko­sa között sem a férfiaknál, sem a nőknél!” A férfiaknál Noszály Sán­dor és Lányi András az egyé­niben az első 400 között szere­pel, párosban Lányi Andrást és Markovits Lászlót is az első 300-400 között jegyzik. A nők­nél a világranglistán az első 500 között a következő ma­gyar teniszezők szerepelnek: Szikszay Réka, Noszály And­rea, Kovacsics Rita, Schmitt Petra, Schmitt Gréta, Csurgó Virág. Az Önök újságjában megje­lent cikk „új hullámként” em­lített hármasa közül egyetlen teniszező élvezett amerikai ösztöndíjat, nem kis pénzért, nem kis összeköttetés révén. A szerző észrevételeit szeret­ném megcáfolni: Lányi And­rásra, akire a szerző megálla­pításai vonatkozhatnak Pintér András, a jelenlegi Levi’s Strauss Budapesti Kft. igazga­tója, a Blois-i páros 14 éven aluliak Eb-győzelme után fi­gyelt fel 1983-ban és akkor vállalta a menedzselését, ami­kor Magyarországon semmi­lyen területen ez nem volt di­vatos. Az ő segítségével és az általa „összekoldult” összeg révén jutott ki Lányi András egy hónapra Amerikába, a Bollettieri Tenisz Akadémiára. (Ennyit a sok pénzről és az összeköttetésekről.) Ezen egy hónapos munkája alapján nyert el egy ösztöndí­jat. A hat hónapos ösztöndíj ideje alatt igen kemény te­nisz-, futó- és erőnléti edzése­ket folytatott, emellett ingye­nes résztvevőként takarítói és kisegítői munkákat is végzett. Hazatérte után, ismerve a hazai edzésviszonyokat (pá­lyahiány, edzéstervhiány, edzőpartnerhiány) valóban ötödannyi lehetősége volt, mint Amerikában, de ez nem a magyar teniszezők számlájá­ra róható fel. Mindenkinek sa­ját magának kell megoldania a nemzetközi versenyeken való részvételt, annak ellené­re, hogy az ÁISH a nyeremé­nyek 40 százalékát elvonja. Lányi András helyzetét a nemzetközi versenyeken való részvételben csak Pintér And­, menedzselése segíti elő, il­letve könnyíti meg. (Megjegy­zem, hogy mindezek között Lányi András ebben az évben sikeres érettségi vizsgát tett, ami nem gátolta meg őt ab­ban, hogy 320 hellyel előbbre lépett az ATP-ranglistán.­ Feltételezem, hogy Jakab úrnak még nem volt módja külföldi körversenyen részt venni és így nem láthatta, hogy a magyar teniszezők na­gyon szerény ellátmánnyal, edző nélkül egyedül kóborol­nak, sokszor gyalog az egyik teniszpályáról a másikra, el­lentétben a cseh, szovjet teni­szezőkkel, akikkel természete­sen az edzőjük is utazik. (Is­mét csak megjegyzem, hogy kondíciójuk fenntartása az ol­csó milánói makaróni függvé­nye.) Mindannyian drukkolunk Noszály Sándornak, akit a szerző az új hullámból egye­dül félt, a langyos vízben való dagonyázástól. Az új hullám másik két tagja - akiket húsz­évesen megállapodottnak és elégedettnek titulál a szerző, bár az idősebbik is csak a na­pokban töltötte be a 19. életé­vét - nem elégedett az elért eredményeivel, főleg nem a langyos vízzel,­­melyben egyi­kük sem szeret lubickolni. Nem hiszem, hogy az ilyen „segítőkész” cikk elősegítené a magyar teniszsport fejlődé­sét. A lelkes fiatalok elmaraszta­lása helyett azt kellene meg­vizsgálni, kik azok, a Tenisz Szövetségben tevékenykedő funkcionáriusok, akiknek minden újat megakadályozó tevékenysége ide juttatta a magyar teniszt. Dr. Lányi Péterné, Budapest LEVÉLVÁLTÁS 1906 Budapest Pf 223 Helyreigazítás A 48. számban a 19. oldalon tévesen jelent meg a Caola hirdetése. A Velmetina illat nélküli hajlakk nem a Schwarzkopf Kft., hanem a Caola terméke. A hirdetőtől és olvasóinktól szíves elnézést kérünk.

Next