Képes 7, 1989. május-augusztus (4. évfolyam, 18-34. szám)

1989-06-24 / 25. szám

ALTERNATÍV MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT Megalakulás: 1890. december 7. (ezen a néven) Újjáalakulás: 1989. január 9. „A párt törvényes testületeként az alapító tagokból önszerveződés út­ján létrejött szervezőbizottságot, valamint a kerületekben és a vidé­ken demokratikusan megválasztott helyi vezetőségeket, a párt elnöke­ként dr. Révész Andrást ismeri el. Ezeken kívül semmilyen más testü­letet, funkciót nem tekint létezőnek. A párt soron következő feladatá­nak a szervező munka fokozásával egy­­­erős, minden szellemi irányzat­tól jól elhatárolódó, - együttműködésre törekvő, de koalíciós tárgyalásokat időszerűt­lennek tartó; -távlatilag kormányzati felelős­séget vállaló,­­ de rövid távon konstruktív ellen­zéki pártként működő országos szervezet kiépítését tekinti." (Nyilat­kozat 1989. március 21.) „A párt a vállalkozás élénkítését, a piacgazdaságot fontosnak tartja, de legalább ennyire szükségesnek véli a szociális biztonságot, amelyet az államnak kell szavatolnia. A poli­tikai vezetőktől nemcsak hozzáér­tést, felelősséget vár el, hanem kel­lő erkölcsi tartást is." (Országos ér­tekezlet 1989. május 22.) Állnak: dr. Kovács Gyula, Balassa László, Bácskai Sándor, Kovács József, Danka László, Lantos Lajos, Ökrös Mihály, Szilá­gyi János, Pintér József. Ülnek: Kőműves József, Varga Tibor, Werner László, Pullay Sándor, Macskásy Pál, Bottyán Kiss Mihály, Bölcskei János. (Az MSZDP képen látható tagjai nem kívánták közölni életkorukat, illetve foglalkozásukat.) MÜNNICH FERENC TÁRSASÁG Megalakulás: 1988. november 11. (Budapest) A társaság - önkéntes alapon - tö­möríti mindazokat, akik a dogmatiz­­mustól megszabadult marxizmus szellemében kívánják valóra váltani a korszerű és hatékonyan működő szocializmust, megőrizve az elmúlt négy évtized alapvető vívmányait. A társaság őrzője kíván lenni a nem­zetközi és hazai forradalmi és de­mokratikus hagyományoknak. A tár­saság fontosnak tartja szoros kap­csolatát a Magyar Szocialista Mun­káspárttal, kritikus szövetségese kí­ván lenni a pártvezetésnek a kibon­takozás folyamatában. (Nyilatkozat­­tervezet) Balról jobbra: Gulácsi Tamás (szerve­zési csoportvezető, 49 éves, 1988. no­vember óta tag), Szekeres József (új­ságíró, egyetemi tanár, 67 éves 1988. november), Széchy József (történész, 60 éves, 1988. november), Berényi Fe­renc (oki, tolmács, 69 éves, 1988. no­vember), Szigeti József (akadémikus, 60 éves, 1988. november). (A felvétel 1989. március 4-én készült, az MSZMP KB székházában) 28 Az összeállítást készítették: Cseszák Gyöngyi, Komornik Vera, László Ágnes, László Ilona, Vágó Ágnes.

Next