Képes 7, 1989. május-augusztus (4. évfolyam, 18-34. szám)
1989-08-12 / 32. szám
1 3 42 Bajnok Zsolt Mikor és hol született: 1932. szeptember 23-án, Budapesten. Család: erdélyiek vagyunk, apám sokgyermekes családból származott, ő volt a hetedik, a legkisebb. Ő is, édesanyám is tisztviselők voltak, már egyikük sem él. Nővérem, egész rokonságom Aradon van. Feleségem minisztériumi tisztviselő volt, jelenleg nyugdíjas háziasszony. Két csemeténk van, mindkettő pedagógus. A fiam, Zsolt magyartörténelem szakos, Dorottya pedig biológiát és kémiát tanít. Iskolái: A Lónyai utcai református főgimnáziumban érettségiztem 1951-ben. Ez a gimnázium egy egész életre szóló munícióval látott el, sok vonatkozásban. Többek között arról volt híres, hogy falai között „nemzeti sportnak” számított a gyorsírás. Kisdiákként én is lelkesedtem érte, műveltem, méghozzá eredménnyel. Megnyertem az országos diákbajnokságot, majd a főiskolai bajnokságot is. Tulajdonképpen ez a tudományom kalauzolt akarva-akaratlanul az újságírópályára, bár eredetileg nem annak készültem. Orvos szerettem volna lenni, de akkoriban az egyházi gimnáziumi érettségi nem volt jó ajánlólevél az egyetemre. Nem is sikerült bejutnom. Viszont felvettek a Számviteli Főiskolára, méghozzá az irodai szakiskolai tanárképző szakra, s ezt elvégezve pár hónapig tanítottam is a felnőttek iskolájában. Gyorsírástudásomnak köszönhetően, ám szinte véletlenül bekerültem a Magyar Távirati Irodába, s belekóstoltam a hírügynökségi újságírásba. Az ott töltött negyedszázad alatt végigjártam a szamárlétrát, az „egyszerű” munkatárstól a belföldi főszerkesztői pozícióig. 1979-ben - általános elnökhelyettesként - a kormány Tájékoztatási Hivatalába kerültem, egy évvel később, Várkonyi Péter távozása után pedig négy éven át az intézmény elnöke voltam. 1984-ben újabb fordulat következett: Darvasi István utódaként a Magyar Hírlap főszerkesztőjévé neveztek ki, s azóta itt dolgozom. Mi tagadás, jó szakmai teljesítménynek érzem, hogy öt év alatt a lap példányszáma gyakorlatilag megkétszereződött. Milyen érzés volt átkerülni az asztal másik oldalára, más műfaj munkatársnak és egészen más szerkesztőnek lenni. Nálunk, sajnos, az újságírásnak csak a szakmai részét oktatják, de a szerkesztői tudnivalókat nem. Van egy hiedelem, hogy jó újságíróból jó főszerkesztő lesz, de ez távolról sem biztos! Mint az sem, hogy egy jó főszerkesztő egyben jó újságíró is... Amikor az MTI után bekerültem az állami életbe, nem voltam maradéktalanul boldog. Idegen volt számomra a légkör, sokat kínlódtam, mert azt a zakót nem rám szabták. Panaszkodtam is egy alkalommal az akkori miniszterelnöknek: még a nyelvezet is egészen más az állami apparátusban, mint egy szerkesztőségben. Mostani beosztásomban nyugodtan mondhatom és mondom is, ha arra kerül a sor: „kérem, ez a kézirat rossz, át kell írni”. Ugyanez az apparátusban így megy: „kitűnő az előterjesztés, teljes egészében egyetértek vele, de mérlegelésre ajánlanám, hogy...” Meg aztán az apparátusnak megvannak a saját törvényei. Aki odakerül, annak tudomásul kell vennie, hogy sehol sem szeretik az odapottyant „idegen testeket”. Mégis megpróbáltam a TH elnökeként a kormányban képviselni a sajtót, a sajtóban pedig tisztességgel képviselni a kormányt. A minisztertanácsi üléseken nemegyszer javasoltam, hogy ezt meg azt meg kellene írni. Voltak emiatt konfliktusaim, ha nem is véresek. Ugyanakkor az újságíró-kollégáknak magyarázva a kormányzat szempontjait, kénytelen voltam olykorolykor azt mondani: ez a téma jelenleg nem időszerű, ezt ne írjátok meg, ezzel majd később foglalkozzatok... Mint „sajtófőnök” ön is használta a kézi irányítást: a sajtóügyek jószerivel csak „technikailag” tartoztak a Tájékoztatási Hivatalhoz, érdemben az MSZMP agit-prop. osztályához. Még a Rózsa Ferenc-díj odaítélése is, pedig ez hivatalosan a TH elnökének döntésétől függött. Nemegyszer olyanok is megkapták, akiknek a neve nem is szerepelt az eredetileg általunk összeállított listán. A ROMANTIKA TŰZIJÁTÉKKAL ÉS POLITIKUSOKKAL Magyar balett a tavi játékok fénypontja A mosoly országa - ezt Ausztria önreklámjának is szánták a burgenlandi Mörbischben, ahol a tavi színpadon Lehár operettjét mutatták be. A szabadtéri játékok idén 33. alkalommal nyitotta meg kapuit, mégis töretlen frissességgel vallja művészeinek szavával: Az ember személyiségének, ízlésvilágának egyszerűen tartozéka az operettműfaj! Határozottan ezen a véleményen van az új1 év után ismét új!) intendáns is, Rudolf Buczolich, aki talán tartósabban és hozzáértőbben viszi majd Mörbisch ügyeit, hiszen ő maga is szakmabeli, a Burgtheater közkedvelt színésze, azonkívül elkötelezett burgenlandi lakos, aki - ha nagyon kell - még egykét szót magyarul is ért. A méreteiben lenyűgöző, fekvésében romantikus tószínpad a burgenlandi kulturális élet legvonzóbb központja. Több száz, sőt ezeréves környezetében, St. Margarethenben római kori kőbánya, Európa egyetlen ilyen jellegű felszíni bányája található. Szabadtéri színpadán pedig emberemlékezet óta passiójátékok honosak. Mörbisch Ausztria enyhe éghajlatú pusztájának közepében, a szőlőskertek övezte Fertő tó partján helyezkedik el. Itt terem az a szőlő is, amely a hagyományos bécsi operabálok egyik kitüntetett borát, a fehér Weltlinert adja. A szomszédos történelmi nevezetességű Ruszt városa virágdíszes Heurigereivel és gólya lakta kéményeivel, nádassal szegélyezett partvidékével élvezetes kulisszaként szolgál Lehár Ferenc zenéjéhez. Miként operettjeivel annak idején Max Pallenberget, Alexander Girardit vagy Richard Taubert meghódította - ezúttal a nemrég Bad Ischlben megtalált eredeti feldolgozással és a budapesti Honvéd táncegyüttes 60 tagjának közreműködésével nyerte meg a premierközönséget Lehár Ferenc. Mörbischben az utóbbi negyedszázadban hagyománnyá lett a magyar táncosok közreműködése. Ezt a hagyományt azonban 1988-ban helyi nehézségek és a magyar balettművészekről alkotott jogos-jogtalan kritika szakította meg. A budapesti Operettszínházból is ismert Robert Herzl rendező, a neves díszlettervező, Pantelis Dessylas és a magyar koreográfus,"Wölnár Ernő mesefigurákkal és szörnyekkel gazdag kínai világot varázsolt a színpadra. Igaz, a pekingi palotának némi, nem is igen titkolt burgenlandi jellege van, ami bocsánatos bűn, ha a művészek nagy része burgenlandi. Az intendáns szerint „Mörbischt egyre határozottabban az 1995. évi világkiállításra előretekintve, határokat megszüntető, igényesen szórakoztató operettközponttá kell fejleszteni”. Két csúcsteljesítmény már az idei A bemutatót követő fogadáson: Waldheim, feleségével A magyar táncosok egyik bravúrszáma