Képes 7, 1990. január-április (5. évfolyam, 1-17. szám)

1990-02-10 / 6. szám

ÚJRANÉZŐ Csíksomlyói passió. Várszínház, 1990. január 17., 332. előadás A bemutatón a szereplők - kis túlzással - térdig jártak a világban. Ennek több mint nyolc éve. A sikerbe tünte­tés féle is vegyült. Érthető, miért. Maguknak köszönhet­ték, akik addig ostoba módon tiltották a kétszáz éves er­délyi evangéliumi játék előadását. Akkor még nagy do­log volt egy ilyen kierőszakolt művészi győzelem, nem csoda, ha politikai színezetet kapott. Pedig hát a politi­kához rendes körülmények között semmi köze a passió­nak, lévén a középkor óta vásárterek, búcsújáró helyek, profanizált templomok és újabban a kőszínházak bevett műfaja. A Várszínház apszisszerű színpadán otthonosan érzi magát a játék, amit az is mutat, hogy ilyen szokatlanul magas kort ért meg erőben-egészségben. S még távol­ról sem látszik kimerülni, sőt, fiatalodik. Időről időre megújul, levedli régi szereposztását, hogy frisset, fiata­losat, energiától duzzadó újat kapjon. Akár Az egérfogó Londonban.­­Micsoda különbség, mondhatnánk pestie­sen: Agatha Christie és a passió. Végre mi mutatunk példát a művelt Nyugatnak. Egy ilyen típusú „bulvársi­ker” Londonban elképzelhetetlen.) A perfekt módon karbantartott produkció a váratlan helyzeteknek is megfelel. Ezen az estén először játszotta Máriát Juhász Róza, s ez még akkor is teljesítmény, ha a színésznő saját szerepében egyébként estéről estére folyamatosan jelen van a színpadon. Máriába nem lehet csak úgy „beugrani”, lelki készenlét szükségeltetik hoz­zá. (Arról nem beszélve, hogy Hámori Ildikó sugaras éneke nem halványult az emlékemben, amióta 1981 no­vemberében láttam-hallottam.) A legkevesebb, ami el­mondható: Juhász Róza teljes értékű Mária, játékának fénye, hangjának és dallamformálásának stiláris érvé­nye van: hitelesíti a hely szellemét. A rangidős Kézdy György mellett, aki Júdásként a bemutató óta ingadozik groteszk gyötrődéssel a hűség és a megélhetés elve között, a régi és az új szereplők azonos lelkesedéssel illeszkednek a csapatmunka har­móniájába. Ebben az előadásban csupa főszereplő epi­­zodista vesz részt. Mindenki egyéniség és mindenki be­lesimul a közösségbe. Kubik Anna jóformán csak a le­ánykoszorú tagjaként, még az arcára ki­ragyogta­tott örömmel éli át a játék egészét. Ráckevei Anna fájdal­mat visz Mária Magdolna egyetlen pillantásába. Mihály Pál isteni türelemmel, glóriásan álldigál a magasban, mint Deus Péter. Ivánka Csaba szelíd, de erőteljes Jé­zusa ártatlanság képe s bánaté. A fegyelmezett rendet­lenkedés kordája tartja össze a „sátányok" csapatát: Hirtling Istvánt, Botár Endrét, Szirtes Gábort és Gás­pár Tibort. Ferenczy Csongor kackiás Lucifer, Nem­csák Károly és Végh Péter ebadta farizeus, Nagy Zol­tán több szerepben is dörgő hangon a társulat fölé ma­gasodik, Mihályi Győző angyali karmesterként inti be az ámenkórust, Izsóf Vilmos és Pathó István vidáman csereberélgeti a figurákat, az utóbbi igazán jól adja még a Kakast is. Herényi Imre rendezései közül ez egyike a legsikerül­tebbeknek. A csíksomlyói misztérium naiv bája és az ékes magyar nyelv régies szavainak bumfordi ejtése összeötvöződött az előadói stílus játékosságával, s mind­végig megőrizte a zsidó-keresztény kultúrkör evangéli­umi alapművének szellemét. Ebből az anyagból, persze, illett kiváló előadást csinálni: a Biblia bizonyult mind­máig a legérvényesebb „történetnek”. SZÍNHÁZ „Végtelenül aktuálissá vált..." Február 9-én volt a premierje a Nemzeti Színházban Brecht drámájának, A kaukázusi kré­takörnek. Először 1961-ben ját­szották nálunk a Madáchban - ez volt Magyarországon az első sikeres Brecht-előadás. A Nem­zeti produkciójában a két fősze­repet Kubik Anna és Cserhalmi György alakítja. A rendező Csi­szár Imre. Vele beszélgettünk. -Miért ezt a művet válasz­tottad? - Ez a dráma nemcsak meg­állta a helyét az időben, hanem időszerűbb, mint valaha. Végte­lenül aktuálissá vált a darab. Zűrzavaros, válságokkal teli korban játszódik, amiben az emberek is összezavarodnak - a mi korunk is ilyen. Próbára te­szi a jóságot, a megbízhatósá­got. A megélhetéshez, az élet­ben maradáshoz, úgy látszik, a rossz tulajdonságokat kell elő­venni, a ravaszságot, a­­önzést. Brecht az etikai helytállásról írt mesejátékot. Arról beszél, hogy ilyen időben sem veszhet el az önzetlenség, az önfeláldozás, szükség van a jóság újraterem­tésére. Erről szól Gruse útja: tel­jesen önzetlenül megment egy kisgyereket, pedig ezzel csak gondot és bajt okoz magának. A második rész a bíró, Acdak útja. Acdak a saját feje szerint próbál igazságos lenni, nem a társadal­mi igények szerint, s olyan kor­ban, mikor az emberek nem érezhetik magukat szabadnak, a szabadság gyakran csak ma­nipulatív szlogen. Acdak kicsit Brecht önkarikatúrája is: az ele­jén némileg cinikus entellektü­­elként indul, mint egykor ő. -A brechti epikus színház­hoz több külső eszköz, „elidege­nítő effektus” is tartozik a son­goktól a jelenetek tartalmát közlő táblákig. Egy mai Brecht­­előadáson mennyire kell ezek­hez ragaszkodni? - A legtöbb ilyen eszközt ma­ga Brecht hagyta el a pályája során. A korai drámáiban alkal­mazta őket, részben polgárpuk­kasztó céllal. Ez a mű a pálya végéről való. Természetesen itt is döntő jelentősége van a dal­nak, a mozgásnak, a látványele­meknek. Az elidegenítő effektu­sok nem vesztek el, csak átala­kultak. Kezdetben Brecht csak a néző értelmére kívánt hatni, itt már az érzelmek ostroma is fontos. A csaknem negyven je­lenetet összekötő énekes sem kívülálló: együtt tud érezni a szereplőkkel. Emlékeztet a Kol­dusopera verklisére, aki elvá­lasztotta a jeleneteket, de ez a fi­gura itt összeköti őket. - Miskolcon egyszer már megrendezted ezt a drámát Lá­zár Kati és Blaskó Péter fősze­replésével. -Az sokkal szikárabb, kese­rűbb, „derbebb” előadás volt. A mostani biztos, hogy egész más­ról szól. d. magyari [zPOJLC. Van egy férfi, Casti-Piani, aki a helyére teszi Lulut, mondván: magának semmi egyéb dolga nincs az életben, mint hogy Kai­róban egy bordélyházban éljen. -A vonzerőben is hasonlíto­tok? - Ezt ne tőlem kérdezd, ezt én nem tudom. - Több férfigyilkoló figurát is játszol. - Biztos Clodiára gondolsz Füst Milán Catullusából, meg Céliméne-re A mizantrópból. Ők bizonyos mértékig tudatos asszonyok voltak, akartak dol­gokat. Lulu más: ő csupán elfo­gad helyzeteket, és egyszer csak felborul minden. Ebben ő maga is részes, de nem azért, mert előre megtervezett valamit. Lulu: Udvaros Dorottya A századfordulón élt, kalandos sorsú író, Wedekind darabját, a Lulut mutatja be február 9-én a Katona József Színház. A mű­vet Ács János rendezi, a főbb szerepekben Bodnár Erikával, Blaskó Péterrel, Csákányi Lászlóval, Hollósi Frigyessel, Kaszás Gergővel, Máté Gábor­ral, Sinkó Lászlóval. A címsze­repet, a környezetébe kerülte­­ket tönkretevő nőt Udvaros Do­rottya alakítja. - Nagyon sok feladatot kapsz, nyilván nem mindegyik­nek örülsz egyformán. - Ez kivételesen egy rég várt szerep. Mindig izgatott, érde­kelt, közel áll hozzám. Wede­kind darabjait amúgy is szere­tem, jobban, mint például Né­meth László műveit, már bo­csásson meg a magyar irodalmi közvélemény. - Gondolom, könnyebb egy ilyen megkívánt szerepet meg­formálni, mint olyat, amit csak úgy rád osztanak. -Egyáltalán nem. A várt vagy kért szerepekből olykor hi­hetetlen nagy bukások lesznek. - Te benned is van félsz? - Rengeteg, de nem ettől. Mo­mentán nem érdekel, hogy sike­rem lesz-e, vagy megbukom. Az érdekel, hogy mit tudok kihá­mozni ebből a hihetetlenül szö­vevényes darabból. - Mennyi személyes közöd van Luluhoz? - Sok. És sokban nincs. - Mit fogadsz el belőle? - Borzalmasan elfogadom, hogy soha érdek nem vezérli. Öntudatlanul kerül különböző szituációkba. - Közben embereket tesz tönkre... - ... és saját magát is tönkre­teszi. Nem tud mérlegelni, egyáltalán nem tud. Fogalma sincs, hogy egy mai cselekedete holnapután milyen következmé­nyekkel járhat. Ebben teljesen hasonlítok hozzá. Lulut - és eb­ben nem hasonlítok - mindenki meg akarja változtatni, jobbá akarja tenni. Mindenki úgy érzi, hogy egy hihetetlenül züllött lé­­nyecske, akiből épp neki kell gyémántot csiszolnia. Mindenki lát benne lehetőséget a jóra. -És van? - Szerintem nincs. Mindig ki­derül, hogy nincs. - Lulu mindenkit vonz, aki a közelébe kerül. Mitől válik mágnessé? - Ez a szerep nem elmesélhe­tő része. Mitől van az, hogy látsz egy szakadt, nem is túl szép nőt, és valami áramkört ér­zel körülötte? Ez az, amit sza­vakkal nem lehet megfogalmaz­ni, vagy legalábbis én nem va­gyok rá képes. Van egy mági­kus tere, és ez nem a szépsége, nem az intelligenciája, nem a műveltsége, nem az okossága miatt van. De ő sem tud min­denkit vonzani. Ha megnézed, kik keringenek körülötte, látha­tod, csupa összevissza sikladozó élet. Van, akire nem tud hatni. - Van, amiben nem rokon­szenves? -Nekem feltétlenül rokon­szenves, nem akarom kritikával szemlélni. Ez nem zárja ki, hogy ha aljas vagy szemét, az ne de­rüljön ki róla. Nekem az a dol­gom, hogy úgy mutassam meg: bármi szörnyűséget követ is el, valamiféle igaza van. Lehet, ez a többiek igazságához képest csekély, s ha abszolút értelem­ben nézed, az ő igazsága nem is igazság. - Ha találkoznál egy ilyen emberrel, mit váltana ki belő­led? -Vagy szeretném, vagy gyű­lölném. Lehet, azok közé tartoz­nék, akik mániákusan hisznek abban, hogy jobb sorsra érde­mes és meg akarnám menteni. - Meg lehet valakit változtat­ni? -Nem, de mégis mindig meg kell próbálni. - Érdekelni fogja a darab az embereket?­­' - Csekély réteg hajlandó olyasmit megnézni, amitől nem lesz jókedve. -Nem rossz ilyen közegben színésznek lenni? -De. D. MAGYARI IMRE nem lehet belezuhanni egyik darabból a másikba" - mondta még Udvaros Dorottya, aki a képen lélekben már a Lulura készülve látható­­ a nemrég bemutatott Janika parókájában Fotó: NAGY ZOLTÁN

Next