Képes 7, 1990. január-április (5. évfolyam, 1-17. szám)
1990-02-10 / 6. szám
ÚJRANÉZŐ Csíksomlyói passió. Várszínház, 1990. január 17., 332. előadás A bemutatón a szereplők - kis túlzással - térdig jártak a világban. Ennek több mint nyolc éve. A sikerbe tüntetés féle is vegyült. Érthető, miért. Maguknak köszönhették, akik addig ostoba módon tiltották a kétszáz éves erdélyi evangéliumi játék előadását. Akkor még nagy dolog volt egy ilyen kierőszakolt művészi győzelem, nem csoda, ha politikai színezetet kapott. Pedig hát a politikához rendes körülmények között semmi köze a passiónak, lévén a középkor óta vásárterek, búcsújáró helyek, profanizált templomok és újabban a kőszínházak bevett műfaja. A Várszínház apszisszerű színpadán otthonosan érzi magát a játék, amit az is mutat, hogy ilyen szokatlanul magas kort ért meg erőben-egészségben. S még távolról sem látszik kimerülni, sőt, fiatalodik. Időről időre megújul, levedli régi szereposztását, hogy frisset, fiatalosat, energiától duzzadó újat kapjon. Akár Az egérfogó Londonban.Micsoda különbség, mondhatnánk pestiesen: Agatha Christie és a passió. Végre mi mutatunk példát a művelt Nyugatnak. Egy ilyen típusú „bulvársiker” Londonban elképzelhetetlen.) A perfekt módon karbantartott produkció a váratlan helyzeteknek is megfelel. Ezen az estén először játszotta Máriát Juhász Róza, s ez még akkor is teljesítmény, ha a színésznő saját szerepében egyébként estéről estére folyamatosan jelen van a színpadon. Máriába nem lehet csak úgy „beugrani”, lelki készenlét szükségeltetik hozzá. (Arról nem beszélve, hogy Hámori Ildikó sugaras éneke nem halványult az emlékemben, amióta 1981 novemberében láttam-hallottam.) A legkevesebb, ami elmondható: Juhász Róza teljes értékű Mária, játékának fénye, hangjának és dallamformálásának stiláris érvénye van: hitelesíti a hely szellemét. A rangidős Kézdy György mellett, aki Júdásként a bemutató óta ingadozik groteszk gyötrődéssel a hűség és a megélhetés elve között, a régi és az új szereplők azonos lelkesedéssel illeszkednek a csapatmunka harmóniájába. Ebben az előadásban csupa főszereplő epizodista vesz részt. Mindenki egyéniség és mindenki belesimul a közösségbe. Kubik Anna jóformán csak a leánykoszorú tagjaként, még az arcára kiragyogtatott örömmel éli át a játék egészét. Ráckevei Anna fájdalmat visz Mária Magdolna egyetlen pillantásába. Mihály Pál isteni türelemmel, glóriásan álldigál a magasban, mint Deus Péter. Ivánka Csaba szelíd, de erőteljes Jézusa ártatlanság képe s bánaté. A fegyelmezett rendetlenkedés kordája tartja össze a „sátányok" csapatát: Hirtling Istvánt, Botár Endrét, Szirtes Gábort és Gáspár Tibort. Ferenczy Csongor kackiás Lucifer, Nemcsák Károly és Végh Péter ebadta farizeus, Nagy Zoltán több szerepben is dörgő hangon a társulat fölé magasodik, Mihályi Győző angyali karmesterként inti be az ámenkórust, Izsóf Vilmos és Pathó István vidáman csereberélgeti a figurákat, az utóbbi igazán jól adja még a Kakast is. Herényi Imre rendezései közül ez egyike a legsikerültebbeknek. A csíksomlyói misztérium naiv bája és az ékes magyar nyelv régies szavainak bumfordi ejtése összeötvöződött az előadói stílus játékosságával, s mindvégig megőrizte a zsidó-keresztény kultúrkör evangéliumi alapművének szellemét. Ebből az anyagból, persze, illett kiváló előadást csinálni: a Biblia bizonyult mindmáig a legérvényesebb „történetnek”. SZÍNHÁZ „Végtelenül aktuálissá vált..." Február 9-én volt a premierje a Nemzeti Színházban Brecht drámájának, A kaukázusi krétakörnek. Először 1961-ben játszották nálunk a Madáchban - ez volt Magyarországon az első sikeres Brecht-előadás. A Nemzeti produkciójában a két főszerepet Kubik Anna és Cserhalmi György alakítja. A rendező Csiszár Imre. Vele beszélgettünk. -Miért ezt a művet választottad? - Ez a dráma nemcsak megállta a helyét az időben, hanem időszerűbb, mint valaha. Végtelenül aktuálissá vált a darab. Zűrzavaros, válságokkal teli korban játszódik, amiben az emberek is összezavarodnak - a mi korunk is ilyen. Próbára teszi a jóságot, a megbízhatóságot. A megélhetéshez, az életben maradáshoz, úgy látszik, a rossz tulajdonságokat kell elővenni, a ravaszságot, aönzést. Brecht az etikai helytállásról írt mesejátékot. Arról beszél, hogy ilyen időben sem veszhet el az önzetlenség, az önfeláldozás, szükség van a jóság újrateremtésére. Erről szól Gruse útja: teljesen önzetlenül megment egy kisgyereket, pedig ezzel csak gondot és bajt okoz magának. A második rész a bíró, Acdak útja. Acdak a saját feje szerint próbál igazságos lenni, nem a társadalmi igények szerint, s olyan korban, mikor az emberek nem érezhetik magukat szabadnak, a szabadság gyakran csak manipulatív szlogen. Acdak kicsit Brecht önkarikatúrája is: az elején némileg cinikus entellektüelként indul, mint egykor ő. -A brechti epikus színházhoz több külső eszköz, „elidegenítő effektus” is tartozik a songoktól a jelenetek tartalmát közlő táblákig. Egy mai Brechtelőadáson mennyire kell ezekhez ragaszkodni? - A legtöbb ilyen eszközt maga Brecht hagyta el a pályája során. A korai drámáiban alkalmazta őket, részben polgárpukkasztó céllal. Ez a mű a pálya végéről való. Természetesen itt is döntő jelentősége van a dalnak, a mozgásnak, a látványelemeknek. Az elidegenítő effektusok nem vesztek el, csak átalakultak. Kezdetben Brecht csak a néző értelmére kívánt hatni, itt már az érzelmek ostroma is fontos. A csaknem negyven jelenetet összekötő énekes sem kívülálló: együtt tud érezni a szereplőkkel. Emlékeztet a Koldusopera verklisére, aki elválasztotta a jeleneteket, de ez a figura itt összeköti őket. - Miskolcon egyszer már megrendezted ezt a drámát Lázár Kati és Blaskó Péter főszereplésével. -Az sokkal szikárabb, keserűbb, „derbebb” előadás volt. A mostani biztos, hogy egész másról szól. d. magyari [zPOJLC. Van egy férfi, Casti-Piani, aki a helyére teszi Lulut, mondván: magának semmi egyéb dolga nincs az életben, mint hogy Kairóban egy bordélyházban éljen. -A vonzerőben is hasonlítotok? - Ezt ne tőlem kérdezd, ezt én nem tudom. - Több férfigyilkoló figurát is játszol. - Biztos Clodiára gondolsz Füst Milán Catullusából, meg Céliméne-re A mizantrópból. Ők bizonyos mértékig tudatos asszonyok voltak, akartak dolgokat. Lulu más: ő csupán elfogad helyzeteket, és egyszer csak felborul minden. Ebben ő maga is részes, de nem azért, mert előre megtervezett valamit. Lulu: Udvaros Dorottya A századfordulón élt, kalandos sorsú író, Wedekind darabját, a Lulut mutatja be február 9-én a Katona József Színház. A művet Ács János rendezi, a főbb szerepekben Bodnár Erikával, Blaskó Péterrel, Csákányi Lászlóval, Hollósi Frigyessel, Kaszás Gergővel, Máté Gáborral, Sinkó Lászlóval. A címszerepet, a környezetébe kerülteket tönkretevő nőt Udvaros Dorottya alakítja. - Nagyon sok feladatot kapsz, nyilván nem mindegyiknek örülsz egyformán. - Ez kivételesen egy rég várt szerep. Mindig izgatott, érdekelt, közel áll hozzám. Wedekind darabjait amúgy is szeretem, jobban, mint például Németh László műveit, már bocsásson meg a magyar irodalmi közvélemény. - Gondolom, könnyebb egy ilyen megkívánt szerepet megformálni, mint olyat, amit csak úgy rád osztanak. -Egyáltalán nem. A várt vagy kért szerepekből olykor hihetetlen nagy bukások lesznek. - Te benned is van félsz? - Rengeteg, de nem ettől. Momentán nem érdekel, hogy sikerem lesz-e, vagy megbukom. Az érdekel, hogy mit tudok kihámozni ebből a hihetetlenül szövevényes darabból. - Mennyi személyes közöd van Luluhoz? - Sok. És sokban nincs. - Mit fogadsz el belőle? - Borzalmasan elfogadom, hogy soha érdek nem vezérli. Öntudatlanul kerül különböző szituációkba. - Közben embereket tesz tönkre... - ... és saját magát is tönkreteszi. Nem tud mérlegelni, egyáltalán nem tud. Fogalma sincs, hogy egy mai cselekedete holnapután milyen következményekkel járhat. Ebben teljesen hasonlítok hozzá. Lulut - és ebben nem hasonlítok - mindenki meg akarja változtatni, jobbá akarja tenni. Mindenki úgy érzi, hogy egy hihetetlenül züllött lényecske, akiből épp neki kell gyémántot csiszolnia. Mindenki lát benne lehetőséget a jóra. -És van? - Szerintem nincs. Mindig kiderül, hogy nincs. - Lulu mindenkit vonz, aki a közelébe kerül. Mitől válik mágnessé? - Ez a szerep nem elmesélhető része. Mitől van az, hogy látsz egy szakadt, nem is túl szép nőt, és valami áramkört érzel körülötte? Ez az, amit szavakkal nem lehet megfogalmazni, vagy legalábbis én nem vagyok rá képes. Van egy mágikus tere, és ez nem a szépsége, nem az intelligenciája, nem a műveltsége, nem az okossága miatt van. De ő sem tud mindenkit vonzani. Ha megnézed, kik keringenek körülötte, láthatod, csupa összevissza sikladozó élet. Van, akire nem tud hatni. - Van, amiben nem rokonszenves? -Nekem feltétlenül rokonszenves, nem akarom kritikával szemlélni. Ez nem zárja ki, hogy ha aljas vagy szemét, az ne derüljön ki róla. Nekem az a dolgom, hogy úgy mutassam meg: bármi szörnyűséget követ is el, valamiféle igaza van. Lehet, ez a többiek igazságához képest csekély, s ha abszolút értelemben nézed, az ő igazsága nem is igazság. - Ha találkoznál egy ilyen emberrel, mit váltana ki belőled? -Vagy szeretném, vagy gyűlölném. Lehet, azok közé tartoznék, akik mániákusan hisznek abban, hogy jobb sorsra érdemes és meg akarnám menteni. - Meg lehet valakit változtatni? -Nem, de mégis mindig meg kell próbálni. - Érdekelni fogja a darab az embereket?' - Csekély réteg hajlandó olyasmit megnézni, amitől nem lesz jókedve. -Nem rossz ilyen közegben színésznek lenni? -De. D. MAGYARI IMRE nem lehet belezuhanni egyik darabból a másikba" - mondta még Udvaros Dorottya, aki a képen lélekben már a Lulura készülve látható a nemrég bemutatott Janika parókájában Fotó: NAGY ZOLTÁN