Képes 7, 1990. január-április (5. évfolyam, 1-17. szám)

1990-03-03 / 9. szám

gyerekeit tanította úszni Dezső, én szünet nélkül a lányunkkal voltam. Azután New York következett. Eszter alig volt még há­roméves, megbetegedett és oda vittük megvizsgáltatni. Dezső fél évet hosszab­bított Caliban, én pedig egy rokonunknál New Yorkban, a gyerekkel. Ez az a város, ahol nagyon szerettem élni. El lehet tűnni benne, de nincs miért. Nem messze a la­kásunktól volt egy hatalmas játszótér. Nagy terület a kicsiknek, egy másik a na­gyobbaknak és egy elkerített rész a vad kamaszoknak. Egyszer, kora este mentem le Eszterrel és egy másik kisgyerekkel, nem volt már a játszótéren senki. Bemen­tem a vadaknak fenntartott részbe. Hatal­mas tér, rácsokkal. Hirtelen futni kezdtem benne, futottam, futottam és ordítottam. A gyerekek egy ideig csodálkoztak, de az­tán ők is szaladtak utánam. Különleges él­mény volt. Aztán megtalált a rokon, akinél laktunk és megszidott, hogy ilyenkor már nem szabad oda lemenni... Fölösleges erről beszélni. Az idegzetem teljesen tönkrement. A kislányunk rendbe jött, és indulni kellett haza. Semmi kedvem nem volt hozzá. Ültem a repülőgépen és érez­tem, minden kezdődik elölről. Biztos, hogy a kint tartózkodás miatt is csak iri­gyeltek. Kolozsvárott nem juthatott eszembe, hogy bárhova eljutok a világ­ban. Nagy Jack London-rajongó voltam. Olvastam a könyveit és térképen beutaz­tam az egész Egyesült Államokat. A film­jeimmel háromszor jártam saját jogon Dél-Amerikában, voltam az Államokban, később is többször utaztam Nyugat-Euró­­pába, de aztán mindig haza. Az időseb­bek sajnos ma is fölismernek, pedig 1972 óta színpadon se voltam. Közben megérkezett Gyarmati Dezső, közénk ül, nem szól, hagyja, hogy beszél­jen a felesége, hiszen oly sokáig hallga­tott. A videóhoz lép, betesz egy kazettát, máris pereg a film, a Katonazene. A férfi­kor delén Szirtes Ádám és partnere, az iz­zó szépségű Bara Margit. - És ekkor törték ketté a pályáját - mondja halkan Gyarmati Dezső. - Én osz­tályidegen voltam. Apám mindennap azt várta, hogy mikor telepítik ki. Margit édesapja, a maga egyszerű módján moz­galmi ember, kommunista volt. Ez a rend­szer Margitot mégis aljas, gonosz, kipró­bált módon tönkretette. Én is voltam na­gyon mélyen. Ötvenhétben, már a zárt ha­táron át, családostul, útlevéllel disszidál­tam. Egy évre rá jöttünk haza. Először azt mondták, hazaengedik Székely Évát és Andreát. Aztán, hogy jöhetünk mindhár­man, de ülni kell. Végül amnesztiával jöt­tünk, de engem örökre eltiltottak a nem­zetközi szerepléstől. 1960-ban, a római olimpia előtt három héttel vonták vissza az eltiltást. Csapos voltam Csepelen, Lemhényi Dezső jött ki értem, Dezső, gyere, mert játszhatsz. Harmadikok let­tünk, nekem nem ment valami fényesen. A helyezésért így is adtak egy Sport Ér­demérem bronzot. Ez már szocialista ki­tüntetésnek számított, hivatkozhattam rá, amikor visszakértem apám telkét. Oda is adták, abból lett ez a ház. Sokszor eszem­be jut ma is, hogy amikor elmondtak min­dennek, disszidens, részeges kártyásként emlegettek, akkor is emelt fővel mentem az utcán, s ha szólt hozzám valaki, legföl­jebb azt mondta, nem baj, Dezső, lesz ez még jobban is. Nekem megbocsátottak mindent, ami történt, Margitnak semmit, ami nem történt. Ebből kell fölállni, azzal a tudattal, hogy senki nem segít. Koráb­ban megkerestem vezető embereket. Akadt, aki megkérdezte, miért baj az, ha egy színésznőről pletykálnak? Visszakér­deztem, az ugye baj volna, ha a maga fe­leségéről pletykálnának?! Egyszer beju­tottam Szénási Géza legfőbb ügyészhez. Emlékeztettem rá, hogy amikor egy híres focistát és egy kiváló színésznőt koronáit össze a pletyka, a tévében tehettek nyilat­kozatot arról, hogy semmi nincs köztük. Szénási azt felelte: üzenem Bara művész­nőnek, hogy emelt fővel járhat az utcán. De nyilvánosság előtt persze egy szót se szólt. Biszkut is megkérdeztem hetven­nyolcban, mikor szövetségi kapitányként vízipólóügyekben nála jártam és a kedves családom hogyléte felől érdeklődött, hogy miért tették tönkre a feleségem? Hallgatott. Aztán csak annyit mondott, kérjen bármit a művésznő, megkapja. - Mit kérhettem volna? - szól közbe az asszony. - Három-négy éve járt itt Kovács András. Filmszerepet ajánlott, nem vállal­tam. Ha húsz évig nem kerestek, most már hagyjanak. Bara Margit nyugdíjas. Harminc, mun­kában töltött évre, a kötelező emelés után 4745 forint a nyugdíja. (Folytatjuk) Mellette lánya, Gyarmati Eszter, idén januárban

Next