Képes 7, 1990. január-április (5. évfolyam, 1-17. szám)
1990-04-14 / 15. szám
ni a fizimiskáját még annak is, aki keményebb arcélekhez vonzódik. Ez a film attól jó, hogy nem tudni, minek csinálták meg. Nincs mondanivalója, nincs „üzenete”. Ott hülyéskednek az emberek, a vásznon - többnyire egy hétköznapi konyhában (amely, tegyük hozzá, akkora, mint egy másfélszobás lakás előszoba nélkül), miközben nekünk tengersok gondunk van: meg kell élni, szavazni kell, gyereket nevelni. Ehelyett ülünk a moziban és vihogunk. (tait) Nevetni, sírni Két film. Sem térben, sem időben nem állnak egymáshoz közel, mégis azt hiszem, egymás után kell megnézni őket. Valamiképp folytatják, kiegészítik egymást. Az egyiken nevetni lehet, a másikon sírni. Mindkettőnek a szerepet váltó nő áll a középpontjában. Az egyik nő már okos, a másik szeretne az lenni. Az egyik vígjáték, a másik könnyes-bús-énekes. A Baby bombában Diane Keaton jól menő üzletasszonyt játszik, aki-nek életét kibillenti, hogy örököl. Azt a parányi, édes csöppséget, akit távoli rokonai rá hagynak az örökséggel, nem tudja ellátni. Sem ideje, sem ideje nincs rá - mint mondani szokás. De mert mégiscsak egy érzőszívű nő, gondoskodik róla. Közben lassan tönkremegy a karrierje. Ám Amerikában mindenre van megoldás: vissza kell menni vidékre, ott ismét karriert lehet csinálni, feltörni a szűz ugart, almapürét gyártani, milliomossá lenni és beleszeretni a vonzó állatorvosba. Ja, és visszautasítani egy mamutcég igen kedvező ajánlatát. Egyszóval helyére kell tenni magunkat, és akkor boldogan, békésen élhetünk. Amerikában, Magyarországon pedig könnyesre nevethetjük magunkat a filmen. De csak módjával, mert a könynyekre szükség van a Yentl című film végére is. A cím bizonyára nem ismeretlen, a híre már járt nálunk, s néhány éve nálunk is kapható volt a film zenei anyagának lemeze. A film pedig - ki tudja milyen érdekeket sértett -, most érkezett meg videokazettán. Egy zsidólány a főszereplő, ő Yentl. Nem szép, de tudásvágyó. És lépésről lépésre mi is azok leszünk, ahogy rájövünk, milyen keveset tudunk a zsidó kultúráról, életérzésről, életmódról. A hagyományos értékrendről, melynek sarkalatos pontja, hogy a nő ne tanuljon. A könyvek a férfiaknak szólnak, az asszony dolga, hogy megszülje azokat a fiúkat, akik elmélyedhetnek majd a Talmudban. Kell, hogy mindig legyen, aki olvassa, aki tanulmányozza. Yendl nem törődik bele, hogy kizárják a tanulásból, fiúruhát ölt és útrakel, a tudás városába. Közben persze Barbara Streisand hangján énekel. Pedig a kitűnő énekes, a kitűnő zene most maradhatott volna a háttérben: kissé giccses, kissé túl szentimentális lett tőle az amúgy értelmes film. A rossz nyelvek erre mondják: no persze, ha egy nő rendezi magát - hiszen a film Barbara Streisand saját szuperprodukciója. Igaz, a lehető legjobb anyagból dolgozott: a Nobel-díjas I. B. Singer regényéből szőtte a film történetét, a zenét pedig M. Legrand szerezte. (Intervideo) BAGOTA EDIT PONTOS KRITIKÁK FEKETE PÉTER Eisemann Mihály - Tágon István - Somogyi Gyula operettjét, amelynek több mint fél évszázaddal ezelőtt volt az ősbemutatója a Vígszínházban, most ugyancsak ez a társulat újította fel Marton László rendezésében. Főbb szereplők: Rudolf Péter, Seress Zoltán, Igó Éva és Eszenyi Enikő. Berrabás Tamás, Esti Hírlap ######, mert egy önmagát őszintén vállaló, azaz kizárólag a szerelemről szóló, könnyed, kedves (Eisemann más darabjaiból is átvett)remek, örökzöld slágereivel megtűzdelt operettnek elragadóan bájos, rendezői ötletekben gazdag, kiváló színészi alakításokban bővelkedő (Eszenyi Enikő - szuper!), elsőrendűen szórakoztató előadását látjuk. Borza András, Magyar Nemzet ####, mert: afarabra nem érdemes szót vesztegetni, a zene viszont kedves, kellemes - akárcsak a színészek. Főként Eszenyi Enikő, Dalos Gábor, Képes 7 #000#, mert: az operett-történet halhatatlan „Misi bácsijától*’ ma is tanulhatnak mindazok, akiknek a leghőbb vágyuk, hogy slágerszerzők legyenek. A sok kedves ötlettel tarkított, jól kimunkált, üde előadás méltó folytatása a Csókos asszonynak, s immár egyértelműen igazolja a színház igen tehetséges, ifjú énekes-színészi gárdájának „nagykorúságát”. Gábor István, Magyar Nemzet ####, mert a nosztalgiázás korszakában emlékeinket felidézi néhány kitűnő színészi alakítás. Amihez a kivitelezés nagyvonalúsága, a rendezés sok ötlete járul, ám maga a darab csak az első felvonásban kelti föl újra az érdeklődést, utána enyhe unalomba fullad. Takács István, Népszava ######, mert, ha már egyszer ezt a műfajt játsszuk, akkor olyan rendezői és koreográfiai szinten kell művelni, mint Marton László és Imre Zoltán, s olyan színészi színvonalon, mint Eszenyi Enikő, Igó Éva, Méhes László, Rudolf Péter és Sipos András, akiknek jóvoltából ez a jókedvű és egy picit ironikus előadás valóban nívós szórakoztatás. ANNA KARENINA PÁLYAUDVAR Nagy András színművét - amely Tolsztoj egyik legismertebb regényének nőalakjait kelti ismét életre - a Radnóti Színház mutatta be Valló Péter rendezésében. Főbb szereplők: Takács Katalin, Egri Kata, Tóth Ildikó, Andorai Péter, Hirtling István és László Zsolt. Kállai Katalin, Esti Hírlap #####, mert a szép szövegű, ám kissé széttöredezett darab megtorpantja olykor a játék lendületét, így sokáig csak lassan, meg-megdöccenve halad a vonatunk, hogy a vége felé nekilóduljon és fusson, robogjon a fájdalmas és szomorú célig, az összeomlott Anna Karenina pályaudvarig. Barabás Tamás, Esti Hírlap #####, mert ez a (színpadon, filmen, képernyőn sokadik) Tolsztoj-feldolgozás egyike a regény legsikeresebb színházi adaptációinak. Gondolatgazdag és szenvedélyektől izzó történet, kiváló címszereplővel. Kultai Tamás, Színház #####, mert: a történet, amely két, saját pályájáról letérni képtelen férfiról és az általuk - képletesen - elgázolt nőről szól, gördülékenyen, kissé irodalmas vágányon siklik a múlt század végi regénytől az e század végi drámáig. Ami az előadást illeti: Vronszkij vonata némileg súlytalan „mentesítő expressz”. Tarján Tamás, Népszabadság 0000. mert: szép és szomorú, hogy egy kissé mindenkit Anna Kareninának hívnak, és minden élet a hiábavaló várakozások pályaudvarán zajlik - csakhogy oly hosszan, hogy időnként elnyomhatatlan és kegyetlen érzés lesz úrrá rajtunk: ugorjon már ez a nő... (A legmagasabb adható pontszám a hetes), minden héten olvashatták a nevemet a műsorújságban. Mostanában sajnos kevesebb a zenés-táncos tévéprodukció, pedig a közönség igényt tartana ilyen műsorokra is. Szeretem a televíziós feladatokat, márcsak azért is, mert itt egy kissé belebeszélhetek a rendező és az operatőr munkájába. A legtöbben - így Csenterics Ágnes, Bori Ádám, Bánki Iván, Táncos Gábor, Bednai Nándor és még néhányan - erre igényt is tartanak. Másként kell koreografálni színpadra, illetve képernyőre, de mennyire! Elsősorban figyelembe kell venni a táncosok tudását, felkészültségét. Egy prózai színésznek olyan táncot kell kitalálni, amelyet képes is „elrejteni”. Amellett „mutatós” legyen, s összesúgjon a közönség: „Lám, a Hegedűs D. Géza, meg a Kaszás Attila ezt is tudja!” Koreografáltam már a televízióban százszázalékos amatőröknek és Metzger Mártának, Szakály Györgynek, sőt, Honthy Hannának is. Operaházi prímabalerináknak és lokáltáncosnőknek. Természetesen más koreográfia készül egy műtermi felvételhez, és alapvetően más egy szabadtéri forgatáshoz, ahol nem mindegy, hogy füvön, aszfalton, homokban vagy éppenséggel vízben kell táncolni, mint legutóbb a Balaton, te kedves, öreg tenger című show-műsorban. Megszólalt már színpadon, csak egyszer, amikor a váratlanul megbetegedett Zenthe Ferenc helyett kellett beugranom a Gyermekszínház egyik előadásán... Éjszakai szórakozóhelyek: régebben ilyesfajta feladatokat is elvállaltam, a többi között a Moulin Rouge-ban is, de mostanában inkább nemet mondok. Elsősorban azért, mert az ottani szereplők tánctudásával, fegyelmezettségével nem nagyon lehet dicsekedni. Ezért sem lelkesedem azért az ötletért, hogy revüszínházat kellene létesíteni Budapesten. Nemcsak a pénz hiányzik hozzá és a korszerű technika (ami ugyancsak jelentős összegbe kerülne), hanem a megfelelő színvonalú társulat is. Nagyobb lélegzetű feladatokra vállalkozna, boldogan! Néhány évvel ezelőtt, amikor még Fodor Antal volt az Operaház balettigazgatója, felkért egy egész estét betöltő táncest megálmodására. El is készítettem, ráadásul egy westernparódiát, balettcipőkre komponálva. Meg is kezdődtek a próbák, de sorozatos megbetegedések miatt a premier elmaradt. Azért nem volt egészen kárba veszett a munkáik, röviddel később nagy sikerrel került az osztrák közönség elé Klagenfurtban. Ha újra felkérnének hasonló feladatra, gondolkodás nélkül igent mondanék, hiszen van még ötletem, elképzelésem, kellő szakmai rutinom is, de - ahogy mondani szokás - ebben a szakmában is sok az eszkimó és kevés a fóka. Mivel tölti szabadidejét, ifjúkorom óta tanulmányozom a klasszikus bútorokat. Ha nem lettem volna táncos, talán az asztalosmesterséget választom. Most alkalmam is van ennek a kedvtelésemnek, sőt második „szakmámnak” gyakorlására feleségem bútorüzletében, ahol az öreg, sajnos, többnyire hibás bútorok kijavításában segédkezem a szakembereknek. Ars poeticája: úgy érti ezt, hogy van-e hivatástudatom? Ami volt, ifjúkoromban, azt betöltöttem. A hetvenes években, amikor Presserek, Szörényiek csináltak forradalmat a zenei életben, én talán nem hangzik szerénytelenségnek - ugyanezt igyekeztem megvalósítani a táncban. Ma már ennek a viharnak elcsendesültek a hullámai, de azért nem érzem feleslegesnek magamat: igyekszem azt nyújtani, amire egy színháznak, egy tévéfilmnek, egy színésznek, egy produkciónak szüksége van, illetve amihez mozgással, tánccal valamit én is hozzá tudok tenni. GARAI TAMÁS ..*J"SUTH SÁNDOR filmje 1982, Budapest. Hőseink leérettségiztek, s türelmetlenül keresik a Nagy Kalandot, ami eddig még nem történt meg velük. 1982 Budapestje túl eseménytelen a Nagy Kalandhoz. Lengyelországba mennek egy időre ... BUMPISt HUH 4 fia]