Képes 7, 1990. május-július (5. évfolyam, 18-30. szám)

1990-07-07 / 27. szám

Összemosódott szeplők - Első szereped idején a filmesek kiszakítottak a megszokott környe­zetből. Úgy tudom, az iskolát is otthagytad. - Nem hagytam ott, csak ma­gánúton folytattam a gimnáziu­mot. A hét öt napján filmforgatás volt, a hétvégeken pedig tanulás. Negyedikre visszakerültem a régi osztályomba, és „normális” kö­rülmények között érettségiztem. - Mit szóltak a csepeli Jedlik Ányos Gimnáziumban ahhoz, hogy filmszínésznő lett belőled? - Sebestyén Nóra magyar taná­rom mondta - és igaza volt hogy nem változtatott meg a fil­mezés. Ugyanolyan diáknak kel­lett lennem, mint mielőtt forgat­tam. Nem is játszottam meg a fejem. - Többször jelentkeztél az egye­temre. Nem sikerült. A színművé­szetire viszont egyből felvettek, igaz, dramaturgnak. - Szerintem nincsenek kellő ambícióim a színészethez. A dra­maturg háttérben maradhat, de fontos munkát végez. - Hasznosítod-e a színészként gyűjtött tapasztalatokat? - Föltétlenül. Igaz, forgatás közben sosem gondolkoztam olyasmin, hogy én mit tennék bi­zonyos helyzetekben. Mindig megmondták, hogy mit csináljak. A rendező elmesélte a jelenetet, a forgatókönyvet nem mutatta meg és improvizálni kellett. Bizonyára sokkal gátlásosabb lettem volna, ha előre tudom, hogyan alakul a jelenet. - Mit tanultál az első filmből? - A szakma nem érdekelt, csak a feladat. Azt gondoltam, ha már aláírtam a szerződést, nem hátrá­lok meg. - Ura voltál a helyzetnek? - Nem. Soha. A rendező pél­dául csak a felvétel előtti percek­ben mondta el, miről is szól a je­lenet. Úgy éreztem, a kör köze­pén állok és nem tudom, mi törté­nik velem. - A következő forgatások során is így érezted? - Nem. Később már profi szí­nészekkel szerepeltem együtt, például Eperjes Károllyal, akibe minden lány szerelmes volt. - Te is? - Nem... Bár elterjedt a hír, hogy összeházasodtunk Szamócá­val. A filmben látni lehetett egy esküvői fotót - ami a szerepbeli házaspárról készült - és ez a kép „illetéktelen” kezekbe került. - Mennyi ideig alkalmaztak a filmgyárban? - Öt évig. Időnként rám bíztak egy főszerepet. Akinek kellettem, megtalált. Egyébként többször ki akartak rúgni a filmgyárból, de valahogy nem sikerült, mert ak­kor éppen filmet forgattam. Az utolsó létszámleépítés idején el­küldték. Nem nagyon rázott meg a filmesek döntése, mert szeptem­bertől beléphettem a színművé­szeti kapuján. - Titokban tartottad, hogy sike­rült a fölvételid? - Senkit nem érdekelt, mi van velem. - A filmgyár - nagyüzem. Ez nem bántott? - Nem. Nem tapasztaltam vol­na mást egy cipőgyárban sem. Az a lényeg, legyen egy-két olyan ember körülöttem, akit bármikor felhívhatok. - És van? -Igen. - Elegendő ez? - Nem tarthatsz fenn jó barát­ságot ezer emberrel. - Vannak-e biztos pontjaid? - A szüleim. Édesapám és édesanyám tanár. A bátyám mér­nök. Kicsi lakásunk van Pest­erzsébeten. Lassan elviselhetet­lenné válok odahaza. Hiába van fél négyzetméter saját birodal­mam, nem tudok otthon dolgoz­ni. Barátaimtól kaptam lakáskul­csokat, tehát, ha írnom kell - a főiskolai munkára gondolok -, el­vonulhatok egy nyugodt helyre. - Hogyan „vészelték át” szüle­id a filmezést? - Egyszerűen hagytak a magam útján járni. Azt mondták, tizen­négy éves korom óta megállok a magam lábán, ezek után sem szól­nak bele a dolgaimba. Büszkék voltak rám, ragyogtak a filmbe­mutatókon. - Örültél? - Persze. - Hogyan neveltek? - Látod­ így... Azt gondolom, jó családból kerültem ki. Nekem szokatlan például válásról, neve­lőszülőkről hallani. - Érdekes, hogy kiegyensúlyo­zott családból jöttél, a filmekben pedig mindig zűrös helyzetek sze­replője voltál. Lehet, hogy titkon ilyen ember vagy? - Szép lenne!... Eljátszanék ki­rálylányt is, de belőle is olyan fi­gura válna, mint én vagyok: Ozs­­da Erika. - Elrontottak benneteket? - Nem. Ezt csak ti, újságírók akarjátok ránk kényszeríteni. Nem igaz. Senki nem rontott el egyetlen gyerekszínészt, fiatalon felfedezett, foglalkoztatott ember­két sem. Nem hibáztatható senki. Nem láttad?... Találkoztál Nyakó­val. Jól van, dolgozik a győri színházban. Czinkóczi boldog a gyerekével. Nagyon szimpatikus a véleménye. Ha filmezni hívják, elmegy, ha nem, akkor sem esik pánikba, mert számára a gyereke a legfontosabb. Én jól érzem ma­gam a főiskolán. Mondd meg, mitől lennénk nyomorultak? - Érdekel, hogy mit írnak rólad a kritikusok? - Minden kritikát elolvastam. Szerencsém volt, hogy rosszakat nemigen írtak rólam. - Hanem miket? - Azt, hogy az amatőr Ozsda Erika jól megoldotta a rábízott feladatot... Azt, hogy összemo­sódnak a szeplők az arcomon... Egy lány összegyűjtötte a Fran­ciaországban megjelent kritikákat az Adj király, katonát!-ról. Bájo­san finomnak, dacosnak, meg­döbbentően mellbevágónak tartot­tak. És megjegyezte az egyik új­­■ ságíró: Ozsda Erika megérdemli, -­hogy eljöjjön érte a királyfi, hófe­­j,­hér lovon. - Megérdemled a fehér lovas királyfit? - Naná! - Külföldi filmfesztiválokra eljutottál-e? - Igen, először Kubában jár­tam, Szekeres László kíséretében. Később ő lett a filmgyár igazgató­ja, de már akkor fohászkodott a jóistenhez, hogy egyszer az igaz­gatása alatt dolgozzam, azonnal kirúg majd. És mi történt? Kine­vezték a filmgyár igazgatójának. Mindenben segített, annak ellené­re, hogy pimasz voltam. - Úgy tudom, Moszkvában is jártál fesztiválon. - Nagyon jó volt. Tőlem egy méterre állt Nastassia Kinsky, Gérard Dépardieu, Vanessa Radgrave... - Jó, te ismerted őket. És ők szóltak-e hozzád? - Á! Milos Formannek bemu­tattak. Bólintott és továbbállt. - Szeretsz utazni? - Igen. - Kanadában többször megfor­dultál. Ennyi pénzed van? - Édesanyám barátnője több­ször is hívott Kanadába, de a re­pülőjegy árát nekem kellett volna előteremtenem. Nem volt pén­zem. A filmfőszerepek után vi­szont megtehettem, hogy végre utazzam. Kanadában vendéglá­tóm nőt akart belőlem faragni. A harmadik nap kiderült, engem képtelenség heteken át formálni. Összebarátkoztam egy lánnyal, aki két év múlva visszahívott, így jutottam ki másodszor is, megint csak egy hónapra. - Másként tértél vissza Ma­gyarországra? - Új ruhákat, cipőket kap­tam... De egyiket sem hordom. Hogy néznék ki magas sarkú ci­pőben?! Leesnék róla. - Téged nem lehet kicserélni, megváltoztatni. - Már nem. - Ilyen vagy. Ilyen dacos, mo­­dortalan, makacs... - Ha békén hagynak, tudok al­kalmazkodni másokhoz. Ellenke­ző esetben rúgok, vágok, hara­pok. Sokan meg akarnak szelídí­teni. - Ettől még vadabbá, dacosab­bá válsz? - Naná. - Eddig csak filmekben láthat­tunk. Nem kacérkodtál sohasem azzal a gondolattal, hogy szín­padra állj? - Gór Nagy Mária színitanodá­jába jártam, még a kezdet kezde­tén. Igaz, nem tudtam elképzelni magamat a színpadon. Emlék­szem, a vizsgaelőadáson felmen­tem a színpadra és négy kilót fogytam. Meg sem bírtam szó­lalni. - Mit tanultál Gór Nagy Má­riától? - Elsősorban emberséget. Mindenben segített. Az öltözkö­désben, a sminkelésben, a fod­­rászkodásban is. Ha pedig orvos­hoz kellett menni, adott egy cí­met. Nem éreztük, hogy színész­palánták lennénk. Azt tapasztal­tuk, hogy van köztünk egy ember, akihez bármilyen dologgal fordul­hatunk. Sokszor ki sem tudott bennünket rúgni, annyira szeret­tünk nála lenni. - Most a színművészeim sok a lecke? - Sok. Novellák, szinopszisok, vers-, drámaelemzések. Rengete­get kell olvasni. - Könnyen megy az írás? - Ha megvan az első és az utol­só mondat, akkor nincs baj. Igyekszem formabontó dolgokat kitalálni. Nem elégszem meg az­zal, ha azt mondják a dolgoza­tomra, hogy­ jó. - Maximalista vagy? - Igen. Legalábbis magammal szemben. Vannak olyan felada­tok, amelyekről tudom, hogy nem vagyok képes megoldani. - A fiókodnak nem írsz? - Soha nem voltak irodalmi ambícióim. Ne várd tehát, hogy eléd rakom a verseimet. - Mit szeretnél elérni a jö­vőben? - Kellene egy lakás... soha ne romoljon el az autóm... szeretnék okos lenni... sokat dolgozni, de nem egyedül, hanem társaimmal együtt. Egyszer jó lenne megér­nem, hogy ne okozzon gondot, meg tudok-e venni egy kiló almát. BORZÁK TIBOR a

Next