Képes 7, 1990. május-július (5. évfolyam, 18-30. szám)
1990-07-07 / 27. szám
Összemosódott szeplők - Első szereped idején a filmesek kiszakítottak a megszokott környezetből. Úgy tudom, az iskolát is otthagytad. - Nem hagytam ott, csak magánúton folytattam a gimnáziumot. A hét öt napján filmforgatás volt, a hétvégeken pedig tanulás. Negyedikre visszakerültem a régi osztályomba, és „normális” körülmények között érettségiztem. - Mit szóltak a csepeli Jedlik Ányos Gimnáziumban ahhoz, hogy filmszínésznő lett belőled? - Sebestyén Nóra magyar tanárom mondta - és igaza volt hogy nem változtatott meg a filmezés. Ugyanolyan diáknak kellett lennem, mint mielőtt forgattam. Nem is játszottam meg a fejem. - Többször jelentkeztél az egyetemre. Nem sikerült. A színművészetire viszont egyből felvettek, igaz, dramaturgnak. - Szerintem nincsenek kellő ambícióim a színészethez. A dramaturg háttérben maradhat, de fontos munkát végez. - Hasznosítod-e a színészként gyűjtött tapasztalatokat? - Föltétlenül. Igaz, forgatás közben sosem gondolkoztam olyasmin, hogy én mit tennék bizonyos helyzetekben. Mindig megmondták, hogy mit csináljak. A rendező elmesélte a jelenetet, a forgatókönyvet nem mutatta meg és improvizálni kellett. Bizonyára sokkal gátlásosabb lettem volna, ha előre tudom, hogyan alakul a jelenet. - Mit tanultál az első filmből? - A szakma nem érdekelt, csak a feladat. Azt gondoltam, ha már aláírtam a szerződést, nem hátrálok meg. - Ura voltál a helyzetnek? - Nem. Soha. A rendező például csak a felvétel előtti percekben mondta el, miről is szól a jelenet. Úgy éreztem, a kör közepén állok és nem tudom, mi történik velem. - A következő forgatások során is így érezted? - Nem. Később már profi színészekkel szerepeltem együtt, például Eperjes Károllyal, akibe minden lány szerelmes volt. - Te is? - Nem... Bár elterjedt a hír, hogy összeházasodtunk Szamócával. A filmben látni lehetett egy esküvői fotót - ami a szerepbeli házaspárról készült - és ez a kép „illetéktelen” kezekbe került. - Mennyi ideig alkalmaztak a filmgyárban? - Öt évig. Időnként rám bíztak egy főszerepet. Akinek kellettem, megtalált. Egyébként többször ki akartak rúgni a filmgyárból, de valahogy nem sikerült, mert akkor éppen filmet forgattam. Az utolsó létszámleépítés idején elküldték. Nem nagyon rázott meg a filmesek döntése, mert szeptembertől beléphettem a színművészeti kapuján. - Titokban tartottad, hogy sikerült a fölvételid? - Senkit nem érdekelt, mi van velem. - A filmgyár - nagyüzem. Ez nem bántott? - Nem. Nem tapasztaltam volna mást egy cipőgyárban sem. Az a lényeg, legyen egy-két olyan ember körülöttem, akit bármikor felhívhatok. - És van? -Igen. - Elegendő ez? - Nem tarthatsz fenn jó barátságot ezer emberrel. - Vannak-e biztos pontjaid? - A szüleim. Édesapám és édesanyám tanár. A bátyám mérnök. Kicsi lakásunk van Pesterzsébeten. Lassan elviselhetetlenné válok odahaza. Hiába van fél négyzetméter saját birodalmam, nem tudok otthon dolgozni. Barátaimtól kaptam lakáskulcsokat, tehát, ha írnom kell - a főiskolai munkára gondolok -, elvonulhatok egy nyugodt helyre. - Hogyan „vészelték át” szüleid a filmezést? - Egyszerűen hagytak a magam útján járni. Azt mondták, tizennégy éves korom óta megállok a magam lábán, ezek után sem szólnak bele a dolgaimba. Büszkék voltak rám, ragyogtak a filmbemutatókon. - Örültél? - Persze. - Hogyan neveltek? - Látod így... Azt gondolom, jó családból kerültem ki. Nekem szokatlan például válásról, nevelőszülőkről hallani. - Érdekes, hogy kiegyensúlyozott családból jöttél, a filmekben pedig mindig zűrös helyzetek szereplője voltál. Lehet, hogy titkon ilyen ember vagy? - Szép lenne!... Eljátszanék királylányt is, de belőle is olyan figura válna, mint én vagyok: Ozsda Erika. - Elrontottak benneteket? - Nem. Ezt csak ti, újságírók akarjátok ránk kényszeríteni. Nem igaz. Senki nem rontott el egyetlen gyerekszínészt, fiatalon felfedezett, foglalkoztatott emberkét sem. Nem hibáztatható senki. Nem láttad?... Találkoztál Nyakóval. Jól van, dolgozik a győri színházban. Czinkóczi boldog a gyerekével. Nagyon szimpatikus a véleménye. Ha filmezni hívják, elmegy, ha nem, akkor sem esik pánikba, mert számára a gyereke a legfontosabb. Én jól érzem magam a főiskolán. Mondd meg, mitől lennénk nyomorultak? - Érdekel, hogy mit írnak rólad a kritikusok? - Minden kritikát elolvastam. Szerencsém volt, hogy rosszakat nemigen írtak rólam. - Hanem miket? - Azt, hogy az amatőr Ozsda Erika jól megoldotta a rábízott feladatot... Azt, hogy összemosódnak a szeplők az arcomon... Egy lány összegyűjtötte a Franciaországban megjelent kritikákat az Adj király, katonát!-ról. Bájosan finomnak, dacosnak, megdöbbentően mellbevágónak tartottak. És megjegyezte az egyik új■ ságíró: Ozsda Erika megérdemli, -hogy eljöjjön érte a királyfi, hófej,hér lovon. - Megérdemled a fehér lovas királyfit? - Naná! - Külföldi filmfesztiválokra eljutottál-e? - Igen, először Kubában jártam, Szekeres László kíséretében. Később ő lett a filmgyár igazgatója, de már akkor fohászkodott a jóistenhez, hogy egyszer az igazgatása alatt dolgozzam, azonnal kirúg majd. És mi történt? Kinevezték a filmgyár igazgatójának. Mindenben segített, annak ellenére, hogy pimasz voltam. - Úgy tudom, Moszkvában is jártál fesztiválon. - Nagyon jó volt. Tőlem egy méterre állt Nastassia Kinsky, Gérard Dépardieu, Vanessa Radgrave... - Jó, te ismerted őket. És ők szóltak-e hozzád? - Á! Milos Formannek bemutattak. Bólintott és továbbállt. - Szeretsz utazni? - Igen. - Kanadában többször megfordultál. Ennyi pénzed van? - Édesanyám barátnője többször is hívott Kanadába, de a repülőjegy árát nekem kellett volna előteremtenem. Nem volt pénzem. A filmfőszerepek után viszont megtehettem, hogy végre utazzam. Kanadában vendéglátóm nőt akart belőlem faragni. A harmadik nap kiderült, engem képtelenség heteken át formálni. Összebarátkoztam egy lánnyal, aki két év múlva visszahívott, így jutottam ki másodszor is, megint csak egy hónapra. - Másként tértél vissza Magyarországra? - Új ruhákat, cipőket kaptam... De egyiket sem hordom. Hogy néznék ki magas sarkú cipőben?! Leesnék róla. - Téged nem lehet kicserélni, megváltoztatni. - Már nem. - Ilyen vagy. Ilyen dacos, modortalan, makacs... - Ha békén hagynak, tudok alkalmazkodni másokhoz. Ellenkező esetben rúgok, vágok, harapok. Sokan meg akarnak szelídíteni. - Ettől még vadabbá, dacosabbá válsz? - Naná. - Eddig csak filmekben láthattunk. Nem kacérkodtál sohasem azzal a gondolattal, hogy színpadra állj? - Gór Nagy Mária színitanodájába jártam, még a kezdet kezdetén. Igaz, nem tudtam elképzelni magamat a színpadon. Emlékszem, a vizsgaelőadáson felmentem a színpadra és négy kilót fogytam. Meg sem bírtam szólalni. - Mit tanultál Gór Nagy Máriától? - Elsősorban emberséget. Mindenben segített. Az öltözködésben, a sminkelésben, a fodrászkodásban is. Ha pedig orvoshoz kellett menni, adott egy címet. Nem éreztük, hogy színészpalánták lennénk. Azt tapasztaltuk, hogy van köztünk egy ember, akihez bármilyen dologgal fordulhatunk. Sokszor ki sem tudott bennünket rúgni, annyira szerettünk nála lenni. - Most a színművészeim sok a lecke? - Sok. Novellák, szinopszisok, vers-, drámaelemzések. Rengeteget kell olvasni. - Könnyen megy az írás? - Ha megvan az első és az utolsó mondat, akkor nincs baj. Igyekszem formabontó dolgokat kitalálni. Nem elégszem meg azzal, ha azt mondják a dolgozatomra, hogy jó. - Maximalista vagy? - Igen. Legalábbis magammal szemben. Vannak olyan feladatok, amelyekről tudom, hogy nem vagyok képes megoldani. - A fiókodnak nem írsz? - Soha nem voltak irodalmi ambícióim. Ne várd tehát, hogy eléd rakom a verseimet. - Mit szeretnél elérni a jövőben? - Kellene egy lakás... soha ne romoljon el az autóm... szeretnék okos lenni... sokat dolgozni, de nem egyedül, hanem társaimmal együtt. Egyszer jó lenne megérnem, hogy ne okozzon gondot, meg tudok-e venni egy kiló almát. BORZÁK TIBOR a