Képes 7, 1990. május-július (5. évfolyam, 18-30. szám)
1990-05-26 / 21. szám
A HUNNIÁBAN MINDEN CSENDES... A Lumumba utcai filmgyár, (az egykori Hunnia Filmstúdió) igazgatója, Kézdi Kovács Zsolt - mint ismeretes - lemondott. Megbízatása december 31-ig szól. Formálisan. Valójában már nem jár be munkahelyére, alkotói szabadságon van, s a folyó ügyeket a korábbi produkciós igazgató, Vincze László intézi, ideiglenes jelleggel. Sok dolga nem akad, hiszen szemben a korábbi évekkel, amikor a nyár eleji hónapokban tucatnyi játékfilmet forgattak egyszerre, s a rendezők valósággal közelharcot vívtak a stúdiókért, a népszerű színészek pedig az egyik produkcióból vándoroltak át a másikba, most, 1990 májusában mindössze egyetlen mű van készülőben. Az is valójában vizsgafilm. Címe: Sellő félig a habokból, írója-rendezője: Paskovszki József végzős főiskolai hallgató. A napjainkban játszódó történet két főszereplője: Rudolf Teréz főiskolai hallgató és Szervét Tibor, aki korábban a Szegedi Nemzeti Színház társulatának tagja volt. A cselekmény kerete: egy filmforgatás. * ÉLŐ TÖRTÉNELEM. Két újabb, érdekesnek ígérkező hazai dokumentumfilm felvételei folynak itthon és külföldön. Maár Gyula Hulló csillagok című alkotása azt kívánja bemutatni, hogy a politikai rendszerváltozásoknak, átrendeződéseknek milyen külső jelei tapasztalhatók a Szovjetunióban és a volt szocialista országokban, a társadalom és az egyén életében. Sára Sándor folytatja a második világháború és az azt követő időszak tragikus - mindeddig jószerivel agyonhallgatott - eseményeinek feltárását, feldolgozását. Ezúttal Asszonyok a lágerekben címmel azokat a nőket keresi fel és szólaltatja meg, akiket 1945-ben „malenkij robot ”-ra, azaz több évig tartó kényszermunkára hurcoltak szovjetunióbeli táborokba. * JUBILEUM VESZPRÉM BEN. Június 25-én kezdődik a jubileumi, huszadik veszprémi tévéfesztivál. Az egy hétig tartó vetítéssorozat nagyszabásúnak ígérkező gálaesttel zárul, amelyre az ünnepélyes díjkiosztást követően az újjáépített veszprémi Petőfi Színházban kerül sor. A műsorban - melyet Csenterics Ágnes rendez - népszerű hazai művészek mellett a tervek szerint külföldi sztárvendég is a közönség elé lép. Hogy ki lesz az, jelenleg még titok... * CYRANO GYŐZÖTT. A minap mutatták be egyszerre tucatnyi párizsi filmszínházban Rostand Cyrano de Bergerac című színművének nagyszabású francia filmváltozatát, Gerard Depardieu-vel a címszerepben. A film - mint ismeretes - az elmúlt év nyarán Magyarországon készült, népszerű francia színészek mellett - a csatajelenetekben - a magyar honvédség több száz tagjának közreműködésével. A Cyrano Franciaországban nemcsak kasszasiker, katonafiaink bemutatkozását a kritika is egyhangú elismeréssel fogadta. A filmet - értesüléseink szerint - a nyáron a hazai mozik is műsorukra tűzik. BEZÁR AZ OPERAHÁZ? Könnyen megtörténhet! Ugyanis, mint már hírül adtuk, dalszínházunk 106 magánénekese közül 84 máig sem írta alá a jövő évadra szóló szerződését. Az indok: az ország színházai közül egyedül ők nem kaptak egy fillér béremelést se. A helyzetet bonyolítja, hogy július 31-ig - Petrovics Emil főigazgató lemondása miatt - változások lesznek az intézmény élén, és valószínűleg további személycserék is lesznek. Az igazgatóság emiatt július 31-ig meghoszszabbította az áprilisban lejárt aláírási határidőt, hátha addig az együttes tagjait sikerül jobb belátásra bírni. Az új határidőig a két új illetékes miniszternek (pénzügy és művelődési) is el kell döntenie, hogy benyúl-e a pénztárcába. És ha senki sem enged? Komlós Juci Mikor és hol született: 1919. február 10-én, Szabadkán, ahol akkoriban szüleim éltek. Család: többgenerációs színészdinasztia tagja vagyok. Anyai dédszüleim és nagyszüleim is színészek voltak - de volt a családunkban még püspök is! Apai ágról viszont mindenkinek tisztes polgári foglalkozása volt, kivéve nagyapámat, aki beleszeretett színésznő nagyanyámba, és emiatt ő is átpártolt Tháliához. Kisebb szerepeket kapott, később ügyelő lett, majd súgó. Leányuk - az én édesanyám - Pintér Irma néven naiva volt. Egy társulatban játszott édesapámmal, Komlós Vilmossal, aki népszerű táncoskomikusként jeleskedett. Két próba között esküdtek meg, én pedig már a bölcsőben is a kulisszák illatát szívtam magamba... Hárman voltunk testvérek. Lacika, a bátyám ígérkezett közülünk a legtehetségesebbnek, de közbejött a háború, s eltűnt valahol a fronton... Öcsém, a nálamnál három évvel fiatalabb András a Vidám Színpad tagja. Jómagam sem akasztottam meg a dinasztiasort: férjhez mentem Földessy Gézához, aki ugyancsak színész volt, sőt színigazgató is, itthon és egy időben Németországban is. 1945 után ő lett a miskolci színház igazgatója, később a Fővárosi Operettszínház és rövid ideig a Madách Kamaraszínház direktora. 1949-ben, amikor a színházakat államosították, kivándorolt. Azóta is Münchenben él, és bár 85 éves, még mindig színházi vállalkozásokat hoz létre. Lányunk, Margitka is az én hivatásomat választotta. Jelenleg a Szinkronfilmgyár társulatának tagja, és van egy úgynevezett kreativitást fejlesztő gyermektanodája, Színjátékország címmel. Hat esztendeje vezeti, az apróságok imádják. Annyi a jelentkező, hogy a felét sem tudja elvállalni. Elváltan él, együtt neveljük az unokámat, a 13 esztendős Márkot. A család tagjának számít Tikó is, kétesztendős kiskutyánk, Hacser Józsától kaptam ajándékba. Származása felettébb bizonytalan, de imádnivaló. Iskolái: Amikor már hatéves voltam, szüleimmel Pestszentlőrincen laktunk. Ott jártam elemibe, a polgárit pedig Kispesten végeztem el. Színészdiplomám nincs, mindössze egy évig jártam Rózsahegyi Kálmán színitanodájába, de már 13 éves koromban megismerkedtem a reflektorfénnyel. Édesapám nyári turnéin én is felléptem, verseket mondtam, dalocskákat énekeltem. Apu úgy mutatott be a közönségnek: „Most a saját szerzeményem fogja szórakoztatni Önöket!”. 15 esztendős lehettem, amikor egy vékony kislányt kerestek a Király Színház vezetői Ábrahám Pál: Viktória című operettjéhez. Rám esett a választás, és attól kezdve már nem volt megállás. Az első szerződés: Békeffi László hívott a legendás hírű Pódium Kabaréba, de az akkori műsornak - „Elő az okmányokkal!” volt a címe - akkora sikere volt, hogy én hiába vártam feladatra, így hát felbontottam a szerződést, és elmentem naivának Szegedre, az 1936-37-es évadra. Onnan átkerültem Miskolcra, majd Nagyváradra és ismét Miskolcra. 1945 tavaszán Budapest következett, méghozzá a Magyar Színház, ahol egy virágáruslányt alakítottam a Csodabár című revüműsorban olyan partnerekkel, mint Honthy Hanna, Fejes Teri, Jávor Pál. Palika csodálatos ember volt! A premieren végigjárta az öltözőket, és aki nem kapott senkitől virágot, annak nyomban hozatott egy hatalmas kosarat, így nekem is. A Csodabár után jött a Koldusopera. A Városligetben játszottuk 45 nyarán, s én voltam Polly. Röviddel később harmadszor is visszatértem Miskolcra, ahol rövid ideig még igazgatóként is működtem, nem éppen a legnagyobb örömömre. Az államosítások előtt a Várkonyi-féle Művész Színházban is felléptem, majd 1949-ben a Vidám Színház szerződtetett. Ezt követően a Magyar Néphadsereg Színháza, 1957-től 64-ig a József Attila Színház, 1978-ig pedig a Thália volt a második otthonom, innen mentem nyugdíjba is. Azóta már csak ritkán vállalok vendégszereplést. Legutoljára a Játékszínben, Szakonyi Károly Adáshiba című színművében léptem színpadra. Feledhetetlen barátom, Márkus Lacika volt a partnerem. Mostanában második „virágkoromat” élem a Szomszédok című tévésorozatban, mint Zenthe Ferenc élete párja. Azóta amerre csak járok, utcán, piacon, autóbuszon, megszólítanak az emberek. Gratulálnak, tanácsokat kérnek, sőt még tippeket is adnak, hogy erről vagy arról a témáról is beszéljek a sorozatban. Már előfordult, hogy fel is használtunk az így kapott ötletekből. Nem hiányzik a színpad, legyek őszinte? Nagyon! Esténként még mindig eszembe jut, hogy tulajdonképpen az öltözőben lenne a helyem, várva az ügyelő hangját: „Komlós művésznőt kérjük a színpadra!’’. De sajnos már nem vagyok fizikailag alkalmas a rendszeres színházi munkára. Persze, ha egy csábító szerepet kínálnának, lehet hogy meggondolnám magam. Hiszen akárcsak édesapám, én is alapvetően optimista természetű vagyok. Nem bánta-e meg, hogy színésznő lett, sohasem! Mindig is az akartam lenni! Pedig szüleim kezdetben ellenezték, féltettek attól az élettől, amitől ők sem kaptak mindig túl sok jót. Tanultam gép- és gyorsírást, ügyesen kézimunkáztam is, de komolyan semmi más nem érdekelt, mint a színpad. Kedvenc szerepei, elsősorban azok, amelyekhez személyes élmények is fűződnek, így a Nyilas Misi, amelyet a miskolci társulattal én játszottam Ózdon. Aznap vonultak be a németek Magyarországra, így döbbenetesen aktuálissá vált Móricz Zsigmond minden mondata. Ezt megelőzően Miskolcon léptem fel a Hadik huszárok című operettben. Akkor vonult be Hitler Ausztriába, s emiatt egyetlen jegy sem talált gazdára. Mégis meg kellett tartani az előadást. Hárman ültek a nézőtéren: az ügyeletes rendőr, a detektív és a tűzoltó... Szerencsére hasonlóan megrázó élmény nem fűz ahhoz a szerephez, amely igencsak a szívemhez nőtt. Roxán a Cyranóban, Szabó Sándor oldalán. De sorolhatnám tovább, hiszen több mint fél évszázadon át alig volt szabad estém. Talán csak egy szerepet nem játszottam el, örök álmomat, a Szent Johannát. Mivel tölti szabadidejét: olvasással, televíziózással és olykor-olykor kezembe veszem azokat a kis tárgyacskákat, amelyekhez valamilyen szép emlékem kötődik. Ars poeticája: szeretem az embereket, ezért határtalan örömöt okoz, ha velem sírnak, velem nevetnek a nézőtéren vagy a képernyő előtt. GARAI TAMÁS 39