Képes Európa, 1995. október-december (4. évfolyam, 37-45. szám)

1995-11-22 / 44. szám

- Erdélyi utam során a kézdivásárhelyi és a székelykeresztúri gyermekotthonba is elláto­gattam - kezdi történetét Atányi László. - Meglepett, hogy a gyermekek mennyire vá­gyódnak Magyarországra, amely meseor­szágnak, tündérkertnek tűnik számukra. Élénken érdeklődtek minden iránt, ami ha­zánkkal kapcsolatos. Gyakran mondogatták beszélgetéseink közben: „Laci bácsi, vigyen el Magyarba!” Akkoriban több újságban is megírtam élményeimet, és nagyon sok leve­let kaptam, melyeknek írói felajánlották, hogy szívesen vendégül látnának erdélyi gyermekeket. Több lapnál és egyesületnél támogatókra találtam, sikerült pénzt szerez­nem autóbuszra. így érkezett meg 1992 tava­szán az első autóbusznyi gyermek a székely­keresztúri árvaházból. Később a városból, majd Vágás községből is jöttek. Összesen tíz buszra való gyermek kéthetes hazai üdülteté­sét szerveztem meg. Itthon családok fogad­ták be ezeket a 3-14 éves leányokat és fiúkat. Egy kis ízelítőt kaphattak a mai Magyaror­szágból. Sok helyre elvitték őket, felruházták a rászorulókat. Aztán 1993 februárjában M­I, ov, ov, am, ami, ah, azt hiszem, amíg élek, nem felejtem el ennek az erosz ragozásnak a végződéseit. Annak idején alaposan a fejünkbe „verte" általános iskolai orosztanárunk, Átányi László, akit mi csak „Dáma papának" hívtunk. Harminc évig nem találkoztunk. És most egyszer csak össze­hozott bennünket a jó sors. Egykori tanárom a lelke, éltetője a határon túli magyar gyermekakciónak. Ebből az alkalomból találkoztunk. Egyik kis védencével, a beregszászi Pap Gergővel várt Etele úti lakásában. Kicsit meghízott, kicsit megőszült, kicsit talán meg is öregedett, mégis azonnal felismertem. Kárpátaljáról is megérkezett az első busz, a beregszászi internátus kis lakóival. Szomo­rúan kellett tapasztalnunk, hogy Kárpátalján sokkal nagyobb a szegénység és az anyaor­szágtól való elszigeteltség, mint Erdélyben. Akadt olyan család, ahol két hete nem ettek kenyeret.­­ 1993 őszétől akciónk egyértelműen erre a területre korlátozódik. A buszok féláron közlekednek, menet­jövet mindig hoznak gyerekeket, nincs üresjárat. Sikerült megál­lapodni az ottani oktatási szervekkel, hogy engedélyezzék a gyermekek kiutazását tanév közben is, így két éve folyamatos a kárpátal­jai gyermekakció. A mostani, 72. autóbusz vendégei Beregszászról és Kígyósról érkez­tek, itt Tabon és környékén laknak. A gya­korlat az, hogy mindig egy-egy település, is­kola, egyházközség fogad egy busznyi kis diákot. A gyerekeket nyárra is visszavárnák a családok, a probléma csak az, hogy tizen­hat éves korukig nincs útlevelük, így közö­sen kell jönniük. Az utaztatáson kívül példá­ul elmentünk a beregszászi 6-os számú isko­lába - ide járnak a legszegényebbek -, és megnéztük, kik azok, akik nem reggeliznek és tízórait sem hoznak. Huszonöt-harminc ilyen gyereket találtunk. Megszerveztük hát, hogy adományokból karácsonyig kapjanak tízórait. Laci bácsi kis vendége, Pap Gergő is Be­regszászról érkezett. Nyolcéves és nem járt még Magyarországon. - Nagyon szép itt minden! Voltunk a Gel­lérthegyen, az Állatkertben, kirándultunk, még lepényevő versenyen is részt vettem. Bebarangoltuk az egész várost. Itt ültem elő­ször villamoson, földalattin. Különösen a mozgólépcsőket szerettem, és persze a lifte­ket. Mindenféle liftet kipróbáltam! Jól érzem itt magam, ruhát, cipőt, sok mindent kaptam, de azért már szívesen találkoznék anyuval, apuval és a testvéreimmel. - E három év alatt több alapítvánnyal is együttműködtem - folytatja Atányi László. - Tavaly októberben aztán megalakult a mi Lágymányosi Szent Adalbert Egyházközsé­günkben a Szent Adalbert Misszió Alapít­vány, és plébánosom, Musits Antal esperes úr „hazahívott”. Azóta, sok egyéb tevékeny­sége mellett, ez az alapítvány vállalta a kár­pátaljai gyermekakciót is. Idáig mintegy há­romezer határon túli magyar gyermek, illetve magyarul beszélő ukrán, orosz, román fiú és lány volt a vendégünk. Azok, akik sokgyer­mekes családból származnak, félárvák, vagy nagyon rossz szociális körülmények között élnek. Mindig a helyi pedagógusok választ­ eghökkentő esék „LACI BÁCSI, VNGYEN I IK­É­P­ E­S TM EURÓPA

Next