Képes Európa, 1995. október-december (4. évfolyam, 37-45. szám)

1995-11-22 / 44. szám

AUTH MAGDA A HANG MÖGÖTT? - Hogyan lesz valakiből bemondó? Nem nagyon személytelen műfaja ez a rádiózásnak? - kérdezem Auth Magdát, a Magyar Rádió bemondóját, aki egyre többször hallható riporterként is, egyre gyakrabban látható nem­csak műsorközlőként, ha­nem műsorvezetőként is az MTV és más televíziós csatornák műsoraiban. - Hogy kit mi vezérelt erre a pályára, azt nem tu­dom. Engem szerencse is. A történetnek egy része igen szabványos. Hajda­nán az iskolai ünnepsége­ken rendszeresen én mondtam a verseket. Majd már gimnazistaként­­is különféle amatőregyüt­tesek tagja voltam. Aztán jött az érettségi, és én ter­mészetesen a Színművé­szeti Főiskolát tudtam csak folytatásként elkép­zelni. Három évig elszán­tam próbálkoztam. A har­madik évben a legutolsó körben estem ki. Iszo­nyúan elkeseredtem. Közben azt is megtudtam a felvételiztető tanárok egyikétől, hogy „túlságo­san is késznek tűntem”, nem láttak gyúrható, for­málható „alapanyagnak”. Ezek után már hiába hív­tak a Nemzeti stúdiójába és a kecskeméti színház­hoz, magamban egy élet­re szakítottam még a gon­dolatával is annak, hogy hivatásos színész legyek. Közben persze a versek szeretetével nem tudtam leszámolni, és hosszú éveken keresztül dolgoz­tam az akkoriban neves­nek és rangosnak számí­tó, amatőrökből álló Bel­városi Irodalmi Színpad társulatában. Ők nem az avantgárd vonalhoz tar­toztak. Zsolnai Gábor, az együttes rendezője nem volt a szavakkal való zsonglőrködés híve, in­kább a klasszikus vers­mondásé, amely szerint Babits babitsul, Karinthy Karinthyul „szól”. Na­gyon jó csapat volt ez ak­koriban, nemcsak a lelke­sedés, hanem a barátság is összetartott bennünket. Közben több helyen dol­goztam, a gyémántcsi­szolástól az adminisztrá­torkodásig mindenfélével próbálkoztam. Majd nép­művelő lettem a XIII. ke­rület Tripolisznak elneve­zett, igen lerobbant részé­ben. Munka mellett elvé­geztem az egri Tanárkép­ző Főiskolát, férjhez mentem, gyerekeim szü­lettek... Már bele is törőd­tem volna, hogy népmű­velőként élem le életem hátralévő részét - egyéb­ként a munka rengeteg si­kerélményt és örömet is adott, hiszen úgynevezett nehézfiúknak, börtönvi­selt fiataloknak szervez­tem egy ifjúsági klubot -, amikor elém került egy felhívás arról, hogy a Ma­gyar Rádió bemondókat keres. Innen már egyszerű lett minden. Meghallgat­tak a szakma nagyjai, a felvételi beszélgetésen azt kérték, beszéljek ma­gamról. Elmondtam, hogy két gyerek anyja va­gyok, és hogy tudom, ezen a pályán nem éppen előnyös ez a családi hát­tér. Azt is bevallottam, hogy a szokatlan munka­időt és a meglehetősen sok megterhelést jelentő munkát csak azért tud­nám elvállalni, mert cso­dálatos férjem van. A fel­vételiztetők kérték, hogy az utolsó mondatot ismé­teljem meg. Ez a nyilat­kozatom ma is megtalál­ható a Rádióban, doku­mentálták, hogy nálam a család nem akadály. - Ami azt illeti, nem le­hetett könnyű ez elmúlt majd' tíz év, hiszen a rá­diós munkabeosztás való­ban nem családcentrikus embernek való. Aztán meg a hajdan a közönség előtt szereplő embernek nem lehetett könnyű meg­birkózni a stúdióbeli el­szigeteltséggel sem. - Az első két évben minden el tudott vará­zsolni. Még a vízállásje­lentést is boldogan olvas­tam fel. Aztán egyre mé­lyebb vizekre merészked­tem a kollégáim bizalmá­ból és jóvoltából. Egy élő hangversenyközvetítés, egy politikai vagy króni­kaműsor már nem csak precizitást igényel a be­mondótól. — A bemondóknak sze­mélytelennek kell lenni­ük?­­ Nem az a jó bemon­dó, aki gépiesen el­mondja a szöveget. A gondolkodó, az érző em­ber „átjön az éteren”. A legnagyobb sikerélmé­nyem a pályám kezdetén az volt, amikor a velem szembeni, üvegfallal el­választott helyiségben a technikus kolléga fel­kapta a fejét, és elkez­dett figyelni. Ez azt „üzente” nekem, hogy értelme és hatása van an­nak, amit mondok és ahogy mondom. A jó munkákból tanu­lok, a jó szakmai partne­rektől feltöltődöm. De a megmérettetés is nagyon fontos számomra. A szakmai kihívások mellé olykor még magam is keresek másféléket, pél­dául Kosztolányi-estet. Ebben a rohanó, lihegő őrületben, ami az éle­tünk, Kosztolányi a meg­­pihenés, a rácsodálkozás lehetőségét is ígéri, és nemcsak nekem... A múltkoriban otthon fenn­hangon mondogattam a verseket. A férjem és a kisebbik lányom mellet­tem matatott, ám egy idő után abbahagyták a jö­vés-menést. Leültek és hallgatták a verset. Azt hiszem, ha néhány perc­re sikerült megállítani az embereket, akkor nem hiába „farigcsál” az em­ber önmagán „és egy fu­ra dalon”. - Úgy tudom, meglehe­tősen merészen utasítasz vissza olyan munkákat, felkéréseket, amelyeket nem érzel magadhoz kö­zel állónak, holott ebben a rádiós-televíziós közeg­ben egzisztenciális vesz­­szőfutásra is rákénysze­rülnek az emberek. - Egy jobb cuccért, vagy valami luxusholmi­ért nemigen vállalok el nekem nem tetsző, nem az egyéniségemhez illő munkákat. Ugyanakkor képes vagyok olyan dol­gokra időt és energiát for­dítani, amelyek „csak” ígéretei egy jóízű, szín­vonalas munkának. ( g­r tTjpuskás ILDIKÓ A Trezor Értékjegy magas kamatai és rendkívül rugalmas konstrukciója a Kereskedelmi Bank Rt. által kínált tökéletes pénzügyi biztonsággal párosul. A Kamatőrben mindenki megbízhat. Trezor Értékjegy Kereskedelmi Bank Rt A HIVATÁSOS KAMATŐR kep­es EURÓPA, KIVAN

Next