Képes Európa, 1996. április-június (5. évfolyam, 14-26. szám)
1996-06-05 / 23. szám
A Nagymező utcai Operett presszóban feleségem társaságában vártam Rokk Marikára, a harmincas évek ünnepelt filmcsillagára - hadd tegyem hozzá -, akit azóta is ünnepelnek. Most portréfilmet készít róla a Magyar Televízió. Marika kezdte a beszél-getést, miután elvet foglalt. - A feleségedről ismertelek fel, legutóbbi találkozásunkkor nem volt ilyen ősz szakállad, de Kibédi Ervintől értesültem, hogy interjút akarsz készíteni velem. Hatvan évvel ezelőtt, amikor utoljára találkoztunk, autókkal foglalkoztál. - Hozzád hasonlóan azóta sem változtattam foglalkozást. Csak én nem maradtam olyan fiatal, pontosabban: te szebb vagy, mint voltál... - Relatíve - mondta Marika nevetve -, ha figyelembe veszik a koromat. A fiatalok tájékoztatására erre a Panasonic feliratú poloskára rámondom, hogy 1913-ban születtem Egyiptomban. Ezért fázom minden olyan helyen, ahol alacsonyabb a hőmérséklet, mint ott, így Magyarországon különösen. Jó karban vagyok, csak egy kicsit sántítok. Elestem még otthon a lépcsőn, és két lábujjamat megütöttem. Ez a cipő, amit most hordok a felvételekhez, nagyon nyom. Van nekem jó puha cipőm, de az most nincs Pesten. Nyolcvankét év alatt anynyi minden ért már, csodálkozom, hogy a fejem a helyén van. Olyan közvetlenséggel, úgyszólván akcentus nélkül mondta mindezt, mintha nem hatvan éve, hanem tegnap találkoztunk volna utoljára. Némelyek már néhány évi távollét után törik a magyart. - A születésedet már megemlítetted. Mondjál valamit a gyermekkorodról is. - Kislánykoromtól borzasztó életmód tett edzetté, ennek sokat köszönhetek. No de hát ezt követően, ami az orfeumokban, a színpadokon és a filmezéseken ért, azt el sem tudom mesélni. Gasparone, a rendezőm egyszer orosz férfiruhába bújtatott, azt kívánta, hogy olyan táncos szerepbe ugorjak be tizenkilenc éves fejjel, amire csak egy huszonkét éves orosz férfi táncos volt képes; azok az ugrások, kézállások, forgások ma is feledhetetlenek. Amikor sikerem volt ezzel - pedig azóta is elégedetlen vagyok magammal -, akkor azt mondtam: Marika, igyál egy kis pezsgőt ezért a teljesítményért! Most nincs szó ilyesmiről, autózni fogunk a harmincas évek meseautójával, közös barátunk, Kibédi Ervin lesz a sofőr. - Biztos kezekben leszel! Ervint, miként téged is, még a régi világból ismerem. Akkor kezdő autósok voltunk, a Rákosi-érában pedig Csajkával autóztunk. Azt a mesét adta be itthon, hogy a Szovjetunióból kapta, pedig a valóságban olcsón vásárolta a honorjából. De már elő is állt az autó. Ervinnel a volánnál, Csenterics Ágnes tévéstábja gyűrűjében a preszszó előtt megállt a harmincas évek meseautójának kitűnő utánzata, egy korszerű Ford Tiffany, és elrabolták tőlem Marikát. Másnap délután folytatták a felvételeket a Ganz kultúrházában. Természetesen odamentem, hogy befejezzem félbemaradt interjúmat. Türelmesen vártam, hogy véget érjen a spanyol tánc, amelyet Németh Sándorral sejtettek, amikor közölték velem, hogy az interjú folytatása elmarad, mert tánc közben történt egy kis malőr. Elcsúsztak. Gyerekkori edzettségének köszönhetően Marika sértetlen maradt, a fiatal Németh Sándor azonban harc-, illetve táncképtelenné vált. SURÁNYI ENDRE FORGATÁS KÖZBEN RÖKK MARIKÁVAL KÉPES NyITORIK »Csodálkozom, hogy a fejem a helyén van” Egyidősek. Rökk Marika égkék szemével Surányi Endre hófehér kecskeszakállal. A képet Bandi bácsi felesége készítette