Képes Európa, 1997. július-szeptember (6. évfolyam, 25-37. szám)
1997-07-16 / 27. szám
ANDRESZ KATI Keveset tudunk róla, pedig elvégezte a főiskolát, évekig játszott is, mára azonban már „csak" a szinkron és a reklám világában hallható izgalmas hangja. Okos, érző, esendő nők életét tolmácsolja olyan hően, hogy kétség sem merül fel: jobb, mint az eredeti. De ki is Andresz Kati? - Színészgyerek vagyok. A szüleim Rózsahegyi Kálmán iskolájába jártak. Anyám, Lejtényi Éva a Nemzeti Színházhoz került, apám, Andresz Vilmos pedig a Madáchba. Ő 1968 óta külföldön él. Anyám még ma is rendkívül aktív, holott már nyugdíjas. Most éppen a székesfehérvári színházban dolgozik. Szabadúszó. Különben a Karinthy Színház súgója. Nyugdíjba a Katona József Színháztól ment, ahol nagyon szép éveket töltött. Bejárta velük Amerikát. Anyám mindig is perpetuum mobile volt. Csodálatos nő! Annak idején még Gobbi Hildának is segített a színészmúzeum születésénél. Ja, és mellesleg írt három remek szakácskönyvet... Jelentős személyiségek tartoztak szüleim baráti köréhez. Pécsi Sándor, Jékely Zoltán, Mészöly Dezső, Raksányi Gellért, akinek nemrégen megjelent könyvében négyéves kislányként én is látható vagyok. A hozzá tartozó történet humoros leírása is olvasható. - Úgy tűnik, szívesen emlékszik gyermekkorára. - Nemcsak arra, hanem a főiskolás időkre is. Egy évig ugyan stúdiós voltam, mert nem vettek fel rögtön a főiskolára, de ez az időszak is nagyon kellemesen telt. A főiskola meg... Marton Endre volt az osztályfőnököm! A szomszéd osztályban Várkonyi Zoltán, a másikban pedig Vámos László tanított. Színháztörténelmet éltünk meg! Fischer Sándor, Nádasdi Kálmán, Montagh Imre, Kazimir Károly, Ádám Ottó, Szinetár Miklós, Major Tamás, Békés András. Ha erre az időre visszagondolok, mindig megállapítom: érdemes volt! Pedig meszsze vagyok már a pályától, hiszen színpadon nem játszom, de ezeknek a nagyszerű embereknek, tanároknak a közelében olyan jelentős éveket éltem, éltünk, hogy kivételezettnek érzem magam, s azt mondom, a mi korosztályunk igazán szerencsés volt, mivel ismerhette ezeket az elméket. Különben Várkonyi Zoltántól kaptam a diplomámat. - Emlékszik a vizsgadarabjára? - Varsói melódia. Ezzel szerződtetett Beke Sándor Kecskemétre. Három év, szenzációs társulattal. Blaskó Péter, Reviczky Gábor, és Kézdy György is lejött még egy szerepre. - Mivel debütált? - Molnár Ferenc Ördög című darabjának Eörsi István-féle átiratával. Vidéken nagyon jó szerepeket, főszerepeket játszottam. A Tartuffe-ben Elmirát, az Úri muriban Rozikát, a La Mancha lovagjában Aldonzát, Szomory Dezső Szabóky Zsigmond Rafaeljében Diánt, a Mesél a bécsi erdőben Mariannt, de szerepet kaptam Gyurkovics Tibor Magyar menyasszonyában is, Marit. - Kecskemét után mi következett? - Pécs három év, Győr két év papíron, de valójában csak egy évet dolgoztam, mert ekkor született az első gyerekem. Bár viszszavártak, mégis Szolnokra szerződtem, amikor Éva lányom nagyobb lett. Itt a Szomorú vasárnapban játszottam. Közben Budapesten megalakult a Jurta Színház, csakhogy innen is „kiszültem” magam, András fiammal. S mivel ekkor már kétgyermekes anya voltam... - Végleg otthagyta a színházat, - így igaz, bár nemrégiben hívtak Szekszárdra a német színházhoz, de közben háromgyerekes anya lettem. Bözsi most ötéves, tüneményes, tehetséges. Ma már csak szinkronizálok és reklámozok. A szinkront harmadéves korom óta csinálom. Első igazi nagy szerepemet a háromrészes Bovarynéban kaptam. Szinkronszerepeimet egy csodálatos nőnek, Falkas Nellinek köszönhetem, aki akkor a színészegyeztető vezetője volt. Imádta a főiskolásokat, s ezért mindenkit bemutatott a szinkronrendezőknek, így jelölt ki Mezei Éva a Bovarynéra. Aztán már magától jött a többi felkérés. Nagyon szeretek szinkronizálni. Kedvenc színésznőim: Susan Sarandon, Jacqueline Bisset, Connie Selecca és Goldie Hawn... - Eszébe jut néhány jó kis történet? - Egyszer, amikor édesanyámmal voltam, megláttunk egy autót, amin a következő felirat állt: Andresz személyszállító kisiparos. Meghatottan néztük, amikor a közeli boltból kirontott egy férfi és igen gorombán felelősségre vont, mit keresünk az autója körül. Elrebegtem, hogy csak azon mélázunk, ugyanaz a ritka név olvasható a járművén, mint a miénk. Borzasztóan elszégyellte magát és rettentő zavarban elmesélte, hogy ősidők óta építkezik és már teljesen kikészültek az idegei, s emiatt van üldözési mániája. Aztán bocsánatot kért és örömét fejezte ki, amiért találkozhatott velem, merthogy nagyon szereti a hangomat. Goldoni Két úr szolgája című darabjával tajoltunk Szabadkán, amikor eszembe jutott, hogy mindjárt november elseje, és milyen régen nem vitt senki virágot az apapámék sírjára. Lementem Apatinba, de a sírt többszöri keresgélés után sem találtam. Megkérdeztem ugyan két, padon üldögélő anyókát, de ők sem tudtak semmit. Már legalább egy órája bóklásztam a hantok között, amikor a két tánti megsajnált. - Ugyan, mondja mán, lelkecském, mégis kit tecsik keresni? - Még mindig az én apapámat, az Andresz Antalt mondtam elgyötörten. Ekkor végre felderült az arcuk. - A, az Andrész Tóni? Há’ mér’ nem így kezdte, lelkecském? Az Andrész Tóni és a Katica - Windischmann Katica, az ómamám - ehmn vannak ii! S a tőlem alig pár méterre levő sírra mutattak, amely előtt legalább ötször elmentem... RÓZSA KATALIN -- KISZÜLTE A MAGÁT A SZÍNHÁZBÓL