Képes Európa, 1998. január-március (7. évfolyam, 1-12. szám)
1998-03-25 / 12. szám
két portáson kívül nem köszön vissza senki sem. Ha mindez csak anyagiakon múlna, még megérteném, de ez életérzés is. Igény a másikra. Ez megszűnt, és azt fájlalom, megint valamit elvettek tőlem. Persze nemcsak emiatt változott, változik az életem. Ott a két kis emberke, és így egyre többet maradok otthon. Beszélnek, csacsognak, napról napra többet tudnak csodák számomra. - Sosem próbált új szerep, apa. - Igen, de én igazából soha nem szeretek véresen komolyan venni dolgokat. Gyermekeimnek is jobb, ha fekete-fehéren kapják-látják az apjukat. Az a fontos, hogy az együttléteink őszinték, teljesek legyenek. IDŐSZÁMÍTÁS HYPPOLITTÓL... - Bár már több éve a pályán volt, Bajor Imre igazán a Hyppolit, a lakájjal „kezdődött”. - Ez így igaz. Az volt az a pillanat, amikor felfedezett magának a szakma, pedig a közönség már régen szeretett. A Játékszínben esténként háromszázhetvenen jöttek megnézni. Az említett előadás után megmozdult a levegő körülöttem, hála istennek! -Ne féljen, nem kezdek hajorádiába, de tény, feljutott a dobogóra, népszerűsége megatonnában mérhető. Nem csoda, hogy az önnel készült interjúkban, a tévében, színes magazinokban mindig egy magabiztos, erővel-önbizalommal teli fickó szólal meg, akire jó ránézni, mert - hogy divatos szóval éljek - pozitív a kisugárzása. S erre égetően szüksége van a legtöbb honpolgárnak. Sok energiájába kerül, hogy „előállítsa” ezt a képet? - Sokba. Miért lenne nekem könnyebb közlekedni a hétköznapokon? De én közben megpróbálom jól érezni magamat - erre törekszem, ha úgy tetszik, erőszakosan is. -A munkában? - Ez alapvető. Próbán, tévéfelvételen, forgatáson, az esti előadáson igyekszem megteremteni a legideálisabb szituációt, hogy semmiféle negatív hatás ne érjen. Az a fontos számomra, hogy minden napból valami emlékezeteset találjak - akár egy pillanatot -, amiért érdemes volt felkelnem. Teli a nap rettenettel, elég, ha meghallgatja a híreket, megnézi a tévéhíradót, belelapoz az újságokba. Egyszerűen védekezem, különben nem tudnám „csinálni” - kezicsókolom! - Manapság könnyebb megríkatni az embereket, mint megmosolyogtatni. Derűt, reményt sugározni a színpadról kevesek kiváltsága. Elfeledtetni a bajokat, ha ideig-óráig is, Bajor Imre erre is képes. Már elegendő a színpadra kijönnie, és nyert ügye van. Tapsból indul - ez nem kis juss a túloldalról. A csapda ott van, ha semmitmondó, blőd szöveget kell „ eladnia” ! Az ilyennel hogyan bír el? — Egyrészt nagyon-nagyon kevés az olyan szöveg, amelyikbe ne kotnyeleskednék bele, e merényletem még a klasszikusokra is vonatkozik. Például az általam nagyon tisztelt Molnár Ferenc - akit sajnos személyesen nem ismertem - nem tudhatta, hogy a karakteremhez mi passzol és mi nem... Egykor divat volt színészegyéniségekre, személyekre írni szerepet, magánszámot, kuplét - bármit. Bizonyos idő elteltével - jobb esetben - az ember olyan rutinnal bír, hogy dekányi pontossággal méri-tudja, mi az, ami a kapott szövegből szívderítően elhanyagolható, felesleges. Maradjunk annyiban, gyakorta élek vétójogommal, így született meg sok olyan szlogen, amit én találtam ki. Ilyen értelemben többet dolgozom egy magánszámmal vagy szilveszteri kabaréjelenettel, mint mások. Kihúzok, hozzáteszek, s remélem, így is gazdagítom a produkciót. A felelősség az enyém, hiszen a saját bőrömet viszem vásárra. Megjegyzem, sokan csellengenek a pályán, ám futballozni nagyon kevesen tudnak. A KÖZÖNSÉG ENGEM VÁR . Csak én, a Gyula meg a Tóth Ottó... - Ennek is megvan a maga sztorija. Hajdanán, gimnazista koromban a házibulik lázas divatját-időszakát éltük. Nem volt olyan hétvége, hogy az osztályból valaki ne zavarta volna el a szüleit moziba. Buli lesz! Súgás-búgás. És előtérbe került a suta-szemérmes, de lényegre törő tapogatózás: milyen csajok lesznek a szigorúan zártkörű házi rendezvényen? És ki lesz ott? - sokszorosodtak unos-untalan a találgatások. Akkor ugrott be nekem a kiábrándító válasz: én, a Gyula meg az Ottó, a Tóth Ottó. Jó két évtizeddel később egy hakni mámoros-whiskys-vidám éjjelén eszembe jutott egykori beköpésem. Megkértem Ihos Jóska barátomat, írjon köré poénokat, így lettünk állandó vendégei a kabarénak: én, a Gyula meg a Tóth Ottó. KERTES EURÓPA33