Képes Európa, 1998. július-szeptember (7. évfolyam, 26-38. szám)
1998-08-12 / 32. szám
Egy kicsit ebből, s egy kicsit abból Tizenhét éves volt, amikor statisztaszervezők az utcán „rátaláltak". Erdöss Pál Adj király katonát! című játékfilmjével került a filmvilágba, hasonlóképpen, mint néhány évvel korábban Nyakó Júlia. A többszörösen hátrányos helyzetű fiatal lány megformálását újabb Erdössy filmek követték. Utolsó filmszerepe Tímár Péter Zimmer Ferijének KÖJÁL-ellenőre. A Duna Televíziónak szinte a kezdetektől munkatársa, a Kedves..., majd a Virradóra péntek reggeli kulturális műsorának állandó szerkesztője. Újságíró, az Interneten hozzáférhető Filmvilág riportere. Beszélgetőtársai filmes szakemberek, vágók, operatőrök. Első filmforgatókönyvével a Sundance - a Robert Redford alapította független filmakadémia - pályázatának egyik tavalyi nyertese, Ozsda Erika sietve érkezik. Most éppen Szarvas Józseffel készítettem interjút. Ez a második színészportrém, Dániel Olbrychski lengyel szülész után. - Miért érdeklik inkább azok az emberek, akik a háttérben vannak? - Azért, mert ismerem őket. Persze, csak nagy nehezen hajlandóak beszélni magukról. De a nagy nevek, akik másnak is eszébe jutnak, nem annyira izgatnak. Ezekben az emberekben minden érdekel, hogy lettek azzá, amik, a munkájuk, milyen trükkökkel dolgoznak. A sorsuk. Olyan, mint szerkesztőként a Duna tévével, ha a riportalany a kamera kikapcsolása után is mesél. Szerkesztő-riporternek egyébként is nagyon jó lenni. A pénteki Virradóra szerkesztése megunhatatlan. Aktuális, mindig más témák, amelyeket a kulturális élet eseményei, szereplői, a színészek, művészek „állítanak össze”. Nemrégiben például felkerestük Verebes Istvánt ötvenedik születésnapja alkalmából, Szulák Andreát, akit idei évadjáról faggattunk. Balassa Péter esztéta a moziban elharapózott agresszivitásra panaszkodott. Aztán ott volt a Róma-kiállítás a Néprajzi Múzeumban, most a szabadtéri előadások a Bakáts téren - de csináltam interjút Széchenyi Zsigmondnéval, a nagy vadász, író özvegyével is. Fehér György filmrendezővel a idei cannes-i filmfesztiválról beszélgettünk. Az egyik legnehezebb riportalany volt, mert csak annyit mondott: igen-nem. - Ilyenkor mit csinált a riporer? - Izzad. - Nagyobb lélegzetű színészportrét is készített már a Duna Televízió számára. Februárban volt egy félnapos összeállítás „Egy est a szerelemről” címmel. Makk Károly olyan jókat mondott, hogy ebből készítettem aztán egy félórás anyagot. A Liliom, a Szerelem és az Egymásra nézve című filmekről beszélt. A Madaras Józseffel forgatott anyagot is én szerkesztettem. Háromnegyed órában vall az életéről. - Általában hogy alakul egy hete? - A Virradóra anyagait készítem a hét első felében, csütörtökön, pénteken tudom csinálni a többit. Nemrégiben kért fel Gábor Péter rendező, hogy készülő filmjének legyek a dramaturgja. Most jöttem, rá, hogy ez mennyi türelmet igénylő munka. - Pedig ez az eredeti szakmája. - Igen. Szeretem is ezt a szót: dramaturg. Az ember mindent csinálhat, szerkeszthet, írhat. -Forgatókönyve pályázatot nyert. Miről szól? - Édesbús a címe. Képek négy budapesti lány életéből. Nagyon jó kis csajok. Jönnek-mennek a palik is keresztbe-kasul. - Miért ez a címe? - Mert a végén van egy baleset. Illetve már nincs, mert gondolatban már átírtam. A baj az, hogy ezt a remekművet csak én akarom. Elküldtem sok helyre, nagyon udvarias szavakkal visszaküldték. Talán erőszakosabbnak kellene lennem. - Mi az, ami ezt a négy lányt érdekessé teszi, miért fontosak? - Ez egyfajta lenyomat a 90-es évek elejéről. Igazából nincs elmondható története. Olyan események füzére, amelyeknek a 90 százaléka megtörtént. A figurák pedig több emberből, az ismerőseim, barátaim sorsából születtek. - A saját élete mennyire filmbe illő? - Az én életem szabad. Ragaszkodom ahhoz, hogy ne kelljen mindig ugyanazt csinálni. Ne legyek kizárólag szerkesztő, újságíró vagy dramaturg. Egy kicsit ebből, egy kicsit abból. - Ha elmegy valahová és bemutatkozik, hogy Ozsda Erika, mond valamit a neve? - Az emberek általában nem tudják leírni. Aki nem ismer, annak kínszenvedés. Rozsda, Ozsgya, Ostya? De ha valaki egyszer megtanulja, az megtanulja. - A famszerepeire gondoltam. - Épp tegnap kérdezte az autószerelő műhelyben egy lány, hogy ne haragudj, te játszottál abban a filmben, amikor a férfi elment tengerésznek, és az asszony meg várta? Nem, mondom, az a Monori Lili volt. De voltam már Árvácska is. Bizonyos helyeken és bizonyos korosztály azért persze ismeri Erdősi filmjeit. A fiatalok már nem, hiszen nem látták ezeket. Nagyon örültem, amikor Tímár Péter hívott a Zimmer Feribe, végre bejött a napsugár, nem kell állandóan a börtön, állami intézet, nyomor. Lehetett viccelődni egy kicsit, ami nem igazán könynyű dolog. - Mennyire befolyásolta az életét a fim? - Végletesen. Pedagógus szülők gyermeke vagyok, bátyám programozó matematikus, én pedig véletlenül belecsöppentem a film világába, mentem az utcán, és onnantól... Most pedig itt vagyok. - Elégedett ember? - Nem mindig. A szakmáimat állandóan tanulni kell... Amit nagyon sajnálok: nagyon szívesen kerámiáznék, festenék, de a pálcikaembernél elakadtam... - Nyugodt embernek tűnik. - Igen? Nem tudom. A családomat, a férjemet, kislányomat kellene megkérdezni. Van úgy, hogy borul a bili. - Mitől borul? - Ha nem történik azonnal az, amit szeretnék. Néha a vágószobában is úgy érzem, nincs türelmem, mert hiába dolgozik a vágó nagyon gyorsan, addig nekem várnom kell. Jógázni is úgy szeretnék, hogy közben az egyik szememmel olvassak, a másikkal filmet nézzek. Mindegy, milyet, csak jó legyen. Különben is, szerintem optimális esetben minden nap meg kell nézni egy filmet, minden nap legalább négy-öt oldalt el kell olvasni, valamit mozogni, és valamit dolgozni, valami olyat, ami igazi, alkotó örömöt ad. F. NAGY ÁGNES DUNA TELEVÍZIÓ