Képes Európa, 1998. július-szeptember (7. évfolyam, 26-38. szám)
1998-08-12 / 32. szám
- Azt hiszem, minden jelentősebb színésznek megvan a maga skatulyája, ami valójában a saját egyénisége, stílusa is. Szerintem ez kiváltság, és szerencsésnek érzem magam, hogy a közönség ennyire a szívébe zárt. Egyébként vannak olyan alkotások, amelyek örökzöldek, akárhányszor, akármikor megnézhetjük őket, nem kopnak meg az idő múlásával. Talán ezért gondol mindenki olyan szeretettel az Abigélre is. Szép új világ - Sikerei csúcsán Amerikába indult. Miért? - Vonzott a kihívás. Ahogy valaki megfogalmazta: „Az ember itthon hálóval ugrál, odakinn háló nélkül.” - És hogyan sikerült a háló nélküli ugrás? - Nehéz erre pár mondatban válaszolni, hiszen életem egyik hosszú és meghatározó időszaka volt. Annak nagyon örülök, hogy én nem azt a fajta Amerikát láttam, ami hozzánk kezd mostanában beözönleni. Mert a hamburgervilágon, az akciófilmek és pénzhajhászás világán kívül létezik egy háttér-Amerika, amit én tizenegy éven keresztül nap mint nap megtapasztaltam. Hirtelen, újonnan jöttként fel kellett vennem azt a pergő ritmust, amit az ottani élet lüktetése diktált, és amihez alkalmazkodnom kellett. - Miben más az, mint az általunk ismert ország? - Az emberek önmaguk felelnek az életükért, ott nem létezett „állam bácsi”, aki levette volna ezt a terhet a nyakukról. Azután az sem igaz, hogy az amerikai iskolák gyengék: lehet, hogy nem adnak olyan lexikális tudást, mint az európaiak, de rengeteg praktikus és hasznos tudnivalót biztosítanak a gyerekek számára. Arról nem is beszélve, hogy egy komolyan jegyzett amerikai egyetemi diploma remek ajánlólevél a világ bármely jelentősebb cégéhez. Saját bőrömön is éreztem a színvonalas oktatást, hiszen magam is másfél évig jártam kinn egyetemre. - Európát Amerikában „presszónak” nevezik, bizonyára lazább életstílusunkra utalva. - Igen, ők teljesen másképpen gondolkoznak a munkáról, mint itt. Nagyon komolyan veszik. Az is igaz, hogy rá vannak kényszerítve, akkora a verseny, hogy mindenkinek a maximumot kell magából kihoznia, ha meg akar élni. Náluk a félórás ebédszünet húsz perces, mert öt perccel később indulnak enni, és öt perccel korábban érnek vissza dolgozni. Ahogy Anthony Quinn mondja: sajnálja az amerikaiakat, mert az olaszokkal ellentétben, akik azért dolgoznak, hogy éljenek, az amerikaiak azért élnek, hogy dolgozzanak. - Tizenegy év után nem volt nehéz visszatérni? - Egy ismerősöm szerint a legrosszabbkor mentem el, amikor itt még biztonságos volt az élet, és a legrosszabbkor jöttem vissza, amikor minden a feje tetejére állt. Ennek ellenére, ha most újrakezdeném, ugyanígy csinálnám. A beilleszkedés nem azért nehéz, mert az emberek (a közönség vagy a kollégák) elfelejtettek volna, hiszen a velük való kapcsolatom ugyanolyan. Inkább az a furcsa, hogy nincsen szinte egyetlen színház sem, amely állandó társulattal rendelkezne. Mindenki szabadúszó, pedig jó lenne valahová tartozni. Egy összetartó társulat olyan teljesítményekre ösztönzi az embert, amilyenekre egyedül nem képes. Ezt tudom, mert annak idején olyan rendezőkkel dolgozhattam együtt, akiknek inspiráló hatása élményt jelentett. Angolul-magyarul - Mit csinál mostanában? - Most dolgoztam a Bűn és bűnhődésben, Ben Kingsley-vel a főszerepben. Ez már a harmadik amerikai film, amelyben itthon angolul játszom. Annak örülök, hogy a tizenegy év alatt töretlen volt a színészi pályafutásom, hiszen világhírű rendezőkkel dolgozhattam együtt Franciaországban és Amerikában is. A szakmámból tudtam fedezni a megélhetésemet, ezt még a kinti színészek többsége sem mondhatja el magáról. Az is jó, hogy mostani életemben, itthon is össze tudom hozni a két országot. Angolul beszélek a szerepemben, aztán a sminkszobában már magyarul folyhat a szó. -És a tervei? - Kétféle tervezetrendszerem van, ezt én így hívom. Az egyik, ami nem rajtam múlik, mert vallom, hogy „ember tervez, Isten végez.” Nagyon boldog lennék, ha sikerülne egy színházzal kapcsolatos álmom, de erről egyelőre babonából nem akarok beszélni. A másik, ami rajtam múlik, az írással függ össze. - Csak nem regényt ír? - Nem kell családregény-folyamra gondolni, csak kisebb lélegzetű műre. Egyfajta „túlélési útmutatót” szeretnék adni a válsághelyzetben lévőknek. Az ötlet onnan származik, hogy amikor Amerikában a C.S.U.S.A. egyetemen tanítottam színinövendékeket, rengeteg tapasztalatra tettem szert, kívülről is figyelve a színészi lelket. Számtalan sikerkönyv létezik, de hogy egy krízist hogyan oldjon meg az ember a gyakorlatban, nemigen írták még meg. Talán már eljutottam abba a korba, hogy az eddig szerzett tapasztalataimat át tudom adni. - Ez az elmélet átültethető a gyakorlatba? - Úgy látom, igen. A legjobb példa erre, hogy többször hívnak különböző klubokba fellépni. A műsor után beszélgetünk a nézőkkel, akik tanácsokat kérnek tőlem saját életükkel kapcsolatban. Fantasztikus érzés rájönni, hogy az, amit mondok, igenis megvalósítható. Legalább akkora sikerélmény így tenni másokért, mint elszavalni egy verset. Ezért láttam neki az előbb említett könyvnek. Persze, ez hosszabb folyamat, távolabbi terv, elsősorban színész vagyok. A legfrissebb örömöm, hogy Tímár Péter rendező 6:3 című filmjében kaptam szerepet. Ez azért boldogság, mert nagyon becsülöm Tímár Péter munkáit, és nagyon jó érzés olyanokkal dolgozni, akiket igazán szeretek. VÍGH ANITA Interjú Bánfalvy Ágnessel írásO KELES EURÓPA39