Képes Európa, 1998. július-szeptember (7. évfolyam, 26-38. szám)
1998-09-02 / 35. szám
K ÉLESÍt“» EURÓPA !*'* Bájos ez a Christy Hudleson, az MTV 1 új sorozatának sztárja. Ugye kiváncsiak, mennyire hasonlít a hangját kölcsönző Dudás Eszter amerikai kolléganőjére, Kellie Martinra? Mint látható, hajuk és szemük színe eltérő, ám ami a bájt, kedvességet és határozottságot illeti, már megegyeznek. Az utóbbiról azonban Eszternek más a véleménye. - Ennyire csalna a látszat? - Azért annyira nem, ahogy múlik az idő, ebből a sokszor hiányzó tulajdonságból is fel tudok mutatni valamit, de alapjában véve a határozottság még mindig nem jellemző rám. Eszembe is jutnak hiábavaló főiskolai felvételi kísérleteim. Sajnos, az a típus vagyok, akit a vizsgán rögtön elfog a lámpaláz, és még a legegyszerűbb kérdés megválaszolása is gondot okoz. Viszont próbán, vagy előadáson sosem volt baj. Sőt, ilyenkor mindig én voltam, akire odafigyeltek. Ha látom, hogy elfogadnak, tudom hozni a formámat, ám ha megmérnek, és produkálnom kell, végem van... - Nagyon egyéni a hangszíne. Úgy képzelem, szépen énekelhet... - A múltkor egy szinkron kapcsán el kellett kicsit engedni a hangom, meg is leptem a stábot. - Miért éppen ön kapta Miss Hudleston szerepét? - Tavaly augusztusban megcsörrent a telefon, és Lengyel László azt kérdezte, ráérek-e. Meglepett, mert már régen nem kaptam nagy feladatot, ezért külön jól esett, hogy rám gondoltak. Laci ráérzett arra, hogy belülről én vagyok ez a szőke hajú, kék szemű, naivnak tűnő kislány, aki valójában harcos alkat. - Határozottság hiánya és harcosság. Nem ellentmondás ez? - Pedig ez is én vagyok. Határozatlan is, harcos is, kitartó is, visszahúzódó is. Az erejét kipróbáló, az új feladatokkal ismerkedő, önmagát önmaga által megmérető... - Lássuk az erejét kipróbálót, és az új feladatokkal ismerkedőt! - Gyerekkoromban nagyon sok minden szerettem volna lenni, de mindegyik nagyon távol állt a színészettől. Egy nap aztán mégis úgy döntöttem, ezt a pályát választom. Anyukám azzal vigasztalt, majd elmúlik. Ám amikor a Madách Gimnázium drámai szakára jelentkeztem, már tudta, hogy menthetetlen vagyok. Örülök, hogy nem próbált eltéríteni. - Most mégis olyan területre tévedt, ami távol van a színpadtól. - Talán mégsem, mert egy tanárnak ugyanúgy kell szerepelnie a gyerekek előtt, mint a színésznek a közönség előtt. A Waldorf Tanárképző, ahová járok, nagyon sok új és érdekes tantárgygyal ismertet meg. Vonzó ez a természethez közelítő világ. Az itt óvodát és iskolát végzett gyerekek életszemlélete merőben más, mint a hagyományos tanintézményekből kikerülőké. Azért is írattam be ide a kisfiamat, mert nagyon gyerekközpontú a szemlélete, másrészt, mert itt arra összpontosítanak, hogy tartalmas életre neveljék a diákokat. Itt megtanulják, hogy milyen sok szép része is van az életnek. - Ezek szerint Daniból már egészen biztosan nem lesz színész? - Soha nem lehet azt mondani, hogy soha. Elég, ha az én példámat említem. Amikor kicsi voltam, és a szüleimmel riportot készítettek, engem is megkérdeztek, hogy mi leszek, ha nagy leszek. Ekkor én nagyon határozottan azt válaszoltam: „Bármi, csak az nem, ami a szüleim, mert akkor sosem lesz időm a gyerekemmel foglalkozni.” És lám, én is ugyanolyan elfoglalt szakmát választottam, mint ők. Ezért, amint időm engedi, igyekszem közös programot szervezni Danival. - Miért? A szülei mivel foglalkoznak? - Anyukám, Vén Edit keramikus - Vén Emil festőművész lánya -, apukám, Dudás László ipari formatervező, akinek sok-sok gyönyörű bélyeg dicséri a keze munkáját. - Semmi vonzalmat nem érzett e két szép mesterség iránt? - Annak idején sokat rajzolgattam, festegettem, sőt, gyerekkoromban rajzversenyeket is nyertem, de aztán leszoktam róla... Nemrégen anyósommal egy Baranya megyei kis falucskában jártunk, ahol ez a szinte érintetlen környezet rajzolásra ihletett. Egészen jól sikerült megörökítenem a templomot és a csűrt. Azt hiszem, ezentúl ismét hódolni fogok e hasznos, léleküdítő tevékenységnek. - Kanyarodjunk vissza egy kis időre a szinkronhoz. Hogyan is kezdődött? - A szinkronban mindig keresnek fiatal hangokat. Amikor stúdiós voltam az Arany János Színházban, akkor kezdtem én is az egykéz mondatokkal, ami majdnem olyan nehéz, mint egy nagyobb szerep vagy főszerep, merthogy néhány mondatban kell egy figurát megformálni. Aztán később, amikor olyan szerepet osztottak rám, hogy hasonlítottam a főszereplőre, azt próbálták ki, hogyan birkózom meg a nagy feladatokkal. Most ismétlik a Twin Peaks című amerikai sorozatot, amelybe Vajda István hívott Lucy szerepére. Itt is a hasonlóság döntött. Utána sorra jöttek a nagyobb szerepek. Mint kiderült, szájhagyomány útján terjedt a nevem. Jó érzéssel mondom, hogy eddig még bárkivel dolgoztam, mindig nagy örömet jelentett a számomra. - A fentiek azt sugallják, szinte megállás nélkül szinkronizál. - Sajnos, nem. Voltak kihagyások. Érdekes azonban, hogy amikor a kisfiamat vártam, sok rajzfilmfigurát is kaptam. A szülés után rövid visszavonulás következett, de mostanában ismét megkeresnek, amit nagyon köszönök a szakmának. Azért meg külön hálás vagyok, amiért még arra is odafigyelnek, hogy az iskola miatt kettő, esetleg hat óra után érek csak rá. Ám az iskola is ugyanilyen toleráns. - Miközben hallgattam, arra a következtetésre jutottam, hogy azok közé tartozik, akik egy halvány mosolyból is harsány nevetést csiholnak. - Szerintem a legnagyobb szomorúságban is lehet nagyokat nevetni. Másképp hogyan is tudnánk elviselni, ha bánatunk van? De alkatomból eredően is keresem a nevetésre ingerlő helyzeteket, s ezért is szeretem a vidám emberek társaságát. RÓZSA KATALIN A ELFOGADNAK HOZOM A FORMAMwtEEEEEmimhmimmHMHHIrnBHMaBaHi1