Képes Figyelő, 1945 (1. évfolyam, 1-18. szám)
1945-10-20 / 8. szám
* NEM OLVASTUK, HOGY... az »örök-derby« gólja tulajdonképpen öngól volt. Pobuda Tibor, kitűnő sport-fotoriporterünk így látta pontosan: Sárosi III. 30 méteres bombalövése Hevesi kezéről felpattant a felső kapulécre, onnan visszapattant Hevesi fejére s a fejéről perdült a kapuba. Nyers és Hidvéghy »felfedezését« Mancik Béla, a B. csapat és Budapest kitűnő futballkapitánya magának vindikálja, mert ők az A. csapat előtt már a B.-ben is beváltak. . ■ ■■ Autóvezető iskolai Farkas személy-, teherautóra és motor- ^ kerékpárra hatóságiag vizsgáztat __Rdkóczi-út 6. (Ezelőtt Teréz-körút 7.) 12. oldat Szerda, 1998 d( S ? ) A BTK NEM INDULT AZ ÖKÖLVÍVÓ CIB-BEN, mert a MOSz nem engedte vissza régi ökölvívóit és nélkülük nem tudott volna régi nagy híréhez méltó csapatot kiállítani. A BTK álláspontját teljes mértékben megértjük. De nem értjük azok álláspontját, akik nem tesznek engedményeket a nevelő anyaegyesületnek és védik a versenyzőtkészen« átvevő egyesületeket még akkor is, ha a versenyző csalódott bennük s vissza akar menni nevelő egyesületébe. Ezt nem akadályozni, hanem elősegíteni kötelessége minden tényezőnek. Különben melyik egyesület lesz bollond nevelni, nemcsak felfedezni, hanem éveken keresztül tanítani és csiszolni egy tehetséget, ha még annyi előnye sincs, hogy a «ki ad többet érte« versenyfutásában ő is résztvehessen s a mérlegre rátehesse azt a sok nevelő évet és áldozatot. HÖLGY ATLÉTÁINK váratlanul legyőzték az osztrák válogatott csapatot 47:16 pontarányban. Szép ez a győzelem annak ellenére is, hogy a győzelmek aránya csak 4:1 volt, s az osztrákok nem tették be a főiskolai mérkőzésen Magyarország ellen győztes hölgyatlétáikat, mert akkor nem kértek engedélyt. A magyar hölgy győzelem egy kis reménysugár a jobb jövőre, világhírű birkózósportunk is megtette már az első lépést a demokráciában: derék vasutas birkózóink , akik mindig erősségei voltak ennek a sportágnak s fő részesei világsikereinek — 5:2 arányban legyőzték román ellenfelüket. Most már csak nem szabad engedni az iramból ebben az egészen különleges munkássportban sem. ÚGYNEVEZETT SZÜRKE FUTBALLFORDULÓNAK Ígérkezett a III., de azért volt benne elég izgalom, ha az eredmények többé-kevésbbé igazolták is a papírformát. Hétközben a Vasasok — akiknél Tóth Lajos ezúttal nem játszott támadó középfedezetet — csak 1:0-ra verték az Elektromosokat, s a kiegyenlítő gól a levegőben lógott. A legnagyobb küzdelmet hozó HAC—SBTC-meccsen az SBTC már 2:1-re vezetett, végül a HAC 4:3-ra győzött. Vasárnap idegenben, Szombathelyen nyert az FTC 2:1-re a Haladás ellen, egy pontot hozott el a Szolnok Csepelről, az EMTK Győrből, az UMTB Pécsről, Diósgyőr pedig a Bihari utcából. Legszebb győzelmek: Kispest—Szeged 6:0, Újpest—DVSC 4:1, MTK—Dózsa 5:1, Kőbánya—Dorog 7:3, Budafok—SzAC 4:2. Egyetlen botrányos, félbeszakadt meccs a békéscsabai volt, ami azért érhetetlen, mert a hazai csapat akkor 3:2-re vezetett a Zugló ellen. BESZÉLJÜNK ŐSZINTÉN is ,az üldözöttekről írta Petschauer Attila TintatarjámiMH mérgezett full.«ll-for»d-t való emberek, mert nc»,ik cs ak ffretelem szelek j«nnek. Kéken ' ''n«an karsáng | kell Aa az. bocT önnepivbe dltönötteo. kő- t( « ■•;:vmáe.nRk. A kf' i. Petschauer Attila egy «Beszéljünk őszintén* cikke Az Est-ből Iritkat kíilik •1 ikük Köljf.«p hryprékfl épúgy lykomlin jár link, mint a drukkeré. Gykoványt hoznak haza. Knnyilinki ajandekot köpes vo«.. t.l.'U I.. .. ruhát hord a futballkapitány. nyikon !»‘ iliC naftalinba teczi a l»''*« BESZÉLJÜNK ŐSZINTÉN a labdarúgó sport égető kérdéseiről ott álltam Petsehauer Attila mellett, amikor 1928-ban Amszterdamban emlékezetes nagy csatáját vívta Terstyánszky Ödönnel a kardvívás egyéni világbajnokságáért ő volt a favorit. Hiszen előzetesen ő volt a hős a csapatbajnokságban és jő része volt abban, hogy Magyarország csapata azt megnyerte. Petsehauer Attiának a támadás volt az eleme, a flesnek, a lerohanásnak volt a mestere. Terstyánszkyt is le akarta rohanni. Terstyánszky tudta ezt, nem is próbált támadni. Petsehauer azután nem tudta túláradó temperamentumát lefékezni s négyszer szaladt bele Terstyánszky kardjába, illetve kapott be egy-egy alig érezhető elővágást, miközben az ő kardjától valósággal szikrázott Terstyánszky sisakja. És ott voltam Petsehauer Attila mellett az Estlapok szerkesztőségében, amikor már mint sportújságíró vívta kemény harcát a sportban is mindjobban elhatalmasodó reakció és Vadas Gyulaak azt kiszolgáló sportlap egyeduralma ellen. 1938-at írtunk már és az 1936-os olimpiász 10 magyar győzelme után még nem volt Sportcsarnokunk. Ekkor indítottuk meg együttes naponkinti cikkrohamunkat «Sportcsarnokot Budapestnek« címmel és ekkor kezdte meg Petsehauer Attila is «Beszéljünk őszintén« cikksorozatát, amelyben az ő egyéni «fies« -stílusában tűzte kardélre a sportélet visszásságait. Akkoriban már nem volt ez veszélytelen dolog, — ha még nem is volt életveszélyes — hiszen akkor készült az Imrédy-féle új, szigorított zsidótörvény. Petsehauer «őszinte beszélgetésen hamarosan szemet is szúrt Terczay-Felföldeséknek. Ő azonban a fenyegetések ellenére sem szüntette be támadásait, aminek következménye az lett, hogy később az országos törvények nyílt előírásai elenére sem adták meg neki az olimpiai bajnokok részére kijáró mentesítést, munkaszolgálatra hivatták be, elhurcoltatták Ukrajnába és ott végül a halálba kergették. A mindig bohókás, de azért komoly dolgokban mégis mélyre tekintő és az igaz ügyért egészen az életveszélyig síkraszálló Petsehauer Attila emlékének kívánok áldozni, amikor felújítom az ő «Beszéljünk őszintén« című cikksorozatát. Ha temperamentumom nem is olyan túláradó, mint az övé volt, de én is mindig az igazságért vivott harc embere voltam és maradok is mindig, ha úgy látom, hogy az ügynek csak «őszinte hangt használ — Petsehauer Attila szellemében. A magyar labdarúgó sport nem az én ügyem, sem a tiéd, sem az övé. Ma már édes mindnyájunké. Látszólag a demokratikus magyar futballsporttal nincsen ma semmi baj. A válogatott meccseket eddig mind megnyertük s itthon is legyőztük az osztrákokat, románokat, meg Bécsben, illetve Temesvárott és Aradon is. A klubközi nemzetközi meccseken sem történt komolyabb kisiklás. A labdarúgóbajnokság első «villám«-kiadása is jól sikerült. A «második kiadás«-ból még csak három fordulót játszottak s korai volna kritikát mondani. Jövőre azonban nagyobb feladatok várnak a magyar labdarúgásra. Terv szerint újabb nemzetközi ellenfeleink lesznek (Jugoszlávia, Lengyelország, Svájc stb.), klubcsapataink is szeretnének távolibb országokba kijutni. A két I. osztályú labdarúgó csoport is ekkor játssza le az összvont döntőket. Az erősebb küzdelemre, a kettős feladatra jól fel kell készülni, különben csalódás lép a mai megelégedés helyére. Nem sok hely van a megbeszélésre. Sportlapunkmég ma is csak egy van, épp úgy, mint a húszéves Vadas sportlap-egyeduralom idején, annak is szűkös a terjedelme s még az eseményekre is alig van helye. A napilapok csak sorokat szentelnek a sportnak a régi egy-két oldal, vagy a későbbi ugyanannyi hasáb helyett. Mi — a hetilapok közt egyedül — két képes oldalt nyújtunk a sportnak. De huszonöt sportág eseményei szóban és képben nem engedik, hogy minden helyet a labdarúgás kapjon, még ha égetőek is a problémái. Ezért a mai cikkünk csak bevezető, csak első figyelmeztető, amely után majd részletesen foglalkozunk az egyes problémákkal. Kifejtjük véleményünket, de szívesen vesszük, ha olvasóink is hozzászólnak, felhívják figyelmünket más problémákra is, vagy adatokat közölnek velünk. • Mik szerintünk a magyar labdarúgás legégetőbb problémái? Ezek : 1. A futballkapitány sürgeti a technikára és stílusra való visszatérést. De nem mondja meg, mi az, ami a jelenlegi futballunkban ezzel ellentétes, tehát elhagyandó, s azt se jelöli meg, mi az, ami nincs meg a mi labdarúgóinkban, tehát megtanulandó. 2. Ma már nem tagadja senki konokul, — miként tette a sportlapegyeduralom — hogy van támadó és van védekező középfedezet és nem mondja a feketére azt, hogy fehér és hogy a védekező az igazi támadó. Senki sem hirdeti tendenciózusan, hogy csak az ő rendszere üdvözítő, a másik «delizsánszon való poroszkálás«. De nincs egyenlőség ma sem a két rendszer, vagy általában a rendszerek közt, főként nem ismerik és ismertetik egyformán az összes rendszereket. 3. Állítólag amatőrség van a mi labdarúgásunkban. De régen nem dúlt olyan álamatőrség, mint éppen ma. Várjon el lehet-e érni a tiszta amatőrséget és van-e köze a demokráciának a professzionizmushoz? 4. A főváros és vidék viszonya egyelőre nyugvópontra került, miután a Nemzeti Bajnokságba «mindenki» bekerült, vagy az I. osztályba vagy az osztályozóba. De vájjon a mostani a legegészségesebb megoszlás a főváros és a vidék között? 5. A játékosvándorlás is megoldatlan. Sok játékosunk kint maradt külföldön, olyan is, aki nem odavaló származású. A vidék is panaszkodik, hogy a főváros elszipkázza az általa nevelt , játékosokat. A vidék táplálja-e a fővárost vagy tornya? S mit adjon a játékost átvevő a nevelőnek? Egyelőre ezek a legégetőbb kérdések a labdarúgásban. Ezekkel fogok majd a Képes Figyelő hasábjain foglalkozni, ahogyan a hely megengedi és a kérdés aktualitása kívánatossá teszi. Dr. Földessy János