Képes Figyelő, 1945 (1. évfolyam, 1-18. szám)

1945-10-20 / 8. szám

* NEM OLVASTUK, HOGY... az »örök-derby« gólja tulajdonképpen ön­gól volt. Pobuda Tibor, kitűnő sport-foto­­riporterünk így látta pontosan: Sárosi III. 30 méteres bombalövése Hevesi kezéről fel­pattant a felső kapulécre, onnan vissza­pattant Hevesi fejére s a fejéről perdült a kapuba. Nyers és Hidvéghy »felfedezését« Man­cik Béla, a B. csapat és Budapest kitűnő futballkapitánya magának vindikálja, mert ők az A. csapat elő­tt már a B.-ben is be­váltak. .­­ ■ ■■ Autóvezető iskolai Farkas személy-, teherautóra és motor- ^ kerékpárra hatóságiag vizsgáztat __Rdkóczi-út 6. (Ezelőtt Teréz-körút 7.) 12. oldat Szerda, 1998 d( S ? ) A BTK NEM INDULT AZ ÖKÖLVÍVÓ CIB-BEN, mert a MOSz nem eng­edte vissza régi ökölvívóit és nélkülük nem tudott volna régi nagy híréhez méltó csapatot kiállítani. A BTK álláspontját teljes mér­tékben megértjük. De nem értjük azok álláspontját, akik nem tesznek engedmé­nyeket a nevelő anyaegyesületnek és védik a versenyzőt­­készen« átvevő egyesületeket még akkor is, ha a versenyző csalódott bennük s vissza akar menni nevelő egye­­sületébe. Ezt nem akadályozni, hanem elő­segíteni kötelessége minden tényezőnek. Különben melyik egyesület lesz bollond ne­velni, nemcsak felfedezni, hanem éveken keresztül tanítani és csiszolni egy tehet­séget, ha még annyi előnye sincs, hogy a «ki ad többet érte« verse­nyfutásában ő is résztvehessen s a mérlegre rátehesse azt a sok nevelő évet és áldozatot. HÖLGY ATLÉTÁINK váratlanul legyőz­ték az osztrák válogatott csapatot 47:16 pontarányban. Szép ez a győzelem annak ellenére is, hogy a győzelmek aránya csak 4:1 volt, s az osztrákok nem tették be a fő­iskolai mérkőzésen Magyarország ellen győztes hölgyatlétáikat, mert akkor nem kértek engedélyt. A magyar hölgy győze­lem egy kis reménysugár a jobb jövőre, világhírű birkózó­sportunk is megtette már az első lépést a demokráciá­ban: derék vasutas bir­kózóink , akik mindig erősségei voltak ennek a sport­ágnak s fő részesei világsikereinek — 5:2 arányban legyőzték román ellenfelüket. Most már csak nem szabad engedni az iramból ebben az egészen különleges munkássportban sem. ÚGYNEVEZETT SZÜRKE FUTBALL­­FORDULÓNAK Ígérkezett a III., de azért volt benne elég izgalom, ha az eredmények többé-kevésbbé igazolták is a papírformát. Hétközben a Vasasok — akiknél Tóth La­jos ezúttal nem játszott támadó közép­fedezetet — csak 1:0-ra verték az Elektro­mosokat, s a kiegyenlítő gól a levegőben lógott. A legnagyobb küzdelmet hozó HAC—SBTC-meccsen az SBTC már 2:1-re vezetett, végül a HAC 4:3-ra győzött. Va­sárnap idegenben, Szombathelyen nyert az FTC 2:1-re a Haladás ellen, egy pontot hozott el a Szolnok Csepelről, az EMTK Győrből, az UMTB Pécsről, Diósgyőr pedig a Bihari­ utcából. Legszebb győzelmek: Kispest—Szeged 6:0, Újpest—DVSC 4:1, MTK—Dózsa 5:1, Kőbánya—Dorog 7:3, Budafok—SzAC 4:2. Egyetlen botrányos, félbeszakadt meccs a békéscsabai volt, ami azért érhetetlen, mert a hazai csapat akkor 3:2-re vezetett a Zugló ellen. BESZÉLJÜNK ŐSZINTÉN is­ ,az üldözöttekről írta Petschauer Attila TintatarjámiMH mérgezett full.«ll-for»d-t való emberek, mert nc»,ik cs ak ffretelem­ szelek j«­nnek. Kéken ' ''n«an karsáng | kell Aa az. bocT önnepivbe dltönötteo. kő- t( « ■•;:vmáe.nRk. A kf' i­. Petschauer Attila egy «Beszéljünk őszintén* cikke Az Est-ből Iritkat kíilik­ •1 ik­ük Köljf.«p hryprékfl épúgy lykom­lin­ jár link, mint a drukkeré. Gyko­ványt hoznak haza. Knny­ilinki ajandekot köp­e­s vo«.. t.­l.'U I­..­­­ .. ruhát hord a fu­tballkapitány. n­yik­on­ !»‘ iliC naftalinba teczi a l»''*« BESZÉLJÜNK ŐSZINTÉN a labdarúgó sport égető kérdéseiről ott álltam Petsehauer Attila mellett, amikor 1928-ban Amszterdam­ban emlékezetes nagy csatáját vívta Terstyán­­szky Ödönnel a kard­vívás egyéni világbajnokságáért ő volt a favorit. Hiszen előzetesen ő volt a hős a csapatbajnok­ságban és jő része volt abban, hogy Magyar­­ország csapata azt megnyerte. Petsehauer Attiának­ a támadás volt az eleme, a flesnek, a lerohanásnak volt a mestere. Terstyánszkyt is le akarta rohanni. Terstyánszky tudta ezt, nem is próbált támadni. Petsehauer azután nem tudta túláradó temperamentumát lefékezni s négyszer szaladt bele Terstyánszky kardjába, illetve kapott be egy-egy alig érezhető elővágást, miközben az ő kardjától valósággal szikrázott Terstyánszky sisakja. És ott voltam Petsehauer Attila mellett az Est­lapok szerkesztőségében, amikor már mint sportújságíró vívta kemény harcát a sportban is mindjobban elhatalmasodó reakció és Vadas Gyulaak azt kiszolgáló sportlap­ egyeduralma ellen. 1938-at írtunk már és az 1936-os olimpiász 10 magyar győzelme után még nem volt Sport­csarnokunk. Ekkor indítottuk meg együttes na­­ponkinti cikkrohamunkat «Sportcsarnokot Buda­pestnek« címmel és ekkor kezdte meg Petsehauer Attila is «Beszéljünk őszintén« cikksorozatát, amelyben az ő egyéni «fies« -stílusában tűzte kardélre a sportélet visszásságait. Akkoriban már nem volt ez veszélytelen dolog, — ha még nem is volt életveszélyes — hiszen akkor készült az Imrédy-féle új, szigorított zsidótörvény. Petsehauer «őszinte beszélgetésen hamarosan sze­met is szúrt Terczay-Felföldeséknek. Ő azonban a fenyegetések ellenére sem szüntette be táma­dásait, aminek következménye az lett, hogy később az országos törvények nyílt előírásai ele­­nére sem adták meg neki az olimpiai bajnokok részére kijáró mentesítést, munkaszolgálatra hivatták be, elhurcoltatták Ukrajnába és ott végül a halálba kergették. A mindig bohókás, de azért komoly dolgokban mégis mélyre tekintő és az igaz ügyért egészen az életveszélyig síkraszálló Petsehauer Attila emlékének kívánok áldozni, amikor felújítom az ő «Beszéljünk őszintén« című­ cikksorozatát. Ha temperamentumom nem is olyan túláradó, mint az övé volt, de én is mindig az igazságért vivott harc embere voltam és maradok is mindig, ha úgy látom, hogy az ügynek csak «őszinte hangt használ — Petsehauer Attila szellemében. A magyar labdarúgó sport nem az én ügyem, sem a tiéd, sem az övé. Ma már édes mindnyá­junké. Látszólag a demokratikus magyar futball­­sporttal nincsen ma semmi baj. A válogatott meccseket eddig mind megnyertük s itthon is legyőztük az osztrákokat, románokat, meg Bécsben, illetve Temesvárott és Aradon is. A klubközi nemzetközi meccseken sem történt komolyabb kisiklás. A labdarúgóbajnokság első «villám«-kiadása is jól sikerült. A «második ki­adás«-ból még csak három fordulót játszottak s korai volna kritikát mondani. Jövőre azonban nagyobb feladatok várnak a magyar labdarúgásra. Terv szerint újabb nem­zetközi ellenfeleink lesznek (Jugoszlávia, Len­gyelország, Svájc stb.), klubcsapataink is szeret­nének távolibb országokba kijutni. A két I. osz­tályú labdarúgó csoport is ekkor játssza le az összvont döntőket. Az erősebb küzdelemre, a kettős feladatra jól fel kell készülni, különben csalódás lép a mai megelégedés helyére. Nem sok hely van a megbeszélésre. Sport­lapunk­­még ma is csak egy van, épp úgy, mint a húszéves Vadas sportlap-egyeduralom idején, annak is szűkös a terjedelme s még az esemé­nyekre is alig van helye. A napilapok csak sorokat szentelnek a sportnak a régi egy-két oldal, vagy a későbbi ugyanannyi hasáb helyett. Mi — a hetilapok közt egyedül — két képes oldalt nyújtunk a sportnak. De huszonöt sportág eseményei szóban és képben nem engedik, hogy minden helyet a labdarúgás kapjon, még ha ége­­tőek is a problémái. Ezért a mai cikkünk csak bevezető, csak első figyelmeztető, amely után majd részletesen foglalkozunk az egyes problémákkal. Kifejtjük véleményünket, de szívesen vesszük, ha olva­sóink is hozzászólnak, felhívják figyelmünket más problémákra is, vagy adatokat közölnek velünk. • Mik szerintünk a magyar labdarúgás legégetőbb problémái? Ezek : 1. A futballkapitány sürgeti a technikára és stílusra való visszatérést. De nem mondja meg, mi az, ami a jelenlegi futballunkban ezzel ellen­tétes, tehát elhagyandó, s azt se jelöli meg, mi az, ami nincs meg a mi labdarúgóinkban, tehát megtanulandó. 2. Ma már nem tagadja senki konokul, — miként tette a sportlapegyeduralom — hogy van támadó és van védekező középfedezet és nem mondja a feketére azt, hogy fehér és hogy a véde­kező az igazi támadó. Senki sem hirdeti tenden­ciózusan, hogy csak az ő rendszere üdvözítő, a másik «delizsánszon való poroszkálás«. De nincs egyenlőség ma sem a két rendszer, vagy általában a rendszerek k­özt, főként nem ismerik és ismertetik egyformán az összes rendszereket. 3. Állítólag amatőrség van a mi labdarúgásunk­ban. De régen nem dúlt olyan álamatőrség, mint éppen ma. Várjon el lehet-e érni a tiszta amatőr­­séget és van-e köze a demokráciának a professzio­­nizmushoz? 4. A főváros és vidék viszonya egyelőre nyugvó­pontra került, miután a Nemzeti Bajnokságba «mindenki» bekerült, vagy az I. osztályba vagy az osztályozóba. De vájjon a mostani a leg­egészségesebb megoszlás a főváros és a vidék között? 5. A játékosvándorlás is megoldatlan. Sok játékosunk kint maradt külföldön, olyan is, aki nem odavaló származású. A vidék is panaszko­dik, hogy a főváros elszipkázza az általa nevelt , játé­kosokat. A vidék táplálja-e a fővárost vagy tornya? S mit adjon a játékost átvevő a neve­lőnek? Egyelőre ezek a legégetőbb kérdések a labda­rúgásban. Ezekkel fogok majd a Képes Figyelő hasábjain foglalkozni, ahogyan a hely megen­gedi és a kérdés aktualitása kívánatossá teszi. Dr. Földessy János

Next