Képes Figyelő, 1947. január-június (3. évfolyam, 1-26. szám)

1947-01-04 / 1. szám

POLITiKAI, TÁRSADALMI, MŰVÉSZETI ÉS GAZDASÁGI HETILAP FŐSZERKESZTŐ DR. VÁSÁRHELYI FERENC SZERKESZTŐ PETUR LÁSZLÓ Mi lesz veled/ demokrácia? írta: Dr. Mátkai Károly A keresztyén Újév ünnepének a klaszszikus világban az a félelmi érzetekkel telített mitikus rajongás felel meg, amelylyel a régi rómaiak Janus istenségét vették körül. Szimbolikus jelentőségű ünneplés volt az, amelyet Janus kétarcúsága juttatott szemléltető módon kifejezésre. Az egyik arc a múltba tekintett vissza, a másik a jövőbe révedezett. Elölről úgy hatott ez a kétarcúság, mint a jelent minden oldalról egyforma tárgyilagossággal szemlélő vizsgálóbíró. A Janus-szerep örök, kutatja a múltat, figyeli a jelent és mutatja a jövőt. Múlt és jövő határkövénél a kétarcú Janus szimbolikus szerepében vessünk egy röpke pillantást 1946-ra és próbáljuk fellebbenteni a misztikus fátylat a reánkváró 1947-ik esztendőről. Szilveszter éjszakáján, vagy az új esztendő első perceiben kevesen szabadulnak ennek az izgalmas játéknak lenyűgöző hatásától. A múlt esztendőkben valósággal kozmikus vihar rázta meg ezt az ezeresztendős, szerencsétlen népet, s e szörnyűségek idegtépő hacillusai ma is romboló munkát végeznek szervezetünkben. Hajlamosak vagyunk — kissé túlságosan is — arra, hogy megnagyítsuk a reánk váró veszedelmeket, amelyeket a kifürkészhetetlen jövendő rejtegűt méhében. Mi lesz veled, demokrácia? kérdezzük a körülöttünk alakult új világrendről s közben természetesen a magunk helyét és sorsát vizsgáljuk. Állapítsuk meg teljes határozottsággal, hogy semmi okunk a pesszimizmusra. Az emberi természet, különösen az átélt borzalmak hatása alatt, megborzong a nagy ismeretlen előtt, amit 1947 jelent a számára. A károgó varjak fekete serege röpdös gondterhelt fejünk felett s mindent elkövet, hogy eddig elért eredményeinket lekicsinyelve, a ránk váró feladatok súlyosságát fantasztikus méretüekre torzitva, lanyhítsa azt a dinamikus erőt és azt a hősi energiát, amely az újjáépítés terén már eddig is csodákat művelt és a jövőben sem lesz hajlandó az ő kedvükért ellankadni. Akaratlanul fültanúja voltam az elmúlt ünnepek alatt egy diskurzusnak, amely tipikus képet nyújtott a gazdasági és politikai feketézők gondolatvilágáról és arról az aljas elszántságról, amellyel e sötét figurák a mai demokrácia tekintélyének, munkakedvének, jövőbe vetett hitének aláásására készültek. Egy Angliából hazaérkezett volt részvénytársasági igazgató tartott éppen szemléltető előadást. Pár hónappal ezelőtt vándorolt ki és most azért jött haza, hogy lányát és unokáit is magával vigye. Kéjes gyönyörűséggel meséli, hogy Londonban milyen »flottul« élnek az emberek, minden jegyet maradéktalanul beváltanak, általában minden közszükségleti cikk nehézségek nélkül kapható. Az arcok kigömbölyödnek. Hát igen, mondják, ott másfajta demokrácia uralkodik. A londoni helyzetkép ismertetését magyarázatokkal és következtetésekkel támasztják alá, amelyekből kicsendül a magyar gazdasági viszonyok teljes és tökéletes kigúnyolása, összehasonlítják Londont Budapesttel. A győztes nagyhatalom fővárosát, a legyőzött, megcsúfolt, kirabolt, elpusztított, romjaiból tápászkodó, legkisebb és legszerencsétlenebb ország fővárosával. A jelenlévő nagy közgazdaságikapacitások figyelmébe ajánlom a vitathatatlan tényt, hogy az európai kontinensen Budapest elsőnek emelkedett fel a földről. Bátorkodom állítani, hogy ebben az agyonnyomorított fővárosban a dolgozók ténylegesen és viszonylagosan is többet produkáltak, mint a világ bármelyik metropolisában. Olajat öntöttem a tűzre. Ez a kifejezés, hogy „dolgozók”, egyáltalán nincs az ínyükre. A kakastollas dzsentri világ szellemisége uralkodik agyukban és szívükben egyaránt, ők a vállalkozásnak, vagy — mint mondani szokták — az egyéni kezdeményezésnek, értsd : a tőkének mindenható szerepét többre és nagyobbra értékelik, mint a tényleges munkát, például a hídépítést a zajló jégtáblák flett. A szellemi és fizikai munka értékelésénél még mindig a Bethlen-korszakból származó mértékegységgel mérnek és a demokrácia kiteljesedését nem a munka megbecsülésében látják, hanem a profitéhség szabad és gátlás nélküli kielégítésében keresik. Mit érdekli őket, hogy Párizsban és Franciaországban erősen korlátozták az áramfogyasztást, ezzel szemben nálunk hatalmas transzparensek szemvakító neonfénnyel égnek az éjszakában, mit érdekli őket, hogy Bécs éhezik, ezzel szemben Budapesten a tömegélelmezési nívó a tavalyihoz képest toronymagasságnyira emelkedett, mit érdekli őket, hogy a dolgozók verejtékéből hidak épültek, villamosok és autóbuszok zavartalanul bonyolítják le a közlekedést? ! Igen, ez nem érdekli őket. E sötétlelkű honffyak nem engedik magukat a kétségtelen tények által befolyásoltatni. Állapítsuk meg szívünk mélyéből áradó örömmel és lelkesedéssel, hogy Budapest és az ország népének szép karácsonya volt. Még sok a rom, még sok volt a nélkülöző család. De hol vagyunk 1945 karácsonyának ijesztő rémségeitől . . .? S ha una, a jövőt fürkészve felvetjük a kérdést, hogy : mi lesz veled, demokrácia? — a jól végzett munka öntudatával s a jövő alakulása iránti megalapozott reménységgel adhatunk a kérdésre bátor feleletet. Az lesz, ami a világ összes többi demokráciáiban. A szociális haladás menetét megállítani nem lehet. 1947 politikai és gazdasági programmja : harc a dolgozó tömegek felemeléséért és az ország újjáépítéséért. Ez az egyszerű és világos programm csendül ki valamennyi magyar vezető politikus karácsonyi nyilatkozatából. Ez a magasztos szándék fűzi egybe a koalíció pártjait. Mi lesz veled, demokrácia? Erre a sorsdöntő kérdésre, amely az új esztendő első napjaiban ellenállhatatlan erővel jelentkezik a felelősségüket mélyen átérző közéleti tényezők lelkében, és a dolgozók adják meg a feleletet. Igenis, a dolgozók Ezt a kifejezést csak azok kifogásolják, akik az ország újjáépítésében sem a szellemi, sem a fizikai munka síkjánem vesznek részt. Azok, akik »kinnrekedtek" a demokráciából, akik a régi Horthy rezsim panamáinak légköréből ismert nagy vállalkozói hasznokra ezúttal nem számíthatnak, akiknek ráütnek a kezére, mert megdrágítani és elviselhetetlenné próbálják tenni a verejtékezők életét, akik nem tudnak és nem akarnak lépést tartani a demokratikus haladás követelményeivel. Tudomásul kell venni végre, hogy a munkának ma már más a becsülete és az értékmérője. A »Budapest talpraédlő címmel rendezett kiállítás géniusza és szimbóluma ez a költői felírás : »Áldássál, emberi verejték !« Ennek a kiállításnak összes grafikonjai és statisztikai adatai a munka himnuszát zengik. A dicső és magasztos munka dicsőítéséről és magasztalásáról van itt szó. S nekünk e helyen eszünkbe jutnak Arany János örökérvényű sorai : Nép, mely dicsőt, magasztost így magasztal. Van abban élni hit, jog és erő. Hiszünk 1947 sikerében, mert jogunk van élni és lesz erőnk az újjáépítés munkájához.