Képes Ifjúság, 1978 (34. évfolyam, 1464-1501. szám)
1978-03-15 / 1473. szám
egy petőfi vándor nevű kolto Megyek a tanyára, öregapámékhoz. Végig a gumicsizma dagasztotta Kiskőrösi úton. A szabadkai utcajegyzék erről a névről nem tud, pedig mindenki így ismeri. Csak egy Körösi utcáról, ami ennek a kertvárosi szakaszát jelöli, a folytatását — a tanyák, a fecskefészek ragasztású melósházak között húzódó sár- vagy portengert — már névtelenül hagyja. Mégis a valóságban éppen ott kezdődik, ahol hivatalosan véget ér. Az utcám nevét először akkor kezdtem ízlelgetni, amikor a használattól kártyaként legömbölyödött sarkú, maszatos elemista olvasókönyv lapjain ráakadtam egy Petőfi nevű költőre, aki éppen egy ilyen nevű helységben született. Ha mással nem, hát annyi bizonyos, hogy ezzel egyszer és mindenkorra kiérdemelte a bizalmamat. Kérdezgettem is az öregeket: — Merre van az a Kiskőrös? Oda vezet-e a mi utcánk? De csak hümmögtek, nem tudtam kivenni a szavukból többet annál, hogy valahol ebben az irányban kell lennie annak a falunak. Nem hagytam az egészet annyiban, és egyszer útnak indultam, hogy végére járjak az utcámnak, a költővel való „kapcsolatomnak”. Biztos voltam abban, hogy a szülőhelyére érkezem. Most, hogy hazafelé tartva ugyanazokat a pocsolyákat kerülgetem, amelyeknek porában gyerekkoromban fürödtem, ismét az a forróságával rám nehezedő árnyék jut eszembe, amit az utcám végére érve terítettek rám annak idején a zöld léckerítéssel elkerített keresztet körülálló ciprusok, fehér orgonák. Az őszinte népi naivitás minden ünnep előtt világítóan fehérre meszelte a kacsaúsztató előtti füves dombon magasló feszületet. A kis „tavacskához” érve, Kiskőrösre menve kellett rádöbbennem, hogy egy útnak lehet vége. Vége lehet mielőtt elérne céljához. Ott az árnyékban üldögélve mégis úgy döntöttem, hogy „ne fejeződjék be”. A pajtásaimhoz visszatérve — akik között én lettem a Kolumbusz, mert ők még nem merészkedtek el az utca végéig — azt újságoltam, hogy utcánk Kiskőrösre vezet. Hogy szavahihető legyek, hozzátettem: — Láttam a Petrovics mészárszéket. GARAI LÁSZLÓ • jugoszláviai magyar fiatalok hetilapja Megjelenik minden szerdán A lap első száma 1945. március 7-én jelent meg Alapító: A Szocialista Ifjúsági Szövetség Tartományi Választmánya Kiadja a Forum Lap- és Könyvkiadó Vállalat Igazgató: Bálint Imre Felelős főszerkesztő: BENCSÁR TIVADAR A SZERKESZTŐSÉG TAGJAI: Bada István Csernik Attila Dormán László Dudás Károly Garai László Németh János Podolszki József Tomka Gábor Tóth Klára Urbán Valéria A KIADÓI TANÁCS TAGJAI: Ábel Miklós, Bábi József (elnök), Bóka Ferenc, Győri Eszter, Engler Lajos, Galambos László, Kiss Sándor, Mészáros András, Papp József, Patyi Károly, Ivica Pavlukovic, Bencsár Tivadar, Szigeti Péter, Szilágyi Károly, Urbán Valéria. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Novi Sad, Vojvode MIIka 1/111 Telefon: 22-144, 56 693, 56 132 Előfizetési díj: negyedévre 25, fél évre 50, egy évre 80 dinár; külföldön a kétszerese Folyószámla: 65700-603 6137 Kéziratot, rajzot nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Magyarországon terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a Posta Központi Hírlap Irodánál (Budapest VII., Lövölde tér 7) és bármely postahivatalnál közvetlenül vagy átutalással a PKHI 215 000 96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj: egy évre 281 Ft, fél évre 144 Ft, negyedévre 72 Ft.