Képes Ifjúság, 1992 (48. évfolyam, 2009-2034. szám)

1992-01-15 / 2009. szám

KERES IFJÚSÁG A KÉPES IFJÚSÁG (MÉG) LÉTEZIK! Kimondani is jó, azok után, amit lapunknak a mozsártörő alatt át kell élnie. A minőségi válságot (legalábbis az olva­sók jelentős része szerint) többnyire sikerült áthidalni, de maradtak az anyagi, terjeszté­si, nyomtatási problémák és egyéb halmozódó „aprósá­gok”. Az elmúlt hónapokban, évek­ben a Magyar Szónak és a 7 Napnak több főszerkesztői és igazgatói válsággal kellett farkasszemet néznie. Termé­szetesen a közvélemény fi­gyelme is ezekre az elkesere­dett küzdelmekre szegeződött. Mi is támogattuk­juk a sajtóbi­lincsek fűrészelését és a sza­bad szó ólomba, azaz most már komputerbe „kiabálását”. Talán túl kevesen tudják, hogy e küzdelmek árnyékában a Ké­pes Ifjúságnak is meg kellett vívnia saját harcát az előző évek katasztrofális káderpoliti­kájának, a példányszám és az olvasókkal való kapcsolat el­hanyagolásának következmé­nyeivel. A közelmúlt vissz­hangjától, utórezgésétől kó­­válygó szerkesztőségünknek, érzésem szerint, úgy-ahogy si­került összeszednie magát. Ehhez nagy „lökést” adtak a tehetséges és hűséges kül­­munkatársaink és nagyrabe­­csült olvasóink, akik ezekben a nyomasztó időkben is meg­akadályozták a példányszám csökkenését. Csodával hatá­ros, hogy a viszonylag kis el­adott példányszám, a potenci­ális olvasók számához viszo­nyítva, valójában kedvezőnek minősíthető. A polgárháború kitörése előtt a magyar nyel­ven tanuló középiskolások száma 6600 körül mozgott. Közülük rengetegen család­jukkal emigrációba kénysze­rültek, s e tragikus tény kala­pácsként sújtott le a lapunkra. Potenciális olvasótáborunk félelmetesen összezsugoro­dott, de a lap létjogosultságát így is csak a vajdasági ma­gyarság és a demokratikus közvélemény hóhérai és inkvi­­zítorai vonhatják kétségbe. Je­lenleg a Képes Ifjúságot átlag­ban minden negyedik-ötödik középiskolás veszi, s ennél persze többen olvassák el, la­pozzák át. Ezt bátran és fe­lelősségteljesen állíthatom, hisz a lap iránti érdeklődés olyannyira fokozódott, hogy a külmunkatársak olykor alig férnek be a szabadkai szer­kesztőségbe. Az olvasók rova­ta a Képes Ifjúság csaknem fél évszázados története so­rán sohasem volt ennyire ter­jedelmes, mint az elmúlt félév­ben. Az olvasói levelekből vol­taképpen egy egész újságot lehetne készíteni. Végre létre­jött a becsei KMV és a Képes Ifjúság igazi kölcsönhatása is. A grandiózus becsei rendez­vény több kiváló részvevője lapunk állandó külmunkatársá­­vá vált. Sajnos, „felülről” néha kizá­rólag a példányszám és a pénzügyi mutatók alapján íté­lik meg a lap sikerességét, mi­közben az például aligha jut eszükbe, hogy a példányszám nagyságát és értékét (a le­endő) olvasók számához kelle­ne viszonyítani. Akkor ugyanis egészen más kép alakulna ki a Képes Ifjúság eredményessé­géről. A magyar nyelven ta­nuló középiskolások száma (az egyetemistákról nem is beszélve) a következő idő­szakban aligha fog növekedni, sőt ... A gyökér-éra kezdeté­vel ugyanakkor olyan elszegé­nyedés következik be, hogy majd örülnünk kell, ha minden középiskolás osztály legalább 1-1 példányra előfizet (és azt tízen vagy húszan átolvassák, míg saláta nem válik belőle). Ez itt-ott máris gyakorlattá vált. Nos, ilyen körülmények között, amikor minden sajtó­termék példányszáma csökken vagy stagnál, tőlünk továbbra is százszázalékos példány­­számnövekedést követelnek, sőt, az az érzésem, hogy ettől teszik függővé a lap további sorsát. A lehetetlent is, per­sze, meg lehet kísérelni, ese­tünkben az általános iskolák „megcélozásával”. Apellálok az általános iskolák tanáraira, tegyék végre lehetővé lega­lább a hetedikesek és a nyol­cadikosok számára, hogy vá­lasszanak, melyik újságot ol­vasnák szívesebben: a Jó Paj­tást vagy a Képes Ifjúságot. Ne fenyegessék a diákot az­zal, hogy egyest kap, ha nem veszi a Jó Pajtást! (Ilyen saj­nálatos esetekről is érkezett már hír, nem is egy tanulótól.) Kedves általános iskolás taná­rok, a Képes Ifjúság terjeszté­séért, népszerűsítéséért ugyan­akkora százalék jár, mint a Jó Pajtásért! A Képes Ifjúság és a Jó Pajtás egyformán je­lentős lapok! A mai 13 és 14 éves gyerekek nagy részének megvan a magához való esze, és szellemileg elég érett ah­hoz, hogy válasszon a két lap között. Jó néhány általános is­kolában a tanárok ezt szeren­csére belátták, amiért köszö­net jár nekik, de csak akkor számíthatnánk átütő ered­ményre, ha erre mindenütt rá­jönnének. Persze, a legideáli­sabb az volna, ha a diákok mindkét lapra előfizetnének, de a teljes gazdasági össze­omlás és a vásárlóerő roha­mos csökkenése mellett, ezt aligha lehet elvárni tőlük. An­nál inkább, mert mindkét lap folyamatos árnövelésre kény­szerül (vagy kényszerítik). Még egyszer hangsúlyozom: véletlenül sem kívánom, hogy bárhol is rákényszerítsék a diákokat a Képes Ifjúság vá­sárlására, de könyörgöm, ad­janak mindenkinek választási lehetőséget! Jómagam mindig azért küz­döttem, hogy a Képes Ifjúság a legolcsóbb vajdasági ma­gyar hetilap legyen. Ha rajtam múlna, továbbra is tartanám az igazán minimális 25 diná­ros árat, ugyanis mindig a fia­talok érdekeiből indulok ki. Most szomorú feladatnak ér­zem közölni a nyilvánosság­gal, hogy a lap árát már nem én, a Képes Ifjúság főszer­kesztője határozom meg. A rám nehezedő nyomás, hogy állandóan növeljem a lap árát, gazdaságilag e pillanatban né­mileg indokolt, de vajon erköl­csileg is az? Vajon az elszegé­nyedett és reményvesztett családok gyermekei kétszer vagy háromszor nagyobb áron is meg tudják majd vásárolni a Képes Ifjúságot? Csak annyit ígérhetek, hogy amíg a Képes 3

Next