Képes Ifjúság, 1992 (48. évfolyam, 2009-2034. szám)
1992-01-15 / 2009. szám
KERES IFJÚSÁG A KÉPES IFJÚSÁG (MÉG) LÉTEZIK! Kimondani is jó, azok után, amit lapunknak a mozsártörő alatt át kell élnie. A minőségi válságot (legalábbis az olvasók jelentős része szerint) többnyire sikerült áthidalni, de maradtak az anyagi, terjesztési, nyomtatási problémák és egyéb halmozódó „apróságok”. Az elmúlt hónapokban, években a Magyar Szónak és a 7 Napnak több főszerkesztői és igazgatói válsággal kellett farkasszemet néznie. Természetesen a közvélemény figyelme is ezekre az elkeseredett küzdelmekre szegeződött. Mi is támogattukjuk a sajtóbilincsek fűrészelését és a szabad szó ólomba, azaz most már komputerbe „kiabálását”. Talán túl kevesen tudják, hogy e küzdelmek árnyékában a Képes Ifjúságnak is meg kellett vívnia saját harcát az előző évek katasztrofális káderpolitikájának, a példányszám és az olvasókkal való kapcsolat elhanyagolásának következményeivel. A közelmúlt visszhangjától, utórezgésétől kóválygó szerkesztőségünknek, érzésem szerint, úgy-ahogy sikerült összeszednie magát. Ehhez nagy „lökést” adtak a tehetséges és hűséges külmunkatársaink és nagyrabecsült olvasóink, akik ezekben a nyomasztó időkben is megakadályozták a példányszám csökkenését. Csodával határos, hogy a viszonylag kis eladott példányszám, a potenciális olvasók számához viszonyítva, valójában kedvezőnek minősíthető. A polgárháború kitörése előtt a magyar nyelven tanuló középiskolások száma 6600 körül mozgott. Közülük rengetegen családjukkal emigrációba kényszerültek, s e tragikus tény kalapácsként sújtott le a lapunkra. Potenciális olvasótáborunk félelmetesen összezsugorodott, de a lap létjogosultságát így is csak a vajdasági magyarság és a demokratikus közvélemény hóhérai és inkvizítorai vonhatják kétségbe. Jelenleg a Képes Ifjúságot átlagban minden negyedik-ötödik középiskolás veszi, s ennél persze többen olvassák el, lapozzák át. Ezt bátran és felelősségteljesen állíthatom, hisz a lap iránti érdeklődés olyannyira fokozódott, hogy a külmunkatársak olykor alig férnek be a szabadkai szerkesztőségbe. Az olvasók rovata a Képes Ifjúság csaknem fél évszázados története során sohasem volt ennyire terjedelmes, mint az elmúlt félévben. Az olvasói levelekből voltaképpen egy egész újságot lehetne készíteni. Végre létrejött a becsei KMV és a Képes Ifjúság igazi kölcsönhatása is. A grandiózus becsei rendezvény több kiváló részvevője lapunk állandó külmunkatársává vált. Sajnos, „felülről” néha kizárólag a példányszám és a pénzügyi mutatók alapján ítélik meg a lap sikerességét, miközben az például aligha jut eszükbe, hogy a példányszám nagyságát és értékét (a leendő) olvasók számához kellene viszonyítani. Akkor ugyanis egészen más kép alakulna ki a Képes Ifjúság eredményességéről. A magyar nyelven tanuló középiskolások száma (az egyetemistákról nem is beszélve) a következő időszakban aligha fog növekedni, sőt ... A gyökér-éra kezdetével ugyanakkor olyan elszegényedés következik be, hogy majd örülnünk kell, ha minden középiskolás osztály legalább 1-1 példányra előfizet (és azt tízen vagy húszan átolvassák, míg saláta nem válik belőle). Ez itt-ott máris gyakorlattá vált. Nos, ilyen körülmények között, amikor minden sajtótermék példányszáma csökken vagy stagnál, tőlünk továbbra is százszázalékos példányszámnövekedést követelnek, sőt, az az érzésem, hogy ettől teszik függővé a lap további sorsát. A lehetetlent is, persze, meg lehet kísérelni, esetünkben az általános iskolák „megcélozásával”. Apellálok az általános iskolák tanáraira, tegyék végre lehetővé legalább a hetedikesek és a nyolcadikosok számára, hogy válasszanak, melyik újságot olvasnák szívesebben: a Jó Pajtást vagy a Képes Ifjúságot. Ne fenyegessék a diákot azzal, hogy egyest kap, ha nem veszi a Jó Pajtást! (Ilyen sajnálatos esetekről is érkezett már hír, nem is egy tanulótól.) Kedves általános iskolás tanárok, a Képes Ifjúság terjesztéséért, népszerűsítéséért ugyanakkora százalék jár, mint a Jó Pajtásért! A Képes Ifjúság és a Jó Pajtás egyformán jelentős lapok! A mai 13 és 14 éves gyerekek nagy részének megvan a magához való esze, és szellemileg elég érett ahhoz, hogy válasszon a két lap között. Jó néhány általános iskolában a tanárok ezt szerencsére belátták, amiért köszönet jár nekik, de csak akkor számíthatnánk átütő eredményre, ha erre mindenütt rájönnének. Persze, a legideálisabb az volna, ha a diákok mindkét lapra előfizetnének, de a teljes gazdasági összeomlás és a vásárlóerő rohamos csökkenése mellett, ezt aligha lehet elvárni tőlük. Annál inkább, mert mindkét lap folyamatos árnövelésre kényszerül (vagy kényszerítik). Még egyszer hangsúlyozom: véletlenül sem kívánom, hogy bárhol is rákényszerítsék a diákokat a Képes Ifjúság vásárlására, de könyörgöm, adjanak mindenkinek választási lehetőséget! Jómagam mindig azért küzdöttem, hogy a Képes Ifjúság a legolcsóbb vajdasági magyar hetilap legyen. Ha rajtam múlna, továbbra is tartanám az igazán minimális 25 dináros árat, ugyanis mindig a fiatalok érdekeiből indulok ki. Most szomorú feladatnak érzem közölni a nyilvánossággal, hogy a lap árát már nem én, a Képes Ifjúság főszerkesztője határozom meg. A rám nehezedő nyomás, hogy állandóan növeljem a lap árát, gazdaságilag e pillanatban némileg indokolt, de vajon erkölcsileg is az? Vajon az elszegényedett és reményvesztett családok gyermekei kétszer vagy háromszor nagyobb áron is meg tudják majd vásárolni a Képes Ifjúságot? Csak annyit ígérhetek, hogy amíg a Képes 3