Képes Ifjúság, 2001. (56. évfolyam, 2202-2222. szám)
2001-02-07 / 2202. szám
Mint mindent, ezt is a politikusok kezdték. Rögtön úgy a forradalom után, amikor már lezajlott a nagy buli, amikor visszavonult a főgonosz, és a nép, az istenadta még nem igazán tért magához, de a politikusok úgy érezték, a nagy nyüzsgést követelő napok után nem lehet megállni, amikor még a tehetetlenségi erő mozgatta őket - na, akkor valakinek eszébe ötlött, hogy ha már a világ fordul kifelé a sarkából, akkor illő lenne a „kommunizmus egyik legfőbb bűnét" is jóvátenni, azaz visszaállítani a hittant az iskolákba. Meg is kezdődtek azonnal a nagy nyilatkozások: előbb a középkaliberű, de nagyratörő politikusok ragadták magukhoz a témát és kezdtek el szónokolni arról, hogy a nép megtisztulását/megtisztítását a gyökereknél kell kezdeni és először is a még nem túlságosan elpiszkolódott gyermeki lelkeket kell megvédeni a rontástól. Ennek a legjobb módja - szerintük - a hittan bevezetése az idiolákba. A szónoklók természetesen az ortodox vallás hitoktatását tervezték azonnali jelleggel kötelezővé tenni minden kisdiák számára. A téma kapcsán hamarosan megnyilatkozott mindenféle közéleti személyiség is, függetlenül attól, hogy a kérdés szerepele a munkaköri leírásában, vagy sem. Napvilágot láttak közvéleménykutatási eredmények is ennek kapcsán, ahol tudósok százalékokban számoltak be arról, hogy a nép mit gondol. Vajon mi történik egy nagyobb embercsoporttal, ha nem a megfelelő tanácsra hallgatnak? Mi is az a csoportos gonoszság? Miért teszik bűnbakká azokat, akik a jót szolgálják? Fontos-e az igazság és mekkora ereje van a szónak? Többek között ezekre a kérdésekre is választ kaphattunk dr. Hódi Sándor A lélek útvesztői című könyvének zentai bemutatóján. A jelenleg tudományos kutatással foglalkozó szerző kötete pszichológiai esszéket tartalmaz, amelyeknek többségét a vajdasági magyar sajtóban publikálta. Megírásukat személyes élmény inspirálta. A bemutató során Orosz Georgina és Gábor Zsuzsanna részleteket olvastak fel a műből, melyekhez a szerző magyarázatot fűzött. Szerinte a csoportos gonoszság, amely az egyik fejezet témája, tömeglélektani sajátosságok miatt jön létre. A világ kezdete óta az emberekhez hozzátartozik a szolgaság szükséglete, tömegbe verődve engedelmes „nyájjá” válnak, ami abban az esetben nem kedvező, hanem a megfelelő személy kerül az élre. Ez a fajt dolog valahogy akkortájt csitult el, amikor valamelyik újságírónak eszébe jutott megkérdezni a belgrádi teológiai egyetem dékánját, hogy mi is az ő véleménye minderről. Az úriember értelmesen, indoklásokkal kiegészítve elmagyarázta: a vallás minden ember magánügye, a vallásgyakorlás csakúgy. Alapvető emberi jog a szabad vallásgyakorlás, de alapvető emberi jog az is, hogy ne kényszerítsék rá az embert, ha éppen ateista. Aztán meg az sem mindegy - mondta a teológus -, hogy a habzó szájúak éppenséggel melyik vallást akarják kötelezővé tenni, amikor köztudott dolog, hogy Szerbia többnemzetiségű, multikonfesszionális közösség. Persze, a mai ember számára ahhoz, hogy megismerje és megértse az európai kultúrát, elengedhetetlenül szükségesek az elemi vallási ismeretek, de nem biztos, hogy azt éppen a hittan tudná biztosítani számára. Talán valamiféle hitelmélet, vagy valláselmélet, mely a nagy világvallások tanításait ismerteti, de az is szigorúan fakultatív alapon, mindenféle kötelező jelleg nélkül. Mondta ezt a teológus, és mintha az angyal szólt volna általa: csendesedett a csinnadratta. Nem sokkal később valakinek eszébe jutott, hogy van ám a szövetségi kormánynak oktatási minisztere is; nosza, megkérdezték, ő vajon mit gondol a dologról. Higgadt, mérsékelt, kimért választ kapott, aminek nagyjából az volt a lényege, hogy a kása, amikor megfőzik, nagyon forró, ezért okos ember evés előtt hagyja egy kissé meghalni. Ez valahogy nálatos „baleset” időről-időre megtörténik, példa erre Sztálin, Hitler, de ha térben és időben közelebb kezdjük a keresést, akkor itt nálunk is hamar meglelhetjük ezt a vezért. A nem ellenőrzött hatalom, a tömeg alantas lelkivilága könnyen eredményez háborút, felkelést, forradalmat. Hódi Sándor arra is kitért, miként rejlik mindenkiben a jó és a gonosz egyaránt, és csak a helyzettől függ, melyik kerül előtérbe. Ha valakinek a rossz oldala erősebb, azt a többiek egy „radarral” azonnal érzékelik és inkább a menekülést választják. Az, hogy ki fojtja el magában a gonoszt, és ki nem, talán a génektől függ, de a gyermekkor is oka lehet. A vallásból, illetve a Bibliából vett példákon keresztül a szerző kifejtette, hogyan működik a bűnbakkeresés. Ha valamilyen probléma áll fenn, mindig akad egy ember, aki tudja a megoldást és felvilágosíthatja a társait. Erre az illetőre azonban általában kegyetlen sors vár, pedig ha rá hallgattak volna, hamarabb megindul a fejlődés az adott problématerületen, így úgy november táján történt és én megnyugodtam, hogy a második félévben már biztos, hogy nem lesz kötelező hittan a sulikban. A két úriember kijelentései után a politikusok, papok, iskolaigazgatók és egyebek is megunták egy kissé a sok szöveget, na meg, ugye, jöttek szépen, sorjában a vallási ünnepek... S amikor már kezdtem végleg azt hinni, hogy az egész dologra a feledés homálya hullana, akkor kezdtek szállingózni szépen lassan egyik-másik szerbiai városból a hírek, hogy itt is, ott is tanácskozást szerveznek, ahol a pártok, egyház(ak), esetleg polgári szervezetek képviselői vitatják meg a témáról kialakított álláspontjaikat. Általában amolyan nyúlfarknyi hírecskék ezek, tisztességes hírszerkesztő nem is igazán törődik velük. De vannak. Bizonyítékául, hogy még mindig sokan hiszik, rendeletileg előirányzott nézetekkel lehet csak élni, egységesen és egyformán. S ez az, ami igazán aggasztó. Mihajlovits Klára járt Jézus, de a régmúlt nagy tudósai is. Nekik igazuk volt, vagy mégsem? Hiszen az igazság viszonylagos. Ebbe a témába is betekintést nyújt az egyik esszé. A bemutatón elhangzott, hogy a külvilágból jövő ingerek nagymértékben hatnak ránk, hisz a velünk történt események következményeként jó vagy rossz a közérzetünk. Rosszkedvűek lehetünk azoktól a hírektől is, amelyek nap mint nap ömlenek a tájékoztatási eszközökből, elsősorban a tévéből. Lehetséges, hogy a kereskedelmi televízióállomásoknak a Fülöp-szigetek példáját kellene követni, ahol az esti hírek elmondását egy fiatal, kellemes arcú hölgy kezdi, aki csak a pozitívumokat közli a nézőkkel, míg a rossz hírekkel egy marcona, borostás alak folytatja. Állítólag a tévénézők többsége már a férfi megjelenése előtt kikapcsolja a készüléket. A könyv írója arra is felhívta a figyelmet, hogy az olvasástól fáradt szemet nyugtatja a kiadvány fedőlapján található ábra, melyen elsőre csak kriksz-kraksz látható, ám hosszabb nézés után kibontakozik belőle két női profil képe, vagyis mintegy „kitárul” a világ. Mucsi Katalin KÖTELEZŐ LESZ-E A HITTAN? A LÉLEK ÚTVESZTŐIBEN BOLYONGVA