Képes Ifjúság, 2002 (58. évfolyam, 2223-2262. szám)

2002-01-30 / 2223-2224. szám

KeraR041 Felborult menetrend B­ármikor alkalmam nyílik rá, mindig büszkén mesélem, hogy kiváló középiskolai tanáraim voltak. Olyan pedagógus egyéniségek mint Sturc Béla, biológiatanár, Győre Kornél, aki földrajzot tanított, vagy Bodrogvári Ferenc, p­szichológia-filozófia tanárom, Balogh Janka hegedű­tanárnő, Novák József és a Bozsónéként emlegetett Szabó Erzsébet tornatanárnő. Igazi nagy­tnk, akik az első tanítási órán már magáztak minket, kuncogtunk is rajta eleinte, de aztán megszoktuk , és az volt a természetes. Tiszteltük őket. Egyfelől hatalmas tudásukért, másfelől tartásukért. Természetes tisztelet volt ez, mert éreztük, hogy ők is megbecsülnek minket. Ahogyan beszéltek hozzánk, amilyen alázattal és tisztelettel viszonyultak a tantárgyukhoz, a tudományhoz, tiszteletet követelt. Nagy hi­ányukat érzem a mai iskolákból. Mindig pedagóguspárti voltam. Bármi­kor követelőztek, magasabb fizetést kértek, igazat adtam nekik, mert más fejlődő orszá­gok sem igazán találtak megoldást az okta­tás átszervezésére, korszerűsítésére. Az én értékrendem szerint egyik legfontosabb munkát éppen a pedagógusok végzik, tehát felettébb szükséges, hogy elégedettek le­gyenek, nyugodtan, egzisztenciális gondok­tól mentesen dolgozzanak. Mondom, támogatom a pedagóguso­kat, becsülöm, hogy amikor ebben az or­szágban, a háborús években, semmi sem működött, akkor is volt tanítás, akkor is dol­goztak úgy, ahogy. De elképesztőnek tar­tom, hogy minden nehézség ellenére az iskola erkölcse olyan mélypontra süllyed­jen, hogy eltűri egy pedagógus erőszakos cselekedetét. Szabadkán egyik általános iskolában egyik nyolcadikost a kiránduláson vert meg tanára. Orrán-száján folyt a vér. Hiá­ba szaladt a városvezetéshez a szülő, a tanári kar egy része, hiába követelték a büntetést, semmi bántódása nem esett a pedagógusnak. Ma is ott dolgozik, ahol korábban. Persze az esetről mindenki tud, mint ahogyan a zentai ügyről is, amikor is egy pedagógus úgy megütötte a diák­lányt, hogy annak dobhártyája is kirepedt. Hiába volt itt is a fegyelmi eljárás, a peda­gógust nem függesztették fel. Ha az utcán történik ugyanez, akkor si­mán beviszik a rendőrök az elkövetőt, de mivel az iskolában történt, így a pedagógus büntetlen maradt. Hát bizony elkelne ehhez egy kis magyarázat. Az oktatási törvény értelmében tilos a gyerekek testi fenyítése. Nemcsak a tör­vényt kellene betartani, tisztelni, de meg kel­lene őrizni az iskolák erkölcsét is. Ez viszont az élén lévő igazgató, illetve a tantestület dolga lenne. A készülő oktatási törvény szerint már nemcsak a testi fenyítés tilos az iskolákban, de tör­vényszegésnek minősül a diákok megalázá­sa és pszichikai bántalmazása is. Ennél azon­ban a magam részéről sokkal fontosabbnak tartom, hogy a világnak ebben a részében, a felborult menetrenddel működő társadalom­ban, ahol a korrupció és a csempészés a me­nő, a gazdagságot jelentő üzletág, az iskola megőrizze erkölcsi tisztaságát. Az emberi méltóságnak olyan váza legyen, amelyben a gyerek igazodást lelhet. Otthon a gyerek látja a koldusbotra ju­tott értelmiségi szüleit, a barátaikat, akik mérhetetlenül elszegényedtek, alig van ne­kik ennivalójuk, pedig látástól vakulásig dolgoznak, meg látja ugyanakkor a szom­szédot is, akiről tudja, hogy csempészni jár, és ebből sokkal jobban megél, mint mások küzdelmes munkájukból. Ilyen hely­zetben nehezen talál a gyerek helyes ér­tékrendet. Természete­sen elsősorban a család kellene, hogy kije­lölje a helyes utat, de ebben feltétlen part­nere kellene, hogy legyen az iskola. Az az intézmény, ahol könyörtelenül megbüntetik a vétkest, még akkor is, ha az pedagógus. Hogy tudni lehessen, mi a helyes, és mi nem, mi a megengedhető és mi az el­ítélendő. sogok­rol­ Kábák Erika

Next