Képes Ifjúság, 2003 (59. évfolyam, 2263-2286. szám)
2003-06-11 / 2284-2285. szám
lenése előtt az egyik festményére fényképészeti pontossággal ráfestett egy Coca-Cola-s üveget. Az ötvenes években már teljesen függetlenné és világszerte elismertté vált. 1953-ban diadalmas előadást tartott a Sorbonne-n a paranoikuskritikus módszer (melyet ő talált ki) fenomenológiai aspektusairól. „Egyetlen festői célom a tiszta irracionalitás anyagi bemutatása, könyörtelen pontossággal. Olyan képek készítése, melyeket nem lehet a logika nyújtotta módszerekkel megmagyarázni" - jelentette ki. Önmagát zseninek és a modern festészet megmentőjének tartotta. 1982-ben meghalt nála. Ugyanebben az esztendőben Dali megkapta a márki titulust. A következő évben jelent meg a Dali nevezetű parfüm. Dali 1989-ben halt meg. Testamentumában összes vagyonát (130 millió dollár) a spanyol államra hagyta. „Én nem vagyok bohóc! De ez a szörnyen cinikus társadalom saját naivitása miatt képtelen felismerni azt, aki komolysággal fedezi őrültségét. Ki tudja már hányadszor ismétlem meg: én nem vagyok őrült! Éleslátásom olyan tökélyt ért el, hogy az egész században nincs ilyen hősies és különleges személyiség, amilyen én, és Nietzsche kivételével (aki a végén mégis megbolondult), az évszázadokban sincs senki hozzám mérhető. Műveim a bizonyíték erre." Dali könyvei: Szerelem és emlékezés (1931), A mágikus szakma ötven titka (1948), A zseni naplója (1964). Dali és a politika. Előnyben részesítette azokat a rezsimeket, melyek favorizálták az elitet, a hiearchikus struktúrát, a tömeges gyülekezeteket, szertartásokat, gazdagságot, pazarlást, hadsereget. Azt mondta, a politika nem érdekli, mert triviális és nyomorult. A gazdagok mindig mélyen hatottak rá, akárcsak a szegények - az átlagembereket semmire sem becsülte. Sándor Zoltán Milyen jövő, milyen jelen? Gondolatok a távolból Markulik Balázs ZENTAI KIÁLLÍTÁSA ELÉ (megkésett kézbesítéssel) 2003. május 17., Városi Múzeum A vérbő Coca-Cola Markulik Balázs plakátjáról azt üzeni: szar a jövő. Ezzel a szójátékkal először a balkáni háborúk idején, Szarajevó körülzártságának idején találkoztam: az azóta sajnálatos módon megboldogult újságíró és szerkesztő barátom, Keszég Károly sütötte el ezt a szójátékot, mintegy keserű poénként. A jövő azokban a napokban nem sok jóval kecsegtetett, minden kilátásunkra ráillett a jelző: szar. A körülöttünk akkor már rohamosan globalizálódó világból minden te kintetben kimaradtunk. S akkor ugyanez a keserű poén - amelyik a maga poén - mivoltában a keserű években olyan jól is tudott esni, mint olykor egy-egy korty Unicum, amely a barna sör mellé az igazi - megjelent Markulik Balázs plakátján.* ~ Kegyetlenül és fájón összegezve magában az eddig elmondotta- ... kát. A Coca-Cola egy szar jövőt hirdet, amelyből vér csorog... "''***■ Ez politikai plakát, amely önmagáért és önmagáról szól, mégsem öncélú, hiszen az adott pillanatban egy általános társadalmi problémára mutatott rá. <y jej Hasonló aktualitásérzékkel hívják fel a figyelmet Markulik színházi plakátjai a figyelmet az általuk - mondjuk úgy - reklámozott előadásokra. Az ilyen plakát azonban hátrányos helyzetű, ha a művészi kifejezőeszközök szabadságát tartjuk szem előtt, ugyanis nem engedheti meg magának, hogy véleményt formáljon és mondjon, hisz nem ez az elsődleges funkciója. Különösen érzékletes ez olyan esetekben, amikor - teszem azt - olyan produkciót, olyan „terméket" kell propagálnia, amelyik ha nem is silány, az ízlésvilágától mégis távol áll. Jobb a plakát, mint az előadás... Meg kell állapítanunk, hogy Markulik Balázs ügyesen kerüli ki az ebből adódó buktatókat. Mintegy „alá megy" a témának, kiszolgálói szerepkörben is úgy alkalmazkodik a témához, hogy amikor úgy látja szükségesnek, megfelelő távolságtartással tudja azt kezelni. S valójában ez a jó plakát. A plakát ilyen szempontból a legkiszolgáltatottabb képzőművészeti ágazat, hiszen alapvető funkciójánál fogva propagálnia, reklámoznia, népszerűsítenie, eladnia kell. Ettől, néhány kivételes esettől eltekintve, nem szabadulhat, hiszen amint szabadulni próbál, alapjT vető lételemét veti el magától. Mégis, hatalmas különbséget kell tenni a szolgalelkűség és a professzionális kiszolgálás között. E meghatározások közül Markulik Balázs plakátjaira az utóbbi a jellemző. Ha akarjuk, hát úgy is fogalmazhatunk, hogy Markulik „vérprofi". Érett profizmussal „megy alá" a témának, teszi ezt úgy, hogy szinte minden esetben átérzi annak olykor kínos, vállalhatatlan mellékzöngéit is, és szinte észrevétlenül azt is megengedheti magának (merészelheti), hogy olykor nem is oly isít burkolt vagy árnyalt véleményt formáljon. Megjegyzés: Markulik Balázs plakátjait a Képes Ifi olvasói már ismerhetik, hiszen a kiállítás anyagával illusztráltuk a 2003. április 23-i számában megjelent ^ikeli Líceum című mellékletünket Szabó Palócz Attila