Képes Ifjúság, 2003 (59. évfolyam, 2263-2286. szám)

2003-06-11 / 2284-2285. szám

• • • A KULTUSZFILM ■ A KULTUSZFILM ■ A KULTUSZFILM ■ A KULTUSZFILM 5. RÉSZ Ebben a részben rátérnék a Szár­nyas fejvadászra, ami több szempont­ból érdemli ki a posztmodern jelzőt, akár pozitív, akár negatív hangvételben is emlí­tik. Már a film „kultikussá" válásának a tör­ténete is egyedi. A premiert (1983) hatal­mas bukás követte. Csak klub­mozikban játszották, de ott sem sok sikerrel. A filmet szponzoráló Warner Brothers már a pró­bavetítésen éreztette, hogy ebből a filmből baj lesz. Ragaszkodtak a producerek ah­hoz, hogy a történetet narratív dialógusok­kal egészítse ki Ridley Scott, a rendező. Nem találták szerencsésnek azt sem, hogy a film még csak nem is sugallja a happy endet. Scott így kénytelen volt néhány nap­pali, hófödte csúcsot ábrázoló vágóképet „kölcsönözni" a Ragyogás című film fel nem használt jeleneteiből, hogy az utolsó 1­2 percben megtörje a filmben uralkodó állandó éjszakai képáradatot. A Szárnyas fejvadász rövid időre eltűnt a közönség elől, és csak később, a videó elterjedése idején fedezték fel újra. A népszerűsége azóta sem csökkent, és időközben elké­szült a rendezői változat is (1992). A történet szerint a jövőben embersza­bású gépeket, replikánsokat használnak munkagépek gyanánt a külső kolóniákon. A robotok négyéves élettartammal vannak ellátva, de hogy munkájukat az emberek­hez teljesen hasonlóan tudják végezni em­lékeket kapnak gyerekkorról, szülőkről. „Jobbat az eredetinél!" Ez a robotokat gyártó cég, a Tyrell Corporation mottója. A replikánsoknak tilos a Földre utazniuk, egy kisebb csoport azonban mégis megte­szi annak a reményében, hogy alkotójuk­tól választ kapnak létezésük értelmére, és hogy megtudják, mennyi idejük van még hátra. A rendőrség különleges egységek­kel, úgynevezett szárnyas fejvadászokkal likvidálja a lázadó replikánsokat. Ez a fel­adat most Deckardra (Harrison Ford) hárul, akinek meg kell találnia, és ki kell vé­geznie a gépeket. A film ügyesen játszik a képi informáci­ókkal. A történethez csak kevés támpontot kapunk, az egyes részletek, főleg a morá­lis részletek a nézőre vannak bízva. Nem tisztázott a főhős valódi szerepe, nem iga­zán tudjuk, hogy ki a jó, és ki a rossz, sőt, az sem biztos, hogy Deckard ember-e egy­általán. Jellemző a posztmodern filmekre dramaturgia elbeszélő funkciójának részleges feladása. Ezzel a film megszűnik kerek történetnek lenni, egy egyszeri kísér­let marad, ami inkább kérdésekből, mint válaszokból áll. Vajon hős-e a főszereplő? Robotnak kikiáltott érzelmekkel teli lénye­ket képes hidegvérrel lelőni, de valahogy menekül az elől, hogy szembenézzen a morális következményekkel. A film ugyan­így menekül saját céljának meghatározá­sa elől. Kicsit olyan jelleget ölt, mintha egy adott időre bepillanthatnánk egy szobába anélkül, hogy tudnánk, mire figyeljünk, hogy mit is keressünk. Az értékeket öncélú­an kombinálja a történet. Szentek és sért­hetetlenek az „élő" állatok, a gépiek vi­szont, melyek genetikusan teljesen azono­sak velük, értéktelenek. A különbség egyetlen bevésett számsorból áll. Mindez igaz az emberekre is. Senki sem lehet biz­tos abban, hogy élete valódi, és nem csak egy bevésett álom. Ez a momentum vissza­tükröződik a legújabb „új rossz jövő fil­mekben" is (Mátrix). Jellemző a posztmodern filmre, hogy szakít a „modern" képi újításaival, az imp­resszionista, vagy éppen absztrakt képal­kotással, és egy teljesen naturalisztikus, pulzáló környezetbe helyezi a történetet. Ezt az eklektikus képi megjelenítést várja el a közönség. Ha egy „Szárnyas fejvadász rajongót" arról faggatunk, hogy elsősor­ban miért is szereti ezt a filmet, a válasz szinte biztos, hogy a látványra fog utalni. A filmkészítőknek egy ilyen sikerhez min­den apróságra oda kell figyelni. A Szár­nyas fejvadász Los Angeles-i utcáin (és lég­terében) minden apró hirdetés és giganti­kus poszter sebészi pontossággal van megtervezve. A reklám kérdése sokszor érzékeny pont a posztmodern filmekben. Ha megfe­lelő arányban használja a rendező, ügye­sen érzékeltetheti a nézővel azt, hogy ho­va vezethet a jövőben a médiamanipulá­ció. Kis változtatással a filmben szereplő reklám teljesen ellenkező hatást vált ki a nézőből, mint a valóságban. Gondolok itt a házfalon megjelenő Coca-cola videorek­­lámra, melyet síron túli japán ének kísér. Zárójelben jegyzem meg, hogy ez a rek­lámábrázolás mennyiben üt el a Mátrix Nokia-jelenetétől, ami viszont azonnal vá­sárlásra készteti a nézőt. Furcsa parado­xon, ha a médiamanipuláció megjelenésé­ről beszélünk... A pulzáló nagyváros más szempontból is kedvenc színtere a posztmodern filmek­nek. Lehetővé teszi a teljes kulturális keve­redést. A posztmodern nehezen tűri az egynemű filozófiát. Ha jövőképről van szó, ez a fajta összemosódás még indokol­tabb. A nyelvek, kifejezések, gondolatok, vallások keveredése - mint azt már a Mát­rixnál is láthattuk - segít abban, hogy a történet mögött megbúvó szálak rejtélye­ket sejtessenek, esetleg egy globalizált vi­lág negatív, vagy pozitív képét nyújtsák. Nincs ez máshogy a Szárnyas fejvadász esetében sem. Furcsa ábrázolását láthat­juk tehát a valós problémáknak, melyeket a film, már csak műfaji sajátosságai miatt sem mond ki, de sejtet, és mindezt egy olyan környezetben, mely negatív jövőké­pe miatt teszi pozitívvá a jelenünket. A né­zők tehát szabályszerűen fellélegezve hagyhatják el a mozit, feloldást nyertek még el nem követett bűneik alól. Talán ép­pen ettől válhatott ez a film kultikussá. AnevKámen Felhasznált irodalom:______ D. Bleyenberg: Der Kultfilm in der postmodernen Gesellschaft, 2001 http://www.bleyenberg.de/kultfilme John G. Cawelti: A népszerű­ műfajok problémája In: Tarantino előtt 1. Tömegfilm a nyolcvanas években Szerk.: Nagy Zsolt, Új mandátum Budapest, 2000 Fred Glass: Az emlékmás és az Új rossz jövő filmjei In: Tarantino előtt 1. Tömegfilm a nyolcvanas években Szerk.: Nagy Zsolt, Új mandátum Budapest, 2000 Király Jenő: Mágikus mozi, Korona kiadó Budapest, 1998 Szabó Csilla: A Mátrix című film a mém­ek tükrében http://www.morpheus.hu/cikkek/memek.htm

Next