Képes Ifjúság, 2003 (59. évfolyam, 2263-2286. szám)
2003-06-11 / 2284-2285. szám
• • • A KULTUSZFILM ■ A KULTUSZFILM ■ A KULTUSZFILM ■ A KULTUSZFILM 5. RÉSZ Ebben a részben rátérnék a Szárnyas fejvadászra, ami több szempontból érdemli ki a posztmodern jelzőt, akár pozitív, akár negatív hangvételben is említik. Már a film „kultikussá" válásának a története is egyedi. A premiert (1983) hatalmas bukás követte. Csak klubmozikban játszották, de ott sem sok sikerrel. A filmet szponzoráló Warner Brothers már a próbavetítésen éreztette, hogy ebből a filmből baj lesz. Ragaszkodtak a producerek ahhoz, hogy a történetet narratív dialógusokkal egészítse ki Ridley Scott, a rendező. Nem találták szerencsésnek azt sem, hogy a film még csak nem is sugallja a happy endet. Scott így kénytelen volt néhány nappali, hófödte csúcsot ábrázoló vágóképet „kölcsönözni" a Ragyogás című film fel nem használt jeleneteiből, hogy az utolsó 12 percben megtörje a filmben uralkodó állandó éjszakai képáradatot. A Szárnyas fejvadász rövid időre eltűnt a közönség elől, és csak később, a videó elterjedése idején fedezték fel újra. A népszerűsége azóta sem csökkent, és időközben elkészült a rendezői változat is (1992). A történet szerint a jövőben emberszabású gépeket, replikánsokat használnak munkagépek gyanánt a külső kolóniákon. A robotok négyéves élettartammal vannak ellátva, de hogy munkájukat az emberekhez teljesen hasonlóan tudják végezni emlékeket kapnak gyerekkorról, szülőkről. „Jobbat az eredetinél!" Ez a robotokat gyártó cég, a Tyrell Corporation mottója. A replikánsoknak tilos a Földre utazniuk, egy kisebb csoport azonban mégis megteszi annak a reményében, hogy alkotójuktól választ kapnak létezésük értelmére, és hogy megtudják, mennyi idejük van még hátra. A rendőrség különleges egységekkel, úgynevezett szárnyas fejvadászokkal likvidálja a lázadó replikánsokat. Ez a feladat most Deckardra (Harrison Ford) hárul, akinek meg kell találnia, és ki kell végeznie a gépeket. A film ügyesen játszik a képi információkkal. A történethez csak kevés támpontot kapunk, az egyes részletek, főleg a morális részletek a nézőre vannak bízva. Nem tisztázott a főhős valódi szerepe, nem igazán tudjuk, hogy ki a jó, és ki a rossz, sőt, az sem biztos, hogy Deckard ember-e egyáltalán. Jellemző a posztmodern filmekre dramaturgia elbeszélő funkciójának részleges feladása. Ezzel a film megszűnik kerek történetnek lenni, egy egyszeri kísérlet marad, ami inkább kérdésekből, mint válaszokból áll. Vajon hős-e a főszereplő? Robotnak kikiáltott érzelmekkel teli lényeket képes hidegvérrel lelőni, de valahogy menekül az elől, hogy szembenézzen a morális következményekkel. A film ugyanígy menekül saját céljának meghatározása elől. Kicsit olyan jelleget ölt, mintha egy adott időre bepillanthatnánk egy szobába anélkül, hogy tudnánk, mire figyeljünk, hogy mit is keressünk. Az értékeket öncélúan kombinálja a történet. Szentek és sérthetetlenek az „élő" állatok, a gépiek viszont, melyek genetikusan teljesen azonosak velük, értéktelenek. A különbség egyetlen bevésett számsorból áll. Mindez igaz az emberekre is. Senki sem lehet biztos abban, hogy élete valódi, és nem csak egy bevésett álom. Ez a momentum visszatükröződik a legújabb „új rossz jövő filmekben" is (Mátrix). Jellemző a posztmodern filmre, hogy szakít a „modern" képi újításaival, az impresszionista, vagy éppen absztrakt képalkotással, és egy teljesen naturalisztikus, pulzáló környezetbe helyezi a történetet. Ezt az eklektikus képi megjelenítést várja el a közönség. Ha egy „Szárnyas fejvadász rajongót" arról faggatunk, hogy elsősorban miért is szereti ezt a filmet, a válasz szinte biztos, hogy a látványra fog utalni. A filmkészítőknek egy ilyen sikerhez minden apróságra oda kell figyelni. A Szárnyas fejvadász Los Angeles-i utcáin (és légterében) minden apró hirdetés és gigantikus poszter sebészi pontossággal van megtervezve. A reklám kérdése sokszor érzékeny pont a posztmodern filmekben. Ha megfelelő arányban használja a rendező, ügyesen érzékeltetheti a nézővel azt, hogy hova vezethet a jövőben a médiamanipuláció. Kis változtatással a filmben szereplő reklám teljesen ellenkező hatást vált ki a nézőből, mint a valóságban. Gondolok itt a házfalon megjelenő Coca-cola videoreklámra, melyet síron túli japán ének kísér. Zárójelben jegyzem meg, hogy ez a reklámábrázolás mennyiben üt el a Mátrix Nokia-jelenetétől, ami viszont azonnal vásárlásra készteti a nézőt. Furcsa paradoxon, ha a médiamanipuláció megjelenéséről beszélünk... A pulzáló nagyváros más szempontból is kedvenc színtere a posztmodern filmeknek. Lehetővé teszi a teljes kulturális keveredést. A posztmodern nehezen tűri az egynemű filozófiát. Ha jövőképről van szó, ez a fajta összemosódás még indokoltabb. A nyelvek, kifejezések, gondolatok, vallások keveredése - mint azt már a Mátrixnál is láthattuk - segít abban, hogy a történet mögött megbúvó szálak rejtélyeket sejtessenek, esetleg egy globalizált világ negatív, vagy pozitív képét nyújtsák. Nincs ez máshogy a Szárnyas fejvadász esetében sem. Furcsa ábrázolását láthatjuk tehát a valós problémáknak, melyeket a film, már csak műfaji sajátosságai miatt sem mond ki, de sejtet, és mindezt egy olyan környezetben, mely negatív jövőképe miatt teszi pozitívvá a jelenünket. A nézők tehát szabályszerűen fellélegezve hagyhatják el a mozit, feloldást nyertek még el nem követett bűneik alól. Talán éppen ettől válhatott ez a film kultikussá. AnevKámen Felhasznált irodalom:______ D. Bleyenberg: Der Kultfilm in der postmodernen Gesellschaft, 2001 http://www.bleyenberg.de/kultfilme John G. Cawelti: A népszerű műfajok problémája In: Tarantino előtt 1. Tömegfilm a nyolcvanas években Szerk.: Nagy Zsolt, Új mandátum Budapest, 2000 Fred Glass: Az emlékmás és az Új rossz jövő filmjei In: Tarantino előtt 1. Tömegfilm a nyolcvanas években Szerk.: Nagy Zsolt, Új mandátum Budapest, 2000 Király Jenő: Mágikus mozi, Korona kiadó Budapest, 1998 Szabó Csilla: A Mátrix című film a mémek tükrében http://www.morpheus.hu/cikkek/memek.htm