Képes Ifjúság, 2003 (59. évfolyam, 2263-2286. szám)

2003-06-11 / 2284-2285. szám

kurkász naplójából XV. Születésnapi köszöntő - Hölgyeim és uraim, negyven esztende­je, hogy William Kemmler szörnyű kínok kö­zött elhalálozott. Érdeme elévülhetetlen, úttörő volt, a maga nemében páratlan karriert futott be, míg a homo uccapucclozis kétségtelenül kezdetleges, mondhatni primitív állapotából felküzdötte magát a homo operatőr, azaz a betörői státuszig. Egyszer jutott odáig, hogy ölnie is kellett, ám nem volt kellőképp elővi­gyázatos, homo lebukandissé vált, meg is kap­ta érte a jutalmat. Eleinte vonakodott, mond­ván nem érdemli ő ezt a nagy tisztességet, vannak nála nagyobb gazemberek is a vilá­gon, de azután csak meggyőzték arról, minő megtiszteltetés, hogy ő tesztelheti a világon el­sőként a villamosszéket. Tapasztalatait majd tollba, illetve írógépbe is mondhatja egy nim­­pha irogepisnek, könyv lesz abból, bestseller. Ha nem, akkor feszt­ zeller. Mehet a levesbe, potencia­növelő hatását már az antik inkák is inkább ismerték, mint sem. Hölgyeim és Ura­im! Ismétlem: nem mindegy, hogy pipába ka­padohányt, vagy kapába pipadohányt töltünk - körülbelül ezekkel a szavakkal köszönte megj. Balog szabadalmazott álláshalmozó a kinevezését, mely végül nem csak a hódsárré­­ti Nyári Színkör igazgatói feladataival bízta meg, de megbízást kapott az ingyenes uszo­da belépőjegyeiből keletkező forgalmi adó el­lenőrzésére is. Azt már tudjuk, milyen körülmé­nyek között érkezett városunkba, azt is, milyen botrányos körülmények között kezdte itteni működését, csak ezeket a köszönő szavakat nem ismertük, a kurkász most kurkászta elő. Honnét, honnét - hát a korabeli sajtóból. Hogy lehet ilyet kérdezni? Ha valaki nem tud­ná, mikor volt a villamosszék negyvenedik szü­letésnapja, az ő maga is megérdemelné, hogy kipróbálja. Biztosan nem részesülne oly megrázó élményben, mint Willi, nem, nem a veréb, hanem Kemmler, mert neki csak har­madszori nekifutásra sikerült, de több, mint egy fertályóráig részelt az élményben. Ma­napság már nem tart ennyi ideig, ebből kifo­lyólag az élménybeszámoló is jóval rövidebb lehet. Kár, hogy Kemmleré elveszett­­ vagy meg sem íródott. De azért elárulom: 1931-et írunk történetünk idején. Pontosan: augusztus 27-én, a Hódsárréti Csordakürt harmadik ol­dalán jelent meg a születésnapi köszöntő. Csak azért árultam el, mert irigyelném az él­ményt a tudatlanoktól. Ekkoriban esett meg a duellum is Hódsárrét Köröndjén, a Nyári Színkör előtt, a Népkertben. J. Balog és a város egyik virilise duelláltak. Pár­­bajsegéd volt J. Balog részéről Császtvay jr. - a junior, azaz: ifjabb­­ és a férfivá lett kurtizán, a képviselő segédei pedig a Nemzeti Bank elnö­ke, valamint egy jónevű, vagyonos földbirtokos. Az esemény jelentőségére tekintettel Bognár Já­nos hites színköri csősz összeszedte a „Fűre lép­ni tilos!" táblákat, mert nem csak színköri csősz volt, de parkőr is. J. Balog és a város egyik vir­slise vagdosták egymás fejéhez a városi költség­­vetést. Ettől azután csökkent a pótadó, az akták­ból pedig végérvényesen kiesett, és a fűben el is veszett a vigalmi adó. Ebből következik, hogy a párbajt, ha nem is teljes sikerrel, de J. Balog nyerte meg, társulata javára. Le is vonta a tanul­ságot azonnal, és hirdetést adott fel, ezzel a szö­veggel: „Használt pártállását ne dobja el! Kettő­ért egy újat adok cserébe." Sikeréhez egy zsa­rolási ügy is nagyban hozzájárult: szerződtetett állatidomárja, aki csak másodállásban állatsze­lídítő, amúgy ő maga a jurnalista vulgaris, azaz: Császtvay jr. - a junior, azaz: ifjabb - világgá akarta engedni az adósság fejében lefoglalt cir­kuszi oroszlánokat. A párbaj záró aktusaként mindenki, beleértve az oroszlánokat is, jóízűen megebédelt, ivott egy kupa bort, s mindezt a fogház-misszió költségvetésének terhére. Az Úri­leányok Kongregációja szolgált fel, és a Mária­­leányok Társulata mosogatott el. A színkör tagjai pedig szomorú­ éhesen döbbentek rá: a háborút mindig a királyok nyerik meg. Az áldozat, a szenvedés a katonákra marad. Most joggal kér­dezhetné bárki: ennek meg mi köze van a villa­mosszékhez? Hát annyi, hogy a víznek megvan az a különös természete, hogy nem ösmeri az egyenes vonalat, és nem is szereti azt. Természe­tétől fogva szabadon megy arra, merre kön­­­nyebb az út, és kevesebb erő kívánkozik ahhoz, hogy haladhasson előre. Medrét ugyan a ter­mészet alkotta, ám annak formálása már a víz mestersége. Kurázsija legyen, aki rendszabá­lyozni akarja! Amilyen víztermészetű ez a J. Ba­log, olyan természetű ez a napló is. Ily természe­te van az írásnak, meg bármi alkotásnak. Mert mi lesz a kőből és a vízből, ha előbbit az utób­biba dobják? Ah, nyájas olvasóm, nehogy törd a fejed! Megmondom én: vízgyűrű. És ez még mindig jobb, mint a karikagyűrű. Egyébként a rögtönbíró a múltkori kártyacsata miatt a mi J. Balogunkat két hét színházfogságra, és ingye­nes előadások tartására kötelezte. - Még jó, hogy nem asszonytartásra! - sóhajtott nagyot emberünk. Az ítéletben elhangzott, hogy J. Ba­log előre megfontolt szándékkal, folytatólago­san követ el munkakerülést, sőt, egyenesen a közélet gangszere. Az ítéletbe mindenki belenyu­godott, nem fellebbezett senki sem. Ha valaki többre kíváncsi, forduljon Sergius mesterhez, jós­dája mindenki előtt nyitva áll, csak legyen elég bátorsága visszanézni a múltba, vagy előre, a jövőbe. A mára senki nem kíváncsi, egyelőre.

Next