Képes Krónika, 1924. július-december (6. évfolyam, 27-52. szám)
1924-10-19 / 42. szám
1924 október 19. KEPES KRÓNIKA 1001 — . . . ispán, . . . ispán, — szállt a band a prepa fülébe. Az ifjú hölgy vidáman felkacagott. Neki még nem volt olyan fáradt a hangja és a prepa jól hallotta, amint így szólt: — Az édesapám? Nem, ő nem törődik azzal. A hölgyek erre már fel is álltak és elhaladtak a prepa padja előtt. A prepa megbabonázva ült a helyén és a feje gépiesen fordult az arany szőke hajfonat után. Jó óra tellett bele, amíg a prepa magához tért. Az illat, a madárdal, a szőke hajfonat valami mondhatatlan boldogsággal töltötték el keblét, majd szétfeszült az, és a prepa sietve haladt a Kollégium felé. A coetusba érve, két legjobb barátját találta ott, akiknek rögtön elujságolta: ■— Tudjátok, mi az újság? Menyasszonyom van. Ispán az apja, amint leteszem, a képesítőt, megkérem a kezét. Az állásom biztosítva van, ősszel házasodom. A fiúk mosolyogva hallgatták a romantikus hírt, mert a tanítók között nem ritkaság a korai házasság. Mihály közvetlensége azonban további érdeklődésre bátorította őket és részleteket kértek tőle. A prepa elmondta a füvészkerti találkozás történetét. A fiúk résztvevően néztek Mihályra. Az egyikük rövid habozás után megszólalt: — Látod, Misi, ezért nem szabad olyan álmodozva élni. Azt a kisaszszonyt, akit te el akarsz venni feleségül, valamennyien ismerjük, csak te nem. Különben aligha foglalkoznál ilyen tervekkel. — Miért, kérlek — szólt a prepa felbőszültön. — Az egy nagyon rendes kislány és az apja ispán, a saját fülemmel hallottam. — Ispán, ispán, hát persze, hogy ispán. Csak egy kicsit nagyon nagy ispán. Annyira, hogy főispán. Érted Misi, főispán. És gróf. A prepa megtorpant. Arca elfehéredett. A két barát diszkréten magára hagyta. Fekete Mihály végigvágta magát az ágyán. Sokáig rázta a zokogás, aztán mélyen, erősen, keményen elaludt. A prepa sohasem álmodott többé. Szegedi István. Másnap. I. A bál már javában, sőt, hogy úgy mondjam, javában folyt, amikor Lili a rendező karján belépetta táncterembe. A fehér vállát, a szépségét, a mosolyát úgy hozta be, mint egy ajándékot. Ami fény, muzsika, parfon és forrósság csak izzott a teremben, az mind feléje ömlött. Kék selyemruhája úgy tapadt rá, mint egy ölelés, mint egy sóhajtás, ami a gyönyört leplezte. — Az a kékruhás ott... az a szőke... • Bemutassam? — Kérem. Róbert a rendezővel átvágott a táncosok között. A mama szeméhez emelte borgnettjét. Lilihez fordult. — Fess fiú. Többet nem mondhatott, Róbert már ott állt előttük. Meghajolt. Lili mosolyánál már csak a mamáé volt édesebb. — Aztán vigyázzon a lányomra, kiérem. De úgy hangzott, mintha csak azt mondta volna: Amelita Galli-Curci, a leghíresebb koloratur énekestül, akinek mesés föllépti díjakat űzetnek Amerikában és Angliában. Legutóbb a kaliforniai Los Angeles városban 20,000 főnyi közönség előtt énekelt és a jegyek eladásából 5000 angol fontnál (1725 millió korona) több folyt be. Angliában átlag 1500 font (több, mint 200 millió korona) föllépti díjat kap esténként. Alighanem tud is énekelni, ha ennyit fizetnek neki és bizonyára van hangja is, — nem úgy, mint némely magyar ,.starnak“, aki nem a művészetéből, hanem reklámból él. Mily éles az ellentét ps mily óriási a szakadék, mely ezt a két nőt elválasztja. A baloldali művésznő a modern kultúra és civilizáció minden áldását, kényelmét ismeri, a jobboldali szegény lappanya pedig faágra húzza föl gyermeke bölcsőjét, mielőtt munkába megy. A bölcsőnek csónakformája van s a gyermek le van kötve bele, hogy ki ne essék; fölhúzni azért kell a fára, hogy a rókák és farkasok, meg a jegesmedvék hozzá ne férhessenek. Természetes, hogy a bölcsőt ringatni is lehet, ha földre teszik.