Képes Magyarország, 1955 (1. évfolyam, 1-2. szám)

1955-11-01 / 1. szám

KÖLTŐK NYOMÁBAN az őszi­­Balatonfüreden Máshol is szép az ősz arany színeivel, rőt lombjainak ragyo­gásával, de a füredi Gyógytér öreg fái alatt külön íze, külön varázsa van. Az egész fürdőhely, évszázados házaival, vén hárs­fák közé rejtőzött sárgafalu, pirostetős villáival, régmúlt idők hangulatát idézi s mintha saját, külön ünnepére ébredne, mikor jő az ősz. Ebben a hangulatban jutnak eszünkbe Kosztolányi verssorai: „Esőköpeny lóg fáradt vállamon, a lábaimnál targally és göröngy. A gyógyszalonban sápadt nő figyel a gyertyalángnál és a foga gyöngy.” Kosztolányi születésének hetvenedik évfordulójáról ebben az évben emlékezett meg az ország. A költő rég halott mái s versének „gyöngyfogú asszonya” sem zongorázik a gyógy­­szalonban. A gyógyszalon, a gyógyteremmel leégett a háborús évek alatt. A megrongált épület, melyet régi szép alakjában nemrég állítottak helyre, ma a SZOT központi, füredi kultúrháza, ahol évente a dolgozók ezrei találnak szórakozást. Ezekben az őszi napokban Vörösmarty emlékünnepségekre készül az ország. Száz esztendeje halt meg a magyar reformkor e nagyszerű költője, aki, mint korának csaknem minden jelentős alakja többször járt Balatonfüreden. Két látogatásáról ír Eötvös Károly. 1835-ben a költő néhány napot tölt a fürdőhelyen s így születik meg „A füredi szivhalá­­szat” kedves története. Egy rég letűnt világ bontakozik ki a „beszély” soraiból. Húsz évvel később, halála évében, ismét járt Balatonfüreden Vörösmarty. A „Vén cigány” testileg beteg, lélekben összetört viaskodó költője, mégegyszer ellátogat a fürdőhelyre. Füred közelében egy arácsi halásztanyán rendeznek tiszteletére ebédet, melyen számtalan felköszöntőben ünnepük a Szózat költőjét. Aztán, Farkas Miska bandája rázendít a „Rákóczi”-ra. Hét évvel a szabadságharc után, súlyos bűn ez Magyarországon. Társai féltik is a költőt s csendesebben mulatoznak tovább. Felhangzik Vörösmarty kedves nótája : „Hess légy, ne szállj rám, beteg vagyok ám én!” Szól a nóta s a költő csendesen dúdolja a cigány után. Beteg, nagyon beteg. Alig három hónappal később, november 19-én meghalt Vörösmarty Mihály. A füredi halászebéd, életének talán néhány utolsó derűs óráját adta. Ilyenkor ősszel, a tavon is változik az élet. A vizen még nemrég tovasikló vitorlások az öböl vizén pihennek s ott is hét­­ről-hétre kevesebb a száma ezeknek a kedves, karcsú szélmada­raknak. A mólón alig jár valaki s a végtelennek látszó opálszinű víz túlsó partjait csak sejteni lehet. Tihany felől lassú borzongás szalad végig a vizen. A könnyű szél egy-két akkordot penget a hajók drótkötelein s aztán segíti a vizen bukdácsoló sirályok felrepülését. A Balaton felett, mint remegő fátyol fekszik a köd s felette látomásként úszik Tihany hegye. Csalóka látomás, mintha köd emelte volna magasra a kéttornyú templomot s ott messze túl a vizen, Szántód felé, a nyárfák, mintha utat mutatnának... Szemünk talán most Csokonai tekintetét követi, aki sok-sok évvel ezelőtt itt járt a füredi parton s itt írta egyik legszebb versét. ★ Csokonai halálának évfordulója is erre az esztendőre esett. Százötven éve múlt januárban, hogy fiatalon, elhagyatottan és szegényen meghalt a magyar rokokó gyengéd és érzelmes lelkű poétája. 1798-ban, életének néhány legboldogabb hónapja után, Komáromból jövet, már szerelmét vesztve, érkezik Füredre. Ma már tudjuk, hogy akkor és itt Füreden írta „A tihanyi echo­­hoz” című versét és nem Szántódon, ahogy Eötvös Károly és az ő nyomán mások is elmondják s ahogy a szántódi révcsárda falán elhelyezett emléktábla is tévesen hirdeti. Tanú erre és bizo­nyíték a költő kis zsebnaptára, melyben még „A füredi parton” a címe a híres vers kéziratána­k. Innen a füredi partról tekint át a szelíd szépségű vizen... s kegyetlen magányosságában sírja el hűtlen Lillája reménytelen szerelmét. Szivében e táj csodálatos szépsége láttán fakad fel a hívó szó, idézve Tihany tündérét, riadó leányát. Versében egy megsebzett lélek keserves bánata szólal meg, de életrekél mindaz a báj és szépség, melyet a Balatoni vidék sugall minden ihletett költőnek. Igen, itt írta versét a füredi parton, ahol most az őszi pompába borult fák alatt reá emlékezünk ... Füred most már a pihenőké, a gyógyulóké, ők járják a park avarlepte útjait, a sárgaszőnyeges sétányt s keresik az őszi nap bágyadt sugarait a Gyógy­tér fái alatt. Kezükben, táskájukban könyv, talán éppen Kosztolányi, Vörösmarty vagy Csokonai. Lipták Gábor — Zákonyi Ferenc A nagy vendéglő a Horváth-házzal. Kőrajz 1840-ből

Next