Képes Magyarország, 1955 (1. évfolyam, 1-2. szám)
1955-11-01 / 1. szám
KÖLTŐK NYOMÁBAN az ősziBalatonfüreden Máshol is szép az ősz arany színeivel, rőt lombjainak ragyogásával, de a füredi Gyógytér öreg fái alatt külön íze, külön varázsa van. Az egész fürdőhely, évszázados házaival, vén hársfák közé rejtőzött sárgafalu, pirostetős villáival, régmúlt idők hangulatát idézi s mintha saját, külön ünnepére ébredne, mikor jő az ősz. Ebben a hangulatban jutnak eszünkbe Kosztolányi verssorai: „Esőköpeny lóg fáradt vállamon, a lábaimnál targally és göröngy. A gyógyszalonban sápadt nő figyel a gyertyalángnál és a foga gyöngy.” Kosztolányi születésének hetvenedik évfordulójáról ebben az évben emlékezett meg az ország. A költő rég halott mái s versének „gyöngyfogú asszonya” sem zongorázik a gyógyszalonban. A gyógyszalon, a gyógyteremmel leégett a háborús évek alatt. A megrongált épület, melyet régi szép alakjában nemrég állítottak helyre, ma a SZOT központi, füredi kultúrháza, ahol évente a dolgozók ezrei találnak szórakozást. Ezekben az őszi napokban Vörösmarty emlékünnepségekre készül az ország. Száz esztendeje halt meg a magyar reformkor e nagyszerű költője, aki, mint korának csaknem minden jelentős alakja többször járt Balatonfüreden. Két látogatásáról ír Eötvös Károly. 1835-ben a költő néhány napot tölt a fürdőhelyen s így születik meg „A füredi szivhalászat” kedves története. Egy rég letűnt világ bontakozik ki a „beszély” soraiból. Húsz évvel később, halála évében, ismét járt Balatonfüreden Vörösmarty. A „Vén cigány” testileg beteg, lélekben összetört viaskodó költője, mégegyszer ellátogat a fürdőhelyre. Füred közelében egy arácsi halásztanyán rendeznek tiszteletére ebédet, melyen számtalan felköszöntőben ünnepük a Szózat költőjét. Aztán, Farkas Miska bandája rázendít a „Rákóczi”-ra. Hét évvel a szabadságharc után, súlyos bűn ez Magyarországon. Társai féltik is a költőt s csendesebben mulatoznak tovább. Felhangzik Vörösmarty kedves nótája : „Hess légy, ne szállj rám, beteg vagyok ám én!” Szól a nóta s a költő csendesen dúdolja a cigány után. Beteg, nagyon beteg. Alig három hónappal később, november 19-én meghalt Vörösmarty Mihály. A füredi halászebéd, életének talán néhány utolsó derűs óráját adta. Ilyenkor ősszel, a tavon is változik az élet. A vizen még nemrég tovasikló vitorlások az öböl vizén pihennek s ott is hétről-hétre kevesebb a száma ezeknek a kedves, karcsú szélmadaraknak. A mólón alig jár valaki s a végtelennek látszó opálszinű víz túlsó partjait csak sejteni lehet. Tihany felől lassú borzongás szalad végig a vizen. A könnyű szél egy-két akkordot penget a hajók drótkötelein s aztán segíti a vizen bukdácsoló sirályok felrepülését. A Balaton felett, mint remegő fátyol fekszik a köd s felette látomásként úszik Tihany hegye. Csalóka látomás, mintha köd emelte volna magasra a kéttornyú templomot s ott messze túl a vizen, Szántód felé, a nyárfák, mintha utat mutatnának... Szemünk talán most Csokonai tekintetét követi, aki sok-sok évvel ezelőtt itt járt a füredi parton s itt írta egyik legszebb versét. ★ Csokonai halálának évfordulója is erre az esztendőre esett. Százötven éve múlt januárban, hogy fiatalon, elhagyatottan és szegényen meghalt a magyar rokokó gyengéd és érzelmes lelkű poétája. 1798-ban, életének néhány legboldogabb hónapja után, Komáromból jövet, már szerelmét vesztve, érkezik Füredre. Ma már tudjuk, hogy akkor és itt Füreden írta „A tihanyi echohoz” című versét és nem Szántódon, ahogy Eötvös Károly és az ő nyomán mások is elmondják s ahogy a szántódi révcsárda falán elhelyezett emléktábla is tévesen hirdeti. Tanú erre és bizonyíték a költő kis zsebnaptára, melyben még „A füredi parton” a címe a híres vers kéziratának. Innen a füredi partról tekint át a szelíd szépségű vizen... s kegyetlen magányosságában sírja el hűtlen Lillája reménytelen szerelmét. Szivében e táj csodálatos szépsége láttán fakad fel a hívó szó, idézve Tihany tündérét, riadó leányát. Versében egy megsebzett lélek keserves bánata szólal meg, de életrekél mindaz a báj és szépség, melyet a Balatoni vidék sugall minden ihletett költőnek. Igen, itt írta versét a füredi parton, ahol most az őszi pompába borult fák alatt reá emlékezünk ... Füred most már a pihenőké, a gyógyulóké, ők járják a park avarlepte útjait, a sárgaszőnyeges sétányt s keresik az őszi nap bágyadt sugarait a Gyógytér fái alatt. Kezükben, táskájukban könyv, talán éppen Kosztolányi, Vörösmarty vagy Csokonai. Lipták Gábor — Zákonyi Ferenc A nagy vendéglő a Horváth-házzal. Kőrajz 1840-ből