Képes Sportlap, 1947. július-december (2. évfolyam, 26-52. szám)

1947-07-15 / 28. szám

364 nappal ezelőtt sz­ötetett' 5 fe­m­é­ly mtéktetünk. (Legyünk precízek!) Ebből az alkalomból szükségesnek tartjuk megáll­atpí­tani­, hogy igen gyengén fejlődik- Még csak a duplája a 36­1 nappal­ ezelőttinek. Egyesek felvilágosítására leszögezzük, hogy dadája va­n és így nem igaz az, hogy mindent a saját ujjából szop. Ezzel szemben fiatal kora ellenére már sokat beszél­nek róla és már számos előfizető­nek jár-A születé­snap­ra küldött sok cuclit és pelenkát hálásain kö­szönjük. A cuclit kiárusítását meg­­kezdi­üki, míg a pel­ennkákat arra használjuk fel, hogy néhány já­tékost tisztába tegyünk. Most pedig lapunknak, a Kép­telen Sportlapnak borít­ól­apjául szolgáló úgynevezett Képes Sport­lap íróit, fényképészeit és rova­tait mutatjuk ide Önöknek a ré­szünkről, bizonyára már meg­szokott , alapos és komoly formában. A felelőtlen,­­ szer­kesz­tő reméli, hogy emiatt mun­ka­társai nem fogják a sportsza­­■íiatórium gondos kezelésére bízni. KÖRTEFEJŰ Kelemen rémhírei Mit keres itt Kelemen? — Nézze szerk. úr, ezt mindig megkérdezi, mintha nem lenne rám szüksége, aztán mégis meg­írja amit mondok. . — Nahát, akkor mondjon va­lamit. — Komoly bajok vannak a Hungária­ körúti kék-fehér nagy­­egyesületben, amelynek tavasszal vonult vissza a vezetősége, nem­régen van új edzője és nem pon­tosan Magyar Testgyúrók Köré­nek hívják. Ezt jól körülírtam ugy­e? — No, mi ott a baj? — Az egyik kopaszodó csatár vissza akar vonulni. — De hiszen­­még­­nertv szüle­tett meg a dédunokája? — Nem tartja öregnek magát, de egy negyvenkét éves játékost akar igazolni a vezetőség és ezt is sérelmesnek tartja. Kijelentette, hogy nem hajlandó csecsemőkkel egy csapatban játszani. No, mehet! — Mi az? Máris? Talán össze­ment a lapja? szárazon és vizesen Székely Éva, hat magyar csú­csot állított fel­ az­­idén. Ma lesz velünk,­­ha így halad tovább és hamarosan minde­n­ magyar csúcs­ból Székely csúcs lesz. * Mitre közölte velünk, nincs szüksége arrra, hogy nevét­ meg­­magyarosíts­á­k­, mert hiszen, az egy magyar mondat rövidítése. A mondat­ ugyanis így hangzik: Most izgulhat Tátos Röhögve Ott­hagyom!* Vörös tízévi versenyzés után érte el legjobb­­eredményeit. Meg­látják, újabb tíz év múlva világ­csúcsot fog úszni. * Kislégivel a­rról beszélgettünk, hogy­­milyen gyengék most a vízi­labdázóink. — Nem baj, a külföldiek még gyengébbek — mondta. — Most beszéltem valakivel, aki Belgium­ból jött. Az egyik állomáson lá­tott egy vízilabdacsapatot, ame­lyik három tagból állt. Négyet útközben elújt a szél. Olyan gyengék voltak- Próbáljon azon­ban­ engem elfutni! Őfelsége kegyes volt hozzánk ... Alig három és félnapos vára­kozás után közölte vékyji a tel­jes udvari díszbe öltözött M­ar­­­kusovszky főud­varmester, hogy I. Deák, a gólkirály kegyeskedik fo­gadni. Kilenc termen vezetett á­l, majd figyelmeztetett, hogy a tize­dik a trónterem lesz. Kitárult az ajtó és én lehajtott fejjel, térdén járultam a trónhoz. Ekkor őfelsége m­egázólt tagjával tüntetett ki. — Féltérdre ereszkedhet firkász halandó. Fején­­tündökölve ragyogott a 4-8 ágú gólkorona. Körülötte áhí­­tatos csendben állta­k­­az udvar­­h­ölgyek. — Mit merészkedsz tőlünk kér­dezni? szólt újra­. —­ Felség — hebegtem, — alattvalói esedeznek, hogy trónra­­lépése alkalmából üzenjen mél­tatlan írógépemen keresztül nekik valamit. Ugyanis bel­evörösöd­tem a gondolatba­. —­ egyes aljas rágalmazók azt a hírt terjesztik, hogy el akarja hagyni népét. Em­re őfelsége elbocsátotta udva­rát és mi­kor egyedül marad­tunk, így Sikólt: — Na, üljön ide mellém. Miután mellé ültem a trónra, így szólt: — Mindjárt felelek, csak előbb leteszem ezt a vacakot. Ezzel az aranyozott­­asztalra dobta koronáját. — Hát szóval apuskám, két eset van. Vagy f elenged az egye­sület és kapok egy milcslt, akkor írja azt, hogy magasabb orszá­gos érdekek miatt távoztam, vagy nem enged, akkor azt írja, hogy minden csábítás ellenére hű ma­radtam népemhez. Gondolkozott, aztán­ így fejezte be: — Rohadt meleg van. Jöjjön,­­igyunk meg egy kisfröccsöt. Egy lap a sport évkönyvéből Budapest: Magyarország—Olasz­ország 5:5 (3:9). Világbajnoki döntő- Budapest. Gól­lövő: Mike, Deák, Hidegkúti, Szusza, Deák­. Csak azt nem tudjuk m­­ég, hogy melyik évfolyamban­ fog szerepelnn­i ez a lap. ________ HETI GÖRBE TÜKÖR Az éppen most elmúlt bajnok­ság rendkívül unalmas volt. Na­gyon unntuk­­már­ a hétről-hétre ismétlődő meglepetéseket és rend­kívüli eseményeket. Az Újpest végig a legjobb csap­attaik bizo­ny­ult. Némi javulást csak az MTK,­­a Csepel­­ és a Kispest -el­ím­i mérkőzésén- -tapasztaltunk. A Kispest sajnos, szi­ntén igen sokszor ját­szott kitűnően...és így r­em szid­hatjuk.. A csapatból­­a­ legnagyobb teljesítményt Puskás öcsi szó­ligái­­tatta, amikor hordágyon vitette le magát a pályáról. A Ferencváros örök kétség marad számunkra- Nem tudjuk, Dimény hibája, vagy Opata érdeme-e az elért negyedik hely. Az MTK bebizonyítot­ta, hogy nem is olyan öreg csapat és korai volt elte­­metnit. Lány, túlélte, a vezetőséget­! A Pereces­­követte kapufája példáját és­­ki­dőlt. _______ Itt a titok, fejtsd meg cupák! Vízszü­nibes 13­ (hat betű, az első S, a harmadik R, az utolsó S): Népszerű ferencvárosi dr., vagy Bolognában szereplő magyar fedezet, vagy az MTK tartalék vízilabdakapusa, vagy a Vasas tartalék vízilabd­ak­apusa, vagy ugyanezen együttes csatára­, vagy­ labdarúgó játékvezető, vagy nép­szerű úszóedző­. A helyes meg­fejtők­ egy negyed évig ingyen tegezhetik r­ej­t­vényrovat vezetőn­ket. AZ ÉV HŐSE nem is lehet más, mint Bánatos Vendel, a Testvériség törzsközön­sége. Bánatos úr ugyanis a Tesi ezévi valamennyi mérkőzését vé­gignézte! Már polgári foglalko­zása is arra jelölte ki, hogy Tesi­­szurkoló legyen, hiszen államilag engedélyezett halottkém. Teljesen önzetlenül adományozzuk neki az „év hőse‘‘ büszke elmét, amit egyáltalán nem irigylésreméltó tevékenységével méltán megérde­mel. Hadd legyen egyszer neki is öröme! _______ Atlétika­ ­­i ú­r! Alajos rövidtávú súlydobó felkért bennlünket -­következő nyi­latkozatának­ -közlésére: — Az at­lét­at­ársada­lom erősen furcsál­ja, hogy a sportsajtó min­dig az úszókat állítja elénk pél­dának. Azt állítják, hogy az úszók sokkal többet fejlődtek, mint mi. Hát, kérem, ez légből kapott hazugság. Hiszen Kádas­nak i1 másodpercre van szük­sége, hogy 190 métert megtegyen. Nálunk ketten is végigfutnak ezalatt 400 métert. Zságor Irén pedig, finoman szólva, csal. Igaz, hogy 10 métert ugrik magasban, de múltkor személyesen győződ­tem meg arról, hogy lépcsőn megy­ fel és csak lefelé jön a levegőben. Több tárgyilagosságot követelünk! _______ VÁLL ALATTI SPORT Az Országos Hazad Szőrszálha­sogató és Pödö­ri tő­r­t Mint Sa­ját Kezelésbe Átvett Szövetkezet Labdarúgó, Úszó, Telkező é­s Golf Egylete valósította meg legjobban a „mindenkit a megfelelő helyre“ elvet. Az egyesület futballcsapa­tának kapusa ugya­nis­ a vállalat portása­, hátvédje ,az ügyész­­összekötői a szőrszálc­soma­goló osztály két munkása­, csatárai a szövetkezeti beltagok­ szélsőfede­­zete­i pedig, akik őket­­szükség esetén szöktetik­, a soff­őrök. KÉPTELEN SPORTLAP A legkomolyabb matyür sportszakújság. Megjelenésünk időpontját, címünket és telefonszámainkat gondosan titkoljuk.­­ Egyes szám ára : 1.00 Ft. Kiesett csapatok a felét fizetik. A beküldött kéziratokat nem passzoljuk vissza ! Felelőtlen szerkesztő: BOROS JÁNOS, úrnak ők.. KORNIS MIK .:— Mondja , nekem Szilés Sanyi, de egész­­ őszintén, arra se gondoljon közben, hogy eset­leg megírom azt amit felel, szó­val úgy mondja, csak így négy­­szemközt, mint férfi a férfinak. Az se zavarja, hogy mit fog ehhez a vezetőség szólani, vagy a játékostársai. Árulja hát el ne­kem, de minden kertelés nélkül, csak a színigazat felelve: örül­öz Újpest bajnokságának? — Örülök —­ fel­elte Szűcs Sanyit." HOPPE LÁSZLÓ: Tudják, hogy milyen csapat ez a Kispest? Engem nagyon ér­dekelt, ezért vi­llamosoztam oda Sárga vill­a­m­osom, de­­nem 46-oson, mert mim a babámhoz mentem és az különbem is­­a Keletihez megy. Már­­mint nem­ a babám, hanem a 46-os. No és mit Lát- 4­3:111? Ez­t láttam.. .a­ Kispest tizen­egy játékosból­ áll. Ebből egy kapus. A Kiss- Miska. , Szaladnak, rúgnak, csókolódznak és szidják egymást- Futballoznak. Milyen csapat hát a Kispest? Futball­csapat". KOMPUTI-KLÉBER GÁBOR: „Most, az edzőkhöz lennie né­hány szavam.. Multkor -kint vol­taim- -egyik nagycsapatunk edzé­sén (nem mondom meg, hogy az MTK-én), és mi tapaszta­l­tam, hogy a játékosok nem egyszerre lépve futották le a, bemelegítő kört- Sőt­, Hidegkúti vissza is nevetett az edzőre. Az edző pe­dig,­­neve nem fontos (minek tudja mindenki,­­ hogy Bukovi volt), viss­z­anevetett a játékosra. Ha az ed­zőik ennyire felületesen veszik az­­edzéseket, hogy kíván­ják meg, hogy a játékos minden mérkőzésen jól játsszék? így ■nem­­lesz soha nagy a magyar futball". TAKÁCS ISTVÁN: „Én: Hozza ide Viktor az ét­lapot, m­a­­nagy cikket íróik. Viktor: Látja szerkesztő úr, a harmadik asztalnál Opata Szuszá­val­­tárgyal". Ezt írja, meg. Én: Ezt még vagy tizen lát­ják, ilyesmit nem írok­­meg. Viktor: Az elő­bb hallott­am, hogy Szusza 200­ 000-et kér. Én: Maga már hallotta? Akkor nem érdekes. Nem írom meg­vegye­­tudomásul, hogy én csak olyat írok, amit még senkit se látott, senkit se hallott és senki s­e mondot­t! ‘­ _______ Oxpy, falálnak ők... A Ferencváros—Újpest rangadó legizgalmasabb jelenete: Mike győz­tes gólja. A labda bent van a jobb sarokban. Tóth Gyuri és­­Szabó a 11-es pont táján a földön fekve összekapaszkodnak. Balol­­oldalt lejjebb két néző inxitgálja a játékvezetőt. (Fotó: Adorján Rudolf, Bojár Sándor, Szabó Vilmos, Tar­dos V.)

Next