Képes Sport, 1956. július-október (3. évfolyam, 27-43. szám)

1956-07-03 / 27. szám

Mozgalmas hétvége volt a labda­rúgásban­. Két élcsapa­tunk a Középeurópai Kupa első fordulójának második mérkőzésén biztosította­ a to­vábbjutásit, többi NB I-csapa­­tu­tk pedig a bajnoki pontokért viaskodott. Prágában a Vasas Már az előmérkőzésen, a Spartak Sokolovo—UDA ifjú­sági találkozón megtelt a gyö­nyörű fekvésű smnahovi stadion nézőtere. Sokezren nem jutot­tak jegyhez, ezek a szurkolóik viszont televízión nézhették végig a mérkőzést. Prága szur­kolótábora egész héten latolgat­ta az esélyeket: be tudja-e hozni vajon az UDA a Bp. Va­sas­­kétgólos előnyét. A prágai együttes különben egy főváros környéki üdülőhelyen készült fel. Kolski edző egészen a mér­kőzés kezdetéig titkolta az ösz­­szeállítást, végülis alaposan fel­forgatott csapattal léptek pá­lyára. A szurkolók bizony sok­szor harsányan elégedetlenked­tek, bár igaz, hogy a „jeden!" (előre!) kiáltás is többször fel­hangzott, amikor az UDA ne­gyedóráira került sor. A mérkőzés ugyanis tulaj­donképpen négy részre oszlott. Mindkét félidő első felében a Vasas kezdett jobban, mindkét­szer megszerezte a vezetést is. Ezután jöttek a sokszor körül­ményesen támadó UDA perió­dusai, ezekből azonban csak egyenlítésb­e futotta. A Bp. Vasas feltétlenül meg­érdemelte a KK-beli dicsőséges továbbjutást. E sorok írója külföldön először látta játszani a piros-kékeket , nem tud mást mondani rájuk: egy-egy ne­gyedórán át úgy játszották, mint egy igazi ,,nagycsapat", vagy ha úgy tetszik, mint egy igazi KK-csapat. Nyugodtan, higgadtan védekeztek, lelassí­tották a játékot, ha kellett­ ,és roppant ügyesen mentek át tá­madásba. Az első gól például ragyogó kéthúzásos akcióból született. Csordást meredeken kiugratták, s ő —­elki sokkal könnyebb helyzeteiket is elhi­bázott már — ezúttal biztosa­n talált a sarokba, noha erősen szorongatták. A második gólt a jobbösszekötő helyéről lőtte a nagyon mozgékony és­­­méltán feltűnést kettő Lelenka, aki talán eddigi legjobb játékát nyújtotta a Vasasban. A cseh­szlovákok második gólját azért említjük meg külön is, mert érdekes előzménye volt. A han­gosbeszélőn­­bemond­ták, hogy a bratislava a mérkőzésen a Slo­van 2:0-ra vezet. A közönség ekkor olyan bíztatásba, az UDA pedig olyan parázs táma­dásokba kezdett, hogy Prada gólja szinte törvényszerűen kö­vetkezett be. Igaz, hogy az egyébként kitűnően működő J­emesics játékvezető ezúttal nem vette észre a mintegy mé­teres lest... Két szép jelenetet külön is érdemes feljegyezni. A mérkő­zés elején a mi 11 játékosunk nagyon szép virágokat kapott Lidice asszonyaitól. Ezeket a virágaikat a náci­ fasiszták által elpusztított hős falu helyén lé­tesített csodálatos rózsaligetből hozták. (Az új Lidice sportoló ifjúságéit különben az UDA patronálja.) A lidicei községi tanács elnökőasszonya sok sikert kívánt a magyar csapatnak, s a piros-kékek — a DK újoncai — ki is vívták ezt a sikert. A másik, feljegyzésre kíván­kozó jelenet az a különlegesen meleg, szeretetteljes üdvözlés, amelyben a prágai közönség Zápotoczky elnököt, a mérkőzé­sek gyakori vendégét részesí­tette. Befejezőül csak azt a mondatot, amit sok-sok csehszlovák szer- Bp. Vörös Lobogó—Crvena Zvezdi 5:3. Kosztics volt a jugoszláv csapat legveszélyesebb csatára. A mérkőzésen két gólt is rúgott. Gellér már verve volt, amikor Zakariás az utolsó pillanatban hárította Kosztics éles fejesét. Balról: Zakariás, Gellér, Lantos, Székalarac, Kosztics. (MTI — Bojár felv.) Börzsel most is alaposan kivette részét csapata győzelméből. Kitűnően fogta Miricset, a Jugoszláv középcsatárt. Balról: Börzsel, Mitics. A hát­térben Szimcsák, (Semler Ágota felv.) Sándor volt a Bp. vörös Lobogó legveszélyesebb csatára. Beara Sándor elől lehúzza a labdát, de közben a keze megsérül. Mint a képünkön is látható, a sérülést Sándor nem szándékosan idézte elő, mert a levegő­ben lévő labdát akarta elérni. Balról: Zekovics, Sándor és Beara. (MTI — Komlós felv.) Ra­jt gól ellenére Beara néhányszor bravúrosan védett. Balról: Szpa- Jtcs, Beara, Sztankovics, Szimcsák. (Molnár Edit felv.)

Next