Képes Sport, 1958. július-december (5. évfolyam, 26-52. szám)
1958-07-01 / 26. szám
Harc a harmadik helyért Szombaton Göteborgban került sor a harmadik.hely eldöntéséért vívott küzdelemre. A nagy összecsapás előtt az volt a fő kérdés, hogy Franciaország és Nyugat-Németország közül melyik tartja fontosabbnak az előkelő harmadik hely megszerzését, vagy előfordulhat-e, hogy mindketten megelégelték a dicsőséget, s ha nem játszhatnak a világbajnoki címért, egyik sem helyez túl nagy súlyt erre a találkozóra. Ez a veszélyes gondoskodás annál inkább fenyegetett, mert mind a francia, mind a német csapat kénytelen volt tartalékosan felállni, hiszen részint sérülés (Jonquet, Plantomt, F. Walter), részint kiállítás (Juskowiak) tizedelte meg a csapatokat. Az időjárás sem kedvezett a mérkőzésnek. Egész nap esett, csak a mérkőzés előtt sütött ki a nap. Így is 32.009 ember volt kíváncsi a mérkőzésre. Akik kijöttek, nem bánták meg. Úgy látszik, a döntők felé közeledve, mégis csak lényegesen emelkedett a VB színvonala. A francia-német mérkőzés szépségében és érdekességében lenyűgözte a közönséget. A szakemberek is megállapították (visszafelé a vonaton együtt voltak a VB összes hangadói), hogy a francia csapat góljai nemcsak parádés, jól befejezett akciók eredményeként születtek meg, hanem olyan magasfokú szellemesség és ötletgazdagság jellemezte játékukat, amelyet — franciákról lévén szó — egyszóval „esprit”-nek neveztek. A német csapat is kitűnően játszott. Nem egy szakértőnek is az volt a véleménye, hogy többet mutatott, mint 1954-ben, amikor szerencsével még a világbajnokságot is megnyerte. Fontaine, aki 13 góllal lett VB gólrekorder, szombati négy góljával feltette teljesítményére a koronát. Jellemző, hogy utána a góllövő listán a szintén kitűnően játszó német Bahn és a brazil Pelé hat góllal következik. Tizenhárom és hat között nagyon nagy a különbség. (Egy későbbi cikkünkben a VB góljaira és góllövőire még visszatérünk.) A nagyszerű mérkőzés után felfokozott igényekkel tekintett mindenki a VB sorsát eldöntő nagy találkozó elé. Pergőtűz. Svensson csukaugrással öklözi el a labdát a világbajnokság legifjabb — és egyik legtehetségesebb — játékosa, a tizenhétéves brazil balösszekötő, Pelé elől. Világbajnok: BRAZÍLIA Megvolt a döntő is. Bellini, a brazilok középhátvédje és csapatkapitánya átvette a Rimetkupát, a zenekar eljátszotta a győztes tiszteletére nemzeti himnuszukat, a király ismét kezet fogott a játékosokkal és Drewrynek, a FIFA elnökének, majd Bergerus, a Svéd Labdarúgó Szövetség főtitkárának záró szavaival végetért az 1958-as Labdarúgó Világbajnokság. Harmincöt mérkőzésen 821 363 néző előtt, 28 játékvezető segédletével. 256 játékos emberfeletti küzdelmében született meg az a 128 gól, amely eldöntötte a mérkőzések, továbbjutások, majd a végső győzelem sorsát. Minden jó, ha a vége jó, s ez a mondás helytállt a világbajnokságon is. A jó elődöntők után a világbajnokság sorsát eldöntő mérkőzés méltó volt a rangjához. Nemcsak a tárgyilagos és hozzáértő svéd közönség hanem az ittlévő szakemberek is — elkápráztatva a mérkőzés szépségétől — azt hangoztatták, hogy ilyet még nem láttak s úgy látszik, a brazilok labdaművészete olyan fokot ért el, amilyenről eddig ábrándozni sem mertek. Pedig a mérkőzés nem a legjobban kezdődött. Egész délelőtt zuhogott. Nem is lett táblás ház, mert az ötvenháromezres stadionban csak 49 737-en voltak. Ez is rekord azonban ezen a világbajnokságon. Kezdésre az eső elállt, s a svédek rohamai már a 4. percben góllal végződtek. A brazilokat nem tette idegessé az ellenfél vezetése, átvették a mérkőzés irányítását, a svéd csapatot teljesen „kilendítették” megszokott játékából és saját taktikájukat rájuk kényszerítve biztos 5:2-s győzelmet arattak felettük. A svéd csapatnak is voltak kitűnő momentumai, kiváló akciói, sőt, a két gyönyörű gólon kívül néhány szép gólhelyzetük is akadt. A brazilok szemfényvesztően káprázatos játékával szemben ez kevés volt. Az eredmény így reális és igazságos. A döntő mérkőzések emelkedő színvonala mégis igazolta a döntőbejutottakat s a döntő alapján nyugodtan megállapíthatjuk, hogy a világbajnokságot valóban a világ legjobb csapata nyerte el. Miért éppen Brazília ? A brazil labdarúgás már néhány évtizede a világ első élvonalába került. Hazájukban nemzeti sporttá lépett elő, s éppen ezért a brazilok valóban, költséget és fáradságot nem kímélve, mindent elkövettek, hogy nemzeti büszkeségüket a legmagasabb fokra fejlesszék. El is érték, hogy játékosaik labdakezelése, taktikai érzéke, valósággal művészetté fejlődött, általános játékfelfogásukkal elkápráztatták elsősorban ellenfeleiket, de a szakértőket és a nézőikét is egyaránt. A brazilok világbajnoki felkészülése tökéletesen sikerült. A kihozott játékosok egyenrangú színvonalat képviseltek. Nem volt közöttük külön tartalék-kategória. Talán legjellemzőbbnek megemlíthetem, hogy Djalma Santos neve az egész világon közismert. 1954 óta komoly szakértők őt tartják a világ legjobb hátvéd-játékosának. A VB megkezdése előtt néhány nappal egy előkészületi mérkőzésen azonban megsérült. A csapat orvosa nem engedte beállítani legnagyobb büszkeségüket, így került helyére a különben többnyire fedezetet játszó névrokona, Nilton Santos. Sokan nem is tudták, hogy nem a világhírű Santos játszik a balhátvéd posztján, s többen — ismét a szakértők is — őt tartották a VB legjobb balhátvéd jének. Alighanem igazuk is volt. D. Santos felgyógyulva, csak a döntőn került újra a csapatba, ezúttal a jobbhátvéd helyére. Sorolhatnám egyébként a brazi játékosok egyéni kiválóságait, amelyet mindenkor képesek alárendelni a csapat követelményeinek, így érik el, hogy bár egyenként és egyénileg művészek, mégis kiváló csapatjátékosok. Általános a vélemény, hogy 1954 óta a brazilok fejlődtek a legtöbbet alabdarúgásban. Egyénileg alig lehet a nagyszerű átlagból egyiket a másik fölé helyezni. Mégis úgy látjuk, hogy Garincha, a kiváló jobbszélső tette a legmélyebb hatást a szakemberekre. Tanulhatnak tőle a világ összes szélső játékosai. Mesteri elfutásokkal, ha kell három-négy emberen is átcselezve magát, tökéletes beadásokkal fejezi be az akciókat. A belsőket valósággal elkényezteti labdáival. Rtig maradt mögötte Zagallo, a balszélső is. A Didi, Vava, Pelé belső hármast pedig az egész VB mezőnyéből egyedül a francia Fontaine, Kopa, Piantoni belső hármassal lehet összehasonlítani. A hátsó vonalban sem volt gyenge pont. Mind a fedezet- és a hátvédsor, mind Gilmar kapus, a legnagyobb elismerést és dörgő tapsok özönét váltotta ki a közönségből. A svéd csapat óriási sikert jelentő döntőbe jutása nemcsak