Képes Sport, 1961. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)
1961-01-03 / 1. szám
,3$ 1% o+*fi£ottc*40'/ 1960. szeptember 1-én este pontosan negyed nyolckor azt mondta egy szalmakalapos, szivarozó férfi a Stadio Olympic© sajtóteraszán: — Nagyon szépen írok majd róluk. Adósuk vagyok. Lenn, a gyepen három karcsúés magas legény ballagott az ■emelvény felé. Kettő sötét melegítőt viselt, egy pedig sötét arcot. Ez John Thomas volt, a Csodaugró, a Lécfenomén, a 222,88- as világcsúcs birtokosa. Most harmadik lett. A felsőbb dobogókra a sötétkék melegítősök álltak fel. Egy bajuszos, Robert Savlakadze, egy gyerekarcú, Valerij Brumel. Volt ott még egy szovjet ugró, Viktor Bolsov. A negyedik lett. Hárman indultak, egyikük első lett, a másikuk második, a „leggyengébbjük” a negyedik. Róluk mondta a szalmakalapos: — Adósuk vagyok. Egyszerűen kételkedtem bennük. Nem hittem sem Sztyepanovnak, sem Kaskarovnak, sem Szitkinnek. Most nagyon szépen kell írnom róluk. Mindez persze... érzelmi megnyilvánulás, szívügy. A rideg tény a következő: 1955. július 12-én 199 cm volt a magasugrás szovjet csúcsa. 1960. október 25-én — 220 cm. Mi történt itt röpke öt esztendő alatt? Mi e fantasztikus — valóban ugrásszerű — fejlődésnek a titka? Egy felismeréssel kezdődött. Még 1955-ben. — Az atlétika számos területén a világ legjobbjai között vagyunk — mondta Vlagyimir Djacskov, Nyina Dumbadze férje, s a moszkvai TF edzője —, magasugróeredményeink szánalmasak. Legfőbb ideje, hogy elölről kezdjük. Hát élőből kezdték. Tanulással. Pergett a felvevőgép, és precíziós mérések, tudományos elemzések következtek és egy évre rá — Igor Kaskarov 210-re javította a szovjet csúcsot. Újabb év, jön egy Jurij Sztyepanov nevű fiú és 216-ot ugrik. Világcsúcsot. Nem pusztán az emelt talpú „katapultcipő” segítségével. — Nézzék — mondja mosolyogva —, egyszer megpróbáltam. Letettem a cipőmet a léc elé, magától egy centit sem ugrott. Mert azt a cipőt „vinni” kell. Vitték. Aki látta Rómában tökéletes összpontosításukat, végsőkig csiszolt technikájukat, laza, könnyed mozgásukat, egyszerűen nem kételkedhetett benne: a tanítvány egyszer megint legyőzte mesterét. A világcsúcsot azonban még mindig az a néger fiú tartja. Hogy meddig? Nos, Brumel nekimerészkedett már annak a 224-es magasságnak is. Harmadikra — hajszálnyival verte. A 220-at átvitte és — aki látta, észrevehette — ez a tizennyolcéves szibériai fiú még messze van attól, hogy végleg kifejlett, megállapodott férfinek tekinthessék. Most 185 magas. Mérték jobbról, mérték balról és megállapították — 4—5 centit még okvetlenül nőhet. A 125 kilós súlyzót máris könnyedén emelgeti. Hát még ha egyszer tényleg megerősödik ... Ami Rómában történt, az nagy, igazi meglepetés volt. Ám, ha egyszer Valerij megjavítja John világcsúcsát... az már talán nem is lesz olyan nagy meglepetés ... PÁSZTOR LAJOS: SPORTEMBER Fejlődés, változás: ez a világ rendje. Az állandó fejlődéssel változnak, új és új tartalmat kapnak a fogalmak is. A sportember fogalma is más volt néhány évtizeddel ezelőtt, mint ma. Századunk elején csak az anyagiakban bővelkedőknek kiváltsága és fényűzése volt a sport. A sportoló polgár gőgösen igyekezett is körétől távol tartani a „rangon alulit”, biztosítani a sport „exclusivitását”, s így a sportembert — igényesen — afféle kaszinótag erkölcsi zsinórmértékkel mérni. Tekintélyes sportemberekként emlegették a versenyistálló-tulajdonosokat, sőt azokat is, akik nagy tétekben játszottak a lóversenyen. Egyszóval a kor ízlése és igénye szerinti úgynevezett „úriember” lehetett csak egyszersmind sportember is. Azóta körülöttünk megváltozott a világ. Azok a sportembereket a régi úriemberekkel együtt levitézlettek. Új társadalmunkban, ahol a sportoláshoz nemcsak a jogot, hanem a feltételeket is megkaptuk mindannyian, a sport az elit társaságok szórakozásából a tömegek mindennapos életének természetes velejárója lett. A nagy mennyiségi változás még nagyobb minőségi változást hozott a sportember fogalmában. Ezek után lehetünk-e mi igénytelenebbek a sportemberrel szemben, mint a burzsoázia volt? Belenyugodhatunk-e abba, hogy a mai sportember ne legyen megtestesítője a mai erkölcsi követelményeknek? Ilyesmiről szó sem lehet. Néhány évvel ezelőtt elvtelenül és ebből kifolyólag erkölcsi engedmények árán is hajszoltuk a sportsikereket. Azokban az időkben a közvélemény előtt is negatív figuraként szerepelt a sportember alakja. Az utolsó négy évben elért általános előrehaladásunk azonban a sport területén is megérlelte gyümölcsét. Eljött az ideje annak, hogy végleg felszámoljuk a sportéletben még előforduló, a szocialista sporthoz nem méltó jelenségeket. Kitől várhatunk ezen a téren eredményes munkát? Csak az igazi sportemberektől. A ma sportemberétől! Sportember! Nagyon megtisztelő jelző egy emberre. A tiszta szellemű, becsületesen sportszerű versengés, a számottevő eredmények elérése nem mindennapos önfegyelmet, erkölcsi erőt és akarati képességet követel. Csak az tekinthető mai fogalmak szerint sportembernek, aki ezeknek a követelményeknek megfelel. Persze ma sem csak az aktív sportoló tartozik a sportember fogalma alá. Sportemberekből áll,az a lelkes gárda, amelynek tagjai vezetik, szervezik, oktatják a sportolókat, de sportember az is, aki hétről hétre esőben, fagyban elkíséri kedvenc sportolóit a nagy összecsapásokra, s lelkes buzdításával segíti elő csapata győzelmét. Nem méltó a sportember jelzőre az a vezető, aki a letűnt idők intézői „driklijeit" utánozza, aki nevelés helyett ma is a játékoscsábítás, felelőtlen ígérgetések módszereivel dolgozik. Vagy nem kötelessége minden sportembernek, hogy leleplezze és eltávolítsa soraiból azokat az izgága nézőket, akik a sporteseményeket a maguk alantas céljai és ösztönei kielégítésére akarják felhasználni? Eltűrheti-e az igazi sportember, hogy a mellette álló éretlen huligánok megzavarják a sport élvezetében és ellopják tőle egy, a sport izgalmaival telített kellemes délután örömét? Sportember nem tűrhet el semmi olyat, ami a tiszta és becsületes sportra, vagy a sportéletre árnyékot vethet. Az új esztendőben az egész magyar sportélet fellendülésében is reménykedhetünk. A Kilián-mozgalom biztosra vehetően megsokszorozza sportembereink számát. Az új sportemberek előtt nagyszerű, példamutató sportolók és vezetők állnak. Ha fellépünk a hibák, kilengések ellen, megvan a lehetősége annak, hogy a sportember fogalmát, s magát a sportembert olyan magas piedesztálra állítsuk, amely tiszteletet parancsol számára itthon és szerte a világban egyaránt. Valerij Brumel • • • #£eartv ««