Képes Sport, 1961. július-december (8. évfolyam, 27-52. szám)

1961-07-04 / 27. szám

Pásztor Lajos: El sem képzelhető, hogy színházi vagy mozielőadást tarta­nának közönség nélkül. Annál sajnálatosabb, hogy a sport­­eseményeknek egyre csökken a közönsége — néhány sportág­ban már el is fogyott —, s akiknek ezzel legtöbbet kellene tö­­rődniök, éppen azok hagyják figyelmen kívül, hogy a sportnak is egyik éltető eleme és hajtómotorja a szurkolók szeretete, lelkes érdeklődése és ami ezzel együtt jár: anyagi támogatása. A sportközönség aktívabb, mint a színházi publikum. Nemcsak a jegyét váltja meg, hanem lelkes — néha szenvedélyes — buz­dítással segíti kedvenceit, s válik részesévé a győzelemnek. A sportrajongók lelkesedését nem volna szabad lelohasztani, még nagyobb bűn azt teljesen eljátszani. Pedig ilyen jelenséget kezdünk észlelni az utóbbi időben. Már a sportműsor (sportnaptár) összeállításánál is figyel­men kívül marad a közönség érdeklődése. Különben hogyan fordulna elő, hogy főidényben egy futballmentes hétvégén ne legyen a közönség szempontjából is számbajöhető atlétikai vagy úszóverseny, vagy más olyan sportesemény, amely a labda­rúgás konkurrenciájától megszabadulva, komoly közönséget vonzana a tribünökre. Bizony körültekintőbben lehetne össze­állítani a műsort, mert ahogy látjuk, ismét lesznek olyan zsú­folt vasárnapok, ahol a szurkoló alig tud majd választani az események közül és lesz olyan — nem egy —, amikor egyálta­lán nem talál a közönség számára rendezett sporteseményt. És itt van a másik furcsaság. Ha van is sportesemény — hiszen ezen a vasárnapon is volt néhány — azokon sem helyeznek súlyt a közönség részvételére. A szurkolóknak nem mindegy, hogy hol és mikor van az az esemény, amit szeretne megnézni. Nehézséget okoz a közlekedés. Törődik a rendezés­sel is. Egyszóval csak oda megy el, ahol a zavartalan szórako­zás biztosítva van. Jó volna törődni végre a szurkolókkal is! * Ki ne emlékezne a „villámikreknek” becézett néhány évvel ezelőtt minden válogatott viadalon úgyszólván biztos pontokat jelentő 4X100-as váltónkra. Sikert sikerre halmozva még az olimpián is megállták a helyüket. Ma jobb vágtázóink vannak, mint ők voltak, mégsem tu­dunk megfelelő eredményekkel dicsekedni. Bizonyára ennek is megvan az oka. A napokban találkoztunk egyik válogatott sprinterünkkel és amikor a váltószám után érdeklődtünk, azt mondta, hogy az idén még nem volt ilyen edzésük. Mikor lesz? — Nem tudom — volt a válasz. * Különben is aggódunk atlétikánk nem kielégítő fejlődése miatt. Nincs helyünk arra, hogy leközöljük a 10 év előtti rekord­listánkat, mellé téve például a lengyel, vagy az NDK atléták akkori csúcseredményeit. Bizony jelentéktelenek voltak a mieink mellett. Hiszen abban az időben Európa élvonalát képviselték versenyzőink. És ma? Alaposan megelőztek bennünket. Nemcsak az em­lített két ország atlétái, hanem mások is. Egyszóval nem tar­tottunk lépést a fejlődéssel. Pedig a versenyzőgárdánk most is kitűnő. Tehetségben nincs hiány. Szakembereink is megfelelőek. Mégis sorvad az atlétikánk. Az az érzésünk, hogy nem a súlyának és jelentőségének megfelelően karoljuk fel ezt a gyönyörű sportágat. Az egész atlétikánk „elhanyagolt” benyomást tesz. Erre vallanak az immel-ámmal, félkézzel rendezett versenyek. Ne vegyük el a lelkes, tehetséges versenyzők kedvét, ne hagyjuk cserben az egész ország sportkultúráját legjobban tükröző sportágat, az atlétikát. Cím­vick -tv Az MHS nemzetközi sport­lövő versenyére Bulgária, Len­gyelország, az NDK és a Szov­jetunió valamennyi számottevő versenyzője eljött hozzánk, összesen 39 külföldi „mester­­lövész” vette fel a küzdelmet két fegyvernemben — kisöbű sportpuska és sportpisztoly — a hazai élgárda 38 sportlövő­jével. A hazai és külföldi verseny­zők között hazájuk sok-sok bajnokát találjuk, sőt két olim­piai bajnokot, meg egy olim­piai (és világbajnoki) második helyezettet is. Mindhárman az MHS testvérszervezetének, a szovjet DOSZAAF-nak a ver­senyzői. Guscsin, a római olim­pia sportpisztoly bajnoka, Sam­burkin, a kisöbű sportpuska összetett versenyének olimpiai bajnoka és Nyijazov, a máso­dik helyezett is a résztvevők között van. És amikor éppen „lyukas” délelőttel rendelkez­nek, akkor a lőtér klubjában a biliárdozás „nemes” mester­ségében mérik össze erejüket a többi ország „MHL”-lövőivel, a lengyel LPZ, a bolgár DOSZO, az NDK-beli GST és a ma­gyar MHL-versenyzőkkel. A 29 éves Samburkint arról kérdezzük, mennyit edz általá­ban. — Erre nehéz válaszolni — mondja Samburkin. — A ver­­senyidényban hetenként négy­szer, az alapozó időszakban pe­dig hetente hatszor tartunk ed­zést. Naponta 3—6 óra hosszat. (Ez körülbelül annyit jelent, hogy évente ezer órát töltenek el edzéssel!) Nyijazovot a kiegészítő sport­ágak felől kérdezzük. — Jómagam tavasztól őszig az úszást, télen pedig a kor­csolyázást művelem. Bisztrón hozzáteszi: — Az úszás mellett népszerű az asztalitenisz és a tenisz, té­len pedig a korcsolya mellett a sízés. Vasárnap délutánra ért véget a rendkívül színvonalas, érde­kes, háromnapos küzdelem. Szovjet, lengyel és magyar győ­zelmek születtek az egyéni- és csapatversenyek során. Ham­meri László két győzelmével a legeredményesebb magyar ver­senyzőnek bizonyult. Az MHS nemzetközi sportlövő-versenyén öt ország legjobbjai vettek részt. Képünkön: Samburkin, az 1960-as római olimpia bajnoka a kisöbű sportpuska-versenyben Hammerl László két számban győzött A szovjet Nyijazov (jobboldalt), a római olimpia második helyezettje, a szünetben újságot olvas (Képes Sport — Hemző Károly felvételei) .

Next