Képes Sport, 1972. január-július (19. évfolyam, 1-26. szám)
1972-06-20 / 25. szám
• • • kaskodás nem egyenlő a bátor, férfias játékkal. Szerencsénk, hogy az itteni közönség szereti a magyarokat, s ahelyett, hogy felháborodtak volna , inkább elfordultak, így tett a játékvezető is... A mérkőzés után az újságírók gyűrűjében izzadt Illovszky. Sok-sok kérdés és válasz közül íme néhány érdekes: — Miért változtatott a csapaton? Vég.— Friss emberekre volt szük— Mi a véleménye a mérkőzésről ? — A belgák jobbak. Az NSZK után ők következnek. — Melyik volt a nehezebb mérkőzés? Ez, vagy a szovjetek elleni? — A szovjetek ellen nagyobb esélyünk volt.* A történtek ellenére nincs rossz sajtója a magyar válogatottnak. Általános vélemény: Illovszky Rudolf csapata megérdemelten jutott a négy közé. Így igaz. A belgák ellen az újabb, s talán meglepő csapatösszeállítás azt bizonyítja, hogy a szövetségi kapitány hajlamos a gyors intézkedésre. Ezzel nagyjából el is mondtam azt, hogy mindenképpen egyetértek a második mérkőzés csapatösszeállításával. A rendelkezésre álló játékos anyagból a legjobbak játszottak, s az is meggyőződésem, hogy egy más összeállítású csapat sem vehette volna fel a versenyt a lényegesen kulturáltabban játszó belgák ellen. A müncheni mérkőzés jobb volt Ha visszagondolunk az egy évvel ezelőtti hangulatra, akkor tudjuk csak igazán értékelni, hogy mit jelentett a négyes döntő résztvevőjének lenni. A jövőről, a tennivalókról pedig otthon kell beszélni. A csemege mindezek után következett, a Szovjetunió—NSZK döntő. Kupahangulat, telt ház. A német kirándulók jó két órával a kezdés előtt már megszállták a helyszínt. Az igazi nagy játék azonban elmaradt. Hiába az imponáló külszín, a játékosok nem vették át az ünnepi hangulatot. Eközben persze lenyűgöző villanások Müller, Beckenbauer és Breitner részéről egy-egy parádés alakítás, de amit a müncheni stadion-avatón láttunk, azt mindez meg sem közelítette. Lapunk hasábjain már korában megírtuk, hogy a müncheni stadion-avató minden bizonnyal felülmúl minden eddig látottat és valószínűtlen, hogy ilyen játékot nemzetközi díjmérkőzésen egyhamar látni fogunk. Szünet után nyomasztóvá vált az NSZK-játékosok fölénye. Játszadoztak. Nagy technikai fölényben voltak , és lőttek még két gólt. A válasz Hurcilava részéről egy hatalmas kapufa. A befejezés előtt tíz perccel a szurkolók már nem nézték a játékot, fesztivált rendeztek bent a pályán. Igaz, minden eldőlt, s ami ezután következett, az már távol jár a labdarúgástól. A jókedvű sereg egyik pillanatról a másikra dühöngő tömeggé változott, mindannyian győztesként akarták befejezni a brüsszeli „kirándulást”. A játékosok dermedten figyelték az eseményeket, a partjelzők elvesztek a tömegben, s a rendőrök a 16-os tájékán rendezkedtek A „játék” folyt tovább ... Miért? Talán egyszer majd erre is választ ad a nemzetközi szövetség, amely egyébként oly szigorúan elítél minden túlkapást és éberen őrzi azokat az érdekeket, amelyeket éppen fontosnak tart. De miért nem fontos egy EB-döntőn az utolsó percig a sportszerű légkör biztosítása? Ez is kérdés, amely válaszra vár.* S milyen leckét kaptunk mi, magyarok a labdarúgásból? Bizony, nehéz leckét. Nem lesz könnyű megtanulni. Az NSZK válogatottja bámulatos technikával, hatalmas erővel, félelmetes gyorsasággal játssza a labdarúgást, s a csapatban legalább négy extra-klasszis rúgja — jó helyre — a labdát. Hatalmas feladat elérni vagy túlszárnyalni ezt a színvonalat. Ha ez vigasztaló, nemcsak nekünk nehéz, hanem a világ valamennyi csapatának! Támad a német csapat a belgák elleni EB elődöntőn. Balról: Dolmans, Netzer, Müller, Van den Daele és Thissen Belgium-Magyarország 2:1. Van Himst ballal kapura lő, Bálint, Ku és Juhász I. csak tétlen szemlélők Valahogy így kell. Kű lőtte a büntetőt, élesen, védhetetlenül a jobb sarokba. Ez volt az egyetlen gólunk a két mérkőzésen Müller az első gólt szerzi csapatának a döntőben. Jobbra Hurcilava és a földön Rudakov