Képes Sport, 1979. január-június (26. évfolyam, 1-26. szám)
1979-01-09 / 2. szám
Kapom, nem kapom? Tizedik alkalommal kerül sor — ezúttal január 10—14. között New Yorkban — a Mesterek tornájára. A sok nagy egyéniségét felvonultató férfi teniszvilág legjobbjai, vagyis a GP- listán az év végén az első nyolc helyet elfoglaló mester érdekelt mindig e szupereseményen. Három nappal az első adogatás előtt azonban úgy tűnik, a névsor most mégis szürkébb lesz a szokásosnál. Björn Borg ugyanis megmakacsolta, magát és mivel az éves összesítésben második helyéért járó „kétszáz rongy” (természetesen dollárban) mind ez idáig nem érkezett meg bankjába, hát ő sem érkezik meg New Yorkba. A felelősök azt mondják, ők pedig nem fizetnek sem neki, sem Connorsnak, az első helyezettnek , lévén, hogy egyikük sem vett részt az előre kikötött húsz versenyen. Kötélhúzás. Feszülnek az idegek is. Elsősorban Eddie Dibbsé, a képen látható amerikaié. Mert hát sportszerűség ide vagy oda, ha sem Jimmy, sem Björn nem kapja meg a pénzét, akkor ő kerül a lista élére. Mármint: a kifizetési lista élére. Mert a pontsorrendben harmadik marad változatlanul. De ez most talán mégsem olyan fontos... Kötélhúzás. Két nappal a nyitány előtt az amerikai Dibbs, Solomon, McEnroe és Gottfried, valamint a mexikói Ramirez helye biztos a Mesterek tornáján. A mostani ausztrál bajnokság eredményeitől függ, hogy Bacarutti vagy Vilas, vagy Tanner, vagy Ashe ... ? Vagy mégis: Jimmy és Björn? Oda-vissza A világbajnoki cím egymillió márka veszteséggel párosult Roland Bock számára. Az NSZK-beli pankrátor — félelmetes medve, kopasz fejtetővel, szigorú körszakállal, lapátkezekkel — ezek után minden, csak épp nem boldog. A japán Antonio Inokitól hódította el a szakma elsőségét, aki szerényen csak karate-pankrációgyilkosnak becézi magát és korábban megharcolt Muhammad Alival is. ő legalábbis harcnak nevezte a tizenöt menetet. A valóság az volt, hogy ő odavágta magát a szorító padlójára, lábkulccsal igyekezett a profi nehézsúlyú világbajnokot földre kényszeríteni. Ali táncos lába azonban ennél nehezebb helyzetekben is segített. Az amerikai ökölvívó elmozgott, a hatalmas japán megcsúszott-mászott mögötte, alkalomra lesve. No, Inoki átjött Európába, hadd lássa a világ, ki ő. Fellépéseit Roland Bock szervezte és főleg, fedezte anyagiakkal. Huszonkét városban a tervek szerint esténként 4500 nézőnek kellett volna összejönnie, hogy e hatalmas, hárommillió NSZK-márkát megmozdító üzlet — mert ez az és nem más — nyereséggel záruljon. Csakhogy az átlagnézőszám kettőezer-ötszázra sikeredett, Bocknak maradt a világbajnoki cím vigasznak, a veszteség meg boszszúságnak. Remény: a visszavágót már most szervezik Japánban és ott tán nagyobb lesz az érdeklődés. Hisz oda ugye Bock érkezik címvédőként, a hazaiak kedvencük győzelmét várják .. . ... És fogadni mernénk, hogy nem is csalatkoznak reményükben. Mert az üzleti életnek vannak bizonyos fontos szabályai.