Képes Sport, 1980. július-december (27. évfolyam, 27-53. szám)

1980-07-01 / 27. szám

Új .. seprő hogy, seper? (Mit terveznek az új vezetőedzők ?) TÖBB MINT FÉLTUCATNYI NB I-ES CSAPATNÁL ÚJ VEZETŐEDZŐ IRÁNYÍTJA ŐSZTŐL - PONTOSABBAN: MÁR JÚLIUS ELEJÉTŐL - A FELKÉSZÜLÉST. HALLGASSUK MEG HÁT, MIT MOND NÉHÁNY NB I-ES EGYÜTTES ÚJ VEZETŐEDZŐJE. MIT TERVEZ, MIT VÁR, MIRE SZÁMÍT ... BUNDZSÁK DEZSŐ, NOVÁK DEZSŐ: Ne legyen sebezhető pont # Bundzsák Dezső szerződtetése tulaj­donképpen sok szurkolónak meglepetés volt, hiszen a fáma másik két neves szak­emberről — illetve kettőjük közül az egyikről — szólt. Bundzsák Dezső egyéb­ként hazatért a Vasasba, hiszen — Kis­kunhalasról elszármazván — lényegében itt bontakozott ki a tehetsége, itt lett a baj­nokcsapat tagja és sokszoros válogatott. — Pár napja írtam alá a szerződést — kezdi a beszélgetést Bundzsák. — Úgy vélem, helytelen lenne, ha most mindjárt világmegváltó tervekről nyilatkoznék, már persze a Vasassal kapcsolatban. Amíg nem ismerem meg alaposan a játékosgár­dát, addig érdemben sem összeállításbeli, sem j­á­tékrendszerben kérdésekről nem beszélhetek. Nemrég jöttem haza külföld­ről, a Vasast idehaza az elmúlt bajnok­ságban csak egy-két alkalommal láttam bajnoki mérkőzésen. — Mit tart különösen fontosnak edzői elképzelései közül? — A feladatkört nem lehet egy témára leszűkíteni. Kétségtelenül a legfontosabbak közé tartozik, hogy ne legyen sebezhető pont a csapatban. Ennek érdekében a közvetlen védelem köz­epét kell elsősorban megerősítenünk. Ez probléma lesz, hiszen Hegedűs bevonul, az új emberekről pedig még korai beszélni. Tiz­enhét játékos he­lye biztos eddig a keretben: Mészáros, Le­­bendezky, Török, Híres, Komjáti, Kántor, Rácz, Birinyi, Somogyi, Halász, Zombori, Rixen, Szebegyins­zki, Iizsó, Kiss, Váradi, Ta­tár. Tamás Gyuszi is itt marad nálunk. Nem tudom, mi lesz Gass-sal. Szerettem volna, ha a Vasasban marad. Szimcsák István mellett különben Bacsó István lesz a má­sik pályaedzőnk. — Remények a helyezést illetően? — Idén harmadik lett a Vasas. Úgy gondolom, az új bajnokságban is az első három hely valamelyikének megszerzése lehet a cél. S ebben a háromban — ne legyünk álszerények, hiszen három-négy csapat joggal mondhatja ugyanezt — az első hely is benne foglaltatik. Emberfogás a középpályán # Novák Dezső, a Ferencváros új vezető­edzője ősfradistának számít. Azt mondja: nagy szeretettel jött az Üllői útra. Érdekes megállapításokkal indítja a társalgást: — Nagy dolgokra nem lehet számítani az átigazolás során, tehát türelemmel kell nekivágnom a munkának. Mindjárt hoz­záteszem: a türelem nem jelent semmiféle engedékenységet vagy lazítást. Sajnos, a Ferencvárosban néhány játékossal igen­csak „elszaladt a ló”. A magánéletben csakúgy, mint a pályán. Rendet terem­tünk, mert enélkül nem lehet tisztessége­sen dolgozni. A játékosgárda összetételével kapcsolat­ban Novák elmondta: a jelek szerint Me­­gyesi és Vépi elmegy, Mucha és Ádám je­lenleg várakozó álláspontot foglal el. Győrből az FTC-be várják Pölöskeit, s visszavárják Szabót. — Nagy II Jánosra is számítok a Duna­újvárosból — fűzi hozzá. — Tud embert fogni, s tud az emberéről indulni vagy indítani. Az ifiből felkerül a keretbe Hor­váth Róbert. Nyilasival külön is kell majd foglalkoznunk, de nem a sajtóban, hanem az edzésmunkában. A szakmai feladatokról szólván, egye­bek között ezt mondja Novák Dezső: — Voltak nehézségek a Fradiban, úgy­szólván minden csapatrészben. S az a vé­leményem, hogy egyik napról a másikra — sajnos — ezek a nehézségek nem szün­tethetők meg. De azért sürgős orvoslásra sort kerítünk. Az egyik például az, hogy az FTC-ben senki sem szeret embert fogni. Elsősorban a középpályásokra gon­dolok. Tudom, hogy elég sok gólt kapott emiatt a gárda. Se emberfogás, se szere­lés, se ütközés, hát ez így nem megy. Mindenkinek kell tudnia szerelni, embert fogni és a játékosáról támadást indítani. A mérkőzéseket általában a középpályások teljesítménye dönti el. Azon leszünk, hogy ezentúl ne az ellenfelek javára, hanem a mi javunkra dőljenek el a mérkőzések — a középpályások jóvoltából is. — A csatársor erősen visszaesett a ta­vaszi idényben. — Tudok erről. A helyzetkidolgozásban és -kihasználásban egyaránt jelentős javu­lást várok. Pusztai Laci a húszas kereten felül szerepel porcoperációja után, jövőre pedig — úgy mondta — abbahagyja. — Helyezés? — Nem beszélek helyezésről. Az FTC- nek nevéhez és múltjához méltóan kell szerepelnie.

Next