Képes Sport, 1983. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1983-02-15 / 7. szám
Évek múltán SÁNDOR Messiből megismerem az EMKE előtt várva. Hosszú, ruganyos, határozott léptekkel jön a Körúton. Arcán széles mosoly. Öltözete, nem tudom megmondani miért, de olyan igazi sportemberes. Csak az a diplomatatáska hat valahogy furcsán a kezében. Néhány perc múlva, amikor leülünk a jóval csendesebb Hungáriában, megintcsak feltűnik, hogy kissé esetlenül „rendezi el" a földön táskáját. Ne haragudjon, de nekem valahogy „nem stimmel” ez a táska, valahogy nem illik Mátrai Sándorhoz ... — Ne is mondja! Rémesen idegen nekem is. Most egy nagy vendéglátóipari egység vezetőhelyettese lettem Csepelen. Eddig, míg kis presszókban dolgoztam, megszoktam, hogy „Sanyikám” vagyok, hogy mosogatok, ládát cipelek, felszolgálok, szemetet ürítek, most viszont Mátrai kartárs lettem, irodában kell ülnöm, meg ilyen cuccot járkálni ... Szóval nehezen álltam még rá minderre ... - Amikor tudakolódtam, hogy hol tudnám megtalálni, az egyik volt csapattársa azt mondta, hogy Sanyi már rég elszakadt a labdarúgástól. Valóban így volna? - Hát..., hogy is mondjam, amikor abbahagytam a játékot, szerettem volna gyerekekkel foglalkozni, de hamar rájöttem, nemigen tudok már szót érteni ezekkel a fiatalokkal. A szövetségben is bent voltam egyszer, úgy tudtam, kaphatok pályabelépőt, egyik ajtótól küldtek a másikig, aztán közölték, hogy sajnos kérésem nem teljesíthető. Nemrég kimentem a Fradi pályára, alig láttam már ott ismerős arcot. Lehet, hogy én vagyok makacsabb, érzékenyebb, lehet, hogy a világ változott meg, és én ezt már nem értem, de úgy éreztem, jobb, ha szép emlékekkel továbbállok. Az egykori játékostársakkal, nem mondom, szívesen össze-összejönnék. Szörnyű, hogy, mint legutóbb szegény Logodi Laci bácsi búcsúztatásánál, csak egy-egy temetésen találkozunk. Ahogy a vállalatok is megszervezik a nyugdíjas-találkozókat, úgy szerintem érdemes lenne a Fradiban is az öreg legényeket néha összehozni. Sokan boldogan mennénk. # Még mindig ennyire fontos a Fradi? - Egy ismerősöm azt mondta, hogy még az ereimben is zöld-fehér vér folyik. Igaz, az Egyetértésből vonultam vissza, de a nagy, örök szerelem csak a Fradi marad számomra. # Akkoriban átigazolása nagy viharokat is kavart... - Tudom, elterjedt, hogy Alberttel való összeugrásom miatt kellett távoznom. Ez nem igaz. Alberttal korábban tényleg voltak komoly nézeteltéréseink, ő is nyakas volt, én is, de ezek akkoriban már elcsitultak. Az igazság az, hogy már 36 éves voltam és úgy éreztem, hogy kell gondoskodnom a jövőmről. Az Egyetértés segített, hogy elhelyezkedhessek a vendéglátóiparban. Becsülettel le is húztam náluk másfél évet, benn is maradtunk az NB I-ben, de ettől függetlenül mindig „fradista” voltam és az is maradtam. • Ön azon kevesek közé tartozott, akik két nagy korszakban, az ötvenes és a hatvanas években is ott tudtak lenni a magyar labdarúgás élvonalában ... - Az ötvenes években, bár játszottam már a válogatottban, Bozsikék mellett még csak legfeljebb inás voltam. Számomra még az is megtiszteltetés volt, hogy velük egy csapatban rúghattam a labdát és tőlük tanulhattam. Jaj, emlékszem egy meghatározó élményemre, még Orosházán játszottam a harmadosztályban, amikor lejött edzőmérkőzésre az „aranycsapat "! Hetekkel korábban már gombóc volt a torkomban, és tüzeltem magam, hogy most majd megmutathatom. Mit tesz a sors, rögtön az elején egy támadásunk végén a kapu felé csörgött a belőtt labda. Nosza, itt a nagy pillanat gondoltam, és kezem-lábam összetörve rohantam, hogy bevágjam a hálóba. Lövésre is lendült a lábam, amikor egyszercsak benyúlt Bozsik spicce, kiemelte a labdát, átpörgette a fejem felett, és máris indította Budait a szélen. Majd elsüllyedtem akkor... Képzelheti, mit jelentett később, amikor ilyen társak mellett játszhattam a nemzeti színekben. • A hatvanas évek eleji nagycsapatának viszont már egyik meghatározó egyénisége lett... - Máig is csoda előttem, hogy 3-4 évvel a nagy veszteségek után hogy jöhetett össze ismét egy olyan kitűnő gárda. Talán nem voltunk akkora játékosok, de fűtött a bizonyítási vágy, nem voltak klikkek, hanem tényleg nagyon együtt voltunk, és azért voltak olyan vezéregyéniségek, mint egy Sípos, Mészöly, Sándor, Albert, Tichy. Ha 1962-ben nincs az a li,dérces mérkőzés a csehszlovákokkal, biztos VB-döntősök vagyunk. Most sem értem, hogy kaphattunk ki. Máskor, nem túlzok, tíz gólt lövünk annyi helyzetből, ott azonban átok ült rajtunk. • Akkor volt a csúcson a csapat? - Szerintem igen. A londoni talán látványosabban játszott, de az igazi számomra a chilei volt. De, látja a londoni is egy rémálomba illő góllal esett ki." Ha csak egy kis szerencsénk lett volna...!s Önnek azért legalább megadatott, hogy részese lehetett a mindmáig egyetlen magyar klubcsapat kupagyőzelemnek, a '65-ös VVK-ban. - Hú, az fantasztikus győzelem volt! Te jó ég, micsoda mérkőzések! Manchesterben 3-1-re vezetett a fénykorában levő United. Úgy látszott, összeomlik a csapat, amikor Rákosi Gyuszi szinte az oldalvonalról rászúrta a labdát, és az bevánszorgott. Aztán Pesten, amikor harába vagy 40 méterről lőtte ki a felső sarkot. Vagy a döntőben, Torinóban. Fenyvesi, a mindenkinél alacsonyabb Fenyvesi, ez a csupaszív ember felhőfejesből szerezte a győztes gólt! # Ön, azt hiszem, mindent elért, amit magyar labdarúgó eddig elérhetett: 80 ízben volt válogatott, részt vett három VB-n, nyert az FTC-vel VVK-t, egy sor bajnokságot,megszavazták az Év játékosának. Mindezek után volt egy olyan mérkőzés, amelyre azt mondja: ez volt a csúcs? - Tudja, melyik volt az? Az utolsó mérkőzésem Orosházán. Nyerni kellett Szegeden, hogy bejussunk az NB II-be. 3-3 volt az állás, a bíró már az óráját nézte, amikor a jobbszélsőnk megiramodott az ellenfél kapuja felé. Futott, futott avonal mellett, én rohantam, mint egy megszállott bent középen, az ötös vonalánál lehetett, amikor ő nagy erővel bevágta a labdát. Én még csak a 11-esnél jártam, kétségbeesve láttam, nem érhetem el. Nem mérlegeltem, nem gondolkodtam, hanem minden erőmet összeszedve bedobtam magam. Félig csúsztam, A piramisok tövében - Albert Flórival. A szfinx a megmondhatója, hogy nem volt közöttünk harag . . . félig repültem, 20 centire leheltem a földtől, amikor a labda találkozott a fejemmel . .. Újrakezdésre már nem volt idő, ezzel a góllal jutottunk fel. Látja, milyen vén csataló vagyok, ahogy beszélek róla, még ma is csurom vize lettem . .. Szegő András