Képes Sport, 1985. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)

1985-02-19 / 8. szám

£lL³L£JCrFJIiI«FJ m 'Jr1* XJD VFJ/iFJ jy A Magyar Ellenállók, Antifasiszták Szövetsége, Budapest felszabadulásának 40. évfor­dulója alkalmából, bajtársi találkozót rendezett a Budai Önkéntes Ezred tagjainak. „Minden évben koszorút helyezünk el er­re az emléktáblára, mely hirdeti, hogy a szovjet csapatokhoz átállt katonák, köz­tük a főiskolai hallgatók 1945. februárjá­ban együttesen küzdöttek itt a megszál­lók ellen. Ezután, távolabb, a lágymányo­si töltésen harcoltunk. Következett a mai Bartók Béla út. Házról házra mentünk. Majd előrenyomulásunk útvonala: Kosz­tolányi Dezső tér, József Attila gimná­zium, Ménesi út, Gellérthegy, Tabán, vé­gül pedig a Vár. Szerencsémre nem sebe­sültem meg, csak kisebb horzsolások vol­tak a testemen. Amikor a harcok befeje­ződtek, nagyon-nagyon boldogok voltunk. Egy ideig a Várban maradtunk tisztoga­tásra, ugyanis sok német és nyilas rej­tőzködött civil ruhában. Néhány nap után a Kelenvölgybe mentünk, ahol pihenőt kaptunk. Visszagondolva a negyven évvel ezelőtti történésekre, a csodával határos, hogy minden így sikerült. Jól emlékszem a dátumra, 1944. ok­tóber 16-án, a nyilas brigantik hatalom­­átvételének másnapján, megszűnt a ta­nítás a felsőfokú oktatási intézmények­ben. Mintegy 25—26-an, hallgatók, a fő­iskolán maradtunk. Nem önszántunkból, már nem tudtunk hazamenni. II. éves testnevelési főiskolás voltam 1943-ban, Kiskunfélegyházáról kerültem a­­kollé­giumba. Október 16-a után néhány nap­pal behívtak bennünket a Kisegítő kar­hatalmi alakulathoz. Elkezdődött a ki­képzés. A Csörsz utcában, a mostani TF- pálya helyén park volt, ott alakíztunk, reggeltől estig gyakoroltuk a jobbra át-, balra át-ot, a hátraarcot, sörétes vadász­puskával tanultunk lőni. Egy idő múlva Csepelre akartak minket áthelyezni, hogy bevessenek a szovjetek ellen. Szeren­csénkre, a Győri út felől katonai kon­voj érkezett, az I. hadtestparancsnokság anyagi osztályának csoportja. Lefoglalták a főiskolát, szinte csak tisztek voltak kö­zöttük. Vezetőjük, Németh Dezső vezér­kari százados azt mondta: „Nem mentek sehova!” Elintézte, hogy a TF-en teljesít­hessünk szolgálatot. Mint karpaszomá­­nyos honvédek, mi adtuk az őrséget, a futárszolgálatot, kisegítő munkát végez­tünk. Németh Dezsőt szigorú katonának ismertük meg, aki németellenes gondol­kodású volt, hozzánk végtelenül rendes, a későbbiekben sokat tett a demokrati­kus magyar néphadseregért. Közben né­met alakulatokat is betelepítettek a fő­iskolára, több volksbundistát is, akik ,tudtak, csak nem akartak magyarul be­szélni. Nem kellett félteni minket, amikor és ahol tudtuk, éreztettük velük, hogy ellenük vagyunk. Budán szoros lett az ostromgyűrű, sokat beszéltünk arról, hogy nekünk magyaroknak a front másik ol­dalán a helyünk. Németh Dezső javasla­tára február elején egy tiszt és egy hall­gató szökött át a szovjetekhez, s vitte az értesítést, várunk rájuk. A katonák ki­sebb harc árán a szomszédos kórházon keresztül érkeztek. Ütött az óra. Ismertük az épület minden zegét-zugát, a némete­ket lefegyvereztük. A szovjetek elvittek bennünket egy szabadsághegyi iskolába, s megkérdezték, ki akar az oldalukon harcolni. Mi, hallgatók mindannyian je­lentkeztünk, a tisztek többsége azonban a hadifogságot választotta. Kiderült, hogy egy tengerészgyalogos zászlóaljhoz ke­rültünk. Kőszeghy Albert zászlós lett a főiskolás hallgatók szakaszparancsnoka. A zubbonyunkra és a sapkánkra a német ej­tőernyőkből készült vörös szalagot tűz­tünk, igazolványt is kaptunk. Mindez már Budafokon történt, onnan indultunk a lágymányosi töltésekhez.” Dr. Báthori Béla ma egyetemi docens, a TF testneveléselméleti tanszékének ve­zetője. Élete az elmúlt négy évtizedben is bővelkedett érdekes eseményekben. A Budai önkéntes Ezred Budapest felszaba­dulása után Jászberényben, a megalakuló Magyar Néphadsereg I. hadosztályához került. A kiskunfélegyházi fiatalember, hogy majd tanulmányait folytathassa, ha­zamehetett. Gyalog indult útnak, március közepén érkezett szülőhelyére. A fővá­rosban a tanítás szeptember végén kezdő­dött. Mivel félbeszakadt a tanév, újra másodikos lett. Szinte hihetetlen, de a harcoló hallgatók, akik az egyik önkéntes század nagy részét képezték, egy kivé­telével mindannyian életben maradtak. Fűzi Imre esett el, ő a TF-hez közeli Bu­dai Tanítóképzőben tanult. A főiskola épületei, udvarai nagyon rossz állapotban voltak, el kellett takarítani a romokat, rendbe kellett hozni sok mindent. Hét­végeken is dolgoztak. Pihenés? Eszükbe sem jutott. Fiatalok voltak, lelkesek, tett­­rekészek, s boldogok. 1948-ban kapták meg diplomájukat. A fiatal testnevelő Rákospalotára, a mai Dózsa György gimnáziumba került. Éppen aznap, amikor államosították a középiskolát. Tanított az Árpád, a Test­­nevelési — akkoriban még olyan is volt —, gimnáziumban, az Eötvös Loránd Tu­dományegyetemen, 1971-től pedig a TF a munkahelye. Sokáig volt másodállásban a Bp. Honvéd és az atlétaválogatott edzője. Ők huszonegynéhányan, hősies helyt­állásukért elismerésekben is részesültek, büszkék arra, hogy a Szovjetunió Köz­ponti Tengerészeti Múzeum Harcászati Tudományos Közössége Tengerészgyalogos Veteránjainak Tanácsa is gondolt rájuk, a Tengerészgyalogos Érdemrenddel tüntet­te ki őket. Közülük többen ma is a sport és a testnevelés területén dolgoznak (vagy nemrégen mentek nyugdíjba). Burka End­re és Varga János, az OTSH-ban. Ab­el Gyula a Műszaki Egyetemen, Molnár Fe­renc a nagykőrösi, Szekeres János a nyergesújfalui, Tarjáni László a makói gimnáziumban. Budai Önkéntes Ezred - 1945. február 12-én alakult meg a Vörös Hadsereg oldalán harcoló mintegy 2500 főből álló önkéntes magyar századokból, Vár­házy Oszkár parancsnoksága alatt. Részt vett a Budai Vár ostromában, ahol mintegy százhatvanan estek el.

Next