Képes Sport, 1985. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1985-02-19 / 8. szám
£lL³L£JCrFJIiI«FJ m 'Jr1* XJD VFJ/iFJ jy A Magyar Ellenállók, Antifasiszták Szövetsége, Budapest felszabadulásának 40. évfordulója alkalmából, bajtársi találkozót rendezett a Budai Önkéntes Ezred tagjainak. „Minden évben koszorút helyezünk el erre az emléktáblára, mely hirdeti, hogy a szovjet csapatokhoz átállt katonák, köztük a főiskolai hallgatók 1945. februárjában együttesen küzdöttek itt a megszállók ellen. Ezután, távolabb, a lágymányosi töltésen harcoltunk. Következett a mai Bartók Béla út. Házról házra mentünk. Majd előrenyomulásunk útvonala: Kosztolányi Dezső tér, József Attila gimnázium, Ménesi út, Gellérthegy, Tabán, végül pedig a Vár. Szerencsémre nem sebesültem meg, csak kisebb horzsolások voltak a testemen. Amikor a harcok befejeződtek, nagyon-nagyon boldogok voltunk. Egy ideig a Várban maradtunk tisztogatásra, ugyanis sok német és nyilas rejtőzködött civil ruhában. Néhány nap után a Kelenvölgybe mentünk, ahol pihenőt kaptunk. Visszagondolva a negyven évvel ezelőtti történésekre, a csodával határos, hogy minden így sikerült. Jól emlékszem a dátumra, 1944. október 16-án, a nyilas brigantik hatalomátvételének másnapján, megszűnt a tanítás a felsőfokú oktatási intézményekben. Mintegy 25—26-an, hallgatók, a főiskolán maradtunk. Nem önszántunkból, már nem tudtunk hazamenni. II. éves testnevelési főiskolás voltam 1943-ban, Kiskunfélegyházáról kerültem akollégiumba. Október 16-a után néhány nappal behívtak bennünket a Kisegítő karhatalmi alakulathoz. Elkezdődött a kiképzés. A Csörsz utcában, a mostani TF- pálya helyén park volt, ott alakíztunk, reggeltől estig gyakoroltuk a jobbra át-, balra át-ot, a hátraarcot, sörétes vadászpuskával tanultunk lőni. Egy idő múlva Csepelre akartak minket áthelyezni, hogy bevessenek a szovjetek ellen. Szerencsénkre, a Győri út felől katonai konvoj érkezett, az I. hadtestparancsnokság anyagi osztályának csoportja. Lefoglalták a főiskolát, szinte csak tisztek voltak közöttük. Vezetőjük, Németh Dezső vezérkari százados azt mondta: „Nem mentek sehova!” Elintézte, hogy a TF-en teljesíthessünk szolgálatot. Mint karpaszományos honvédek, mi adtuk az őrséget, a futárszolgálatot, kisegítő munkát végeztünk. Németh Dezsőt szigorú katonának ismertük meg, aki németellenes gondolkodású volt, hozzánk végtelenül rendes, a későbbiekben sokat tett a demokratikus magyar néphadseregért. Közben német alakulatokat is betelepítettek a főiskolára, több volksbundistát is, akik ,tudtak, csak nem akartak magyarul beszélni. Nem kellett félteni minket, amikor és ahol tudtuk, éreztettük velük, hogy ellenük vagyunk. Budán szoros lett az ostromgyűrű, sokat beszéltünk arról, hogy nekünk magyaroknak a front másik oldalán a helyünk. Németh Dezső javaslatára február elején egy tiszt és egy hallgató szökött át a szovjetekhez, s vitte az értesítést, várunk rájuk. A katonák kisebb harc árán a szomszédos kórházon keresztül érkeztek. Ütött az óra. Ismertük az épület minden zegét-zugát, a németeket lefegyvereztük. A szovjetek elvittek bennünket egy szabadsághegyi iskolába, s megkérdezték, ki akar az oldalukon harcolni. Mi, hallgatók mindannyian jelentkeztünk, a tisztek többsége azonban a hadifogságot választotta. Kiderült, hogy egy tengerészgyalogos zászlóaljhoz kerültünk. Kőszeghy Albert zászlós lett a főiskolás hallgatók szakaszparancsnoka. A zubbonyunkra és a sapkánkra a német ejtőernyőkből készült vörös szalagot tűztünk, igazolványt is kaptunk. Mindez már Budafokon történt, onnan indultunk a lágymányosi töltésekhez.” Dr. Báthori Béla ma egyetemi docens, a TF testneveléselméleti tanszékének vezetője. Élete az elmúlt négy évtizedben is bővelkedett érdekes eseményekben. A Budai önkéntes Ezred Budapest felszabadulása után Jászberényben, a megalakuló Magyar Néphadsereg I. hadosztályához került. A kiskunfélegyházi fiatalember, hogy majd tanulmányait folytathassa, hazamehetett. Gyalog indult útnak, március közepén érkezett szülőhelyére. A fővárosban a tanítás szeptember végén kezdődött. Mivel félbeszakadt a tanév, újra másodikos lett. Szinte hihetetlen, de a harcoló hallgatók, akik az egyik önkéntes század nagy részét képezték, egy kivételével mindannyian életben maradtak. Fűzi Imre esett el, ő a TF-hez közeli Budai Tanítóképzőben tanult. A főiskola épületei, udvarai nagyon rossz állapotban voltak, el kellett takarítani a romokat, rendbe kellett hozni sok mindent. Hétvégeken is dolgoztak. Pihenés? Eszükbe sem jutott. Fiatalok voltak, lelkesek, tettrekészek, s boldogok. 1948-ban kapták meg diplomájukat. A fiatal testnevelő Rákospalotára, a mai Dózsa György gimnáziumba került. Éppen aznap, amikor államosították a középiskolát. Tanított az Árpád, a Testnevelési — akkoriban még olyan is volt —, gimnáziumban, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, 1971-től pedig a TF a munkahelye. Sokáig volt másodállásban a Bp. Honvéd és az atlétaválogatott edzője. Ők huszonegynéhányan, hősies helytállásukért elismerésekben is részesültek, büszkék arra, hogy a Szovjetunió Központi Tengerészeti Múzeum Harcászati Tudományos Közössége Tengerészgyalogos Veteránjainak Tanácsa is gondolt rájuk, a Tengerészgyalogos Érdemrenddel tüntette ki őket. Közülük többen ma is a sport és a testnevelés területén dolgoznak (vagy nemrégen mentek nyugdíjba). Burka Endre és Varga János, az OTSH-ban. Abel Gyula a Műszaki Egyetemen, Molnár Ferenc a nagykőrösi, Szekeres János a nyergesújfalui, Tarjáni László a makói gimnáziumban. Budai Önkéntes Ezred - 1945. február 12-én alakult meg a Vörös Hadsereg oldalán harcoló mintegy 2500 főből álló önkéntes magyar századokból, Várházy Oszkár parancsnoksága alatt. Részt vett a Budai Vár ostromában, ahol mintegy százhatvanan estek el.