Képes Sport, 1989. január-június (36. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-03 / 1. szám
ményre, amely mögött tisztes helytállás van. Egyáltalán: bízom abban, hogy a magyar sport egésze mind sikeresebb lesz, mindenütt, ahol megméretésére sor került. Nekünk szurkolóknak pedig nem szabadna megfeledkeznünk arról, hogy az eredmény szerencse kérdése is. Nem ártana európaiságra törekedni a sportolóinkkal szemben tanúsított toleranciában sem... Ami a Hélia társaságot illeti: a romániai Eb-n indulók anyagi támogatásáról még nem esett szó, nem kerestek meg minket. Szó lehet róla, mert olyan sportokat támogatunk, amelyek a testi erőre, ügyességre épülnek. Azért lesz közünk a vízhez, mi vagyunk a fő szponzorai a balatoni spoling vb-nek, s a szent lupátos fiúk további akcióit is figyelemmel kísérjük. TÍMÁR ANDRÁS, a Kőbányai Gyógyszerárugyár propagandistája: — Sajnos szerintem nem túl megnyugtatóan rendeződött a szégyenletes szöuli doppingügy. Igazából nem derült fény semmire. Az új esztendőtől ezért elsősorban tiszta körülmények között született súlyemelő sikereket várok. Remélem újból sikeres lesz a magyar súlyemelősport, csakúgy mint az elmúlt évtizedekben volt. Ehhez azonban tehetséges fiatalokra van szükség. Tisztelem a veterán Oláh Bélát, aki 32 évesen bizonyított az olimpián, majd a december eleji országos bajnokságon is. Tőle kellene tanulniuk a fiataloknak. Hiszek a becsületesen elvégzett munka sikerében, a sok-sok edzés meghozza majd a várt eredményeket, így aztán — nem bújhatok ki a bőrömből — ajánlom is versenyzőinknek a Richtofit sporttermékeket. Szöulban már beváltak, talán segítenek az idei súlyemelő világ- és Európa-bajnokságon is. S. Tóth János beszélgetése a lelátókról &*téllel — Léteznek ma tabu-témák a filmművészetben? — Ha akadnak is korlátok, politikai értelemben egyre tágul a mozgástér. Igaz, időnként mégis az az érzése az embernek, hogy bizonyos politikai kifogások képesek villámgyorsan gazdasági köntösbe bújni. Ezzel együtt annak, hogy manapság a magyar filmről a külföldi újságírók éppúgy rossz véleménnyel vannak, mint a körúti mozilátogatók, nem a témák mesterséges szűkössége az oka. Még csak nem is a tehetségek hiányoznak, mert szerintem az ambiciózus televíziós játékfilmkészítőket is ideértve a filmes szakmában jelentős szellemi kapacitás halmozódott fel. Akadnak szép számmal ismert és elismert magyar filmművészek, szerte a világon. Említhetném a rendezők közül Jancsó Miklós, Szabó István, Mészáros Márta, Gothár Péter és mások nevét, az operatőrök sorából Ragályi Elemért, Kardos Sándort vagy a most már többnyire külföldön dolgozó Koltay Lajost. Filmművészetünk igazi gondjai a menedzselés teljes hiányán és a pénzforrások szűkösségén túl, érzésem szerint abból fakadnak, hogynagyon megváltozott körülöttünk a világ, s mind többen fordulnak el a kultúra igazi értékeitől. Hogy így alakult a helyzet, abban óriási szerepe van a televízió „környezetszenynyezésének”. Hiszen amit a tévé az elmúlt húsz esztendőben a magyar agyakkal művelt, azt nem lehet másként minősíteni, csak kulturális bűncselekményként. Akik harcoltak ez ellen a jelenség ellen, sajnos meglehetősen kevés eredményt könyvelhetnek el. Saját bőrömön tapasztaltam, milyen nehéz egy, a „sorból kilógó” filmet elfogadtatni, s annak kedvező műsoridőt kiharcolni. Az sem javítja a kultúra esélyeit, hogy az embereknek mindennapos harcot kell vívniuk a megélhetésükért, még az úgymond szórakoztató filmeket is kevesen nézik meg. Ma már szinte csak azok a fiatalok járnak rendszeresen moziba, akik ezt az iskolával, vagy éppen az iskolakerüléssel egyeztetni tudják. S még valami : a közélet az utóbbi életben mind mozgalmasabbá vált, és ezért az emberek egyre több időt szánnak a szabadidejükből arra, hogy eligazodjanak a gazdaság és a politika helyenként viharos gyorsaságú történései között. Alapos felzúdulást okozott, s nemcsak művészberkekben, amidőn mintegy ötszáz filmes szakított a Művészeti Szakszervezetek Szövetségével, s független érdekvédelmi szervezetet alapított. Mi indokolta ezt a radikális döntést, amelynek egyik szószólója voltál? — A régi, iparági tagozódás szerint szerveződő szakszervezet gyakorlatilag ugyanúgy funkcionál, mint amikor az ötvenes években létrehozták. Most, hogy a reformidők szele megcsapta, próbál harcosnak mutatkozni, igyekszik életképességét mindenáron, akár még a reform rovására is igazolni. Valójában azonban annak a rossz, avítt struktúrának a frissítésével próbálkozik, amelynek keretei Vitézy László, 48 éves Balázs Béla-díjas és SZOT-díjas filmrendező, öt éven át — 1959—63 között !— hiába felvételizett, sem egyetemre, sem főiskolára nem vették fel. A filmkészítés majd minden területén dolgozott, mielőtt bejutott volna a Színház és Filmművészeti Főiskolára. Tizenöt évvel ezelőtt szerzett diplomát. Többnyire dokumentumfilmet készít. Eddigi munkái: Felvétel (tagfelvétel) (1972), Nevelésügyi sorozat (a film társrendezője volt, 1973— 74), Rejtett hiba (1975, a miskolci tv-fesztivál nagydíját nyerte), Mecénások (1976, az oberhauseni Don Quijote-díjat kapta meg érte), Mai telepesek (1976), Mit látnak az iskolások? (1976, a film társrendezője volt), Hogy a lifttel mennyi baj van! (1978, a miskolci tv-fesztivál nagydíját nyerte), Békeidő (1979, a játékfilmet a Mannheimi Nemzetközi Fesztivál fődíjával jutalmazták), Leleplezés (1980), Kollektív ház (1981, Miskolcon nagydíjat nyert), Vörös föld (1982, a játékfilm megkapta a Budapesti Játékfilm Szemlén a legjobb rendezés díját), Reformgondolatok (1983), Érzékeny búcsú a fejedelemtől (1986, játékfilm). Úgy érezte, szabadon él (1987). Ezen kívül rendszeresen dolgozott A Hét Polgár Dénes vezette műsorában, és öt éven át készítette a Televízió Kockázat című műsorát. Rendezett stúdióműsorokat és tv-játékot is. között 30-40 éve dolgozik a filmszakma. Igyekszik a régi, tudottam be nem vált szisztémát életben tartani. A mi új szakszervezetünk viszont egész másként akarja védeni a filmes érdekeket: meggyőződésünk, hogy az egész struktúrát gyökeresen meg kell változtatni ahhoz, hogy az érdekvédelmi szervezet eleget tehessen feladatának, hogy egyáltalán a jövőben legyen magyar filmművészet... — Megnövekedett közéleti teendőiddel magyarázható, hogy az utóbbi hónapokban meglehetősen ritkán jársz meccsekre? — Tüntető távolmaradásomnak okai egészen mások. De hadd kezdjem egy kicsit korábbról: én annak idején a filmgyár kettes telepén dolgoztam világosítóként, majd segédoperatőrként. Munka után gyakran átjártunk a kollégákkal a szemközti Fradi-pályára focizni. Nemegyszer előfordult,, hogy Albert, Varga Zoli, Rákosi és még egy-két akkori sztár beállt közénk játszani. Baráti kapcsolatba kerültem ezekkel a játékosokkal, s magától értetődött, hogy a hétvégeken a lelátón szurkoltam nekik. Bár sokukkal megismerkedtem, szakmai dolgokba mindössze egyszer ütöttem bele az orromat. Híre ment ugyanis, hogy Esterházy Péter írónak, akivel egy időbenugyancsak együtt futballoztunk, van egy Marci nevű öccse, aki Budafokon rendre őrületbe kergeti a hátvédeket. Többször elmentem megnézni a srácot, és meggyőződésemmé vált, hogy Marcinak az Üllői úton a helye. Igyekeztem is Albert Flórit, aki akkortájt technikai igazgató volt, meg az FTC többi vezetőjét rávenni arra, hogy igazolják le Esterházy! Erőfeszítéseim nem vesztek kárba, Marci rövidesen zöld-fehérbe öltözött. Egy, előttem máig is érthetetlen döntés nyomán azonban a Ferencváros hamarosan lemondott róla. Nem sokkal ezután kettős