Képes Sport, 2019. július-szeptember (18. évfolyam, 27-39. szám)

2019-07-03 / 27. szám

rv K) SZTÁR-parádé SZÖVEG: KOVÁCS GERGELY FOTÓ: AFP, NEMZETI SPORT A Gyulai Memorial szervezői jó szokásukhoz híven a mostani, keddi versenyre is világszín­vonalú mezőnyt hoztak össze. Bemutatunk a legnagyobb nevek közül néhányat. ULYLOKES Márton Anita A mezőny legeredményesebb magyar atlétája két éve nyert a Gyulai István Memorialon. Olimpiai bronzérmes, világbajnoki második, fedett pályán világbajnok (ezzel a sportág egyetlen magyar vb-győztese) és két­szeres Európa-bajnok, első magyar atlétaként biztosította helyét a tokiói olimpián. Három éve 19,49 méterrel itt állított fel országos csúcsot, kevesebb mint egy hónappal később Rio de Janeiróban tovább ja­vította 19,87-re a rekordot, az hozta neki az olimpiai harmadik helyet. A tavalyi szezonja felemás lett, az első magyar atlétikai világbajnoki címet hozta el Birminghamből fedett pályán, de aztán fájt a térde, a 34. magyar bajnoki címe után lemondta előbb a Gyulai Memóriáit, majd kiderült, hogy a combizma okozza a bajt, végül az évből Phyllis Francis A nők egykörös versenyén újra ösz­­szecsap a két évvel ezelőtti világ­bajnok és vb-ezüstérmes. Az amerikai Phyllis Francis 2017- ben, huszonöt évesen első vi­lágbajnoki aranyérmét nyerte, majd nem sokkal később a má­sodikat a váltóval. Utóbbi szám­ban akkor már olimpiai bajnok volt, Rióban egyéniben ötödikként zárt. Két évvel ezelőtti fő vb-riválisa, a bahreini Szalva Eid Naszer még csak 21 éves, tavaly megnyerte a Gyémánt­­liga-döntőt, ő is eljön Székesfehérvárra, így nagy csata várható a számban a Tianna Bartoletta­­al A sprintszámokban és távolugrásban versenyző amerikai a Gyulai Memorial egyik legeredményesebb atlétája, hiszen a 4x100-as női váltóval a legutóbbi két olimpián győzött, Rióban távolugrásban is felért a csúcsra, és ebben a számában tíz év különbséggel 2005-ben és 2015- ben is világbajnok lett. Két éve vb-bron­­zot nyert távolban. Hét éve belekóstolt a bobozásba, bekerült az amerikai csapatba és versenyzett a világkupában. Székesfe­hérváron a szerb fedett pályás világbajnok, OS­p­­ll 5 Q C t/t hátralévő összes versenyétől vissza kellett lépnie. Az idén eddig egészséges, egyelőre viszont még nem ért el olyan eredményeket, mint a korábbi évek­ben. Persze még csak most indul be igazán a szezon. Székes­­fehérváron mindenesetre újra lehet egy (vagy akár több) ifi nagy dobása a szegedi súlylökőnek. 3D persze a legutóbbi világbajnoknak és olim­piai bajnoknak is figyelni: a szintén lengyel Wojciech Nowicki tavaly megtréfálta hon­fitársát a Gyulai Memorialon, ő a címvédő. Halász Bencének tehát lesz kitől ellesnie a fortélyokat. A lengyel kalapácsvető-király háromszor nyert a Gyulai Memorialon és világbajnokságon is. Hét centi híján 84 méter a legjobbja. Olimpián eddig mindig rend­kívül rosszul teljesített, de az ősszel Katarban egyhu­zamban negyedszer lehet világbajnok. Bezzeg a tádzsik Dilsod Nazarovnak kijött a lépés Rióban, egy évvel ko­rábban második volt a vb-n Fajdek mögött, viszont­­ most ő az olimpiai bajnoki címvédő, Székesfehér­­­­váron is a lengyel legnagyobb kihívója lehet. De lesz még valaki, akire érdemes lesz nekünk és olimpiai bronzérmes Ivana Spanovics lehet az augusztusban 34. születésnapját ünneplő Bartoletta egyik legnagyobb ellenfele. De bíz­hatunk abban is, hogy a mostanában nagyokat 15. ugró, tavaly a 4x100-as váltóval magyar csú­csot repesztő Nguyen Anasztázia is bele tud szólni az érmekért folyó küzdelem­be. A jogi diplomáját nemrég szerez­te meg, jól mutatna mellette egy szép helyezés ebben a rangos mezőnyben. * ^ Pawel Fajdek KA LA PA CS y/PT'iES*6 v M rOYo BAHTOLE LONDON

Next